Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-07-04 / 27. szám

szerencsétlen módon belekerült a vallás a politikába. Ennek a ténynek pedig a reciprocitás elvénél fogva az az el nem hárítható követíménye lenne, ha a jelenség elharapózását meg nem gátolnánk, hogy a politika bele avatkoznék a vallásba. Hogy ez mit jelent, annak József császáron és Napoleonon keresztül Moszkva vallásüldözéséig és a spanyol forradalom templomrablásáig igen széles skálájú perspektívája nyílik. Hogy a megállás hol van, azt ember nem tudja megmondani. De magának a vallásnak, mint ilyennek is csak ártalmára van az, ha céljától és ren* deltetésétől távol álló eredmények előidézésére eszközül használjuk fel. Amint a borotva éle tönkre megy, ha fát vágunk vele, akként a vallás nemes és természetfölötti igazságai is letompulnak, ha olyan célok szolgálatában hivatkozunk rájuk, amelyek egész lényüktől idegenek, sőt amelyek az emberi életben épen az ellentétes póluson helyezkednek el, mint a vallás »az én országom nem e világról való« szellemben megalkotott igazságai. Legyen mindenki hűséges szolgája a vallásának, azt ne takarja véka alá, hanem meggyőződését vigye bele a mindennapi életbe is, mert az embert nem lehet két félre vágni aszerint, amint otthon, a templomban, vagy másrészt a hivatalban, vagy a fórumon tevékenykedik: de óvakodjék mindenki attól, hogy vallási alapon politikai akciókat szítson, mert ez már nem a vallás és hit eszközeivel való élést, hanem azokkal való visszaélést jelent. Menjen a politikai harc, lobogjon a lángja, hiszen az alkotmányos életnek ez a lényege, de ne terjedjen ez a láng a vallási gyűlölködés láptüzeként tovább, mert ez nem építő, hanem romboló munka, szakadékot támaszt, mint a földrengés, melyet csakhamar meglep a rothadás- posványa és ott bőven kitenyésznek azok ,a mikrobák, melyek alattomos gyilkos kórral támadják meg állam és társadalom életét egyaránt. Vannak a keresztényszocialista jelölt táborában sokan, akik szent meggyőződéssel a keresztényszocialista eszme mellett állanak ott: ezeknek minden tisztelet és megbecsülés, bizonyára ezek vannak többen. De akik a négy hét óta tartó választási harcot éles szemmel figyelték, azok azt is látva látják, hogy vannlak ott olyanok is, akik most egy valláshoz való tartozásuk alapján akarnak karriert csinálni, tényezőkké lenni és ebbeli céljuk elérése végett, egyéni nagyságuktól megbódulva tömegeket akarnak fanatizálni azért, hogy maguk emelkedhessenek. Ezek ellen kell vétót mondani akkor is ha fáj, akkor is, ha már késő, akkor is, ha semmit sem használ, akkor is, ha a pillanat vad haragja elsöpréssel fenyegeti azt, aki nem üvölt a farkasokkal. Mert az egyén elpusztulhat, összeköttetésekre alapított remények és ambíciók mind elsorvadhatnak, hiszen láttuk, hogy egyetlen nyári délután jégverése mennyi aranykalászt tört össze és tiport a sárba: de az egésznek; élni kell, nem szabad elsorvadni egy eszme tisztaságának. Maga Krisztus, az ő egész vallása az áldozat apoteózisa. Az áldozatból fakad az áldás, a mások és a magunk jólléte. Ellenben az erőszak erőszakot szül, aki fegyvert ragad, az ellen fegyvert szögeznek. Ha érte ebben a városban sérelem a katholikusságot azzal, hogy vezetőit a jelölésnél meg sem kérdezték, ha az események alakulásánál a magunk lassúsága és határozatlansága mellett még szerepet játszott másonknak a mi rovásunkra kifejtett élelmessége, akkor ennek nem az a remédiuma, hogy belemenjünk egy kilátástalan és bukás esetén mérhetetlen keserűséget keltő harcba és az.t vallási jelszavakkal szítsuk, hanem álljunk félre méltósággal, férfias önérzettel, semmit : nem kérve és semmit el nem fogadva, amint arra már van példa ebben a városban és : bizony mondom, hogy ennek az áldozatnak nagyobb lesz az értéke és eredménye, különösen ha önfegyelem és tömegeink nevelése járul hozzá, mint egy fene! kedő harcnak, melynek őszinteségét minden pillanatban tényekkel lehet megcáfolni. E sorok irója .egy ízben indíttatva érezte magát a sajtóban felszólalni a katolikus vallás érdekében, mikor úgy találta, hogy az ő egyházát megsértették. Az ebből támadt po! lémia egyrészt ugyan teljes elégtételt szolgálS tátott vallásának, másrészt a másik részen neki I ellenségeket szerzett azok között, kik amott | nem tudnak objektiven gondolkodni. Ez a fellépése talán jogot ad arra, hogy most az utolsó pillanatban az ellenkező véglet ellen szólaljon fel abban a biztos tudatban, hogy a pillanat felhevültségében sokaknál nem a várt csillapító hatást, hanem a személye elleni gyűlölet fellángolását éri el vele. De, ha csak egyetlen egy falusi nénike, aki kíváncsiságból bele néz az újságba és ott elbetüzi ezt a cikket, az olvasás végén felsóhajt és a maga primitív gondolkodásával valami olyant gondol, mint amit a Himnusz költője gondolt, mikor leírta e sort: »Megbünhődte már e nép a multat s jövendőt«, akkor megérte a fáradságot, megért minden vesztett pozíciót, miért a szeretet és megértés egyetlen felébresztett kis pislákoló lángja többet ér a gyűlölet és fenekedés egész tengerénél. Úgyszólván az egész országban befejeződtek az országgyűlési képviselőválasztások; ami még hátra van

