Pápai Hírlap – XXIX. évfolyam – 1932.
1932-02-20 / 8. szám
— Színészet. Halmi Jenő színtársulata vasárnap búcsúzott el a pápai közönségtől a „Fehér ló" cimü pompás új operettel, A társulat tagjai kedden délután még ifjúsági előadásul szinrehozták a „Feketeszáru cseresznye" c. színművet, azután átköltöztek Győrbe, hol a Vasmunkások kultúrtermében fognak két hónapon át előadásokat tartani. Bizony, a pápai hathetes szinidény anyagi szempontból nagyon rossz eredménnyel végződött; a színészek nagy nélkülözéseknek voltak kitéve. Kívánatos volna, hogy Győr megadja nekik azt, amit Pápa megtagadott tőlük — a fokozottabb pártfogást. — Itt említjük meg, hogy Alapi Nándor neves Kamaraszínháza március 7-én Pápára érkezik és 10—12 napra tervezett előadásait 8-án megkezdi a Griff-szálló nagytermében. — Az iparkamara gyásza. A győri kereskedelmi és iparkamara gyászjelentésben tudatja, hogy a kamara nagyérdemű alelnöke, Nagy Dániel elhunyt. Nagy Dániel szabómester volt, akit iparostársai 3 év előtt ültettek az alelnöki tisztségbe. Nagy tudásával, buzgóságával, önzetlen munkásságával Győrött, de az egész Kamara területén is osztatlan elismerést érdemelt ki. 17-én temették el az iparos- és kereskedő-társadalom nagy részvéte mellett. Jó bornak nem keli cégér 1 De tudni kell, hogy hol mérik! Badacsony világhírű borainak árusítása Pápa, Petőfi-utca 2. sz. — A tejkérdés a Mezőgazdasági Kamarában. A vidéki tejárkérdés sürgős rendezésének elvi és gyakorlati módjait vitatta meg a Felsődunántúli. Mezőgazdasági Kamara tegnapi tanácsülése Holitscher Károly orszgy. képviselő elnöklete alatt. Ormándy János igazgató javasolta, hogy a Budapestre szóló tej forgalmi rendelet hatálya terjesztessék ki az összes vidéki városokra. Az üzemeket felülvizsgáló, az ármegállapító és árjelző Bizottságok tevékenysége szervesen egységesíttessék, mert különben a három bizottság egymást gátolná. Ilyen bizottságok vidéken is haladék talanul felállítandók. A fogyasztási tej magasabb árából pár fillér gyűjtessék össze egy »Árkiegyenlítő Alap;<-ba, melyből az ipari tejek (vaj) termelői kárpótoltassanak. A vajexport-prémium csak a 100 km.-res körzeten kivüli ipari tejszállítók kárpótlására fordíttassék. A budapesti tejüzemek spannungja erélyesen mérséklendő, hogy ezáltal a fogyasztói tejár alacsonyabb, a termelői tejár magasabb lehessen. A spannung lefaragása a racionjalizálás, az üzemtakarékosság és észszerüség keresztülvitelével érhető el. Csak úgy remélhető az aggasztóan leesett tejfogyasztás gyors felemelkedése, ami a tejtúltermelés és a tejválság legbiztosabb levezetője lenne. A trianonizált határvidékek tejfeleslegeinek exportját Ausztriába és Csehországba a kormánynak kezébe kell venni, mert ma minden tej Budapestre törekszik fogyasztási tej alakjában s ezáltal termelői tejár árrombolás áll elő, mely a vidéki tejárakra is egészségtelenül hat ki. Községekben csak egy tejvállalat, lehetőleg szövetkezeti üzem engedélyeztessék, s úgy a tejtermelők, mint az értékesítők szervezetekbe tömörítendők. Ezt a javaslatot a Kamara számos hozzászólás után egyértelmüleg magáévá tette. Az ülésből táviratilag üdvözölték Purgly Emilt, az új földmívelésügyi minisztert. — Elhunyt kereskedő. Őszinte résvéttel értesültünk Saád Lajos, helybeli üvegkereskedőnek e hó 12-én rövid pár napi szenvedés után történt szomorú elhunytáról. Saád Lajos régi kereskedője volt városunknak, aki nagy szorgalommal vezetett üzletét szépen felvirágoztatta. Az utóbbi évek gazdasági krízise azonban őt is súlyosan érintette. Az élet nehéz küzdelmeiből ragadta ki a jeles képzettségű szakembert, a társasköreinkben is kedvelt férfiút a könyörtelen halál. E hó 15-én a kálvária-kápolnából, melyet egészen megtöltöttagyásztisztességet tevökserege, helyezték örök pihenőre. Elhunytát fia: Saád Béla fővárosi hírlapíró, leánya: Saád Irénke és előkelő rokonság gyászolja. Nyugodjék békében ! — Lébbelikészítők értekezlete. A helybeli lábbelikészítő iparosok vasárnap d. u. 3 órakor az ipartestület helyiségében a szakmát érintő értekezletet tart. Előadó Németh János, a Lábbelikészítő Iparosok Orsz. Egyesületének elnöke. Az Iparostársak pontos megjelenését kéri a vezetőség. I cegerí De tudni kelt, hogy hol mérik! Badacsony világhírű borainak árusítása Pápa, Petőfi-utca 2. sz. — Közgyűlések. A Magyar Vöröskereszt Egyesület Pápa városi Választmánya folyó évi rendes közgyűlését február hó 20-án, határozatképtelenség esetén 28-án d. u. 5 órakor tartja meg a városháza kis tanácstermében (emelet 5. sz. szoba). Az egyesület vezetősége ez úton is felkéri tagjait és az érdeklődőket, hogy a közgyűlésen megjelenni szíveskedjenek. A Papai Kiskereskedők Egyesülete f. évi rendes közgyűlését 1932 február hó 21-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja a Schwarczvendéglő nagytermében (Főtér), melyre az összes tagokat ez úton is meghívja az elnökség. — A mezőgazdasági kiállítás. A magyar mezőgazdaság életerejének és élniakarásának legszebb megnyilvánulása az a nagyszámú jelentkező, aki kiváló állatanyagával és másféle mezőgazdasági terményével ez évben is részt kiván venni a március 17—21-én tartandó budapesti mezőgazdasági kiállításon. A pár nap előtt közölt adatok szerint ez évben is közel 2000 nagyobb tenyészállat (ló, szarvasmarha, sertés, juh és kecske) és ezernyi baromfi és egyéb kisebb háziállat lesz kiállítva. A biztató előjelek igazolják, hogy a mezőgazdaságnak erre az évről-évre céltudatos alapossággal megrendezett seregszemléjére a mai nehéz helyzetben fokozottan szükség van, mert nemcsak a bel- és külföldi mezőgazdasági terményértékesítés előmozdítása terén tölt be fontos szerepet, hanem megmutatja a gazdáknak azt is, milyen arányokba érdemes, illetve kell átszervezniük — Házasság. Donáth József (Vágsellye) és Deuisch Sári (Pápa) f. hó 16-án Budapesten házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett) — A mértékhitelesítés terminusai. A m. kir. mértékhitelesítő hivatal tudatja az érdekeltekkel, hogy munkabeosztása következőképen módosult: Február 17-től 27-ig a beosztás változatlan maradt. További beosztás a következő: Március hó 7-én K—M betűvel kezdődő felek, 8-án M—N, 9-én N, 10-én O—R, 11-én R-S, 12-én d. e. S, 16-án S-T, 17-én T—Z, 18-án és 19-én d. e. Borsosgyőr, Kéttornyulak és Nagygyimóton lakó felek. — Családanyák jutalmazása. A vármegye főispánja a pápai járásban az alább megnevezett legtöbb gyermekes családanyákat részesítette egyenként 25 pengő jutalomban: Zsuppán Miklósné Béb, F. Nagy Jánosné Csót, j Szenfe józsefné Csót, Takács Lajosné Borsosgyőr, Győri Sándorné Borsosgyőr, Özv. Fendrics Gyuláné Mezőlak, Varga Mihályné Békás, Németh Sándorné Mihályháza. A Stelnherz-ügy pápai vonatkozása. A kalapácsos gyilkosság országos érdeklődést keltett kecskeméti törvényszéki tárgyalása alkalmából a meggyilkolt Steinherz Béla tanukép kihallgatott özvegye pápai származásúnak vallotta magát. Érdeklődtünk a dolog iránt s megtudtuk, hogy özv. Steinherz Béláné Schischa Adolf volt pápai izr. tanítónak a leánya, esküvőjük is itt volt Pápán, és Steinherz családi ügyben többször megfordult városunkban. Nyugalomba vonulása után apósa: Schischa Adolf is hozzájuk költözött Kecskemétre. — A 19-es Bajtársi Szövetség által az emlékmű fenntartása és hadi özvegyei és árvái javára rendezett tárgysorsjáték húzása Győrött február lö-án megtörtént. Az I. számú nyereményt a 608. szám, a II. sz. nyereményt az 1602. sz. és a III. sz. nyereményt az 1686. sz. sorsjegy nyerte. A nyertes sorsjegyek tulajdonosai a tárgyakat Grosz István ny. ezredes, a Bajtársi Szövetség Elnökének kiutalására felvehetik (lakása: Győr, Andrássy-út 52,). A március 7-ig fel nem vett nyeremények a Bajtársi Szövetség jótékony céljai javára esnek. — Házi-est. A Pápai Leányegyesület f. hó 20-án, szombaton este pontosan fél 9 órai kezdettel, a Schwarcz-vendéglő nagytermében háziestét rendez, a következő műsorral: Szaval Klein Miklós. Műdalok. Énekli Pollák Miklós, zongorán kiséri Braun László. Előadást tart dr. Török Mihály. Pierné: Etude ae Concerí. Zongorán előadja Lendler Juci. — Műsor után tánc. Belépődíj személyenként tagoknak 30 f, nem tagoknak 50 f. Ruhatár díjtalan. 