Pápai Hírlap – XXX. évfolyam – 1933.

1933-09-16 / 37. szám

Meinlnél/ VB kg. pörköltkávé-keverék l m— 5 dkg. indiai tea-keverék —*70 1 nagy tábla csokoládé —"40 V8 kg. tiszta kakaó —~3ö Vé mait inkák aó —'75 1 doboz bácskai lecsó 1 kis doboz szardínia —'40 1 tubus szardellapaszta —"5© Mustár kb. 10 dkg. —-2© Kapható az összes Meinl-üzletekben! — Tanfelügyelő-változás. Kehrer Ká­roly, a vármegyei tanfelügyelőség vezetője a fővárosba helyeztetvén át, a veszprémmegyei kir. tanfelügyelőség vezetésével a közoktatásügyi miniszter Krehnyay Béla kir. segédtanfelügyelőt bizta meg, aki a múlt héten már át is vette hivatalát. — Pápa — iskolaváros. Hogy ez így van, azt régóta tudjuk, de külsőleg akkor látjuk bebizonyítva, ha iskolaév megnyitása előtt és iskolaév megnyitás idején figyeljük meg vá­rosunk képét. Megélénkül, megvidul, megifju­dik akkor máskor oly csendes, szinte néma ábrázatja. Az idei beiratkozási hét szintén meghozta ezt a kedves változást. Még nem tudjuk a beiratkozások eredményét, de általá­nos benyomásunk az, hogy a rossz gazdasági viszonyok ellenére, alig csökkent városunkban a tanulni vágyók serege. Jó munkát kívánunk az ifjú seregnek és érdemes tanítómestereik­nek! — Országos vásár. Kisasszonyi országos vásárunk kedden és szerdán zajlott le váro­sunkban. A vásár, tekintve a nagy pénztelen­séget, eléggé népes volt, a vételkedv élénk, mit bizonyít az is, hogy a felhajtott állatok­nak majd fele elkelt. Szarvasmarhát felhajtot­tak 1710 darabot, eladtak 810 darabot; lovat felhajtottak 830 darabot, eladtak 247 darabot; sertést felhajtottak 1514 darabot, eladtak 859 darabot. Vasúton elszállítottak vágómarhát 11 vagonnal, amelyből egy vagon ment Olasz­országba, tiz pedig belföldre. Friss fejős tehén ára 250 pengőtől 340 pengőig; hizlalásra be­állítani való tinó kg.-ja 44—48 fillér. — A kirakodóvásár is meglehetős forgalmú volt. — Gyász. Őszinte részvéttel vettünk hirt arról a súlyos csapásról, mely a helybeli posta­hivatal főnökét, Varga Józsefet és családját érte apósának, Gönye László, az ihászi-marcaltői m. kir. csikótelep ny. főintézőjének e hó 7-<én élete 79-ik évében bekövetkezett elhunytával. A példás munkában töltött életével közbecsülést szerzett öreg úr hült tetemeit e hó 10-én a helybeli Kálvária-temető kápolnájából helyezték örök hihenőre. R. i. p. Őszinte részvéttel értesültünk arról a nagy csapásról, amely a köztiszteletben álló Boscowitz Sámuel helybeli pipa- és kályha­gyárost és családját érte hűséges feleségének, szül. Weinberger Idának e hó 7-én este tör­tént váratlan elhunytával. A boldogult régebb idő óta betegeskedett, halála mégis váratlanul következett be, mert ép az utóbbi időben sok­kal jobban érezte magát. Hatvanhét évre ter­jedő élete, amelyből negyvennégy évet har­monikusan szép házaséletben töltött el, — áldás volt családjára, környezetére, amelyre jóságos lelkének melegét kisugározta. Csendes visszavonultságban csak a családjának élt; de akik közelebbről ismerték, tudták róla, hogy lelkes híve a költőknek, akiket eredetben ol­vasott, amennyiben a magyaron kívül jól bírta a német, francia és angol nyelvet. Temetése pénteken délután ment végbe sokak igaz rész­véte mellett. Utolsó útján elkísérték az alsó­városi izr. temetőbe a vállalat munkásai is, akiknek megértő támaszuk volt mindenkoron. Halálát megtört férjén kívül gyászolják gyer­mekei: dr. Balázs Jenő veszprémi ügyvéd és Ibolya férj. Kaufmann Hugónc, négy unokája és rokonsága. Az