f az már nem változtat a még ebben a hónapban összeülő új parlament képén. Végignézve az új és régi képviselők névsorán, azt látjuk, hogy ott az ország minden rétege megtalálta a maga képviseletét: az ügyvéd, a tanár, a biró, a kereskedő, a kis- és nagybirtokos, a munkás, sőt még a nők is, — csak az iparos nem. Kétszázötvenezer lelket számlál az iparosság, amely a családtagokkal együtt majd egy milliót tesz ki, s ennek a hatalmas, az ország közgazdasági életében jelentékeny szerepet betöltő társadalmi osztálynak a magyar parlamentben nem lesz képviselete. Hiszen jó, az ő panaszának, sok keserves bajának mások is hangot tudnál^ adni, de mégis csak mindenki maga tudja legjobban, hogy hol szorít a csizma, mik a bajai, s hol kellene keresni és megtalálni a gyógyításnak eszközeit. Talán az iparosságban magában van a hiba, hogy az országos nagy politikai megmozdulásra nem tudott kellőleg felkészülni, nem tudta kiküzdéni, hogy a parlamentben — melyik politikai párton, az mellékes — számának megfelelő képviselethez jusson. Az iparosságnak egyik nagy baja, hogy a legtöbb esetben rosszul választja meg a vezéreit, törtetők igyekeznek felkapaszkodni a hátán, s amikor a felfelé torriászás már sikerült nekik, nem szolgálják igazában, nem szolgálják szívvel-lélekkel, önzetlen buzgósággal az érdekeit. Pedig nagyon nehéz dilemma előtt áll az iparosság, szinte azt mondhatnók, hogy története új korszakába lép bele. Az ipari technika bámulatos fejlődése új berendezkedésre kényszeríti, a termelés módját meg kell változtatnia, az egyéni termelés helyett valahogy a tömegtermelésre kell rátérnie. Súlyos feladat, amelyhez támogató, megértő jóbarátokra van szüksége, akik hóna alá nyúlva, készek vállalkozni arra, hogy a nehézségeken átvezessék, az új termelési rend kereteibe

5 minden zökkenő nélkül beleilleszteni segítsék. Ha már az iparosság a maga soraiból nem termelt ki megfelelő szószólókat, akik a parlamentben érdekeinek avatott istápolói lehettek volna, olyan emberek mellé kell sorakoznia, akik akarnak is, tudnak is bajain segíteni, akiknek a szájában a segíteni akarás nem frázis, hanem eltökélt komoly akarás. A aSINGER VARRÓGÉPEK MÉGIS A LEGJOBBAK !• asztaso képviselőválasztás utolsó felvonása nálunk vasárnap zajlik le. Gondolja meg az iparosság, hogy sorsának intézését helyileg kire ruházza. Arra-e, aki valóban tud segíteni, meg van a készsége, az ereje hozzá, vagy arra-e, aki nagyhangú szólamokkal rávilágít a bajaira, de segíteni valójában nem tud. Ángyán Béla államtitkár még csak képviselőjelöltünk, ám már hathatósan közremukált abban, hogy a pápai lábbelikészítő-iparosság jelentékeny állami megrendeléshez juthasson. Más oldalra áttekintve, felkarolta a jégkársujtottak ügyét, s pártfogásának jelei már is mutatkoznak. A felhozott két eset ékesen szóló bizonysága pedig annak, hogy benne meg van a hajlandóság a segítségnyújtásra és bizton számíthat reá az iparosság, hogy a számára bekövetkezett átmeneti időben hűséges támogatója lesz. A munkásságnak, "habár gyér számban is, a legközelebb összeülő új parlamentben is meg lesz a maga képviselete, amely — miként a múltban- — bizonyára erélyesen, minden akadállyal szembe nézve fog küzdeni az érdekeiért. Ám reá sem lehet közömbös, hogy kikből alakul meg a vele szemben álló tábor. Direkt ellenségekből-e, vagy pedig azokból-e, akik küzdelmét jóakaratú figyelemmel kisérik. A munkásság legfőbb törekvése, amely közvetve kenyeret is jelent számára, az áütalákios titkos választójog életbeléptetése az egész vonalon, a közszabadságok kiterjesztése, szóval mindaz, ami a demokratikus haladást szolgálja. Megnyugtatásul szolgálhat, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök, aki a szavakkal játszani nem szokott, debreceni, országos visszhangot vert programmbeszédében fontes kijelentéseket tett a tekintetben, hogy az új parlamentnek egyik elsőrendű feladata lesz, hogy a titkos választói jog és a közszabadságok kiterjesztése terén jelentékeny lépéseket tegyen. Ángyán Béla államtitkár az ő legszemélyesebb munkatársai közé tartozik. Lehet-e elképzelni azt, hogy a választói jog és a szabadságjogok kiterjesztése kérdésében a munkatárs máskép gondolkodnék, mint vezére; az a munkatárs, aki európaias gondolkodásának, liberális felfogásának már annyiszor adta tanújelét. Iparosság és munkásság forduljon bizalommal támogatásért az 'ő sok bajában, az ő sok nyomorúságában a ma még csak képviselőjelölt, de erősen hisszük, vasárnap már e város képviselőjéhez, dr. Ángyán Bélához;, bizton számíthatnak reá, hogy minden igazságos ügyük nála szíves meghallgattatásra és pártfogásra talál. Figyelő.