Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-08-15 / 33. szám
Zeileis=gyógymód és az orvosok Az utcán nagyokat koppant mögöttem a kávéház ablaka: egy kövérkés arcú úr püfölte belülről az üveget s integetett, hogy menjek be. Egy vidéki járásorvos-ismerősöm volt. Csésze feketekávé párolgott előtte a márványasztalkán. — Fene rossz lötty — mondja mérgesen — mért nem „szörkesztitek ki"? Kabátja belső zsebéből jókora, fűzöld szinü füzet hajolt ki: az Országos Orvosszövetség hivatalos közlönye. Kihúztam a zsebéből a füzetet s lapozgatni kezdtem benne. Vagy hét-nyolc hivatalos közleményt futottam át, valamennyi az u. n. „Zeileis"-gyógymódot rótta, csipkedte, dorongolta. Illetve nem is magát a gyógymódot, mint inkább e nagy port felvért gyógymódot alkalmazó diplomás orvosokat. — Csupa „Zeileis" a hivatalosotok megint — jegyeztem meg rá. Orvosbarátom egykedvűen legyintett bele karikagyürüs kezével a cigarettafüstbe. — Hadd el — mondotta — már nem is olvasom el őket. Hivatalos közleményünk még egyetlen szakszerű, tudományosan megalapozott hozzászólást nem hozott magáról a gyógymódról, csak belemarást, fenyegetődzést, ostorozást. Hangsúlyozom, nem ismerem a „Zeileis" lényegét, nem tanulmányoztam mibenlétét, nem ismerem a hatását, így tehát még nem is alkalmazhattam praxisomban, tisztára azokból a vitriolos írásokból, szónoklatokból és nyilatkozatokból tudom csak, hogy „Zeileis"-gyógymód is van, amiket a hivatalos közlönyünkből olvastam. Legtöbb kollégám is így van ezzel : látatlanban, klinikai kipróbálás nélkül alkothatunk véleményt csak magunknak erről a gyógymódról. Hosszú ideig, s szövetségi közlönyünk hatása alatt, nekem is elitélő véleményem alakult ki erről a gyógymódról, egész a mult hónapig, amíg egy esetem komolyan gondolkodóba nem ejtett. Elmondom. Volt egy betegem. Két évvel ezelőtt súlyos ekcémával (bőrbetegség) jelentkezett nálam. A kezén, mellén, nyakán és a hátán tenyérnyi nagy foltokban undorító bőrbetegsége volt. Mindent megpróbáltam vele. Nem használt. Végre is beutaltam kórházba. A kórházban két hónapig kísérleteztek vele, aztán fel'küldték a budapesti klinikára. Hat hét után onnan is hazaküldték, amikor is újra kezelésbe vettem. A szerencsétlen már öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott Már nem is az ekcémáját, hanem a lelkét gyógyítgattam, de nem nagy eredménnyel. A mult héten beállít hozzám ez a beteg, egyik kezét felém nyújtja, a másikkal felgombolja az ingét. — Orvos úr, nézze, meggyógyultam — mondta lelkendezve. Megvizsgáltam. Aiig akartam hinni a szemeimnek. A rút foltoknak már a nyomai is csak alig látszottak, az ekcémája teljesen meggyógyult. — De mást mondok — folytatta a járásorvos ! A minap találkoztam egy régi kedves kartársammal, Szilvássy Gyula dr.-ral, a soproni Erzsébet-kórház főorvosával, aki az általa feltalált gonorrhoea-szérumával most végzi próbaoltásait a külföldi klinikákon. Kiváló ember. Ő is elmondott nékem néhány esetet, amik nagy szöget vertek a fejembe. Egy gyomorfekélyes leány csodálatos gyógyulását. Évekig kezelték a leányt az eddig ismert gyógymódokkal, azonban nem lehetett nála eredményt elérni, baja egyre súlyosbodott. Az u. n. Zeileis-kura, amelyet Győrött Baróti Lajos dr. Opitz-utcai orvosi rendelőjében kapott, 10 nap alatt teljesen meggyógyította. Egy ugyancsak ekcémás betegről is beszélt Szilvássy Gyula dr., aki a soproni kórház urológiai osztályának vezetőfőorvosa, tehát szakember. Dr. Kék füzesabonyi orvoskollégától hallotta, Szilvássy dr., hogy az egri „Zeileis"-rendelőben egy olyan ekcémás beteget sikerült pár napi kezeléssel kigyógyítani, akinek bajával szemben a régi gyógymód alkalmazása teljesen hatástalannak bizonyult. Ezek az esetek mind arra vallanak, hogy igenis vannak a „Zeileis"-gyógy módnak letagad hatatlanul szép, sőt csodálatos gyógy eredményei, melyeket tisztán