Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-05-16 / 20. szám

FIEáninrfáLf fo ly ó hó 1 2~ én dél i ELIiOpiaK 1 és 2 óra között, a Széchenyi-téri szövetkezeti ház előtt leállított egy darab 155.141. számú, Csepel-gyártmányú villámkerékpárt. A nyomravezető illő jutalom­ban részesül. — Bejelenteni lehet a Szechenyi­téri Hangya-szövetkezetnél. — Körözés- Németh Kálmán 40 éves, celldömölki lakos f. hó 9-én lakásáról azzal távozott el, hogy öngyilkos lesz s azóta magá­ról életjelt nem adott. Eltávozáskor szürkés ruhát és fekete bakancsot viselt. Termete közép, arca hosszas, szeme kék, szemöldöke szőke, orra, szája rendes, haja gesztenyebarna, fogai épek, bajusza vöröses. Nevezett körözése azzal rendeltetik el, hogy feltalálás esetén a celldö­mölki járás főszolgabiráját kell értesíteni. — Ebmarás. Május hó 8-án a Pápa­teszér községhez tartozó u. n. Szűcsi-malomban Eigner Mihály kutyája Fellner Vendel pápateszéri lakost megmarta. Miután a kutya veszettgyanus, a megmart egyént a Pasteur-intézetbe szállított­ták. A hatóság a vizsgálatot folyamatba tette. Jókarban lévő harmóniurnot keres megvételre a ref. elemi iskola igazgatósága. Jókai-utca 18. szám. Állami anyakönyvi kivonat. 1931 május 8—13. SZÜLETTEK: Máj 8. Tollár János borbély és neje Szalai Gizella leánya: Magdolna, rk. — Wachsler Miklós üvegessegéd és neje Rozensein Tőbe fia: Ferenc, izr. Máj. 9. Glück Gyula magántisztviselő és neje Kaufmann Elza leánya: Anna Mária, izr. — Kamondi István és neje Király Borbála leánya: Ilona, rk. — Szakács János kárpitossegéd és neje Csépi Mária leánya: Mária Magdolna, rk. Máj. 11. Császár Károly gazdasági cseléd és neje Somogyi Mária leánya: Magdolna, rk. Máj. 12. László Kálmán dohánygyári munkás és neje Teke Mária leánya: Juliánná Ilona, ev. Máj. 13. Pázler István földmivelő és neje Kelemen Mária fia: István, rk. MEGHALTAK: Máj. 9. Nyári Lajos népzenész, rk., 65 éves, tüdő­tágulat. — Özv. Fülöp. Sámuelné Nagy Erzsébet, rk., 84 éves, elaggulás. — Özv. Szász Istvánné Óhidi Anna, ev., 81 éves, agyvérzés. Máj. 10. Horváth Ilona Mária, rk., 1 hónapos, bélhurut. Máj. II. Törzsök István földmivelő, rk., 69 éves, állkapocsrák. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Máj. 9. Asztalos József honvédtizedes, rk. és Mikóczi Juliánná, rk. — Mészáros Lajos gépkocsivezető, rk. és Gombás Erzsébet szövőgyári munkásnő, rk. Máj. 12. Kerper Miklós asztalossegéd, rk. és Vági Karolina dohánygyári munkásnő, rk. Öröm m pl gondol vissza a nagy napra, ha eskü­WrUUlHiei vö i fényképét a „Karczaghy" mű­teremből kapta. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál. Jíöszönetnijilvátntás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve édes apánk elhunyta alkalmábóí részvétükkel felkeresni, mély fájdalmunk­ban vigaszt nyújtani igyekeztek, ez úton mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1931 május hó. I. Özv. dr. J?óth Sándorné és családja. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem és drága apánk elhunyta alkalmából rész­vétüket bármi módon kifejezni, a ravatalra koszorút vagy virágot helyezni és a teme­tésen megjelenni szívesek voltak, e helyen mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1931 május 8. Németh család. lilatszerüzlet-nyitás. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Fö-ufca 22. szám alatt illatszerüzletet nyitottam, amelyet a legfinomabb áruval szereltem fel. Márkás illatszereken kivül dús választék­ban raktáron tartok mindennemű toálett- és háztartási cikkeket. Szolid, pontos kiszolgálás! A n. é. közönség szives pártfogását kérve, v a§y° k kiváló tisztelettel: Halász Jenőné. Kiadó lakások. A Jókai Mór utca 28. számú házban négy szoba, fürdőszoba, konyha, élés­kamra, cselédszoba és mellékhelyi­ségek, veranda és kerttel együtt azonnal kiadó. — Ugyanitt két szoba, konyha, kamra szintén azonnal kiadó. Bővebbet Szeleczky Gyula ügyvédnél (ZimmermaniMi. 2. sz.) WASINGER varrogefek mégis A LEGJOBBAK Uj hölgyfodrász-iizlet! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű hölgy­közönséget, hogy a Kossuth Lajos utca 23. szám alatt hölgyfodrász-üzletet nyitottam. Kérem a nagyérdemű hölgyközönség szives pártfogását. Tisztelettel: Fleischmaim Andor " ' hölgyfodrász Győrből. Gróf Esterházy Tamás Uradalmainak t>ar*omfiliiz;laló iizetnébeii (Pápa, Assisi Szent Ferenc utca 2. szám) Rode Island red baromfiállományból tenyésztő j ás Egy darab 30 fillér. íaclo Az építtető közönség figyelmébe Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására, hozni, hogy házak, gazdasági épületek, stb. építését, tervezésé?, valamint a szak- j inához tartozó összes munkálatokat úgy Pápán, mint vidéken, a legegyszerűbb­től a legdíszesebb kivitelig, gondosan el­készítve, a legjutányosabban vállalom. — Tervekkel és költségvetéssel készséggel szolgálok Kérem a n. é. építtető közönség szives pártfogását, vagyok kiváló tisztelettel: Knapp József oki, kőmivesniester Pápa, Rohonczy-utca 1. szám. Elsőrendű rez 98—99°/ 0 rézszulfát tartalommal kristályokban és brikett formá­ban, elismert kitűnő minőség­ben, legolcsóbban kapható a HUNGÁRIA MŰTRÁGYA-, KÉN­SAV- ÉS VEGYI IPAR R.-T. pápai gyárában. a .1 ókai-uíca 16. sz. alatt egy kiilönbejáratu bútorozott szoba, mely butorozatlanul is bérelhető. Ugyanott kiadó két raktárhelyiség mely műhelynek: is alkalmas. Arany János utca 4. sz. alatt négyszobás családi ház kerttel, augusztus elsejétől kiadó. Kiadó Korvin-utca 8. számú házban üzlethelyiség m lisfl0zlel> lakással. Bővebbet ugyanott a háztulajdonosnál. I adacsonyvi saját termésű kitűnő ó- és ujbor kapható kismértékben is Jókai Mér utca 20. szám alatt. Árak: Óbor 80 f, ujbor 50=70 f literenként mB&B^SEBí 1467—68/1931. vht. sz. Árverési hirdetmény. Aíuürott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a aiapján közhírré teszem, hogy a pápai kir. járásbíróságnak 1931. évi 689/1650. számú végzése aiapján dr. Bőhm Zoltán ügyvéd által képviselt, dr. Bőhm Zoltán és Singer Mihály és Fia végrehajtatónak 107 22 és 224 P 22 f tőke, ennek 1930. évi junius hó 4. napjától járó 5 % kamata és 9 P 10 f meg­állapított költség erejéig 1931. évi március hó 27. napján foganatosított kielégítési végrehajtás­hoz le- és felülfoglalt 1930 pengőre becsült bútorokat, férfi ruhákat és egyéb ingóságokat Pápán, Fő-utcán és Felső Hosszú-u'cán az 1931. évi május 23. napján délután 3 órakor végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében birói árverésen a legtöbbet Ígérőnek eladom. Kelt Pápa, 1931. évi május hó 4. napján. Ifj- Jílek Ferenc kir. birósági végrehajtó. Építtetők figyelmébe! Tisztelettel értesítem Pápa város és vidéke nagyérdemű építtető közönségét, hogy a szom­bathelyi államépítészeti hivatal előtt az ácsmesteri vizsgát sikerrel letettem, minél fogva vállal­kozom a szakmámba vágó mindennemű építési munkák szakszerű elvégzésére szolid kivitelben, lehető jutányos árakon. Tervekkel, költségvetésekkel — vidékre is — készséggel szolgálok. Kérve a nagyérdemű közönség szives pártfogását, vagyok — kiváló tisztelettel: KEREKES JÁNOS oki. ácsmester Pápa, Czuczor Gergely utca 15.

Next

/
Thumbnails
Contents