Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.
1931-07-04 / 27. szám
ÚJDONSÁGUK. — Zsitvay Tibor miniszteí- városunkban. Dr. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter mult szombaton egy fél napot városunkban töltött. Látogatásokat tett a helybeli négy felekezet lelkészénél, a bencés székházban, a polgármesternél s az egységespárt elnökénél, Karlovitz Adolfnál. A városházán fogadta a helybeli birói és ügyvédi kar tisztelgését, amely alkalomból azt a nagyfontosságú nyilatkozatot tette, hogy ha a város megfelelő telekről gondoskodnék, szó lehetne a jelenleg bérházban (az u. n. vármegyeházán) igen gyarló módon elhelyezett bírósági intézmények céljaira külön új igazságügyi székház megépítéséről. Délben a Griffben társasebéd volt a miniszter tiszteletére, melyen a társadalom minden rétegéből rengetegen vettek részt. Dr. Tenzlinger József polgármester bensőséges hangú felköszöntőben éltette a miniszterben a legnagyobb magyar gyakorlati jogász fiát, a magyar pecsétőrt, Bethlen István kitűnő munkatársát. Zsitvay miniszter válasza — egy gyönyörűen felépített, bámulatosan gondolatokban és képekben gazdag remek beszéd — örökre feledhetetlen marad mindazoknak, akik hallották. Beszéde lényegileg azt a kérdést fejtegette, nélkülözhető-e ma Bethlen István ? A válasz önként adódik: A magyar nemzet hitelét, becsületét ma az egész világon ő reprezentálja. Ő mellé kell mindenkinek sorakoznia, nem piacon ágálókra, de a bástyán őrtálló harcosokra van szükség. Költői szárnyalással rajzolta meg a jövő képét s valósággal elragadta hallgatóságát a nemzeti egységről mondottakkal. Beszéde végén Ángyán államtitkárt, az ő régi jogász barátját, ma értékes munkatársát aposztrofálva, meleg szavakban őt éltette. Dr. Ángyán Béla az összes nemzeti eszményeinket összefogó nagy gondolatot, az egységet magasztalván, megkapó szép szavakban hangoztatta, hogy mit kíván tenni városunkban is ez egység és vele a társadalmi béke és a város haladása érdekében, a város felvirágzására ürítette poharát. Végezetül dr. Sulyok Dezső szives szavakban köszöntötte fel dr. Ángyán államtitkárt. — Zsitvay miniszter, aki Pápán léte alatt igen jól érezte magát, Ígéretet tett arra, hogy ide, kevésbbé mozgalmas időkben el fog jönni. Délután 4 órakor autón a fővárosba utazott vissza. — Személyi hír. Dr. Ángyán Béla államtitkár, képviselőjelöltünk szerdán városunkba érkezett, a héten körünkben marad és a pártirodánál megtudható időpontokban a választóknak rendelkezésére áll. — Képviselőválasztások vármegyénkben. Ámult vasárnap lefolyt választások eredményeként Devecserben SchandI Károly egységespártit 6099 szavazattal Rupert Rezső 3162 szavazatával szemben megválasztották. Enyingen Festetich György egységespárti 7850 szavazattal győzött Schlitt Gyula ellen, akire 3925 voks esett. Veszprémben dr. Dréhr Imre egységespárti 5840 szóval legyőzte dr. Rainprecht Antalt, aki 3218 szavazatot kapott., TSircen az egységespárti Holitser Károly egyhangúlag nyerte el a mandátumot. Nagyvázsonyban az eddigi, a kerület lakossága érdekében sokat buzgólkodó dr. Jókai-Ihász Miklós elbukott dr. Zsigmond Gyula pártonkivülivel szemben. Utóbbi 5483, Jókay 4357 szavazatot kapott. A velünk szomszédos ögodban épúgy, mint Pápán, pótválasztás lesz. Dr. Frühwirth Mátyás kereszténypárti kapott 5887, Mohácsy Lajos egységespárti 4040, Kolozsváry László kereszténypárti 3735 s Takács Gyula 511 szavazatot. Az ugodi pótválasztás Frühwirth és Mohácsy között, ép úgy mint a pápai, július hó 5-én fog végbemenni. — Petőfi-Jókai szobrunk. A Jókai-kör igazgatóságának kiküldött tagjai a héten Budapesten Kisfaludy Stróbl Zsigmond műtermében megtekintették a már teljesen kész Petőfi-Jókai szobor mintákat. A szobrok a fiatal (19 éves) Petőfit és a fiatal (17 éves) Jókait ábrázolják, azt a két diákot, akik 1842-ben együtt tanultak Pápán a kollégiumban. A modelleket, melyek közül Petőfi képe titáni erejével, Jókaié pedig a szelid, mosolyogva merengő gyermek költő varázsával hat, a bizottság elragadtatással szemlélte és engedélyt adott a művésznek arra, hogy azokat az ércöntő műhelybe eljuttassa. Minthogy a talapzatok, melyek Stróbl mintája szerinti elkészítésére a helybeli Krauszí kőfaragó-cég nyert megbízatást, augusztus végére helyükön fognak állani, nem lesz semmi akadálya annak^ hogy régi álmunk megvalósításaként Petőfi és Jókai szobrát Pápán szeptember 7-én le ne leplezzék. — A jégkárosultakért. A mult heti súlyos jégkár ügyében Ángyán Béla államtitkár képviselőjelöltünk Mihály Sándor dazdasági felügyelő bevonásával a földmívelésügyi minisztériumban eljárt a károsultak érdekében. Ennek eredményeként a pápai kertészkedők részére a minisztérium több száz kilogramm kerti vetőmagot utalt ki, amelynek elosztása úgy a tókertiek, mint a Kishegyben és Öreghegyben lakók, valamint más kertészkedők között is a közel napokban fog megtörténni. Most folyik az összeírás Pápán, valamint a többi jégkársujtott községekben. A mezei jégkárok ügyében, amelynek eredményeképpen a megfelelő mennyiségű vetőmag, az élelmi gabona segély és egyéb (cipő és ruhja) segélyek kiutalása a földmívelésügyi, illetve a népjóléti minisztérium részéről folyamatba van téve. — Az ugodi választókerületbe tartozó jégkársujtotta falvak egy küldöttségét dr. Mohácsy Lajos képviselőjelölt vezette a földmívelésügyi, illetve a népjóléti minisztériumba. Biztos ígéretet nyertek hajdina, köles, árpa sürgős kiutalására vonatkozólag, valamint, hogy az ínséges lakosság számára 4—5 vagon 6 pengős buza fog kiutaltatni. — Tudnivalók a pótválasztásra. A július 5-i pótválasztás ugyanolyan körzeti beosztással és ugyanazon helyiségekben fog lefolyni, mint a mult vasárnapi rendes választás. Eltérés csupán annyi lesz, hogy az V. és VII. számú körzetek két küldöttség előtt szavaznak. Az V. körzet 1. küldöttsége előtt szavaznak a következő utcák: Celli-út, Bethlen-utca, Koronautca, Honvéd-utca, Füst-utca, Árok-utca, Gyurátz Ferenc utca, Czuczor Gergely utca, Kertsorutca, Bocsor István utca, Kinizsi-utca; itt elnök Darány Ágoston. Az V. körzet 2. küldöttsége előtt szavaznak: Sorompó-utca, Zárda-utca, Tüzoltó-utca, Zöldfa-utca, Rozmaring-utca, Lakii utca, Lajos-utca, Szladik János utca, Tamás! utca, Rohonczi-utca, Somiói-út, Verbőczy-utca, ; Sas-utca; küldöttségi elnök dr. Donáth Kornél. A VII. körzet 1. küldöttsége előtt szavaznak: Jókai-utca, Szalmavári Kovács János utca, Gyimóti-út (Hodoska és Kluge-major), Veszprémi-út, Teleki-utca, Wesselényi-utca, Földmives-iskola és major, Alsóvárosi malmok, Kishanta, Nagyhanta, Sávolyi öreghegy, Igal öreghegy, Igali major, Igali ménes, Sávoly-puszta, Törzsökhegy, Horgaséri major; küldöttségi elnök dr. Böhm Zoltán. A VII. körzet 2. küldöttsége előtt szaKi tisztíttat ma keménygallért ? Csak a könnyelmű ember! 1 gallér ára: P P20 5-szöri tisztítás: á —'12 — 60 Összesen: P 180 Mert vagyis egyszeri viselet —*30 fillér. 24 fillérért viselhet azonban mindig új gallért, mióta kapható már Pápán is a legújabb Jupiter-vászon-gallér, amiből 5 drb. gallér kerül P 1 '20-ba. Nem kell mosatni; mindig új! Kapható Pápán: ifj. Stern £ipót cégnél Kossuth-utca 13vaznak: Klapka-utca, Liget-utca, Tókert-város, Bárochegy, Bárochegyi újmajor (Stankovánszki major); itt Varga László fog elnökölni. — Felügyelő-bizottsági ülés. Az iparosés kereskedő-tanonciskola felügyelő-bizottsága m. hó 30-án Szarka Lajos elnöklete alatt ülést tartott, amelynek egyedüli tárgya Bodolay Jenő igazgató mult tanévi jelentésének bemutatása volt. E jelentésből sajnálatosan domborodott ki a tény, hogy a tanoncok létszáma évről-évre csökken, s ma már a békebelinek 50°/ 0-át alig éri el. Beiratkozott fiú 313, leány 51 ; felszabadult 56 fiú, 11 leány. Kereskedő-tanonc beiratkozott 35, felszabadult 6. Tanoncok megjutalmazására adott a város 130, ipartestület- 50, iparkamara 50, Hitelbank 60 pengőt; a vallásés közoktatásügyi minisztérium pedig 500 pengő felszerelési segélyt juttatott az iskolának. — Új dr. jur. Bolla Pál Lajost, a pápai -főiskola volt jelesen érettségizett növendékét, Bolla Pál inkei ref. lelkész fiát, a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem jogi fakultásán mult hó 20-án doktorrá avatták. — Új doktor. Rozinger Lajos hadirokkant oki. gazdasági számtartót, a hadirokkantszövetség pápai csoportjának népjóléti és tanulmányi csoportvezetőjét, a gazdasági és pénzügyi tudományok doktorává avatták. PAPAI HITELBANK RESZVENYTAR8ASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: { [f^efheiyiség; 29 Táviratcím: Hitelbank. A Pápai Hitelbank Mészvétiy társaság 1 1931. évi julius hó 1-én megalakította IX. évtársulati három és öt évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 156, illetve 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely a harmadik, illetve az ötödik év végén a heti bététekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási Vamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3%-kal meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. Á Á y Á y Á ^ Á 1 Á 1 Á y Á \ Á i Á á y Á Á y Á \ Á