igazak emlékezete áldott. — Találtatott egy férfiesernyő és egy balta; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitánysá­gon átveheti. — Áthelyezett vármegyei számvevők. A pénzügyminiszter Regényi Jenő várm. szám­vevőségi tanácsost Veszprémből Budapestre, Zámbó Elemér várm. számv. tancsost pedig Győrből Veszprémbe helyezte át. — Lovaspoló-mérkőzések. Nagyszabású őszi lovaspóló-mérkőzéseket rendez a pápai huszárosztály szeptember 27- és 29-én, vala­mint október 1-én délután 3 órai kezdettel a várkerti pólópályán. Mérkőznek a soproni, ko­máromi és a pápai huszárok póló-csapatai (az utóbbiaknak a nyáron nagy sikerrel szere­pelt »Bakonyi betyárok« csapata) és rajtuk kívül ifj. gróf Bethlen István, herceg Meck­lenburg, Mr. Kearus, McFarlane angol kö­vetségi attassé és Sorg Jenő. A nemes és szép lovassport sok rajongója tette színessé, élénkké már a nyári mérkőzéseket is, mely­nek döntő mérkőzései — sajnos — esőbe ful­ladtak. Ezúttal is hangos lesz az egyébként úri csendes várkert, a nagy érdeklődés máris nagy látogatottságot ígér. Aki sok élvezetet kíván magának szerezni, nem szabad elmu­lasztania a versenyek megtekintését, mert a vidéki városokban alig ismert, nálunk viszont e lovassport annál magasabb fejlettségéről fog mindenki meggyőződni. — A vidék' sajtó köréből. Dr. Kovács i István, a Veszprémi Hírlap főszerkesztője, somogy­! vári plébánosnak neveztetvén ki, megvált a j Veszprémi Hirlap főszerkesztői tisztétől. A lap | főszerkesztőjévé a megyéspüspök dr. Gladovácz József hittanárt nevezte ki. — Megnyitó közgyűlés. A helybeli Ref. Leányegyesület évmegnyitó közgyűlését f. hó 24-én d. u. 4 órakor tartja saját helyiségében. Tárgy: Tisztikar, választmány kiegészítése, munka-programm megállapítása. Tagokat és az érdeklődőket ez úton is meghívja az egyesület vezetősége. Fíanellek és mosók olcsó vására megkezdődött. Saudek Miksa divatáruházában. I — Egy balatoni író tragikus halála. Ve­| lünk együtt bizonyára sokan fogadják mély megilletődéssel a szomorú hírt, hogy a Bala­ton színes tollú írója: Nárai Szabó Gyula, tragikus módon húnyt el a mult héten Kecske­méten. Nárai Szabó Gyula propaganda útján tavaly nálunk is járt és több előadást tartott nemzeti büszkeségünkről, a szépséges Bala­tonról, amelynek valósággal rajongója volt. Ugyancsak tavaly jelent meg egy kis munkája a Balatonról, amelynek igen találóan a »Millió ! szín hazájac címet adta. A sors aztán, amely j elég kegyetlen volt hozzá, elsodorta Kecske­métre, ahol meg a híres Bugac pusztát tanul­mányozta az ő pásztorélietével, amelyről szin­tén könyvet írt. Kéziráta már kinyomásra ké­szen állott, amikor a 45 éves, erőteljes férfiú idegzete a sok küzdelemben, nélkülözésben összeroppant; elméje, amelyben olyan szép gondolatok termettek, elborult, dühöngeni kez­dett, összetört, zúzott mindent, ami a keze­ügyébe került. Mintha csak így akart volna bosszút állni a kegyetlen elbánásért, amely­ben a sors részesítette. Beszállították a kecs­keméti közkórházba, ahol rövidre rá meghalt. Tragikuma szomorúan példázza a magyar író sorsát, akinek csak nyomor és örökös küzkö­dés jut osztályrészéül. — Balaton rajongója, álmodj szépeket »Tihanynak riadó leányárók, amelyben szép lelked annyiszor 'elgyönyör­ködött. Vasúti kedvezménnyel utazhat ] mm Budapestre fP az Oszi Lakberendezési Vásárra Rádiókiállítás. Gyermekügyi kiál­lítás. Bábjáték. Minta-asztalterítés. Iparcsarnok szeptember 2—17. A vásárigazolványok aug. 31-től szept. 