Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-04-11 / 15. szám
Csornai SE—Testvériség 3:0 (2:0). Barátságos. Biró: Matics. A Testvériség nagyon gyengén szerepelt, csak az első tiz percben mutatott szép játékot, azután visszaesett és a csornai csapat megérdemelten győzött. H é tfő. Kinizsi—Metallum 3:1 (1:1). Nemzetközi mérkőzés. Biró: Szirovecz. A revaiis-* mérkőzésen a Kinizsinek sikerült pihent játékosokkal megerősített csapatával az előző napi mérkőzés 'eredményét megfordítani s ugyanolyan arányban megnyerni a mérkőzést, mint előző nap elveszítette. A Kinizsi sokkal többet mutatott ezen a mérkőzésen, mint az előző nap, noha a szebb játékot most is a Metallum mutatta s a Kinizsi csak mindent beleadó játékának és Tóth pompás védéseinek köszönheti a hízelgő eredményt. A vezetést a Kinizsi szerzi meg Vacskó lövéséből, mire a Kinizsi nagy fölénybe kerül. Több gólhelyzete is van, azonban gólt mégis a Metallum ér el. A második félidőben a Kinizsi némi fölénybe kerül s Potyi és Szakács góljaival bebiztosítja a győzelmet. Bolla lő még egy döngő kapufát, több gól azonban nem esik. A győztes csapat most sem mutatott megnyugtató formát, Tóth a kapuban néhány szép védést produkált, Potya és Golos sokat bizonytalankodott, a csatársorban Király ezúttal is jó volt, mig Kovács csak életveszélyes belemenéseivel tünt fel. A csatársorban megint Vacskó volt a legjobb, a többi azonban nagyon gyengén szerepelt. Szirovecz sokszor tévedett. Testvériség—NFC 1:1 (0:1). Barátságos. Biró: Matics. A Testvériség volt állandóan fölényben, nagy balszerencséje folytán azonban csak döntetlent tudott elérni a jólíépességü győri csapat ellen. Vasárnap már valódi izgalom lesz, az eddigi bemelegítő mérkőzések után jön a vérbeli bajnoki mérkőzés mindjárt a DAC csapa Iával, mely 8:2 arányban verte az ősszel a Kinizsit. A helyi csapat kilátásai nem a legbiztatóbbak, a csapat egyáltalán nincs valami vigasztaló formában, még az eddig oly biztos része, a közvetlen védelem is nagyon megingott az utóbbi mérkőzésen. Mindenesetre kíváncsian várjuk a mérkőzés eredményét. A Testvériség is harcba száll már vasárnap, Zalaegerszegen a MOVE ellen játssza le első tavaszi bajnoki mérkőzését. Uj footballcsapat fog rövidesen bemutatkozni a ligeti pályán. Mint beavatott helyről értesülünk, a Vasutasok csapata rövidesen bemutató mérkőzést fog játszani, hogy az ősszel egy csapattal több küzdjön városunkban a bajnokságért. Orsz. megbízhatósági futárverseny. A Pannónia Automobil Club f. évi ápr. 26-án országos megbízhatósági futárversenyt rendez, amely az idény egyetlen ilyen vonatkozású versenye. A versenyen résztvehetnek automobilok, cyclecarok, oldalkocsis és szóló motorkerékpárok. A verseny útvonala Székesfehérvár, Győr, Szombathely, Lenti, Nagykanizsa, Kaposvár, Pécs, Mohács, Szekszárd, Székesfehérvár. C SEn. Z wv ben nem csalódik. Igy szól Önhöz minden cipész, ha PALM A kaucsuksarkot veret a cipőiére. A cipész érti a dolgát, a cipésznek hihet. Távja 715.7 km. A versenyzők gépeiken csak egyedül foglalhatnak helyet, teljesítményük az egyenletes menetsebesség szempontjából lesz elbírálva. Az előirt átlagsebesség 1200 kcm-nél nagyobb hengerűrtartalmú automobilok részére 50 km/óra, az ennél kisebb hengerűrtartalmú automobilok, cyclekarok, oldalkocsis és