Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-03-12 / 11. szám

HIRDETMÉNY. A PÁPAI TAKARÉKPÉNZTÁR LXIV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT fohjó 1927. évi március hó 13-án, vasárnap d. u. 3 órakor tartja meg Jpápán, székházának nagatermében, amelyre a t. részvényeseket azzal a figyelmeztetéssel hivja meg, hogy az alapszabályok 27. §-a értelmében szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki a saját nevére legalább 60 nappal előbb átirt részvényét — le nem járt szelvényeivel együtt —, illetve ideiglenes részvény­jegyét, a közgyűlést megelőzőleg 3 nappal az intézet pénztárába, vagy a Pesti Magyar Kereske­delmi Banknál, vagy ennek fiókintézeteinél leteszi. A részvényeknek pengődmletekre való átcserélési munkálataival kapcsolatban ki­adott letételi elismertények a közgyűlési letéti jegyeket azonos joghatállyal helyettesítik. Megjegyeztetik, hogy az alapszabályok 29. §-a értelmében 2 részvény jogosít egy szavazatra és 100-nál több szavazatot egy részvényes sem gyakorolhat. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Az 1926. évi zárszámadás és az igazgatóság és a felügyelő-bizottság erre vonatkozó jelen­tésének tárgyalása, az 1926. évi mérleg megállapítása, a felmentvények iránti határozat­hozatal. 2. Javadalmak, jutalékok, tiszteletdíjak és remunerációk megállapítása, a nyereség felosztása, a napibiztosi díj, nyug- és kegydíjak megállapítása. 3. Az alapszabályok 30. §-a értelmében beadható indítványok tárgyalása. 4. Tizenhárom igazgatósági tag választása három évi időtartamra. 5. Hat felügyelő-bizottsági tag választása három évi időtartamra. 6. Húsz igazgató-tanácstag választása egy évi időtartamra. Egyidejűleg értesíttetnek az érdekelt felek, hogy a felügyelő-bizottság által megvizsgált évi mérleget s a közgyűlés elé terjesztendő igazgatósági és felügyelő-bizottsági évi jelentéseket a közgyűlést megelőző 8 na­pon át az intézet hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetik. Kelt Pápán, 1927. évi február hó 25. napján. A Pápai Takarékpénztár igazgatósága. Meghívások folytán a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete igazgatósága elhatározta, hogy a közszolgálati alkalmazottakat elsőrendű fogja ellátni. legújabb férfi divatcikkek : nyakkendők, nadrág­tartók, cipők stb., továbbá jumperek, sálak, esernyők, viaszkos vásznak, padlókárpitok, abroszok, szőnyegek stb. új cikkeink: karamanin és peluche cheslon át­vetők, ágy- és asztalterítők, gummiköpenyek, bőrkabátok, piqué- és flanelltakarók, bútorszöve­tek stb, stb. mintagyűjteménye E célból eredeti, közvetlen forrásból beszerzett angol férfi és női szövetek, fehér áruk : és pedig „Schroll* és más gyártmányú vásznak, chiffonok, valódi lenvásznak, zephirek, Popelinek, különleges női és férfi fehérnemüek, pyjamák, étkező- és kávéskészletek, zsebkendők stb, selymek; Crépe de Chine, Japon l-a, nyers selymek gazdag színválasztékban, a pápai árudában fog kiállíttatni. Felkérjük az összes érdeklődőket, hogy mintakészletünket, minden vételkényszer nélkül 1927 március 14—15. napjain délelőtt 8—2-ig, délután 3—7 óráig fenti helyiségben megtekinteni szíveskedjenek. Árumegrendeléseknél a legszolidabb árakat számítjuk s a közalkalmazottakat a vételár lefizetésénél 6 havi részletfizetéses kedvezményben részesítjük. Tisztelettel: Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete fiók-árudájában. MEGHÍVÓ. A Pápai Kereskedelmi Részvénytársaság az 1927. évi március hó 13-ára egybehívott rendes közgyűlését közbejött akadályok miatt 1927 március 20. napjának délelőtt 11 órájára halasztotta el és ekkor tartja meg III. évi rendes közgyűlését Pápán, Salétrom-utca Q. sz- alatti saját üzleti helyiségében, melyre a t. részvényesek meghivatnak. Az alapszabályok 10. §-a szerint szavazati jogát csak az a részvényes gyakorolhatja, aki rész­vényeit le nem járt szelvényeivel együtt a társaság pénztárába három nappal a közgyűlést megelőzően letétbe helyezi. A közgyűlés tanácskozási tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az 1926. üzletévről, az 1926. évi zárszámadások felülvizsgálása, a mérleg megállapítása és a felmentvények megadása. 2. Határozat az 1926. üzletév nyereményének hovafordítása tárgyában. 3. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság együttes javaslata az alaptőke felemelése tárgyában. 4. Az alapszabályok 2. és 7. §-nak módosítása. 5. Há'om igazgatósági tag lemondása folytán megürült három igazgatósági tagsági helynek választás útján leendő betöltése. 6. Az alapszabályok 18, §-a értelmében beadható indítványok tárgyalása. A zárószámadások, az igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentések a közgyűlést megelőző nyolc napon át a vállalat helyiségében megtekinthetők. Kelt Pápán, 1927. évi március hó 9. napján. A Pápai Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága. esetleg- üzlethelyiség kap­ható a Kossuth Ijajos-utca 13. számú házban. Érdeklődni lehet ifj. Stern Lipót üzletében, posta-palota. SÍRKÖVEK nagy választékban KOHN JÓZSEF sirkőtelepén PÁPA, FŐTÉR 18. Telep: Korona-utca 11—13. szám. Alapítva 1891. Keresek mielőbbi beköltözésre, szerény igénye­ket kielégítő 2, esetleg 3 szobás lakást lehetőleg a belvárosban. — Dr. Böhm Zoltán ügyvéd Kossuth Lajos utca 34. szám. Ismét kapható a hosszú ideig nélkülözött BIKSZÁDI VIZ mely szerencsés vegyi összetételénél fogva hatásában felülmúlja a gleichenbergi, emsi, seltersi vizeket. Ideálja a lugos­sós ásványvizeknek s igazi gyógy­kincs a szenvedő emberiség szá­mára. Idült gyomor bántal­mak, vesekő, angol- és gör­vélykór pompásan orvo­Kitünö aszlalviz. SOlhatók vele. Kitűnő asztalviz. Beszerezhető Körein Vilmos füszernagy­kereskedésében Pápán és a szombathelyi főraktárnál: Malom-utca 1. szám. Egy Kühne-féle tnosoni Drill vetőgép, egy lógereblye, két drb. 7-es Sack-eke fej és egy járgányos szecskavágó eladó Takácsin, Horváth Kálmánnál. A város forgalmas utcájában egy modern ház háromszobás szép lakással, megfelelő mellékhelyiségek­kel és kerttel májas 1-töl bérbeadó. :-: Bővebbet a kiadóhivatalban. :-: §omlai-ut 35. szánra fi á z szabadkézből eladd. Érdeklődni lehet Schlosser Józsefnél Zöldfa-u. 22. Drach Adolf villanyerőre berendezett bútor­gyára, Bástya-utca 4. (saját ház). Szállít heti és havi részletfizetésre a legjobb és legdivatosabb saját gyártmányú háló, ebédlő, úri­szoba és konyhaberendezést és sezlont, divánt stb.-t. Kérem a nagyérdemű bútorvásárló közönséget, hogy bútor-raktáramat minden vásárlási kényszer nélkül tekintse meg, hogy azok minőségéről meggyőződést szerezhessen,mielőtt bútorszükségletét fedezné. Vidékre szállítandó bútorok díjmentes csomagol ása.

Next

/
Thumbnails
Contents