a magasfrekvenciáju villanyáram-kezeléssel sikerülhetett elérni, azért egyáltalában nem értem, miért csepülik, ostorozzák a hivatalos vezetőkörök ezt a gyógymódot ahelyett, hogy az emberiség egyetemének szolgálatába állítanák. Az nem komoly indok, hogy ez a gyógymód megnehezíti egynéhány korral nem haladó orvoskartárs megélhetését. E kérdés elbírálásánál a tudományos szempont és a nagy érdek, az emberiség egyetemes érdeke a fő, nem pedig néhány megélhetési gondokkal küzködő orvoskartársunk érdeke. — Én már ezt mind megírtam e gyógymóddal kapcsolatban — jegyeztem meg. Csodálkozva nézett rám. — Megírtad ? Hogyan írtad meg, hiszen te nem vagy orvos. — Ebben a kérdésben több vagyok, mint orvos. Meggyógyult beteg vagyok, akit súlyos derék-ischiászomtól szabadított meg ez a gyógymód alig nyolc nap alatt Böhm Sándor dr., budapesti Klotild-utca 22. szám alatti Zeileisrendelőjében. Mikor meggyógyultam s e gyógymódot támadó hivatalos közleményeket olvastam, bejártam a főváros és a vidék csaknem összes nagyobb „Zeileis"-rendelőit, amelyek eredeti gallspachi dr. F. G. Zeileis magasfrekvenciáju áramgépekkel vannak felszerelve. Nemcsak az orvosokkal, hanem magukkal a betegekkel is beszéltem. Én magam többszáz olyan hiteles gyógyulási esetről tudok, mikor a beteg a Zeileis-gépnek köszönheti súlyos bajából szerencsés kigyógyulását. — Barátom, ha több százra megy a gyógyult betegek száma, akkor pláne érthetetlen I JÓKAI HANGOS KERTIOZGÓ, PÁPA LIGETI SPORTTELEP BEMUTATÁSRA KERÜLŐ MŰSORA I ~~ Augusztus 17—18., hétfő—kedd. A repülő" menyasszony (Zvveimal Hochzeit!) Nótl Károly attrakciós vígjátéka 10 mulatságos fejezetben. Főszereplők: Szőke Szakáll, Liane Hald, Ralph Roberts, Lucie Englis és Huszár Paff. Mieky varieté Kacagtató trükkfilm. Hamupipőke szerencséje Trükkíilmiijdonság. Ufa hangos világhiradó Augusztus 19—20., szerda—csütörtök. Az „UFA" Edch Pommer produkciójának nagy filmje Hanns Schwarz rendezésében! Betörők Lottis Verneuü kacagtató házassági komédiája 10 fejezetben. Főszereplök: Lillán Harwey, Wllly fritsch, Heinz Rühmann és Ralph Roberts, a „Mesék a berizinkutról" remek együttese. Nótás Muki Trükkfilmbohózat. Ezer év emléke Jávában Pompás ismeretterjesztő film. Augusztus 21., péntek. Az idény legbájosabb filmoperettje! Esemény mindenki számárai Madame Ponipadour Hans Rameau idilikus történelmi regénye 11 pazar fejezetben. Főszereplők: Anny Ahlers, Verebes Ernő, Walter Jankuhn és Ida Wfisí. — Zeneszerző: Róbert Stolz. Süly nyáréji álma Pompás trükkfilm. Magyar Hiradó Augusztus 22—23., szombat—vasárnap. ANNY ONDRÁVAL Kicserélem a feleségem Minden idők legbájosabb és legmulatságosabb vígjátéka 11 bril1iáns fejezetben — Irta: Nóti Károly. — Főszereplők: Anny Ondra, Siegfried Arno és Félix Bressart. Cinci és a farkascsorda Trükkfilmújdonság. Ufa hangos világhiradó Magyar Hiradó Az előadások kezdete este fél 9 órakor. Jegyekről ajánlatos előre gondoskodni. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig a városi szinház pénztáránál, (telefon 194. sz.) délután 6 órától a sporttelepi mozi pénztáránál egynémely orvoskollégám részéről az a gyilkos nekirohamozása egy olyan gyógymódnak, amelynek százan meg százan köszönhetik visszanyert egészségüket, munka- és életkedvüket — mondta rá őszinte felháborodással a járásorvos. — Valóban érthetetlen is, ami a Zeileisgyógymód körül történik. Ha egy gyógymódnak ennyi kétségtelen beigazolt gyógyeredménye van, kár ellene harci frontba tömörülni, kár úgy megnyilazni, ostorozni, megtiporni azokat a tisztes, komoly diplomás orvosokat, akik eskiijökhöz hiven e gyógymódot a szenvedő emberiség szolgálatába állítani igyekeznek minden poklokon keresztül. . „ , L, Sumeghy Zoltán. — Értesítés. A polgármesteri hivatal közli, hogy a Faksz-hitelhen részesítettek esedékes törlesztése eszközléséhez szükséges postatakarékpénztári