Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-02-20 / 8. szám
i&ijeif/-:.! U A ^ KAPHATÓ GYÓGVSZCarÁRAKBAN^. ' ' 'ÍJil zorwgza- és uRo&f riAkban {sahuzm^ vx^p^ua^ — Balesetek. Folyó hó 4-én Stilet József pápai lakos Bakonyjákó községből fát szállított. Járiföld-puszta mellett az úton találkozott a Pápáról Veszprém felé haladó posta-autóbuszszal, melynek vezetője Stiletet erős és sűrű kürtöléssel a kitérésre figyelmeztette, de mivel ez a kocsin aludt, a kürtölést nem hallotta, mire a kocsiba fogott lovak maguk tértek ki az autóbusznak, de oly erősen, hogy a kocsi felborult és Stiletet maga alá temette. A szerencsétlenség láttára az autóbusz megállt és annak vezetője és utasai Stiletet veszedelmes helyzetéből kiszabadították és —- miután súlyos sérülést szenvedett — első segélyben részesítették, majd pedig telefonon a mentőket hivták, akik a pápai kórházba szállítottak. Stilet sérülései súlyosak, de nem életveszélyesek. Vida Ferenc pápai 18 éves hentes-segéd e hó 12-én a vágóhidon dolgozott, miközben egy súlyos vasdarab bal lába fejére esett. Jelentékeny zuzódásokat szenvedett. Az irgalmasok kórházában ápolják. — A KIE-ben vasárnap, 21-én este 8 órakor műsoros est keretében vetítettképes előadás lesz belépés díjtalan. — /V'einl- csemege-meggy (konyakmeggy). Válogatott gyümölcs valódi tárolt konyakban. Élénk kereslete mutatja, hogy minősége kitűnő. x Értesítés. Ruhája, ha pecsétes, ha kijavításra, vagy átvasalásra szorul, kereste fel bizalommal — Pápa város és környéke legrégibb — ruhatisztító-műhelyemet, ahol a legjutányosabb árért tisztítok, javítok és átvasalok bármilyen finom férfíruhát. Ruhák állandó rendbentartását havi fizetésre a legolcsóbban vállalom. Levelezőlap felszólításra házhoz megyek. Vidéki megkereséseket soron kivül intézek el. Szives pártfogást kérek. Teljes tisztelettel Stern Ede ruhatisztító Pápa, Szent László utca 7. sz. Jó bornak nem keBÍ cégér! De tudni kell, hogy hol mérik! Badacsony világhírű borainak árusítása Pápa, Petöfi-utca 2. sz, — Tüzek a vidéken. F. hó 8-án d. u. Pápasalamon községben Nepusz Joachim, ottani lakos pajtája kigyulladt és úgy ez, mint nagyobb mennyiségű takarmánya és szalmája elégett. A kár 1148 P. Megállapítást nyert, hogy a tűz Brannstetter József, ottani lakos, gyengeelméjű gondatlansága folytán keletkezett. F. hó 14-én éjfél után 0 óra 30 perckor Mihályháza községben Pulai Gyula és 6 társa, ottani lakosoknak összesen 3 lakóháza és 5 istállója ismeretlen módon kigyulladt és elégett. A kár kb. 8000 P. A nemesszalóki csendőrség gyanúja szerint gyújtogatás történt. A nyomozás megindult. — Felhívás a 18 évesekhez ! A 63 410/ 1—1930. B. M. r. 1. §. alapján a rendőrkapitányi hivatal újból felhívja Pápa megyei város területén állandó tartózkodási hellyel biró mindazon férfi és nő pápai lakosokat, akik 1932-ik évben betöltik 18-ik életévüket, tehát 1914-ik évben születtek, hogy saját személyükre szóló bejelentkezési kötelezettségüknek 1932. évi március hó 5-ig a m. kir. áll. rendőrség pápai kapitánysága bejelentő-hivatalában (8-as szoba) a törvényes következmények terhe mellett tegyenek eleget, mert a mulasztók ellen a kihágási eljárás folyamatba tétetik. — Találtatott egy lábtakaró; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. — Értesítés. Bezdány József magyar iparművész megbízottja és művészetének propagalója: Tompa Kálmán nyűg; színigazgató ez úton értesíti Pápa város közönségét, hogy egy közbejött sajnálatos baleset miatt el kellett halasztani jelzett látogatását március elejére. Egoform pasztilla megvéd a fertőzéstől! — Soffőr-tanfolyam. Állami gépjáróművezetőképző (soffőr) tanfolyam nyílik meg a m. kir. Technológia és Anyagvivsgáíó Intézet keretében március 7-én este fél 7 órakor, az intézet Budapest, VIII., József-körut 6. szám alatti helyiségében. Beirás naponta d. e. 9 — 1 óra között az igazgatósági irodában, hol a felvételhez szükséges űrlapok a hivatalos órák alatt előzetesen beszerezhetők. x A Szinházi Élet Miss Európa-száma. A nizzai Miss hurópa-választás minden pompájával, érdekességével és izgalmasságával elevenedik meg a Szinházi Élet most nu gjelent új számában. A Szinházi Élet Nizzába küldött munkatársai Angelo mesterrel az élükön bravúros munkát végeztek. Nincsen a választásnak ojyan epizódja, amelyet viszont ne látnánk a Szinházi Élet új számában. Természetesen a megválasztott új Miss Európa — Miss Dánia első intervjuját a Szinházi Életnek adta és gyönyörű Angeló-fotografiákkal vonulnak ie< a választás összes résztvevői. A magyar kiküldött, Lampel Ica sikereiről természetesen külön cikk és sok kép számol be. Incze Sándor hetilapjának ez az új száma újabb részletes tájékoztatást ad az országos bridge-versenyről. Hatvani Lili bárónő a koncertek hölgypublikumához irt nyilt levelet. Lengyel Menyhért a kínai válságról irt. Moziszenzáció: Ramon Novarro megkérte Greta Garbó kezét. Farkas Imre a sztratoszférába repülő Zichy Tivadar grófról irt tudósítást és rengeteg más érdekes cikk, száz és száz gyönyörű mélynyomásu kép teszi a szokottnál is érdekesebbé és változatosabbá a Szinházi Élet Miss Európa albumát, amely háromfelvonásos szindarabot, kottát, kézimunkaivet és pgy teljes gyermekujságot ad mellékletül. A Szinházi Élet ára 1 pengő, negyedévi előfizetési díj 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Aradi-utca 8. x Tizenkét naoig „utazott" repülőgépen egy levél A veszélyeztetett Sanghaiból hatalmas boríték érkezett Budapestre és ezen a borítékon tizenhatféle bélyegző van. A bélyegzőkről meg lehet állapítani, hogy a levelet 12 napon keresztül repülőgépen szállították és a postaköltség 43 pengő volt. A levélben egy Sanghaiban élő ujságiró nagyon érdekes képeket küldött Tolnai Világlapjának a kínai-japán háborúról. x Álla ndó életveszély ! .. . A színpad hires táncosainak életét állandóan életveszély fenyegeti. Erről közöl érdekes képeket és cikket a Délibáb új száma, amely gazdag tartalommal jelent meg Érdekes cikk számol be arról is, hogy Róbert Stolz, a világhírű zeneszerző milyen bizarr éjszakát élt át Budapesten, de ezenkívül számtalan érdekesebbnél érdekesebb cikket, riportot, képet, valamint két egyfelvonásos szindarabot és folytatásos regényt közöl a népszerű szinházi képeslap. A Délibáb egy száma 26 fillér. A főváros e héten választotta meg felsőházi tagjait. 4 kereszténypártit, 2 községi polgári pártit s 1 ellenzéki-demokratát választottak meg. A megválasztottak között van újból, most másodízben dr. Lázár Ferenc közjegyző is, városunk szülötte. Washington emlékét hazánkban országos bizottság ünnepli meg. A Vigadóban tartandó diszünnepen a Genfben tartózkodó Apponyi Albert gróf helyett Hegedűs Lóránt v. miniszter mondja az ünnepi beszédet. Új főispánokat nevezett ki a héten a kormány. Komárom-Esztergom főispánja dr. Lingauer Sándor ny. p. ü. min. o.