23-ig érvényesek és a menetjegyirodákban, az ipar­testületeknél és a kereskedelmi kamarák­ban szerezhetők be. LŐU/Y»öi Gr. Tls^a I. íér 3. — Eljegyzés. Wollner Jucikát Kisbérről eljegyezte Mayersberg Zoltán Pápáról. — Esküvők. Nánik László városi tiszt­viselő, lapunk kiadóhivatala vezetőjének a fia, kedden délután tartotta esküvőjét a helybeli ev. templomban Pápai Mancival. Schöck Gyula lelkész költői szárnyalású szép beszéddel ál­dotta meg a boldog ifjú pár frigyét, akiket a templomot megtöltő közönség soraiból sokan elhalmoztak szerencsekiváriataikkal. Bakos Lajos balatonarácsi ref. lelkész, fő­iskolánk volt jeles növendéke, e hó 12-én tar­totta esküvőjét Tamás Vilma okleveles tanító­nővel Szentgálon. Az esketési szertartást Fazekas Mihály püspöki titkár végezte szívekre ható szép beszéddel. Adler Mária (Győr) Böhm Jenő (Pápa) folyó hó 17-én d. u. 2 órakor tartják esküvő­jüket Pápán, Assisi Szent-Ferenc utca 9. szám alatt. (Minden külön értesítés helyett.) — Mezőgazdasági gyűlés. Szabadhegy Elemér kormányfőtanácsos, földbirtokos elnök­lete alatt a pápai járási mezőgazdasági bizottság f. évi szeptember hó 19-én d. e. 10 órai kez­dettel a pápai m. kir. Mezőgazdssági Szakisko­lában rendes őszi közgyűlést tart. — Elhunyt városi képviselő. Mély meg­illetődést keltett különösen a gazdaközönség körében, hogy Tóth József alsóvárosi gazda e hó 8-án délután 58 éves korában hirtelen el­hunyt. Tragikus halálát állítólag az okozta, hogy hónapokkal ezelőtt a lovak befogása közben egyik ló a szivének lökte a rudat, s valószínű­leg ekkor olyan sérülést szenvedett, amely végül is kioltotta munkás életét. A boldogult példa­képe volt a józanéletü, szorgalmas magyar gaz­dának és a gondos családapának. Mint nép­fölkelő altiszt végigküzdötte a világháborút. Tiszteletreméltó erényeiért polgártársai bekül­dötték a városi képviselőtestületbe, amelynek egyik legkötelességtudóbb tagja volt. Vasárnap délután végbement temetésén impozáns módon nyilvánult meg iránta a közr^szvét. A javakorá­ban elhunyt derék embert százak és százak kí­sérték el utolsó útján, az alsóvárosi temetőbe. A gyászszertartást Németh József apátplébános végezte két káplánja segédletével. Halálát fele­sége, kivel 28 éven át élt igazán boldog házas­életet, leánya és fia, aki katonai szolgálatát meg­szakítva jött haza apja temetésére, valamint ki­terjedt rokonság gyászolja. Áldás emlékére! — Nagy tüzet okozott egy petróleum­lámpa. A Magyar Hirlap egyik legutolsó szá­mában olvassuk a következő hírt: Csornáról jelentik: Moskovics csornai szatócs boltjában tüz támadt. A tüzet a boltba bezárt macska okozta, úgy, hogy az égve hagyott petróleum­lámpát a pultról ledöntötte és a lámpa fel­gyújtotta a boltberendezést. Az árukészlet és a berendezés teljesen elégett. Megyénkben ilyen tüzesetek nem fordulhatnak elő, mert a villamos­áramnak a községekbe történt bevezetése foly­tán nálunk már nincs szükség a tűzveszélyes petróleumlámpák alkalmazására. x Tánciskola. A Ref. kollégium igazgató­sága ez úton is közli a leányaikat tánciskolába járatni óhajtó szülőkkel, hogy a tanulóifjúság Mérő József budapesti táncmester vezetése mellett szeptember 23-tól november 3-ig hat­hetes tánctanfolyamot rendez az Uri kaszinó nagytermében. Tandíj az össztáncok és a koszorúcska belépti díjaival együtt 12 P. Be­iratkozni előzetesen a Ref. kollégiumban (Torna­terem), vagy megkezdés után a helyszínen lehet

Next

/
Thumbnails
Contents