csekklapok megérkeztek, azok hétköznapokon d. e. 9 órától 14 óráig a városi hadigondozó irodában folyó hó 20-ig átvehetők. Az esedékes törlesztési részletek szeptember l-ig fizetendők be. — Halálos lórugás. Csizmadia István 40 éves pápakovácsi kocsis e hó 6-án a szántóföldön boronált, s munkaközben egyik ló úgy orronrugta, hogy orrsövénytörést szenvedett. Beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába, ahol bajához csakhamar tüdőgyulladás járult, s a szerencsétlen ember e hó 12-én kiszenvedett. —• Kedvezményes utazás. A Győrött, folyó hó 19. és 20-án tartandó országos uszókongresszusra a m. kir. kereskedelemügyi miniszter kedvezményes utazást engedélyezett. A kedvezményes utazásra jogosító igazolványok a menetjegyirodában vehetők át. Az igazolványok augusztus hó 18-tól 22-ig érvényesek. — Elvágta a lábát fejszével. Maróti Géza 17 éves nagygyimóti földmíves ifjú e hó 8-án a mezőn fái vágott, s véletlenül a fejszével belevágott jobb lábafejébe, amelyen a vágás szörnyű sebet ejtett. Beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába. — A krumpüőrlőgép összeroncsolta a kezét. Dúsai Antal pápai 9 éves fiúcska folyó hó 11-én a krumpliőrlÖgép körül forgolódott s bal kezének mutatóujjával hozzányúlt a gép fogaskerekéhez, amely azt elkapta és alaposan összeroncsolta. Az irgalmasok kórházában ápolják. x Ötezer pengőből hétezer lefff. A Szinházi Elet filmötlet és filmszínész ötezer pengős pályázatát a Magyar Filmipari Alap most hétezer pengőre emelte fel. Ezzel a tekintélyes összeggel jutalmazzák a beérkezett legjobb filmpályázatot, a beérkezett fényképek közül az öt legjobbnak pedig a Hunnia filmgyár szerepet biztosít magyar filmeken, incze Sáncíor hetilapjánák új száma közli Síró Annának, a Városi Szinház tagjának, aki most férjhez meni gróf Csáky Kálmán volt honvédelmi miniszterhez, legérdekesebb fényképeit. Zilahy Lajos Amerikáról ir, Major Sicu pedig Párásból küldött a Szinházi Élet olvasóinak pompás rajzokkal illusztrált tudósítást. A nyári szezon legsikerültebb számát Góth és Góthné mutatják be, Szép Ernő Párisról ir, Lovászy Károly pedig egy új keresztrejtvényt talált fel, Combinograf címmel. A Balaton tündére választás résztvevőinek fényképe, rengeteg cikk, regény, színdarab, egy teljes gyermeklap, r kotta és kézimunka-melléklet van még a Szinházi Élet új számában, melynek ára i P, előfizetési díj egy negyed évre 10 P. x A modern Robir.xonok. A középafrikai Kanorunban egyik francia üitetvényes-társaságnak két magyar hivatalnoka van. Valóságos kiskirályokként élnek, gyaloghintón közlekednek s a gyaloghintót nyolc-tiz megtermett néger viszi a vállán, mindenük megvan, amit szemük, szájuk kiván. Legnagyobb örömük mégis, mikor négy hónap elteltével a posta megérkezik és magával hozza Tolnai Világlapja utolsó négy hónapban megjelent számait. A modern Robinzonok tehát, már nem olyan elhagyatottak, mint ama első Robinzon, mert nekik nemcsak Péntekjük van, hanem hűséges társuk és barátjuk: Tolnai Világlapja is felkeresi őket magányukban. x FeShőkarcoSó artisták. A világ legmagasabb cowbojának viszontagságos élete a csontváz elzálogosítástól a cirkuszi karrierig és a szerelemig. Berlini biciklimüvész, aki kétemelet magas biciklivel járja Berlin utcáit. Az emberi felhőkarcoló beperelte a „felhőkarcoló" biciklistát cimbitorlásért. Erről közöl rendkivül érdekes képekkel illusztrált cikket, „Nagyemberek" cimen a Délibáb új száma. Hogyan lehet az, hogy annyi aktuális szinházi olvasnivalót és képet kaphatok 24 fillérért. Vegye meg a Délibáb legújabb számát és I megtudja. Tiszta törköly gyümölcs-fel öntéshez 1 liíer 2 utóda Nagy Zoltán | Aloórí édes csemege-iíör (hölgyek kedvence) 1 liter 1*40. £ifldr«J - ftgtünő zamata félédes asztali bor 1 liter 90 fillér. P, a legkisebb mennyiségtől kezdve, kimérve is kapható pálinka szaküzletében Pápa, Győri ól SOTe