Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.
1933-09-16 / 37. szám
UNININKFNT 1Q KILÓ VETŐMAGOT TAKARÍT MEG AR70PAC • PORZOfc'HUANII N OORPÁCOLÁSSAL ÜSZÖG MENÍFTSSÉG TERMÉSTÖBBLET LESZÁLLÍTOTT ÁRON BESZEREZHETŐ: Váiosi Gyógyszertár Pápáig VIGYÁZZON A NÉVRE-MÁSSAL NEM HELYETTESÍTHETŐ CSAK EREDETI GYÁRILAG LEZÁRT DOBOZBAN VAlÓDl! mel üdvözlik az ebben lefektetett reformgondolatokat és -nemcsak elfogadják alapelveit, hanem felajánlják megvalósításra hűséges támogatásukat és áldozatos munkájukat is. A magyar városok ünnepélyesen nyilatkoztatják ki a mai napon, hogy fegyelmezett, kötelességtudó lélekkel állanak a nemzeti öncélúság szolgálatában. Minden munkát és áldozatot vállalnak, amit a nemzeti megújhodás érdeke, az új idők szelleme megkíván. Utána Turchányi Egon országgyűlési képviselő rámutatott arra, hogy a legjobb export, a láthatatlan export, vagyis az az idegen, aki itt elkölti a pénzét. Ez különösen fontos nálunk, mert az idegenforgalom a legjobb valutaszerző ipar is. Reményünk lehet arra, hogy 1938-ban, Szent István uralkodásának kilencedik centenáriumán megkapjuk az eucharisztikus világkongresszust. Erre azonban már évekkel előbb gondosan készülnünk kell és ezért az idegenforgalmi törvény megalkotása annyira sürgős, hogy annak még az őszi ülésszakon a Ház plénuma elé kell kerülnie, mert az ország mai gazdasági helyzetében további halogatásra nincs időnk. Átfogó koncesszióra és az idegenforgalom legmodernebb elvek szerinti szerves organizációjára van szükség. Fel kell állítani az Országos Idegenforgalmi Hivatalt, amelynek minden év október 15 és november 15 között le kell tárgyalnia a következő év idegenforgalmi programját és gondosan elő kell készíteni a propagandát. Végül Schmidt Lajos dr., tb. főjegyző, a pécsi idegenforgalmi iroda vezetője tartott hosszabb előadást, melynek során egész sereg határozati javaslatot terjesztett elfogadásra a kongresszus elé, amelyeket a kongresszus el is fogadott. Ezek között nevezetesebbek a következők: Kívánatosnak tartjuk, hogy az ország idegenforgalmának emelésére egységes, egyegy évre szóló külföldön kifejtendő propaganda végeztessék. E célból ajánlja, hogy az érdekeltek minden év szeptember 15-ig közöljék a kongresszus idegenforgalmi szakosztályával jövő évi idegenforgalmi programjuk tervezetét. Szükségesnek tartja, hogy a kereskedelemügyi miniszter indokolt esetekben a fővárosból a vidékre, vagy vidékről vidékre irányuló személyforgalomra is engedélyezhessen 50 százalékos menetdíjkedvezményt. Az automobilizmus fejlesztésére jobb úthálózat létesítését sürgeti. A vasúti menetrendek összeállításánál az u. n. közvetlen kocsikon kívül, különösen a határmenti városok részére Budapest érintése nélkül való közvetlen vasúti csatlakozást, rövidebb és olcsóbban elérhető útvonalakat kér. Kéri a közlekedési eszközökre a hétvégi utazási kedvezmények intézményes kiterjesztését és ugyancsak a wikend-kedvezmények további kiterjesztését a turistákra. Javasolja a Máv.nak, hogy a jövőben épülő legújabb típusu és főként közvetlen kocsikként közlekedő nemzetközi vonatokba beállított u. n. Pullmannkocsik egyes fülkéit a magyar vidéki ipar és háziipar, a magyar népművészeti motívumok hamisítatlan termékeivel rendeztesse be. Járasson a Máv. filléres gyorsokon is Miért ellenőrzi az ExceSsior gyár az általa megállapított eladási árakat^ • Mert a gyár csak így nyugtathatja meg vevőit arról, hogy pénzéért azt kapja, amit neki nyújtani akar. Pullmann-kocsikat és engedélyezzen a nyári hónapokban Balatonról vidékre is filléres gyorsvonatokat. Javasolja egy idegenforgalmi központi kataszter felállítását. Indítványozza külön idegenforgalmi térképek előállítását, amelyen a »megtekintésre érdemes« jelzés, vörös nyomás minden arra érdemes vidéki hely mellett ott legyen. Az értekezlet arra kéri a magyar rádiót, hogy »Idegenforgalmi negyedórák« műsorba való iktatásával nyújtson módot idegennyelvű előadásokkal is a magyar kultúrértékek ismertetésére és ezáltal szervesen kapcsolódjék bele idegenforgalmi propaganda tevékenységünkbe. A kongresszus két napig tartott, vasárnap a résztvevők már elutaztak Pécsről. Illetékes körökben úgy vélik, hogy nagy befolyással lesz a gyűlés a jövő évi elkövetkezendő teendőkre. — Vármegyei közgyűlés. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 20-án Veszprémben rendes közgyűlést tart. Ennek fontosabb tárgyai: A vármegyei közigazgatási bizottságból az 1933. évi szeptember hó 30. napjával kilépő Kránitz Kálmán, dr. Óvári Ferenc, dr. Schandl Károly, dr. Werner Adolf, továbbá viselt tagságáról lemondott Bibó Dezső bizottsági tagok helyének választás útján való betöltése. — Alispáni jelentés. — A miniszterelnöknek a munkaszabadság kérdésének szabályozása, valamint a szakszervezeti jog reformja ügyében megküldött leirata. — A pénzügyminiszternek a vidéki hitelintézeteknek a Magyar Szavatossági Bank által leendő fokozottabb hitelellátása ügyében megküldött leirata. — Sopron szab. kir. város th. bizottságának a háztulajdoMély tiszteleti eí értesítem a szőrmét vásárló közönséget, hogy fiam két hónapos szaktanulmányúíjáról hazaérkezett. Az egyik legelőkelőbb fővárosi szücs-szaíonban szerzett gyakorlata alapján módomban van a legkényesebb izlést is kielégítő legmodernebb női bundát készíteni. Kérem a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy mielőtt szőrmebundaszükségletét beszerzi, tegyen egy látogatást üzletemben, hogy — minden véteíkényszer nélkül — bemutathassam dús raktáramat, ahol kezdve a legolcsóbb prémektől, megtalálja a legnemesebbet ís. Mégegyszer kérve szíves megtisztelő látogatását, vagyok — kiváló tisztelettel SPIELMÁNN MANÓ imi szűcsmester Pápa, Kossuth-utca 5. Bundák alakítását a mai modern fazonra legjutányosabb árért vállalom. Kaphatók a világhírű Gyukíts-, Híickel-, Píchler-kalapok és angol sapkák. Egy tanulót felveszek! m O 225 PENGŐ a készpénzára, a 7331-es Orion rádiód pak. Ez szabott ár. Ennek ellenében a gyár speciális csövekkel, speciális dinamikus hangszóróval és a rádió* technika minden újításává] felszerelt, gondosan kipróbált 34-1-es Band-Pass Európavevőt szállít Önnek — kereskedője útján. A kereskedő gondos és; lelkiismeretes kiszolgálást csak akkor tud, biztosítani, ha a közvetítői haszonróf) nem mond'le. Annál a kereskedőnél, ki nem.szabott áron adi el; valamilyen hibának kelllenni, a kiszolgálás körül — a. v á s á r 1 ó kárára. BAND-PASS EUféÓFAVEVÖ 3+11AMPÁS Gyártja: Qríorr izzólámpagyár nosok sérelmeinek orvoslása ügyében megküldött átirata. — Sopron szab. kir. város közönsége a közszolgálati alkalmazottak további illetménycsökkentésének mellőzése érdekében a kormányhoz intézett felirata. — jász-NagykunSzolnok vármegye közönsége a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének megsegítése érdekében a kormányhoz intézett felirata. — Csanád-Arad, Torontál k. e. e. vármegyék közönsége az ipari cikkek árának leszállítása érdekében a kormányj hoz intézett felirata. — Veszprém vármegye töri vényhatóságának 1934. évi háztartási, nyugdíj és egyéb alap költségvetése. — Dr. Fehér Dezső pápai lakos fellebbezése Pápa megyei város képviselőtestületének azon határozata ellen, amellyel a képviselőtestület kimondotta, hogy kérelmezi a m. kir. belügyminisztertől, hogy Pápa megyei város Veszprém vármegye törvényhatóságának vagyonfelügyeleti hatósága alól kivétessék és közvetlenül a m. kir. belügyminiszter hatósága alá rendeltessék. — A közgyűlési meghívóhoz csatolt alispáni jelentés alaposan tájékoztatja a törvényhatósági bizottságot a mezőgazdaság, közegészség, népoktatás, állategészségügy stb. helyzetéről. Különösen érdekes az útügyről szóló fejezet, mely a vármegyei utak, főkép az u. n. bekötő utak terén végzett igen jelentős fejlődést mutató munkálatokról számol be. Miért oScsó az EXCELSIOR HARISNYA ^ • Mert a gyár közvetlenül saját bizományi lerakata útján juttatja el a fogyasztóhoz. — Ovoda-avatás. A Kerkapoly-Bodor alapítvány kamataiból létesült alsóvárosi református ovodát vasárnap d. u. avatták fel, illetőleg adták át magasztos rendeltetésének bensőséges ünnepély keretében. Az eszmékben gazdag avató-beszédet Ólé Sándor lelkész tartotta, aki hálás szavakkal emlékezett meg a nagylelkű alapítókról: Kerkapoly Károly volt pénzügyminiszterről és édes anyjáról, Bodor Zsuzsánnáról, valamint dr. Antal Géza püspökről és Balogh Jenő főgondnokról, akik hathatós közbenjárásukkal kieszközölték az alapot kezelő közoktatásügyi minisztertől Pápa számára az alapítvány 30.000 pengőt kitevő kamatát. A szép ünnepély a Himnusszal záródott, s másnap bevonult az új ovodába a 65 ember-palánta, hogy Moravetz Vilma óvónő vezetése alatt fogékonynyá tegyék lelküket minden jó és szép befogadására.