Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-05-21 / 21. szám

nőegyesületei üdvözlései után a gyülekezeti énekkar énekével zárult a templomi ünnepély, melyet a nőegyesület által az iskolában adott szeretetvendégség követett, hol a lelki táplál­kozás után szeretettel látta vendégül úgy a vidékről jelenvoltakat, mint a gyülekezet gyer­mekeit s az énekkar tagjait, kedves emléket állítva a jelenvoltak szivében. — 30 éves találkozó. Felkérem volt osztálytársaimat, akik a pápai ref. főgimná­ziumban 1897. évben végezték középiskolai tanulmányaikat, hogy 1927. évi junius hó 25-én este 8 órakor Pápán, a Griff-szálloda éttermé­ben megjelennJLsziveskedjenek, ahol a másnapi találkozó programmját is megállapítjuk. Egyben kérem a megjelenni szándékozó barátokat, hogy érkezésük idejét velem közölni szíveskedjenek. Mihály Sándor m. kir. gazdasági felügyelő Pápa, Eötvös-utca 39. — Látványos daljáték a nőnevelő­ben. Említettük egyik előző számunkban, hogy a nöneveiő-intézet növendékei a ref. templom-alap javára előadják Várady-Poldini látványos operáját, a Hamupipőkét. Az előadás e hó 29-én lesz fiz* intézeti díszteremben. A darab főszerepeit Farkas Irma, Németh Ilonka, Kelemen Sári, Sándor Rózsi, Müller Mária, Kocsis Ilonka tanítónőjelöltek játszák, rajtuk kivül azonban énekkel és tánccal vagy 50 nö­vendék van foglalkoztatva a darabban. A kö­zönség méltán tekint nagy érdeklődéssel az előadás iránt, mert az énekes részek betanítá­sának munkáját Rítókh István, az intézet ki­tűnő zenetanára, a táncos részeket pedig Ritókh Istvánná zongoratanárnő végzi. A ren­dezés minél effektusosabbá tételében az inté­zeti bennlakó .tanerők segédkeznek nekik. Be­lépő-jegyek holnaptól kezdve Kis Tivadar könyv­kereskedésében kaphatók. Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Legnagyobb választékban női és férfi fehér­nemük, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, sap­kák, nyakkendők, ridikülök és bőröndök, stb, — A prágai mezőgazdasági kiállításon a földmívelésügyi kormányt földmives-iskolánk kiváló igazgatója: Németh Jenő képviselte, aki­nek igéretét birjuk, hogy a kiállításon magyar vonatkozásban szerzett tapasztalatait legköze­lebb meg fogja ismertetni lapunk olvasóközön­ségével is. — Ügyvédi-bírói vizsga. Dr. Kőrös Emil, győri kir. ítélőtáblai tanácsjegyző, főszer­kesztőnk fia, a héten Budapesten sikerrel tette le az egységes ügyvédi-birói vizsgát. — Sopron és az építkezés. Egyik sop­roni lapban olvastuk a következőket: „Sopron város közönsége, élén Thurner Mihály polgár­mesterrel, elhatározta, hogy a Löwer-telepet nyaralóteleppé fejleszti ki a közönség segítsé­gével. E célra a város ingyen építőtelket és az építkezéshez szükséges terméskövet, vala­mint homokot önköltségi áron ad azoknak, akik kötelezettséget vállalnak arra, hogy a vá­ros által kijelölt telkeken villaszerű, téli és nyári lakásra alkalmas lakóházat építenek, sőt az építkezéshez szükséges tőke egy részének a megszerzésében is támogatja". És Pápa városa? Szégyenkezve kell be­vallanunk, még annyit sem tett meg, hogy a tókerti házhelyek fő útvonalait rendbe hozatta és a telep felső és alsó végén kocsiközleke­désre is alkalmas hidat csináltatott volna. Való­ságos robinzoni küzdelmet kell lefolytatniok azoknak, akik ez érthetetlen hatósági közöny ellenére a tókertekben mégis felépíttetik a ma­guk családi kis hajlékát. Boldog Sopron városa, irigykedve tekintünk reád! — Várjmegyei villamossági szövetke­zet. Mult heti i-ly című hírünk kiegészítéséül közöljük, hogy a megalakult szövetkezet igaz­gatósági tagjául városunkból dr. Fürst Sándort is megválasztották. — Theológiai doktorátus. Tóth Endre oki. theológiai magántanár, a helybeli lelkész­képző főiskola kiváló tehetségű helyettes tanára, a debreceni egyetemen magna cum laude fo­kozattal megszerezte a theológiai doktori foko­zatot. Doktori értekezése a Holland-magyar kapcsolatok köréből merített tárgyú történelmi tanulmány volt. — Tagavató est. A Kath. Legényegylet vasárnap a bencés gimnázium dísztermében tagavató estét rendezett, amelynek érdekes mű­sorából kiemelkedett Szabóné Cziller Edith buda­pesti énekművésznő gyönyörű éneke. Sámson és Delila operából a nagy áriát énekelte meleg orgánumu, ezüstcsengésü szopránján, mit néhány szép népdallal toldott meg. A finoman simuló zongorakiséretet dr. Hermann László szolgáltatta. Németh József plébános magasan szárnyaló ünnepi beszédében a kath. legényegyesületek hivatását méltatta. A szép estélyt, melyet még az áll. tanítóképző-intézeti énekkar és az Iparos Dalkör éneke tett élvezetesebbé, egy kis szín­darab zárta be, melynek ügyes szereplői Horváth Géza, Zsiray Annus, Tóth Terus, Mészáros Juci, Horváth Mihály, Kis Pál, Töreky Ferenc, Fódy Antal voltak. A darabot Cziller Péter világi elnök rendezte. — Nőegyleti jubileum. A kéttornyulaki ref. nőegylet 1927 május 15-én ünnepelte 25 éves fennállásának évfordulóját. Az ünnepség délután 2 órakor kezdődött a ref. templomban, mely ez alkalomra teljesen megtelt, úgy a hely­beli, mint a vidékről egybegyűlt érdeklődő hí­vekkel. Az ünnepi istentiszteletet Győry Elemér theol. akad. tanár végezte, Szenthe Károly ny. postafőtiszt előadást tartott, Horváth Lajos hely­beli lelkész pedig a nőegyesület történetét is­mertette, közben Vikár Sándor oki. zenetanár kíséretével Várady Kálmán borsosgyőri tanító és Németh Zoltán papnöv. szép szóló-énekeket adtak elő, Pataki László papnöv. és Kapcsándy Sándor költő költeményeket szavaltak s végül a dákai, borsosgyőri, nórápi leányegyházak Kapható Kossuth Lajos utca 20. — A Tókert lecsapolása. A tókerti ház­helytulajdonosok bizonyára örömmel fogadják híradásunkat, hogy Tarján Ernő kir. műszaki tanácsos e hó 23-án délelőtt 11 órakor Székes­fehérvárról Pápára érkezik, s a tókerti házhelyek vizlecsapolása érdekében helyszíni szemlét tart. Kívánatos volna, hogy ezen a szemlén, mely a műszaki tanácsos megérkezése után rögtön kezdetét veszi, a házhelytulajdonosok minél nagyobb számban jelenjenek meg. Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja. — Katonai zenekar hangversenye. A m. kir. 4. honvéd gyalogezred teljes zenekara 1927. évi május hó 24-én este 9 órai kezdettel a helybeli Jókai-színházban nagybányai Horthy Miklósné Őfőméltósága védnöksége alatt álló katonatiszti és polgári köztisztviselői özvegyek és leányárvák országos „Erzsébet Otthon Egye­sület" javára nyilvános hangversenyt rendez. Műsor: 1. Erkel: Nyitány a „Hunyadi László" operából. 2. Wagner R.: Nagy ábránd a „Lohengrin" c. operából. 3. Verdi: Ábránd az „Aida" c. operából. 4. Beethoven: „C" dur Symphonia IV. rész. 5. Schreiner: Chronológikus egyveleg „Glucktól Wagner Richárdig". Jegyek előre válthatók Kis Tivadar könyvkereskedésé­ben. Helyárak: 14, 12, 10, 8, 250, 150, 1 pengő, 80 és 50 fillér. — A honvédzenekar ismételten nagy sikerrel szerepelt városunkban. Mostani hangversenyét — nemes céljára való tekintettel ; is — ajánljuk olvasóink szives figyelmébe. Vérszegényeknek orvosilag javalva — A Tisztviselő Kertváros Egyesület f. hó 22-én, vasárnap délután 3 órakor a város­háza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentés a telkek telekkönyvezéséről. 3. Az egyesület tagjainak építési kölcsönért való kérvényének beszedése. 4. Küldöttség megválasztása, a kér­vényeknek a minisztériumba való felvitele cél­jából. Amennyiben egyesek a közgyűlésig nem tudják a kérvény mellékleteit: épület tervrajzot és költségvetést elkészíttetni, azok részére né- ^ hány napi halasztást tűzhet ki a közgyűlés. — Utolsó heti színházi műsor. Szom- , balon Kósza Irma és Gaál Sándor bucsúestélye ] Somogyi Kálmán igazgató felléptével: „Csókról­csókra", a budapesti Magyar Színház szenzációs sikerű francia operett-újdonsága; vasárnap dél- ( után — olcsó helyárakkal — „Aranymadár", j Zerkovitz Béla regényes operettje, este az ope- i rettszemélyzet bucsuestélye: „Csókról-csókra" ; , hétfőn a budapesti Terézköruti Színpad egyet­len vendégjátéka: Salamon Béla, a kiváló ko­mikus vezetésével a legújabb bohózatok, víg- . játékok bemutatása. Mérsékelten felemelt hely­árak 1 pengőtől 5 pengőig. — Salamon Béla Pápán. A pápai szini szezon igen élvezetesnek ígérkező vendégszerep- . léssel fejeződik be. Salamon Béla, a nagyszerű i komikus, Terézköruti Szinpadi társulatával e hó 23-án lerándul Pápára, hogy szini szezonunk méltó befejezéséül a főváros legfrissebb kabaré­számaival ismertessenek meg bennünket. Elte­kintve több apró tréfától, öt szenzációs Nóti­bohózat, egy Vadnai-bohózat és Nagy Endre országos hirü politikai tréfája, a „Hatóságilag engedélyezett ellenzék" szerepel műsorukon. A társulat tagjai: Orsolya Erzsi, Horváth Éva, Gajári Alexa, Komlós Vilmos, Berky József és Fenyő Árpád, valamennyien kiváló reprezen­tánsai a magyar kabaréjátszás művészetének. Bizonyára megérdemelt pártfogásban lesz részük. — Kerékpáros virágkorzó. A múlt év­ben oly nagy sikert aratott kerékpáros virág­korzót a Testvériség Sport- és Kultúregyesület junius 19-én, az idén is megrendezi. Felkéri az egyesület a város és környék kerékpárosait, hogy a nagyszabásúnak ígérkező virágkorzón és az ezt követő lassusági versenyen minél nagyobb számban részt venni szíveskedjenek. Jelentkezéseket már most elfogad az egyesület. A részletek a résztvevők bevonásával később állapíttatnak meg. — Térzene. A tűzoltótestület vasárnap délben azzal örvendeztette meg az ünneplő közönséget, hogy a Fő-téren térzenét adott. A hangversenyt rengeteg közönség hallgatta végig, s elismeréssel adózott a fiatal zenekar meg­lepő készültségének, amiben a főérdem ter­mészetesen derék vezetőjüké: Muzsik Jakab karmesteré. — A ref. kollégium tornaünnepélyének rendezősége ez úton is közli az érdeklődő közönséggel, hogy az ünnepély pontosan d. u. 3 órakor kezdődik. Továbbá, hogy a tribünön és a tribün előtti két sorban lefoglalt helyeket csak a kezdettől számított 20 percig fogja fenn­tartani. Végül, hogy a fenntartott helyek csak a megfelelően számozott jegyek ellenében fog­lalhatók el. A jegyek szombaton délután 6 óráig az iskola tornatermében vehetők át. A fentiek azon esetben is érvényesek, ha az ünnepélyt a rossz időjárás miatt csütörtökön délután kellene megtartani. — Hirtelen halál. Budai József helybeli ácsmester mult pénteken délután veszprémi-uti lakásán dolgozgatván, hirtelen rosszul lett, összeesett és pillanatok alatt meghalt, követvén a halálba csak három héttel ezelőtt elhunyt bátyját. Élete delén, 43 éves korában fejezte be munkás életét. Temetése vasárnap délután volt a jó embert megillető nagy részvét mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents