Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-02-05 / 6. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Beismerésben van az osztrákok érdemes kancellárja, amikor abban a beszédében, amelyben az ő u. n. Burgen­landjukban lezajlott véres események igazi okait tárja fel, nyíltan kimondja, hogy ezt a területet pedig az osztrákok soha meg nem kapták voina, ha a ma­gyar tanácsköztársaság idején a lakos­ság más menekülési módot nem találván, maga nem kereste volna az Ausztriához való csatlakozás módjait és lehetőségeit. Hogy ez őszinte beismerésnek célzata pedig intelem akar lenni az elvtársak­nak: ne teremtsenek a maradék Ausz­triában a tanácsköztársaságéra emlékez­tető állapotokat, ne bántsák az embere­ket hitükben, ne gyalázzanak meg min­dent, amit eddig az emberek szentnek tartottak, ne forgassanak fel mindent, amit évszázadok bizonysága jónak muta­tott, szóval: ne játszanak a tűzzel, mert annak rossz következményei lehetnek, mondom, hogy ez a beismerés a jogtala­nul szerzett zsákmány megtartására irá­nyul, az már egészen más lapra tartozik. Mi csak annak megállapítására szorítko­zunk, hogy amikor nem mi, de ők mond­ják, hogy magyar irredenta pedig a a nyugati végeken mesterségesen szítva nincs, ugyanakkor bevallják, hogy ez az irredenta a viszonyokból folyólag magá­tól megszületik. Megszületik és pedig nemcsak a hitében, meggyőződésében, régi rendjében megzaklatott u. n. Burgen­landban, hanem a kizsarolt Felvidéken, épp úgy, mint a panamák mocsaraiban vergődő oláh impérium területein. Nekünk nem kell vetéseinket érlelni, érlelik azo­kat maguk a rabló szomszédok. Nekünk majd csak egyszer a nagy aratásra kell megjelenni. Ettől tart a jó Seipel is és ezért szeretné leinteni a magyar irredentát falra festő ördögöket. Néhány szó a városi költségvetéshez. Régen nyilatkozott meg olyan nagymérvű érdeklődés a készülő költségvetés iránt, mini ez alkalommal. A vizvezeték kibővítése, a csa­tornázás előkészítése, a járványkórház felépí­tése, az utak rendbehozása és más hasonló ter­vek kétségtelenül rá is szolgáltak erre a meg­különböztetett figyelemre. Vannak azonban olyan kérdések is, amelyek gyakorlati jelentősége ta­lán kevésbbé érzékelhető, mindamellett egyre fokozódó türelmetlenséggel keresik a megnyug­tató kibontakozást, mint például az újonnan épült sporttelep ügye. A reformok sorsa rendesen a korszellem­hez való viszonyuktól függ. Maradandó sike­rekre t. i. csak olyan törekvések számíthatnak, amelyek nem időelőtti kísérletezésnek, hanem a fokozatos fejlődés érlelő hatásának köszön­hetik létüket. Jól érzékelhető ez ennél a kér­désnél is. Hiszen pár évtizeddel ezelőtt nemcsak nálunk, de országszerte igen mostoha fogad­tatásban részesültek az efajta mozgalmak. A magyar pszikhébe valami öntudatlan idegenke­dést nevelt bele az évszázados üldözés a szó­rakozási vágy minden ilyen észszerű és termé­szetes megnyilatkozása iránt. A magyar ember hozzászokott lassanként ahhoz, hogyha feloldja nyelvét a kedv, dal vagy a bor, akkor csak zárt ajtók mögött érezheti magát biztonságban. Nagymértékben hozzájárult ehhez a közös katonáskodás megcsontosodott és nemzetietlen rendszere is. Mig most kiválóan képzett okta­tók vezetik a nemzeti hadsereg ezirányú mun­káját, addig hajdanában gondolni sem lehetett ilyen rebellis szellemű erőpróbákra. Ez a mesterségesen tenyésztett közöny ter­mészetesen átszivárgott lassanként a köztudatba. Voltak azonban egyéb gátló körülmények is. A testi kultura iránt t. i. csak ott jelentke­zik nagyobb arányú érdeklődés, ahol a szellemi élet fejlődése, valamint az általános jólét bi­zonyos színvonalra már felemelkedett. Ez adja például a magyarázatát annak, hogy a műve­letlen orosz, szerb, oláh és más hasonló alan­tas nációk sohasem jutottak szóhoz ezen a té­ren, mig a svédek, dánok, finnek, németek, angolszászok és más olyan nemzetek, amelyek­nél az analfabéták száma elenyészően csekély, ebben és a közegészségügyi statisztika tekin­tetében is vezető szerepet játszanak. Sajnos, de a fentebb vázolt kedvező körülmények országszerte igen későn alakul­tak ki. Érthető és megbocsátható tehát, ha az egész vonalon uralkodó közöny, nálunk is oly soká ellene szegült az ilyen irányú törekvések­nek. Az előző évtizedek teremtő energiája az alapvető munkálatok, a világítás, útépítés és más ezekhez hasonló közszükségleti berende­zések létesítése körül találta meg a maga bő­séges érvényesülési terét. Most azonban, amidőn a lakosság széles rétegeiben természetes evolúció alapján jelent­kezik ez a közegészségügyi szempontból sem jelentéktelen igény, amely emellett fontos nem­zeti érdekekkel is szoros kapcsolatban áll, ak­kor vétkes könnyelműség volna ridegen eluta­sítani. A mi városunk eddig — szerencsétlen fek­vése folytán — igen egyhangú és erkölcsi szem­pontból legtöbbször szerfelett kétes értékű szó­rakozási lehetőségeket volt képes biztosítani. Itt nem voltak erdők, hegyek és vizek s mivel a Bakony vadregényes szépségeit vagy a Ba­laton napsugaras tükrét a jövőben sem lehet idevarázsolni, azért ezek pótlásáról nem is le­het másként gondoskodni, mint a sportolás céljait szolgáló intézmények tervszerű felkaro­lásával. Az első és legfontosabb teendő pedig egy sporttelep létesítése volt. Az 1921. évi LlII-ik t.