Pápai Hírlap – XXVIII. évfolyam – 1931.

1931-04-25 / 17. szám

aki úgy látszik újra elértje régi formáját. Go­los sérült karral nem tudta képességeit kifej­teni, a halfsor szorgalmasan dolgozott s men­tette, ami menthető volt. A csatársorban azon­ban csak Tarr és Potyi mozgott jól, a többiek nagyon respektálták a masszív TSC-védelmet. A bajnokcsapat természetesen felülmulta min­den részében a Kinizsit, habár nyolc góllal nem volt jobb a Kinizsinél. Berger biró nagy­ban hozzájárult az eredmény ilyen kialakulá­sához. Perutz SC—Zalaegerszegi MOVE 2:2 (1:1). Bajnoki. Biró: Boros. A pápai csapat teljesen egyenrangú ellenfele volt a nagyhirü és sok dicsőséget látott MOVE csapatának, sőt a döntetlen eredményt is csak kapusa lehe­tetlenül rossz védéseinek köszönheti, mert mindkét gól olyan tipikus potyagól volt, hogy okvetlen védeni kellett volna. A mérkőzés ele­jén a MOVE van fölényben, s az 5. percben Léránt bead egy labdát, melyet Farkas a saját kapujába üt. Erre mindenki MOVE-fölényt vár, ehelyett azonban a Perutz csapata kap­csol rá és Németh szép szabadrúgásból egyen­lít. A második félidőben ismét a MOVE szerzi meg a vezetést, a Perutznak sokszor lenne al­kalma az egyenlítésre, mig végre Tomenga remekül kitör és éles bombát vág a hálóba. Továbbra is a Perutz van fölényben, alkalma is lenne a győzelmet megszerezni, de a nagy vizben és sárban a csatárok nem boldogulnak. A mérkőzés alapján egyik csapatról sem le­het véleményt mondani, minthogy a mérkőzés mindvégig szakadó esőben folyt le s egyik csapat sem tudta képességeit kifejteni. A Pe­rutzból Tomenga, Gesitz és a két Farkas, a MOVE-ból pedig Varga és Léránt tűntek ki. Boros jól bíráskodott. Vasárnap a Kinizsi a TAC csapatával játszik bajnoki mérkőzést. A Kinizsire rendkí­vül fontos, hogy ezen a mérkőzésen eredmé­nyesek szerepeljen és a legrosszabb esetben is legalább döntetlent érjen el, mert a pon­tokra és a közönségre égetően nagy szükség van. A közönségnek mindenesetre ne vegye el a kedvét a tatabányai nagyarányú vereség, mert a csapat játéka legalább javulást muta­tott s reméljük, hogy a vasárnapi mérkőzés végre meghozza az annyira óhajtott első ta­vaszi győzelmet, noha a jó formában levő TAC csapata nagyon is kemény dió lesz. A Levente-utcában, újonnan épült emeletes házban 2 drb. háromszobás modern villalakás 1931 augusztus elsejére kiadó. Érdeklődni lehet Kunt Testvérek építőmestereknél. 156 1931. sz. Pápai M. Kir. Áli. Tanítóképző-Intézettől. Hirdetés. A pápai m. kir. állami tanítóképző-intézet igazgatósága az 1931/32. gazdasági évre szüksé­ges élelmiszerek és tüzelőszerek szállítására pályázatot hirdet. Szállítandó: 1. Marha-, sertés- és borjúhús, kolbász­és hentesáruk és tiszta, házilag olvasztott zsir, havonta hozzávetőleg 1000—1300 P értékben. 2. Havonta 1000—1500 liter friss tej, tejfel és túró. 3. Havonta 10—12 q kenyér, félbarna és barna; 3000 db. zsemlye, 12 dekás. 4. Liszt (gőzmalmi tésztaliszt dunántúli és tiszavidéki búzából és rántásliszt), cukor, kávé és mindennemű fűszeráruk havonta 6—800 P értékben. 5. Az év folyamán 100 q étkezési burgonya. 