-tanácsos lett, dr. Fáy István kecskeméti főispán ez állásában való meghagyása mellett Csanád-Arad-Torontál főispánjává is kineveztetett, Hajdú vármegye és Debrecen város főispánjává báró Vay László bihari főispánt nevezték ki ez állásában való meghagyás mellett. Genfnek és a leszerelési konferenciának legnagyobb szenzációja volt e héten Apponyi Albert gróf beszéde. A 86 éves államférfiú ezúttal felülmúlta önmagát, így ítélt róla nemcsak a német, angol és olasz, de az ellenséges francia sajtó is. Igazságainkat cáfolhatlan logikával szegezte le. Hindenburgnak nagy küldöttség ajánlotta fel a birodalmi elnökség jelöltségét, amit ő a haza érdekében elvállalt. A pártok közül a centrum, a néppárt, a demokraták, a szociáldemokraták őt fogják támogatni, Hittlerék és a kommunisták ellenjelöltet állítanak. A nemzeti párt mérsékeltebb része és az acélsisakosok a szavazást tagjaik szabad tetszésére bízták. Franciaországban ismét kormányválság van, amit az idézett elő, hogy a többségében inkább baloldali színezetű szenátust a választókérdésben leszavazták. Laval és minisztériuma erre lemondott. Doumer köztársasági elnök Painlevét bízta meg kabinetalakítással, aki azonban aligha kapja meg az összes jobboldali pártok támogatását. Érdekes, hogy Laval bukását úgy fogja fel, mintha azzal a szenátus a Németország ellen követett engesztelhetetlen politikáját akarta volna elitélni. A páris-nizzai gyorsvonat ellen Marseille közelében a Matuskáéhoz hasonló merényletet követtek el. Az éber mozdonyvezető azonban észrevette a gyújtózsinór lángjának felvillanását és kétségbeesett gyors fékezéssel a vonatot megállította, mielőtt a bombához ért volna. A robbanás következtében így is egy vonat kisiklott, de mindössze pár sebesülés történt. A távol Keleten nagy események történnek. Mandsúria függetlenítése — persze japán protektorátus alatt — befejezett dolog. Sanghai előtt találkozott a japán és kinai főparancsnok, utóbbi nem fogadta el a lealázó feltételeket. A támadás tehát újból megindul. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. A képviselőházban a héten a társadalombiztosítási bíráskodás revíziójáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták és fogadták el. — Az interpellációk során Vargha államtitkár a jegyzők elmaradt fizetéseire vonatkozólag bejelentette, hogy a fizetések átmenetileg az állami adók terhére is kiadhatók lesznek. A városokat nem áll módjában a kormánynak segíteni, pótadóval segíthetnek magukon. Csütörtökön Farkas Tibor sürgős interpellációt mondott el a pacsai összeütközés tárgyában. Keresztes - Fischer belügyminiszter előadta, hogy nyilvánvaló bujtogatás következtében nagy tömeg támadta meg azt az adótisztet, aki a lefoglalt marhákat el akarta hajtatni, bár utóbb elállott ettől. A csendőrség az erőszakoskodó tömeggel szemben fegyverét volt kénytelen használni, aminek két sajnálatos áldozat* lett. A vizsgálatot megindította. Névjegyeket, esküvői és táncmulatságra szóló meghívókat, kereskedelmi és minden egyéb nyomtatványt ízléses kivitelben, jutányos áron készít a Főiskolai Nyomda Megrendelések felvétetnek Pápa, Petőfi-utca Í3. sz. alatt. — Telefon Í3Í. Saját könyvkötészet, amelyben mindennemű könyvkötőmunkát ízléses kivitelben jutányos áron állítanak elő.