0N IS NEZZE MEG-! Lő wy butoráruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. termelésüket. A kiállításra eddig összegyűjtött és előkészített anyag kiváló minősége megnyugtató képet fog adni arról, hogy a magyar mezőgazdasági termelés nagyrészt alkalmazkodott a mai válságos idők fokozott igényeihez. Ha sikerülni fog az agrártermékek értékesítésének útjából a mesterséges akadályokat eltávolítani, akkor a mezőgazdasági termelés éppen úgy hamarosan ismét fel fog lendülni, miként majd a mezőgazdasági kiállítás intézménye, amelynek évről-évre fokozódó sikere annak az óriási szervező erőnek tulajdonítható, amellyel a mostani, minden vállalkozástól és kezdeményezéstől elrettentő időkben is a gazdák százait sikerült a kiállításon való részvételre ösztönöznie. — Kirabolt kereskedő. Hétfőről keddre virradó éjjel betörtek Weisz Mór magánosan élő öreg házaló-kereskedő Kuruc-utca 14. szám alatti lakására. A 83 éves öreg ember a betörők zajára megébredt ágyában, védekezni próbált, de nekiugrottak, lábait összekötözték s alaposan elverve őt, kényszerítették arra, hogy csendben maradjon és mondja meg, hogy hol őrzi a pénzét. A tehetetlen aggastyán halálfélelmek között mondotta el, hogy hol őrzi üzleti forgótőkéjét, amit aztán az utolsó fillérig el is vittek tőle. Mintegy 14.000 pengőt tesz ki az elrabolt összeg. A kirabolt kereskedő vallomása szerint a tettesek, akik villanyzseblámpa világánál dolgoztak, ketten voltak. Munkáskülsejü fiatalembereknek, látszottak. Közelebbi felvilágosítást adni róluk nem tudott. — Lapunk zártakor megdöbbenve értesültünk, hogy a rablást két pápai intelligens fiatalember követte el. Az egyiket Horváth Géza ügyvédi Írnokot, a rendőrség csütörtökön letartóztatta. Kihallgatása alkalmával beismerő vallomást tett, ennek alapján az elrablott pénz egyrésze elő is került. Társa, Puchinger István molnár megszökött, kézrekerítése iránt az intézkedést megtették. — Eiőadás a Munkás-Otthonban. Ma, szombaton este 8 órakor a Batthyány-utcai Munkás-Otthonban Mónus Illés, a szoc. dem. párt parlamenti frakciójának titkára tart előadást „A kapitalizmus válsága" címmel. — Vendégeket szívesen látnak. — Műsoros estét rendez a Pápai Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület február 28-án este 6 órai kezdettel a ref. leányegyesület helyiségében. Belépődíj nem lesz. Műsort a következő számban közlünk. Műsor megváltás kötelező. — Szepesség magyar ünnepe. A szepességi magyarság bátorhangu lapja, a Szepesi Hiradó — Szepesi Hirlap most ünnepelte fennállásának 70 éves jubileumát. Ez az ünnep összeesik a lap felelős szerkesztőjének, Polnisch Arthurnák 15 esztendős szerkesztői jubileumával. A lap bátorhangu magyar cikkei buzdítják a szepességi magyarságot kitartásra és küzde-, lemre. A kitűnő szerkesztő munkatársaival heroikus harcot viv a magyar lap fenntartásáért. A jubileum alkalmából szép ünnepi szám jelent* meg, amely értékes cikkeivel és gazdag tartalmával belevilágít az egyik jellegzetes nemzetiségi összetételű régi magyar vármegye mai küzdelmes életébe. Ugyancsak a jubileum alkalmával rendezett a felvidéki magyar kultúregylet az iglói színházban magas színvonalú magyar estélyt, amelyet Mécs Lászlóval együtt a legjobb magyar művészek vezettek sikerre. A száz teritékes banketten Szüllő Géza dr. prágai nemzetgyűlési képviselővel az élükön, a felvidéki magyar politikusok is részt vettek és Polnisch Arthur főszerkesztőt meleg ünneplésben részesítették.