6. Egész évre 800—1000 q fűtésre alkal­mas hazai szén, vagy brikett, 400 q hazai ere­detű tűzifa (cser- és tölgydorong). Az ivenként 1-60 P-ős bélyeggel ellátott, pecséttel lezárt ajánlatok május hó 8-án déli 12 óráig nyújtandók be, 5% bánatpénz letétele mellett, amely összeg a szállítás elnyerése ese­tén 10°/ 0-os biztosítékra egészítendő ki. Az ajánlatok felbontása ugyanazon nap d. u. 3 óra­kor lesz, amelyen az ajánlattevők jelen lehetnek. Pápa, 1931. évi április hó 14-én. Igazgatóság. — Balesetek. Tenk Menyhért ugodi fa­munkásnak egyik társa munka közben fejszéjé­vel véletlenül a bal alszárába vágott, egy erét is átvágva. — Vámper Ilona nyárádi 4 éves leányka e hó 21-én az udvaron játék közben elesett és bal alkartörést szenvedett. — Mind­kettőjüket beszállították az irgalmasok kórházába. — Leforrázta magát. Korpics Imre hely­beli másfél éves fiúcska t hó 19-én délelőtt az anyja körül forgolódott a konyhában s egy öt­literes forró vizzel telt bögrét magára rántott. Súlyos égési sebével beszállították az irgalma­sok kórházába. — Táláltatott egy darab zsebóra és kulcsok; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapi­tányságon átvehetik. Állami anyakönyvi kivonat. 1931 április 17-23. SZÜLETTEK: Ápr. 17. Bognár Fergnc napszámos és neje Baráth Ilona dohánygyári munkásnő fia: Ferenc János, rk. — Varga Péter cipészsegéd és neje Szalai Margit dohánygyári munkásnő fia: István József, rk. — Vikker Ferenc napszámos és neje Horváth Mária dohánygyári munkásnő fia: József Tivadar, rk. Ápr. 21. Tóth Gábor szövőgyári géplakatos és neje Frei Terézia fia: (jábor, rk. Ápr. 22. Katona Károly cipészsegéd és neje Szabó Ilona dohánygyári munkásnő leánya : Juliánná Margit,, ev. Ápr. 23. Gál József napszámos és neje Krebsz Teréz dohánygyári munkásnő fia: Jenő, rk. — Willner Jakab tanító és neje Marton Ilona leánya: Éva, izr. MEGHALTAK: Ápr. 17. Rózsa Pál né Horváth Mária kovács­segéd neje, rk., 29 éves, tüdővész. Ápr. 18. Özv. Zsirai Józsefné Horváth Mária villanyszerelő özvegye, rk., 60 éves, gyomorrák. — Füstösjános kistőzsdés, rk., 49 éves, szívbaj. Ápr. 19. Ölbei Ilona, rk., 11 hónapos, heveny gyermekbénulás. — Vecsei Ilona, ref., 16 napos, tüdőlob. 4 Ápr. 20. Özv. Mestetflázy Ferenené Szijjártó Rozália, rk., 83 éves, elagguíás. Ápr. 22. Kis Imre kereskedősegéd, ref., 51 éves, szívbaj. ; "' Ápr. 23. Özv. Szórádi Györgyné Kancsó Róza, rk., 66 éves, szívbaj. V HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK : Ápr. 18. Szalai István szövőgyári munkás, rk. és Fülöp Anna fonógyári munkásnő, rk. — Szi József gazdasági cseléd, rk. és Kovács Margit, rk. Ápr. 21. Barna Simon baromfivágó mester, rk. és Orbán Julianna baromficsomagoló, rk, Ápr. 23. Vecsey András Vince füszerkereskedő, ref. és Tős Terézia, rk. Fclfftl/n után a Karcz aghy fényképész műterembe L.91VUVU UUU1 h aj tal a fiat ai p4f> hogy ot t megörö­kíttesse életének eme nevezetes napját. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1931. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál. SINGER VARRÓGÉPEK MÉOIS A LEGJOBBAK Pápai terménypiac április 24-én. Buza Rozs Árpa 12 50-13-00 P 12-00 -12-50 P 17-00-17-50 P Zab . . . 18-00-1850 P Tengeri m. 15 00—15-50 P Burgonya . 4'00— 5-00 P (+ 3 pengő boletta.) Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó fér­jem, illetőleg édes apánk elhunyta alkal­mából fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni, a ravatalra virágot, koszorút helyezni, vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, e helyen nyilvánítjuk hálás köszönetünket. De külön is köszönetet mondunk a had­viselt iparosoknak, amiért boldogult baj­társukat utolsó útján testületileg elkísérni szívesek voltak. Pápa, 1931 április 22. Özv. Füstös Jánosné és gyermekei, MEGHÍVÓ. A Pápai Kereskedelmi Részvénytársaság Pápán, 1931. évi május hó 18. napján délután 4 órakor tartja Salétrom-utca 2-ik szám alatti üzlethelyiségében évi rendes közgyűlését, melyre a tisztelt részvényesek meghivatnak. Az alapszabályok 10. §-a szerint szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki rész­vényeit le nem járt szelvényeivel együtt a társaság pénztáránál 8 nappal a közgyűlés előtt letétbe helyezi. A közgyűlés tanácskozási tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az 1930. üzletévről, az 1930. évi zárószám­adások felülvizsgálása, a mérleg megállapítása és a felmentvények megadása. 2. Határozat az 1930. üzletév nyereményének hova­fordítása tárgyában. 3. Az alapszabályok 6., 10., 11., 12., 25., 26. és 30. §-ainak módosítása. 4. A felügyelő-bizottság választása. 5. Az alapszabályok 18. §-a értelmében beadható indítványok tárgyalása. A zárószámadások, az igazgatósági és fel­ügyelő-bizottsági jelentések a közgyűlést megelőző 8 napon át a vállalat üzleti helyiségében meg­tekinthetők. Pápa, 1931 április 24. napján. A Pápai Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága. Ház-eladás. Pápán, a Füst-utca 11. sz. alatt levő Zsemlevits-féle ház, mely áll 3 szoba, 2 konyha és mellékhelyiségekből, egy 864 •-ölnyi kerttel együtt szabadkézből eladó, esetleg május l-re bérbeadó. Felvilágosítást nyújt dr. Nagy György ügyvéd Pápa, Fő-utca 21., vagy özv, Nagy Jánosné Bezerédy-utca 18. szám alatt. Hirdetmény. Vb. Levitusz Izidor csődtömegéhez tartozó 34 rendbeli összesen 972 P 62 fillért tevő kö­vetelés /. évi április hó 27-én délután 3 órakor alulírott tömeggondnok irodájában a legtöbbet Ígérőnek készpénzért elárvereztetik. Szavatossá­got sem a követelés valódiságáért, sem behajt­hatóságáért nem vállalunk. Fehér Dezső ügyvéd, tömeggondnok. 1931/82. vght. sz. r Árverési hirdetmény. Dr. Scheiber Jenő pápai ügyvéd által kép­viselt Tóth Lajos n.-gyimoti lakos javára 114 P 48 fillér tőke és több követelés járulékai ere­jéig a pápai kir. járásbíróság 1929. évi 991. számú végzésével elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi február hó 21-én lefoglalt, 1400 P-re becsült ingóságokra a pápai kir. járásbiróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján a következő megnevezett: Dr. Scheiber Jenő ügyv. által képviselt Tóth Lajos javára 114 P 48 fillér s járulékai, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, Nagygyimóton leendő megtartására határidőül 1931. évi május hó 4-ik napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt szivógázmotor és daráló s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a be­jelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Pápa, 1931. évi április hó 16-án. Asztalos kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents