Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-12-26 / 52. szám

izzó napkorong. Lassan búcsúzik s egy utolsó napsugár rezeg át a tompa égbolton. A szürkületnek első, még áttetsző könnyű hullámai suhannak át a viz felett. Kék- és bíborszínű árnyak tűnnek el a nád és a sásrengeteg felett, ahol kis dalos madarak keresnek álmosan, csipogva éjjeli szállást. A fakózöld nyugati égbolton vörös és arany szinben gyulladnak ki a megtépázott felhőrongyok. Az est lebegő, szürke fátyol képében lassan száll alá a szikkadt nádas barna rengetegére. Lágyan omlanak egymásba a körvonalak, a tó tükrén és nádasban benyúló keskeny vizcsikokon halkan kialszik egy arany ragyogás. Titokzatos, siri hallgatás kúszik az ember felé minden oldalról s az enyhe parti szél, mely örök nyárról, örök virulásról suttogott lágy, szerelmes szavakat, elhallgatott. Csattogó, ügyetlen repüléssel szállong egy denevér, az este első hírnöke. Nádi-Balogh István elhatározta, hogy hazamegy. Nekivágott a tagnak, amelynek a végét csapdosta itt az ő tavának hulláma. Fütyörésző szájjal lóbálta a kast, felfelé indult a falunak. A még lábon álló kalász úgy zizegett körülötte, mint a selyem. Tolvaj verébhad rebbent széjjel a keresztek mellől. Nádi-Balogh István megállt egy percre, mert úgy vélte, hogy emberi hangokat hozott el hozzá a kóbor, alkonyati szellő. De ki ne lenne itt vasárnap? Hisz' nincs tolvaj a faluban, dörmögte és továbbállt. A hang azonban felébeült és ösztönösen a beszéd irányába tartott. Keresztről-keresztre járt előre, lopakodva, mintha a más földjén volna gyanús járása. A beszéd erősödött, de nádi-Balogh István még mindig nem látott senkit. Ahogy a keresztúthoz ért, megállt a szive verése. Julis állt ott meg, meg a Pista gyereke. Családjának megpillantása megzavarta gondolatát. Feléjük indult, hogy gorombán elkergeti az ebadta tolvajnépét. — Édes anyám! — gügyögte a Pista gyerek azon a jól ismert csilingelő hangján. Nádi-Balogh István megállt, hogy meghallgassa, mit ;akar a gyerek. — Mi a* kis magzatom? — kérdi az anya tőle. — A sok kalász minek? — Minek? — Az asszony keblébő egy mély sóhajtás tört elő, — hát hazavisszük, édes fijam. A magját kicsépeljük, elvisszük a malomba, liszt lesz belőle, oszt' friss cipót sütök neked. — A már

7 biz' jó lesz — mondta a gyerek. A hangja tele volt a friss kenyér utáni vággyal. Nagyot is nevetett, aztán megegyszer mondta: — Hát biz a' jó lesz! — ... aztán bánatosan tette hozzá: — De ha éd's apám most idetévedne, nem verne meg bennünket? Az asszony felegyenesedett, fájdította-e a derekát a hajlástól, vagy segítségül akarta-e hivni az Urat, mert az égre nézett. — Megverne-e? Hát megmondanánk neki, hogy neked köll, meg osztán téged szeret, csak nem verné ki a szádból a kenyeret. A gyereknek csak egy szó fogta meg a gondolatvilágát. — Szeret? És éd'sanyám asszonyt nem szereti ? Csend támadt az alkonyati légben, az asszony nem tudta mit feleljen. Mit feleljen? A gyerek szemében az apa személyének magasztosnak kell maradnia. Az anyának védenie kell. Nem habozott sokáig. — Persze, hogy szeret engem, hisz én vagyok a f elesége... — Két nagy könnycsepp buggyant ki a szeméből és végiggördült az arcán. Félrefordult. Az ujjasával letörölte a nyomát. Nádi-Balogh István öt lépésnyire állt tőle egy magasra rakott buzakereszt tövében. Ha kinyújtotta volna a kezét, ő törölhette volna le Julis könnyűit. — Édes fijam, hazamegyünk, — mondta az anya és felemelte a kis zsákot. Megállt, a messze távolba révedezett el a tekintete, egyszerre csak kiöntötte a zsák tartalmát. A gyerek nézte, aztán keservesen kérdezte: — Hát a cipó? — Majd ád a jó Isten, nem visszük el. Úgyis rossz termés volt az idén, kevés magot eresztett a kalász, ne vigyük el még ezt is szegény apádtól. Nádi-Balogh Istvánnak erre nagyot vert a szive és torkában érezte. Ez a koldus, kitaszított idejön, összegyűjtögeti előbb kenyérnek, oszt' most meg itthagyja. Ha legalább elvitte volna, ő ezt a molnárnál meg is toldotta volna titokban. De nem! Itt hagyják és éheznek tovább. Rongyosak és éhesek, mert nincs kenyerük. Julis pedig összehajtogatta a kis zsákot, lehajolt és felemelt valamit. Felemelte a pólyába kötött kisgyereket, a legkisebb Baloghgyereket. Akit ő még meg sem nézett, akit még soha sem látott s akit még akkor kidobott, amikor még a világon sem volt. Pedig az ő vére. Nem, mindnyája az övé, a három árva, kivert sziv. És ahogy elindult az anya, ölében a kis gyerekkel, nádi-Balogh István a zeledett feléjük. Csak annyit tudott mondani amint üldözve ölében viszi a bethlehemi gyereket. Az emberi fájdalom hátborzongató verejtéke ült ki a homlokára. Nem bírta tovább. Nagyot került sebtiben és szembement velük. Amint meglátta őket, tárt karokkal köledett feléjük. Csak annyit tudott mondani elálló lélekzettel: — Hát... Hullámzott a keble a robosztus embernek és szemében az öröm csillogott. — István! — nyögte ki nagy nehezen az asszony. — István! Itt vagy? Megemberelte magát nádi-Balogh István, asszonyának esdeklő hangja fejébe kergette a vért. Öt éve, amióta összekerültek, nem csókolta meg soha az asszonyát. Most széles kedvében magához szorította óvatosan, úgy csókolta, hogy a szuszuk is elállt. — Engess már, — mondta kibontakozva az asszony a vad ölelésből —• hisz megfúlok. — Mutasd a gyereket! — rikkantotta el magát nádi-Balogh István és széles jókedvében kikapta a pólyásgyereket anyja karjai közül, ránézett, magasra tartotta az Egekura felé s csak annyit mondott: — Az én fiam! Finom ujju szobrász lemintázhatta volna nádi-Balogh Istvánról, amikor az istenség diadalmaskodik a bűn felett. A hegyekről leereszkedő, néma esti alkonyban eggyéolvadtak a lehúzódó árnyak, a távoli erdőben eltűntek a kontúrok. A kósza esti nyári szellő elhozta idáig a megkonduló harangszót. A kisfiú lekapta fejéről a sapkát s lágyan, zsoltáros hangon kezdte el az Ür imáját. * Nádi-Balogh István hallgatott egy darabig, majd alázatos bűnbánattal mondta egyszerre csak a gyerek után: <—

1 ... és légyen meg a Te szent akaratod... .... és egyéb kívánságod számomra egy villamos SINGER VARRÓGÉP lenne. Kedvező fizetési feltételek. SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Pápa, Kossuth Lajos utca 30. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Két miniszteri kinevezés történt a héten. Pénzügyminiszterré a kormányzó báró Korányi Frigyest, a Pénzintézeti Központ elnökét nevezte ki, aki e tisztet vitte egy ízben néhány éven át, majd pedig — szintén pénzügyeink érdekéből — a francia követi állással cserélte fel. Korányi kinevezését a külföldi sajtó gazdasági életünk szempontjából igen szerencsésnek tekinti. Vallás- és közoktatásügyi miniszterré a kormányzó dr. Karafiáth Jenő, a Testnevelési Tanács elnökét nevezte ki, aki ez utóbbi minőségben testnevelésünk korszerű fejlesztésével és a levente-intézmény életre hívásával tette a nevét becsültté. A népjóléti tárcát nem töltötték be, annak ügyeit egyelőre maga Károlyi Gyula gróf miniszterelnök látja el. A miniszteri állásától megvált Ernszt Sándornak a kormányzó az I. o. magyar érdemkeresztet adományozta, Mayer János volt kisgazdaminiszternek pedig teljes elismerését nyilvánította. A képviselőház a karácsonyi szünet előtt kedden tartotta utolsó ülését. A csak formálisnak szánt ülésen napirend előtt Navratil Dezső a gyógyszer és vegyészeti gyáripar érdekében, Vázsonyi János a kereskedelem tragikus vergődéséről szólott. Homonnay Tivadar a rendőrgyilkosság ügyében teendő kormányintézkedések iránt érdeklődött. Keresztes Fischer belügyminiszter kijelentette, hogy a rendőrlegénység létszámát szaporítani fogják s a rendőrség fegyverhasználati jogának kiterjesztése tárgyában törvényjavaslatot fognak beterjeszteni. A kézműves ipar megmentése érdekében a budapesti kereskedelmi és iparkamara a következő intézkedések sürgős megtételét tartja szükségesnek: A forgalmiadó kérdést vegyék revizió alá és a forgalmiadóátalányokat a hanyatló forgalmi viszonyoknak megfelelően mérsékeljék. Intézkedések kellenek a szociális biztosítási terhek enyhítése tekintetében is és többek között szükségesnek tartja az öregségi biztosítás bizonytalan időre való felfüggesztését. A kisipari termelő-hitelakciót szélesebb alapokra kell fektetni és az OTI díjtartalékából a kisipari hitel céljaira megfelelő összeget kell juttatni. Kívánják még a közüzemek sürgős megszüntetését és a fegyházintézetekí ipari versenymunkájának megszüntetését, továbbá a kisiparosok foglalkoztatására alkalmas közmunkák és közszállítások kiadását. Duna-Száva-Adria-vasút magyarországi vonalainak átvétele, melyet a szerződés lejárta következtében január elsejére már befejezett ténynek tekintettek, valószínűleg még sem fog megtörténni. A nevezett vasút bécsi vezérigazgatósága ugyanis, mondhatni az utolsó percben, ajánlatot adott be a kormánynak, mely az összes eddigi bajok orvoslásának ígérete mellett az államra anyagilag! kedvezőbbnek mutatkozik, mintha a vasutat átvenné. A tárgyalások még folynak ez ügyben, de valószínűnek látszik, hogy az átvétel elmarad, aminek a nagyközönség nem örvend különösképen. A hadirokkantak régi jogos kívánsága teljesedik akkor, amikor jelvényt kaptak, amely megkülönböztesse őket és amely sok esetben lehetővé teszi, hogy testi állapotuk hiányait érdemeiket tisztelő embertársaik segítő kezükkel pótolják. A jelvényen a magyar koronával díszített, babérkoszorúval övezett HR monogram látható. Kívánatos volna, ha az állam az erkölcsi megbecsülés mellett ;az anyagi elismerést is az eddiginél fokozottabb mértékben juttatná rokkantjainknak. Az Angyalföldön, a főváros közbiztonságiig legveszedelmesebb területén, mult szombaton hivatása bátor teljesítésének lett hősi áldozata Sinkó József rendőrtörzsőrmester, akit egy betörésen tettenért rovottmultu egyén, Horváth István ádáz dulakodás után saját szolgálati fegyverével agyonlőtt. A gyilkost már másnap elfogták. A rendőrgyilkost kedden statáriális biróság elé állították, amely kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet még aznap délután végrehajtották. Sinkó rendőrtörzsőrmestert szerdán temették el. Minden igaz ember részvéte kisérte korai sírjába.