Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-06-04 / 23. szám

Vidéki előfizetőinkhez! Vidéki hátralékos előfizetőink számára lapunk mai számához postautalványt mellékeltünk, amelyen fel van jegyezve, hogy f. évi június hó végéig ki, milyen összeggel van hátralékban. Igen kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy a mellékelt postautalvány felhasználásával tartozásaikat mielőbb kiegyenlíteni szíveskedjenek, mert a kiadóhivatalnak a nyomdával szemben súlyos kötelezettségei vannak. A kj

adóhivatal. ÚJDONSÁGOK. Lapunk t. előfizetőinek és minden olvasójának boldog pünkösdi finnepeket kívánunk! — Pünkösdi istenitiszteletek. A r. kath. templomban pünkösd napján a szentmisét és szentbeszédet Németh József plébános mondja, ünnep másnapján a misét ugyancsak a plébános mondja, prédikálni pedig dr. Czethofer Antal káplán fog. — A ref. templomban ünnep első napján dr. Vass Vince theol. tanár, másnapján Pongrácz József theol. tanár végzi az istenitiszteletet. — Az ev. templomban pünkösd vasárnapján Fadgyas Aladár vallástanár, hétfőjén Mesterházy László lelkész prédikál. Trianon. Ma van a trianoni gyásznap évfordulója. Bánat és szomoruság napja. De délután 4-kor félóráig szólni fognak a harangok: gyászt és — feltámadást is hirdetve. Gyászban a feltámadásért imádkozzatok! — Személyi hir. Dr. Antal Géza püspök megérkezve négy hétig tartó somogyi útjából, a tegnapi napon hivatalos ügyekben Pápán időzött. — A győri bencés gimnázium jubileuma. A győri ber/cés Czuczor Gergely kath. gimnázium vasárnap ünnepelte fennállása háromszázadik évfordulóját. Az ünnepet megelőző nap a színházban Harsányi Lajos darabját adták elő, mely megelevenítette az intézet háromszázados múltját. Utána lampionos felvonulás volt. A tulajdonképeni ünnep másnap Tedeummal kezdődött. Aztán volt az intézeti új zászló felavatása. Zászlóanyaként gróf Jankovich-Bésán Endréné szerepelt. A városházán tartott ünnepen dr. Bárdos Rémig főapát, dr. Gévay-Wolf Sándor államtitkár, a kultuszminiszter képviselője, dr. Komoróczy Gáspár igazgató s a volt és jelenlegi diákok szónoka mondtak beszédeket s felolvasták a rengeteg számban érkezett Elárusító helyek: Friebert Miksa fakereskedő, Pápa. Grünwald Testv. Fakeresk. Rt. Pápa Zirczvidéki Takarékpénztár, Zircz. Ziegler Hugó HUHU* Mit*t«. -|» II* • »'"'-= I* «M ' I CSAK AZ #

#£+ern Í+"VÉDSZÓVAL JELÖLT LAP VALÓDI. ETERNIT-MÜVEK HATSCHEK LAJOS BUDAPE5T,ANDRÁSSY*ÚT 33.GYAR:NYERGES-UJFALU, Yeszprémvarsány. Rosenberg Emil fakereskedő és építési vállalkozó Devecser. üdvözlő táviratot. A volt diákok sorában az ünnepen jelen voltak: Esterházy Móric gróf volt miniszterelnök, Balogh Jenő v. b. t. t., Simon Elemér, Németh Károly főispánok, Esterházy Nagy László tábornok és számos más notabilitás. — „Hamupipőke.** A sablonos iskolai ünnepek közül magasan kiemelkedik a református nőnevelő-intézet vasárnap este tartott iskolai ünnepe, melyen a „Hamupipőke" cimü háromfelvonásos daljátékot mutatta be az intézet dísztermét zsúfolásig megtöltő közönség igaz gyönyörűségére. Nem tudjuk, miről szóljunk elismerőbben, a szereplő leánykák meglepő ügyes játékáról, a káprázatos kosztümökről, a pompás szóló- és karénekekről, csak azt tudjuk, hogy az egészet szemlélve, olyan megigéző bájos képet nyertünk, amely a délibáb szépségével sokáig ott lebeg lelki szemeink előtt. A címszerepet Farkas Irma, a herceget Németh Ilonka, a mostohát Kelemen Sári, a II Dr. Neulander Lajos egyetemes orvostudor-fogorvos, v. osztályvezető-főorvos Budapestről tisztelettel értesíti Pápa város és vidéke t. közönségét, hogy fogorvosi rendelését . O w junius elején kezdi meg Széchenyi-tér 3/1. szám alatt (volt dr. Antal Géza-féle ház) levő rendelő-helyiségében. két mostoha testvért Sándor Rózsi és Müller Mária, a tündért Kocsis Ilona játszotta. Megbántás volna külön-külön osztályozni őket, mi a nyilvánosság osztályozó naplójába mindegyiküknek kitűnőt jegyzünk be úgy a játékukat, mint az éneküket illetőleg. A II. felvonásbeli menüettet az első csoportban Kelemen Sári, Kovács Rózsi, Sándor Rózsi, Zsédenyi Irén, Müller Mária, Kajos Erzsi, Dobos Vilma, Nemes Erzsi, Bolla Irma, Mórotz Irén, Eötvös Jolán, Veress Vilma; a második csoportban Ritókh Magda, Török Juci, Varga Olga, Báthory Sári, Tóth Sári, Meggyessy Irén, Huray Annus, Jankó Mária, Tóth Kató, Hatvani Irén, Rácz Margit, Halász Erzsi lejtették rendkívül kecsesen. Az apród szolgálatot Kátay Ilonka és Stepniczky Melanie teljesítették, a galambok kedves csoportját Adorján Alice, Bozzay Jolán, Kálmán Mici, Pál Sári, Pongrácz Irén, Pongrácz Magda, Süle Rózsi, Varga Lenke alkották. Angyalok — akik egyúttal a kart is képezték — Hodossy Éva, Jezerniczky Éva, Patay Erzsi, Sáhó Ilonka, Váczy Edit, Zsebők Nelli, Tóth Ida, Budai Mária, Mihályfalvy Margit, Sándor Izabella, Kőszeghy Lenke, Tóth Irmus, Tóth Erzsi, Vörösmarty Etelka, Frank Erzsi, Kiss Adél, Rácz Kató, Szinak Lenke, Poócs Ilus, Póca Irén, Jezerniczky Márta, Vida Ilonka, Nyéki Ilonka, Vargha Jolán és Virág Ilona voltak. A megérdemelt, páratlan tetszést aratott előadást kedves meglepetésül verses prológus vezette be, amelyet Meggyasszay Katica szavalt nagyon szépen. A darabot Rithók István tan. kép. tanár, az intézet kiváló tudású zenetanára, a táncokat Rithók Istvánné zongoratanárnő tanította be, kiknek a technikai rendezésben Gőbel Ilona tanárnő volt segítségükre. Az előadásra fordított nagy gond és fáradság megtermelte gyümölcsét; az est a fényes erkölcsi sikeren kivül több, mint 600 pengőt jövedelmezett az építendő református templom alapja javára. is csak elvétve: szegény vagyok, mint a templom egere. Vendég? Éjfélre? Talán csengett a fülem. Káprázott. Megnyugszom ebben s újra lecsúszik ónsúlyú pillám . . . látom az árkot s hallom a véres, vonagló ordításokat; de az enyém ezerszeres erővel tör át az öldöklés kakofoniáján: „Főorvos úr! Ide a zászlóshoz! Ha nem rohansz, elvérzik!" Megint cseng! Szinte párnámba hasít éles hangja. Csengetett valaki, semmi kétség . . . Vagy mégsem? Isten tudja, mi csapott belém. Kételkedem. Ülök az ágyban, várok, megfeszített füllel figyelek. Csönd vati. Zümmög agyamban a méhkas. A fogyó hold sovány C betűje elbúvik egy véres felhőrongy mögé: fehér, keletlen, mint egy proletárgyerek kiflije. Most szinte delejez a sötétség. — C, — mondom magamban, — mikor fogy ? Luna mendax. Vagy így fogy az élet is: látszólag nő, papíron nő s mégis elfogy, elolvad az égvilág izzókék edényében, mint a jégdarab ? Már újból kicsúszott eszem ernyedő marokszorításából a csengetés, mikor lehullt pillám felrándul: megint vonít a nikkelkúp! Éles, türelmetlen hang, ideges ember ujja csiholhatta, még rajta bokázik, rángatózik dobhártyám sima parkettjén, mint egy exotikus, csupaideg táncosnő. — A csengetés táncosnő, — mondom magamban félhangosan, — éjszaka néger, nappal fehérbőrű, s közben szórakozottan kutatom, tapogatom a papucsomat. Nem, nem koldusújj erintette a csontgombot. Zsarnoklelkű valaki csenget. Be akar jönni. Iszonyú elgondolni. Csakugyan mindenen keresztülható lenne az Akarat ereje? Hátamon lúdbőrös bizsergés szalad térdemig, amint kilépek a kriptasötét előszobába. Feneketlen csönd foglal körül, mint eleven ékkövet a tömör fém, melyet titokzatos patina vont be. Állok, várok, lábam béklyóban citerázik. Csengettek. De hátha álmodtam ? A véres árkot is, halott apámat is. Mindent. Hátha álmomba illett a csengetés, álmom meséjébe, mint ahogy életem álmában is hallok csengettyűket, igaz, azokat fentről hallom . . . Köhögök, hogy észrevegyen és életjelt adjon a jövevény. Csönd van, szél jön valahonnan, meleg, fonnyasztó szél kúszik le a folyosó mögött magasodó ritíeg tűzfal pereméről. S a meleg szél, mire beszivárog, nyirkosra hűl, mint a pincelevegő. A mély csönd fogvacogva didereg benne. — Ki az? — kiáltok, s hogy nem felel senki, megismétlem, de csak nem hallatszik az ajtó mögül semmi nesz. Nalán néma, vagy süket is az illető? Vagy . . . ? Fejembe villan revolverem, gondolom, visszamegyek érte, vissza is futok, de csak a korbácsomat hozom ki; elég lesz ... ha ugyan nem káprázott a fülem. A szem annyiszor megteszi. Már ellenséget érzek benne, zord, sötét ellenséget, aki bizonyára roppant sovány lesz. Szikár és csontos. Kázsmás fejű. Legalább kövér lenne... „Mért nem kövér?

a ahogy Julius Caesar kérdezi. Nőben sem állom a soványát. Ilyen gondolatokkal lépnék ki újra, mikor felsikolt a csengő, mint egy halálosra sebzett állat. Fehér fény villan mellé. — Á! gazember! —hördül ki torkomon a düh s hangom most semmivel sem gyöngébb, mint a harctéren volt, mikor a vérében fetrengő Orosz Gábor mellől a főorvosért üvöltöttem. Tépem föl az ajtót, másfélméteres lovaglókorbácsom csapásra emelkedik s belesújt. . . a semmibe. A keskeny és vaksötét földszinti folyosó, ami ez említett hatalmas tűzfal s a hátsó lépcsőház közé ékelődik, üres, mint egy exhumált sír. — Ki csengetett? — kérdezem félhangosan. Furcsán zsibonganak szavaim: értelmetlen hangsúlyt ad nekik a választalan néma csönd. — Halló! — remegek a sötétbe. — Ki volt az? A meleg szél most már nyöszörögve tornászik a tűzfal szédítő magas testén. Érzem, hogy több hang nem bírna kitörni torkomon: zsibbad és szűkül, ilyen érzés lehet az akasztás első pillanata. Ujjam a csengő csontgombjához rándul, megnyomom, — villámhirtelen jégcsap fúródik szívembe, — nyomom egyszer, kétszer, tízszer, veszett erővel, verejtékezve nyomkodom s.mindhiába! Csak a szél különös, tompa panaszkodása hallatszik. A csengő nem szól. Mikor hazajöttem szólt, tegnap, tegnapelőtt, hónapok óta, mióta itt lakom, mindig szólt, sőt egy perc előtt is szólt még és most... — Istenem, — sóhajtok s átremeg egész valómon az ember féregvolta: mikor nem ért valamit, örökegy szava gépiesen sóhajt benne: „Istenem!" S nincs tovább. Rohanok őrültként öltözni, futok hazulról,