Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.

1934-03-10 / 10. szám

XXXI. évfolyam. 10. szám. Pápa, 1934 március 10. r Tp. Te

k• Főiskolai Könyvtár Ref- Főiskola. IÜ MINDEN SZOMBATON. Siti xea^iud.. Helyben. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 Elér. Telefon 131. szám. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szára, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Újra Belgiumról fog Szemlénk szólni. Arról a Belgiumról, mely felé nemzeti gyásza alkalmából két hét előtt részvétünk fordult. Arról a Belgiumról, melyről akkor mint a világháború során Franciaország leghívebb szövetségeséről emlékeztünk meg, akinek heroikus állhatatossága nélkül soha - a háborút meg] ;nem nyerte volna. Jól esik e helyen feljegyezinünk, hogy az a Belgium, amely a háborúban ia leghívebb szövetségiesinek bizonyult, a békében — ha ugyan békének nevezhető a "formaságok és válságok ez a mai korszaka — saját útjára lép és nyíltan elszakad annak a Franciaországnak felfogásától, mely örök rabigában szeretné tartani a „ legyőzötteket. Tisztelet Belgiumnak, elismerés Belgium miniszterelnökének De Broqueville márkinak, aki a szenátus nyilt ülésén ezeket mondta: »A békeszerződések nem örök életűek, a hozzájuk való merev ragaszkodással nem lehet megállítani az idők folyását«. Majd tovább: »A békeszerződések megkötéséinél eltekint' tek a történelem tanulsága és az igazság .elett«. És végezetül: »Megmásíthatlan törvény az, hogy a legyőzöttek előbb vagy utóbb, de felemelkedjenek«. Mindezek alapján De Broqueville nyiltan szembehelyezkedett azzal a merev visszautasító politikával szembein, amelyet Franciaország Németország fegyverkezési (védelmi célra szolgáló fegyverkezési) szándékaival szemben elfoglal. Azt mondhatja erre valaki, hogy hiszen nem rólunk volt szó ebben a beszédben, hanem ^Németországról. Igen, Németországról! És annál is inkább, százszorosan annál is inkább szól akkor ez nekünk. Mert ha így gondolkozik Belgium azzal a Németországgal szembein, amely valóban véres és kegyetlen ellensége volt a világháborúban, hogy gondolkozhatik akkor rólunk, kik soha ellenségként nem álltunk vele szem-* ben s kiket balsorsunk vak éjszakájában részvétével is felkeresett. Hatalmasabban inem nyilatkozott meg még sohasem az emberiség lelkiismerete, mint ebben a mennyei harsonák zengésével fülünkbe csengő szózattal. Hadd higyjük azt, közelgő március ihletében oly jól eső ezt hinnünk, hogy ez a mennyei harsonaszó végre magát a még mindig konokul elzárkózó Franciaországot is megérinteni, felébreszteni és észretéríteni fogja. Hogy végre ő is oda áll régi szövetségesei: Anglia, Olaszország és a most megnyilatkozott Belgium s ezzel együtt egyszersmind az igazság és béke mellé. Az igazság és a béke napja kelt fel a belga miniszterelnök beszédében. Az ifjúság ügye — a nemzet ügye. (y) Alig van kérdés, amely az utóbbi évek során többet foglalkoztatta volna a magyar közvéleményt, mint az állástalan diplomások kérdése. A trianoni békeszerződés országunkat területileg s ennek következtében gazdaságilag is olyan kegyetlenül megcsonkította, hogy az egyetemekről kikerülő diplomás ifjúság válságának elkövetkezése tulajdonképen már előrelátható volt akkor, amikor a magyar delegáció kényszerűségből aláírta a békeszerződést. Magyarország tehát a vesztett háború következményeképen az általános világgazdasági válság nehézségein túlmenőleg még egy külön súlyos nehézség előtt áll épen az előbb említett ok miatt. Nem csoda ilyen körülmények között, hogy az állástalan diplomások elhelyezése a magyar társadalom és a magyar kormány különlegesen nehéz kérdésévé vált, de épen annyira bizoInyos viszont az is, hogy ezt a kérdést valamilyen formában meg kell oldani. Ha a munkapiacon a kínálat és a kereslet egészséges egyensúlya nem biztosítja a kiegyenlítést, akkor az államnak kell közbelépni s a gazdasági szükségszerűség szempontján túlmeinőleg altruisztikus alapon kell megkísérelnie a megoldást. Ez a megoldási hozta létre két év előtt, 1932 februárjában; azt a bizottságot, amelynek egyedüli és legfőbb feladata az állástalan diplomások sorskérdésének megoldása. A bizottság meglehetősein súlyos helyzetben kezdte meg működését, mert az állami és gazdasági élet felvevőiképességéhez viszonyítva túlmagasnak volt mondható a becslés szerint négyezer főnyi állástalan diplomás nagy serege, akik mind elhelyezésre vártak. Szerencsére az akció megkezdése során kiderült, hogy nem négy, hanem csak kétezer állástalan diplomásról kell ennek ia bizottságnak gondoskodni. A várható igénylőknek 50o/

0-os csökkenése természetesen azt eredményezte, hogy a bizottság a sikeres megoldás sokkal nagyobb reményével foghatott munkájához. A napokban tartotta ez a bizottság beszámoló ülését s bízvást elmondhatjuk, hogy igen szép eredményről számolt be. Természetesein az a fizetés, amelyet a bizottság útján, álláshoz jutott diplomások kapnak, nem egetverő, hiszen 80 pengőről van szó, de minden esetre ez a 80 pengő ma elindulást jelent s jelenti a reménység felfakadását a már-már elfacsarodott szivekben. A beszámoló szerint nem kevesebb, mint 1184 igénylőről történt gondoskodás. Ez az 1184 ember ma már mun':áho7 s falat kenyérhez jutott. Ez az eredmény azonban nem zárja le az akciót, mert a kormány, amely mindig tudatában volt és fvan annak a rendkívüli fontosságnak, amelyet az állástalan diplomások kenyérhezjuttatása az állami és társadalmi rend szempontjából jelent, i Hóman Bálint kultuszminisztert bizta meg egy további akció lebonyolításával. Ennek eredményeképien ez év márciusában az államháztartásban 800, és a magángazdaságban mintegy 400 hely kerül betöltésre. A mai helyzet szerint tehát a bizottság által gondjaiba vett 2000 állásnélküli fiatalember elhelyezése biztosítva van. • Ez azonban csak az eddig álláshoz nem jutottak kérdését intézi el. Hogy a közelmúlthoz nasoniö nehéz helyzet ne álljon elő, ehhez természetesen szükséges, hogy az állástalanok elhelyezése folytatólagosan biztosíttassák, mert nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy minden évben nagyszámú diplomás ifjú hagyja el a különböző főiskolákat,~ akik a dolog természeténél fogva mind állástalanok és állásra várnak. A jövő programmja tehát megköveteli azt, hogy ez az állami gondoskodás ne szűnjék meg s hogy az egyetemről kikerülő diplomások továbbra is abban a megnyugtató tudatban nézhessenek foglalkozás után, hogy van egy szerv, amely minden lehetőt elkövet elhelyezkedésük érdekében. Meg kell említenünk ezzel a kérdéssel

1 kapcsolatban még azt az örvendetes tényt, Újra. kapható st világmárkás férfi-kalap a legújabb színekben és formákban. €5«|yectórusíiójaL: szücsmesíer Pápa, Kossuih-u. 3. hogy ugyancsak a közeli napokban a magyar technikusok közgyűlésén hangzott el az az örvendetes bejelentés, hogy míg egy év előtt 1200 állástalan mérnök volt az országban, ma már csak 400 mérnök van elhelyezkedés nélkül. Természetesen a mérnöki kar munka-f nélküliségének ilyen örvendetes csökkenésében (nagy része van éppen íz állástalan ifjúság, kérdéseivel általánosságban foglalkozó bizottságnak. Reméljük, hogy az a nagyszerű munka, amely rövid két év alatt ily ragyogó ered^ ményt volt képes felmutatni épen a legnehezebb téren, a jövőben is hasonló lelkesedéssel, hozzáértéssel és szeretettel fog folyni, haszInára a társadalmi rendnek, legfőként pedig az érdekelt főiskolai végzettségű ifjúságnak. A hős Endresz György háború alatti élményeiből. írta: Meggyessy László műszaki tanácsos. V. Amikor a látogatók beléptek, Endresz aludt; mellette ült a földein a német kapi-* tány, aki Endreszt álmából fölrázta. Endresz fölült, de a ráirányított zsebvillanylámpák világa nagyon megzavarta, pár pillanatig nem tudta, hol van, s mi történt. Az öt idegen, díszesen, prémekbe öltözött egyén szótlanul állott, s nézett körül a borzalmas helyen. Az egyik közülük Endresz szemében nő formájúnak látszott, s a következő pillanatban, ösztönszerűen, anélkül, hogy a következményekkel számolt volina, felugrott helyéről, odalépett ehhez az alacsoiny, simaarcu, prémbundás salakhoz, megfogta mellén a bunda kihajtását, s azt megrántva, azt kérdezte: »Wer sind Sie? A nő először Endresz kezét eltávop lította melléről, aztán hibátlan német nyelven elmondta, hogy ő X bárónő, a dán Vöröskereszt missziós tagja, aki az oroszországi fogolytáborokat járja végig, hogy a hadifoglyok helyzetén könnyítsen és egyúttal újságíró, aki a látott és tapasztalt dolgokat a dán újságokban megírja, s gondoskodik, hogy a hadifoglyok kívánságait hazájuk hadvezetőségével vagy kormányával tudassa. Endresz erre megmondta, hogy ő főhadnagy az osztrák-magyar hadseregben, s itt van egy német kapitány is ja legényével, s nézzen rájuk a bárónő és nézze meg a helyet, ahol gyilkosokkal és Oroszország aljas söpredékével együtt tartják olyan helyen őket, ahova a központi hatalmak nem hadifogoly tiszteket, de disznókat sem teniné(mek. Nézzen végig rajta és lássa meg, hogy a ruhája úgy rothadt le a testéről, s kilenc hór nap óta itt van minden elemi tisztálkodás nélkül. Bűnük semmi és mégis kihallgatás és ítélet nélkül itt élve kell elrothadniok. De ezt nem panaszképen mondja. Ismételten hangsúlyozta, hogy nem panaszkodni akar, hanem — és itt Endresz kiabálni kezdett — megkövetelem Öntől, hogy írja meg az osztrákmagyar hadvezetőségnek, hogy a nálunk fogságban levő orosz tisztekkel éppen így bánjanak, ilyen helyen tartsák és így élelmezzék őket«. A dán hölgy ezt megígérte, s a bizottság eltávozott. A látogatást követő nyolcadik napon, éjjel fölébredt Endresz arra, hogy a német és osztrák hadifoglyokat keresi nagy kiabálásisial egy orosz hadnagy. Endresz és két társa fölkelt és jelentkezett. Mindenikük kapott egy orosz köpönyeget, s újra talyigára rakták őket, s a hadnagy vezetése alatt nyolc kozák kíséretében elindultak ismét, beljebb Orosziországba. Két napi menetelés után megérkeztek egy legénységi hadifogolytáborba, ahol