Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-11-03 / 44. szám
— Cserkészbeszámoló a színházban. A református kollégium 221. sz. gróf Tisza István cserkészcsapata mult hétfőn este tartotta beszámolóját dunaalmási nyári táborozásáról, a jókai-mozgóban. A zsúfolt ház hangulata mutatta, hogy ez az est sokkal több volt egyszerű beszámolónál. A műsort a „Kefe" címii cserkészbohózat előadása nyitotta meg, melyben a kitűnő tollú Lőrincze Lajos hetedikes gimnázista a nyári tábor egy epizódját írta meg. A darab ötletességét csak emelte a remek előadás, melynek sikere nem is maradt el. Utána Nagy Lajos VI. oszt. tanuló olvasta föl vetítettképes krónikáját a táborozás lefolyásáról. Fejes Zsigmond igazgató készítette a kitűnő felvételeket, s sok kedves mozzanatot rögzített meg a tábor életéből. A beszámoló ügyes, hangulatos volt. Utána jött az est erőfogása, a cserkésztábortűz. A tábortűz vezetője Lőrincze Lajos volt, összeállítója azonban Tóth Sándor cserkésztiszt, aki a háttérből irányította a tábortűz lefolyását. Ami ötletesség, humor, szellemesség elképzelhető, s ami a cserkészszívet megdobogtatja, szemeket tűzbe hozza, az mind benne volt ebben a tábortűzben. Sok zamatos magyar I dal csendült föl a cserkész-ajkakon, s a sok tréfa, móka, Tóth Sándor pompás humora igen meleggé tette a közönség hangulatát. A beszámoló kitűnő megrendezése a csapatnak jóhírnevét előnyösen öregbítette. (—th.) — Kulturális előadás. A ker. munkásegyesület okt. 28-án d. u. 4 órakor tartotta meg első kulturális előadását a tagok nagy érdeklődése mellett. Németh József apátplébános, elnök megnyitó beszéde után dr. Riesz Lajos a Keresztényszocializmus és a sajtó jelentősége címmel tartott figyelmet lebilin- > cselŐ előadást, melyben rámutatott a tőke és a munka viszonyára, valamint az emberiség erkölcsi és anyagi bajainak forrására, melyből a kivezető utat az Isten tízparancsolatának megtartásában és átélésében jelölte meg. Ezután dr. Németh István felolvasása bilincselte le a hallgatóság figyelmét, melyben világos fejtegetéssel mutatott rá arra, hogyan surrant be a szovjet a Népszövetségbe. Az előadást számos műsor követte, majd az egyesület ifjúsága szinre hozta Itt a vörös, hol a vörös c. egyfelvonásos vígjátékot, melyben Csendőr Erzsi, Domonkos Imre és Magyar István tűntek ki ügyes játékukkal. A jól sikerült előadás az elnöklő apátplébános szavai után. véget ért. — Az idei termés. A földmívelésügyi minisztérium most kiadott termésjelentése szerint a búza idei terméseredménye mennyiségre nézve gyönge, minőségre nézve jónak, sőt helyenként igen jónak mondható. Az idei búzatermés az elmúlt évi termésnél tízmillió mázsával kevesebb. Rozs négy és félmillió ' mázsával kevesebb a tavalyinál. Az árpa idei j termése ugyancsak gyöngének mondható, négy és félmillió mázsával marad a tavalyi alatt, A zab általában gyönge közepes termést adott. Tengeriből a tavalyinál hárommillió mázsával termett több. A burgonyatermés igen jó, négymillió mázsával több a tavalyinál. A szüret mindenütt befejeződött. A termés a közepesnek alatta marad. A must azonban igen kiváló minőségű. Az elvetett őszi búza, rozs és árpa jól kikelt és kedvezően fejlődik. — Táncos tea-délután. A Pápai Lloyd Társulat folyó évi november hó 11-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel táncos tea-délutánt rendez, melyre a Társulat igen tisztelt tag- j jait és azok vendégeit tisztelettel meghívja > az Elnökség. Belépő-díj nincs. — Az új kamarai törvény. A hivatalos lap egyik legutóbbi számában jelent meg a kereskedelmi miniszter rendelete a kereskedelmi és iparkamarákról szóló törvény végrehajtásáról. Az új törvény már nem ismeri a bel- és kültagok közötti megkülönböztetést, a kamaráknak az új választások után már kizárólag rendes tagjai lesznek, azonban továbbra is választhatók levelező tagok. Az arányos képviselet biztosítása céljából a kereskedelmi és ipari osztályon belül 5—5 választói csoport alakítását teszi kötelezővé a törvény, azt pedig, hogy a választói csoportokat az egyes választók részéről kivetett és a kamarai illeték kivetésénél számításba vett minő adóösszegek, illetőleg ezen felül minő ismérvek alapulvételével kell megalakítani, a kamarák meghallgatásával és viszonyainak figyelembevételével alkotandó választási szabályzat állapítja meg. Az új törvénynek megfelelő választásokat valószínűleg csak a jövő év elején tartják meg. — Sárkány-eregetési verseny. A kollégiumi cserkészcsapat mozgalmas életének egyik megnyilvánulását láthatta 31-én délután a Jókai-utca közönsége. A Tisza-csapat vonult sárkányt eregetni a játszó-tér felé. A szokatlan versenynek igen sok nézője akadt, akik érdeklődve várták, hogyan fognak a különböző alakú és nagyságú sárkányok fölrepülni. Voltak fényképészek is, akik a szerencsés és kevésbbé szerencsés startokat örökítették meg. A szél meglehetősen erős volt, úgy hogy az első kísérletek kudarccal végződtek s néhány szép, nagy sárkány csakhamar összetört bordával hevert a földön. De más kárán tanul az okos. A következő indítóknak már több száz méterre sikerült felengedni alkotásukat. Akadtak önállóságra vágyó sárkányfiókák is, akik eltépve pórázukat, világgá repültek. De a cserkészek befogták a néha kilométerekre elszabadult »fenevadakat« is. A sárkányokkal egész délután jól elszórakozott a csapat s reméljük, más is kedvet kap ehhez az érdekes és ügyességet fejlesztő játékhoz. Rossz a retikölje, vigye a böröndöshöz Jó és olcsó bőrárut óhajt, vegyen a bőröndöstöi. Győződjön meg. Nézze meg kirakatomban lévő olcsó áraimat. Készít, javít, újjáfest jutányos áron. Pápán, Hossuth-utca 22. szám alatt. — Egy pápai cipőáruház kitüntetése. A világhírű Wolíner bőr- és cipőgyár kezdeményezésére az egész ország minden városában kirakatversenyt rendeztek a cipőkereskedők a gyár »Trapez« néven forgalomba hozott saját gyártmányú cipőiből. Ez alkalomból a biráló bizottság az egész Dunántúlon jól ismert Neumann cipőáruház ötletesen megrendezett és a nagy közönség által is megdicsért »versenykirakata« jutalmazásául az alábbi elismerő oklevelet ítélte oda: »A Trapéz cipő« kirakatverseny biráló bizottsága 1934. évi október hó 12-én megtartott ülésén Neumann Benő pápai céget »Trapez« cipő kirakatának ötletes és ízléses rendezéséért díjjal jutalmazta, minek tanuságául a biráló bizottság jelen elismerő levelet kiadta«. A biráló bizottság nevében: Kálmán Andor m. kir. korm. tanácsos.« — Az oklevél látható a Neumann Cipőáruház kirakatában. — Új jégpálya. E helyen regisztráljuk azt a kedvező hírt, hogy a téli sportolók részére egy teljesen új, modern jégpályát készítenek az Esterházy-strandfürdőben. A medencék körüli homokos részt felöntik vizzel és az fogja képezni a jégpályát. A fürdő jelenlegi bérlője gondoskodott arról is, hogy a korcsolyázók hiányt ne szenvedjenek. Lesz büffé, valamint melegített fülkék állnak majd rendelkezésre a sportolóknak, este kitűnő világítás mellett űzhetik ezt az egészséges sportot és élvezhetik a tél örömeit. Olcsó lesz a belépődíj is. — Balesetek. Nagy János 24 éves zsigmondházai lakosnak mult hó 30-án délelőtt 10 órakor a kocsi keresztülment a jobb lábán amely eltörött. — Takács Lajos 39 éves pápateszéri napszámos trágyahordás közben a kocsi mellett megcsúszott a szekér keresztülment a jobb kezén, melyet eltörte. — Lakos Gyula ponyvádi 29 éves fiatal nősembernek 26-án délután fél 5-kor szántás közben a traktor odanyomta ballábát az ekéhez és azt eltörte. Mindhármukat az irgalmasok kórházában ápolják. NYÚL és VADHÚS pácolásához vegyen 1 csomag „3 sonka" védjegyű VADHÚS PÁCOT 24 fillérért, mert ez kitűnő izt ad és a iegkeményebb rf* húst is porhanyóssá teszi, Kapható Pápán: Hajdú Zs. drogéria, Koréin V. füszerüzlet és Nepper R. drogériában. FŐRAKTÁR: CZAICH ILLATSZERTÁR Budapest, Vlii., Józseki. 81. Mátyástér sarok. — Iparosok értekezlete. A helybeli iparosság vezetői a vármegyei törvényhatósági bizottsági tagok közelgő választása alkalmából Böröczky Lajos ipt. alelnök elnöklete alatt értekezletet tartottak, amelyen kimondották, hogy a választásokban tevékeny részt vesznek, s oda törekednek, hogy a vármegyei törvényhatóságban a pápai iparosság számának és súlyának megfelelő képviselethez jusson. — Többet tud, aki többet hall. Mindenről értesülhetünk a rádió útján. Városi embernek is fontos rádió, de a falvakban és tanyákon különösen nélkülözhetetlen. Leggyorsabb híradója a világ eseményeinek, mindennap értesít a terményárakról, a várható időjárásról, vízállásokról és hasznos tanácsokkal lát el bennünket. Azonfelül egész nap szórakoztatja a családot, felolvasásokkal, muzsikával és szinielőadásokkal. Akinek még nincs rádiója vagy régi helyébe jobbat akar, forduljon bizalommal a legközelebbi Orion rádiókereskedőhöz. Olt készséggel bemutatják az Orion rádiók nagy választékát, melyből mindenki talál igényének és Ízlésének megfelelőt. — Újítás a világítás terén. Az idősebb generáció még emlékszik a régi, sárgásán világító, huzottvonalú légüres égőkre. Időközben azonban már mindenki áttért a tekercseltfonalú izzólámpákra, mert ezek 20—50% árammegtakaritás mellett sokkal szebb, szemet nem rontó fehér fénnyel világítottak. A vezető izzólámpagyárak most kétszertekercseltfonalú, gáztöltésű izzólámpákat készítenek oly módon, hogy a tekercselt fonalat újból tekercselik. Az így kétszer tekercselt fonal gyönyörű fehér fényt áraszt és tekintélyes árammegtakarítást tesz lehetővé, mely fontos tipusoknál egészen 20%-ig terjed. — A páratlan gyógyeiö, ami az „Igmándiban" rejlik, Évezredek óta fold gyomrában érik! Hazánkból s a nagyvilágból Szombattól — szombatig. Gömbös miniszterelnök e héten teszi meg tervbe vett római látogatását Mussolinihez. Útközben megáll Bécsben, hogy visszaadja Sclmschnigg kancellár magyarországi látogatását és ott vele, valamint az osztrák potitikai élet több vezető személyiségével tárgyalásokat fog lefolytatni. Rómában a miniszterelnök előreláthatólag 2—3 napig fog tartózkodni. Külpolitikai nyilatkozatot adott Gömbös Gyula miniszterelnökünk a „Presse" című francia lap tudósítójának. A külföldi sajtóban méltán nagy feltűnést keltő nyilatkozatában mimiszterelnökünk felemeli szavát az ellen, hogy a szerb király meggyilkoltatásával kapcsolatban hazánkat kipellengérezzék. Horvát emigránsok minden európai államban vannak, hogy találhatják azt meglepőnek, ha ilyenek a Jugoszláviával határos Magyarországon is tartózkod| nak. Politikai gyilkosságoknak a magyar nemzet jellemében és történelmében sincs alapja, Szerajevóban ellenben bárki meggyőződhetik, minő kegyelettel ápolják ott a gyilkos Princip emlékét. Magyarország hármat akar: revíziót, valódi kisebbségi védelmet és jogegyenlőséget a leszerelés terén. A varsói út mögött nem lappang titok, az csak a régi lengyel-magyar barátság megnyilvánulása volt. Sem az anschlusst, sem a restaurációt nem tartja most időszerűnek. Hazánk pénzügyi helyzetére vonatkozó 1934 szeptember havi pénzügyminiszteri köz• lemények szerint szeptemberben az állami közigazgatás kiadása 55*5 millió, bevétele 586 millió pengő volt, vagyis a bevétel 3T millióval haladta meg a kiadást. Az összes állami üzemek szeptemberi kiadásai együttvéve 31 6 millió pengőt tettek ki, vagyis az üzemeknél 2'4 millió kiadási többlet jelentkezik. Magyar tehetségnek, magyar leánynak hozott dicsőséget egy külföldi nemzetközi pályázat. Az olasz kormány pályadíjat tűzött ki olasz nyelvet tanuló külföldi egyetemi hallgatók számára erre a tételre: „Róma a mi irodalmunkban". A pályadíjat 400 versenymű közül Mayer Erzsébet, a pécsi egyetem bölcsészetkari hallgatója nyerte el. Müvét az olasz kormány ki fogja nyomatni. Franciaországot jelenleg az alkotmánymódosításon kivül, melyre nézve a pártok között- még mindig nem jött létre megegyezés, mindenek felett a januárban megtartandó Saarvidéki népszavazás izgatja. Nemzetközi rendőrséget szervez a rend fenntartására, minthogy azonban ebbe nincs elegendő jelentkező, olyas-