-c. 23. és 24. §-a erre kimondottan kötelezi is a városokat. Nálunk azonban a törvényes kötelezettsé­gek vállalására nem került rá a sor, mert — amint ismeretes — a három legrégibb helyi sportegyesület és pedig a Pápai Sport Egye­sület, a Pápai Football Club és a Kinizsi, óriási erőfeszítések árán, még a mult év folyamán hozzájuttatta a várost egy olyan sporttelephez, amely a maga nemében teljesen méltó ennek a nagyhírű iskolavárosnak egyéb kulturális in­tézményeihez. Az építkezés pedig körülbelül 600 millió K-t emésztett fel, aminek épen a felét tudták előteremteni eddig az érdekelt vagyontalan egyesületek. Sajnos, de azok a hírek, hogy az építkezés költségeihez saját alapjaiból a város is hozzájárult volna, egyelőre a szépenhangzó legendák sorába tartoznak. A város t. i. bár kétségtelen jóindulattal kezelte a kérdést, mind­amellett egy problematikus értékű területát­engedésen kivül mindeddig egyetlen fillérrel sem vette ki részét a terhek viseléséből, mert a Szokoly Viktor v. tanácsos úr gyűjtései és fára­dozásai, valamint a Városi tanács és főként dr. Tenzlinger József polgármester úr előrelátó intézkedései csupán tiszteletreméltó egyéni ak­cióknak minősíthetők. Ha az érdekelt egyesületek számításai mindenben beütöttek volna, akkor mindezek ellenére is befejezettnek tekintették volna az ügyet. Mivel azonban az Orsz. Testnevelési Tanács csak úgy helyezte kilátásba a további segélyezést, ha megfelelő városi támogatást tudnak felmutatni, azért nem térhettek ki az elől a máskülönben egészen természetes lépés elől, hogy megfelelő városi hozzájárulás és pedig ez esetben az építési költségek egyhato­dának kieszközlése céljából a legközelebbi közgyűlés bölcs belátására apelláljanak. Ez az összeg pedig épen nem szerény­telen, ha meggondoljuk, hogy Szombathely vá­rosa alig pár nappal ezelőtt kinált fel két leg­nagyobb sportegyesületének egy milliárd koro­nát, továbbá, hogy a kis Sárvár 100 milliót és Veszprém szintén nagyobb összeget szava­zott meg a közelmúltban hasonló célokra. Érdemleges segítséget azonban ez is csak abban az esetben jelentene, ha egyösszegben és minden feltétel nélkül vehetnék kézhez a kérelmezők. Igy t. i. egy csapásra meg lehetne szabadulni a mostani súlyos kamatterhektől, amelyek egy esetleges évenkénti kisebb szub­venciót nyomtalanul emésztenének fel. Viszont a három, áldozatokban végkép kimerült egyesü­letjogainak megcsonkítása, az eredményes mun­kálkodás lehetőségei elé gördítene végzetes akadályokat. Az érdekeltek, valamint az ügynek sok ezer és ezer lelkes katonája érthető várakozás­sal tekint tehát a gyűlés határozata elé, s ha az intéző körök nem tisztán a rideg számokra, hanem a szivükre és kulturális érzékükre is hall­gatnak, akkor ezek a remények bizonyára meg is valósulnak. Kovács Lajos Jenő. Vármegyei közgyűlés. — 1927 január 31. — Veszprémvármegye törvényhatósági bizott­sága január hó 31-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a főispán akadályoztatása miatt dr. Horváth Lajos alispán elnökölt. A rendkívüli közgyűlés tárgysorozatának első pontját az 1927. évi közúti költségelő­irányzat megállapítása és megszavazása képezte. A törvényhatósági bizottság Tiszttartó Sándor, Holitscher Károly, dr. Fatér István és Günther Ferenc hozzászólása után az 1927. évi közúti költségvetést az állandó választmány által tett elő­terjesztés értelmében állapította és szavazta meg. Ezután a közgyűlés dr. Szász Ferenc és dr. Pusch Ödön törvényhatósági bizottsági tagok beadványa, illetve a vármegye alispánja által annak alapján tett előterjesztés folytán foglalkozott az u. n. adócsökkentési törvény­javaslatnak a helyhatóságok háztartásának haté­konyabb ellenőrzését tárgyazó fejezetben foglalt rendelkezésekkel. A törvényhatósági bizottság dr. Csete Antal, Holitscher Károly és dr. Óvári Ferenc felszólalása, majd dr. Csete Antal zár­szavai után, utóbbi ellenindítványának elveté­sével, illetve az állandó választmány javaslatá­nak váltcfeatlan elfogadásával határozatilag ki­mondotta, hogy a tárgyalt törvényjavaslatnak a helyhatóságok háztartásának hatékonyabb ellen­őrzésére vonatkozó fejezetének törlése, helye-

Next

/
Thumbnails
Contents