szóló motorkerékpárok részére 40/km óra. Nevezési zárlat április 15-én este 6 óra, uíónevezési zárlal április 20-án 6 este óra, kétszeri nevezési díjjal. Nevezés helye: Székesfehérvár, Budai-út l/a sz. PAC titkári hivataia. Start: Székesfehérváron a Magyar Király-szálló előtti térség, április 25-én este 22 órától. A versenyzők beérkezése után ápriiis 26-án 17 órai kezdettel dirt-trackt verseny szóló motorkerékpárok részére. A kategóriák eiső öt helyezettjét értékes tiszteletdíjakkal honorálja a club, az első díjak értéke cca 300 pengő. Állami anyakönyvi kivonat 1931 április 2—9. SZÜLETTEK: , Ápr 2. Vizlendvai János fonógyári szíjgyártó és neje Ács Mária leánya: Magdolna Mária, rk. Ápr. 3 Badics János pénzintézeti altiszt és neje Polgár Margit fia: János, rk. — Horváth Lajos napszámos és neje Szakács Karolina leánya: Gizella, ref. — Kovács János cipészsegéd és neje Szabó Katalin leánya: Magdolna, rk. Ápr. 4. Vecsei Dezső földmivelő és neje Bolla Karolina leánya: Hona, ref. Ápr. 6. Németh Lajos honvédhuszár és neje Németh Anna leánya: Klára, ev. Ápr. 7. Szabó István iskolaszolga és neje Bende Mária fia: László Tibor, ev. — Horváth István népzenész és neje Füredi Mária fia: István, rk. Ápr. 8. Rigler Tófor sütősegéd és neje Bojsza Lidia fia: Zoltán, ev. — Gergely István kocsis és neje Tunner Anna leánya: Juliánná, rk. Ápr. 9. Birkás Róbert mindenes és neje Bus Ilona fia : Jáncs, rk. MEGHALTAK: Ápr. 2. Bertalan József földmivelő, rk , 87 éves, elaggulás. Ápr. 3 Ádám József gazdatiszt, rk., 83 éves, elaggulás. — Özv. Büki Gáborné Mészáros Anna, rk., 72 éves, érelmeszesedés. Ápr. 4. Szabó Károly napszámos, rk,, 18 éves, szivbaj., Ápr. 5. Szabadi Imréné Vas Mária, rk., 37 : éves, rák. Ápr. 6 Vaspék Ferenc földmivelő, rk., 72 éves, alszárüszkösödés Ápr. 7. Patyi Istvánné Horváth Mária, rk., 55 éves, szivbaj. Ápr. 8. Papp Gyula szövőgyári munkás, rk., 28 éves, tüdővész. Ápr. 9. Bódai Károly Zoltán kőmivessegéd fia. rk., 2 hónapos, tüdőlob. — Özv. Sipos Ferencné Visi Horváth Mária, rk., 83 éves, szivbaj. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Ápr. 4. Hekler József szabósegéd, rk. és Németh Rozália dohánygyári munkásnő, rk. — Inotai István napszámos, rk. és Laki Anna dohánygyári munkásnő, rk. — Jákii Károly uradalmi kertész, rk. és Lénárt Gizella szövögyári munkásnő, rk. — Laluk Ferenc borbély és fodrász, rk. és Kovárcsik Margit dohánygyári munkásnő, rk. Ápr. 7. Lampérth Béla József községi segédjegyző, rk. és Nagy Karolin községi tanítónő, ref. Ápr. 9. Pelek Győző borbély és fodrász, rk, és Orovics Anna dohánygyári munkásnő, rk. FcirHvrí llt^tl a K&rczaghy fényképész műterembe LShUV U UUU1 h ajtat a fiatal pár, hogy ott megörökíttesse életének eme nevezetes napját. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1931. Főiskolai Könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál. Pápai terménypiac április 10-én. Suza Rozs 4rpa 12 50-13-00 P 11-00-11-50 P 16-00—17-00 P Zab . . . 17-50-18 00 P Tengerim. 13-00—1350 P Burgonya . 4*00— 5*00 P (-f- 3 pengő boletta.) FALÜDY CIRKUSZ a nagyérdemű közönség kívánságára meghosszabbítja vendégjátékát vasárnapig. Minden este 8 érakor itt még soha nem látott szenzációs műsorral. Vasárnap délután 4 órakor nagy előadás mérsékelt helyárakkal teljes esti műsorral.