Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-05-21 / 21. szám

— Fizessük az adót! Pápa r. t. város adóhivatala felhívja az adózó közönséget, hogy a folyó év első felére esedékes és eddig be nem fizetett adóhátralékukat most már 8 napon belül annál is inkább fizessék be, mert ellen­kező esetben ellenük a zálogolási eljárás azon­nal meg fog indíttatni. — Közalkalmazottak Önsegélyző R. T. A vármegyei alispán 6510/1927. sz. rendelete folytán értesíti mindazokat, kik 1923. évben a Közalkalmazottak Önsegélyző R.-T.-nál rész­vényeket jegyeztek, illetve részvényekre befize­tést teljesítettek, hogy a helyzet jelenleg az, hogy egy részvény 1*25 P-t ér, mivel azonban rendelet szerint 10 pengős részvénynél kisebb nem lehet, a közgyűlés elhatározta, hogy 800 régi részvényt egy darab 10 pengős részvényre von össze úgy, hogy az alaptőke 62 1/ 2 darab, egyenként 10 pengő névértékű részvényre fog oszlani s a régi részvényutalvány a részvény­társaság irodájában 1/800 részvényre felül­bélyegeztetik. A vonatkozó hirdetmény a Buda­pesti Közlönyben fog megjelenni. Minthogy a részvénytársaság esetleg megszűnik, vagy át­alakul, a régi részvényesek jogaik fenntartása végett a szükséges intézkedések megtétele céljá­ból a városi jegyzői irodában május 25-ig fel­tétlenül jelentkezzenek. — A Testvériség köréből. A holnapi kerékpárosverseny, amely az idei évadban az egész nyugati kerületben az első országos jel­legű, igen nagyszabásúnak ígérkezik. Az or­szág minden részéről (többek között Szolnok­ról és Szentgotthárdról is) beérkezett nevezé­sek szerdán este túlhaladták a hatvanat. Indu­lás d. u. 2 órakor a Celli-úti vámnál. Felkér­jük a város azon kerékpárosait, akik a verseny rendezésében (iránymutatók, fordítók, ellenőrök stb.) részt óhajtanak venni, hogy abbeli szán­dékukat a részletes utasítás átvétele végett a mai nap folyamán Soós István borbélyüzleté­ben (Jókai-u.) vagy este az egyesület űj helyi­ségében (Sipitzky-vendéglő) bejelenteni szíves­kedjenek. Ma, szombaton este műsoros csalá­dias jellegű társas összejövetel az új helyiség­ben. Belépődíj nincs, a tagok vendégeit szíve­sen látja az egyesület. Külön meghívót nem bocsájtanak'ki. A futball-szakosztály f. hó 15-én a III. ker. csapatával játszott bajnoki mérkő­zést 6:1 (3:1) eredménnyel a Testvériség ja­vára. A bajnoki mérkőzés első fordulójában, amelyből már csak egy elmaradt mérkőzésnek a lejátszása van hátra, a csapat mind a 10 mérkőzést megnyerte. Összesen adott 33 és kapott 5 gólt. — Vásározó kereskedők vasúti igazol­ványa. A piaci- és vásári iparcikkeknek vas-» úton útipoggyászként való szállításához fény­képes igazolvány szükséges. Ezt az igazolványt eddig a kereskedők a kereskedelmi- és ipar­kamaráknál szerezték meg. Az államvasutak igazgatósága most akként intézkedett, hogy eze­ket az igazolványokat most már az állam­vasutak budapesti üzletvezetőségénél adják ki, az érte folyamodóknak. Vagyis' írásbeli kérel­met kell az igazolványért előterjeszteni, a kér­vényen az illetékes községi elöljárósággal zára­dék alakjában igazoltatni, hogy a kérelmező valóban piaci- és vásári árus és nyilt üzlete nincsen. Ugyanezeket kell az illetékes kereske­delmi kamara által igazoltatni és a beadvány­hoz a kérelmező fényképét sajátkezű aláírással ellátva. x Ne dobálja pénzét a sárba, főző­edényt vegyen csak a Bazárba. Minden darab jótállással. Ha lepattog, ingyen kicseréltetik. Olcsón kerül eladásra üveg- és porcellán edény és a valódi berndorfi alpacca evöszer. Verseny­bazár, Kossuth Lajos utca 19. — Négy napos kerékpáros körverseny Pápán keresztül. A magyar kerékpáros egyle­tek erősen készülnek már az 1928. évben Magyarországon megrendezendő világbajnok­sági versenyekre. Ezen előkészületek közé tar­tozik az augusztus 12—15-ig rendezendő négy napos országos körverseny is: A Magyar Kerék­páros Szövetség városunk agilis kerékpáros egyletének azáltal fejezi ki elismerését, hogy ezen nagy verseny egyik éjjelezési állomásá­nak Pápát jelölte ki. A verseny első szakasza Budapest—Mohács—Pécs, második része Pécs— Kaposvár—Nagykanizsa, harmadik része Nagy­kanizsa—Zalaegerszeg—Szombathely—Pápa, a negyedik nap Pápa—Kisbér—Bicske—Buda­pest. A versenyen az eddigi tapasztalatok sze­rint legalább 100 résztvevőre lehet számítani. — Figyelmeztetés a kerékpárosoknak. A tavaszi idő beálltával Pápa város ifjúságá­ban felébredt a kerékpározási láz s nem törődve a járó-kelő közönség testi épségével, valóságos kerékpár versenyeket rendeznek a város utcáin. Már több esetben történt e miatt szerencsétlen­ség. Sokan, ha kerékpáron érzik magukat, gond­talanul élvezik a kerékpározás gyönyöreit s nem törődnek azzal, hogy a közlekedési sza­bályrendelet egyes pontjai a kerékpárosokra is vonatkoznak. Kerékpárosok vigyázzanak a sza­bályrendelet intő szavaira, mert a nemtörődöm­ség, a hanyagság és a szeleburdi vigyázatlan hajtás súlyos büntetést von maga után. — Gyűjtés rendőrségi célokra. Az al­ispáni hivatal felkért bennünket annak közlé­sére, hogy a belügyminiszter mindennemű rend­őrségi célt szolgáló gyűjtést megtiltott. Ha vala­mely rendőrségi személy ilyenben részt venne, az illető ellen a megtorló eljárást folyamatba teszi. — Vöröskereszt-egyezmény. A Magyar. Vöröskereszt-Egylet, az Olasz Vöröskereszt­Egylettel oly tartalmú kölcsönösségi egyezményt kötött, mint az Amerikai Vöröskereszttel. Az amerikai egyezményt lapunk egyik előbbi számá­ban már leközöltük. x Mindenkinek megengedhetővé tették az idei leszállított árak a vászoncipők viselését. Érdeklődjön a Versenybazárban! Ugyanott kap­ható minden színben és minden számban a legjobb harisnya a legolcsóbb árban, Kossuth Lajos utca 19. — A selyemgubó ára. Közöljük a selyem­hernyó tenyésztőkkel, hogy a m. kir. földmivelés­ügyi minisztérium az 1927. évi selyemgubó be­váltási árakat a következőkép állapította meg : I. osztályú selyemgubó beváltási ára kg.-kint 2 P 80 f, a II. osztályúé 2 P, a III. osztályúé 16 fillér. A selyemtenyésztők a kikelt hernyót, valamint a szükséges tenyésztő és lyukgatott papirost az idén is ingyen kapják. Aki tenyész­teni óhajt, a hernyók átvétele végett jelentkezzék mielőbb Biró Lajos cipész, selyemtenyésztési felvigyázónál Csóka-utca 2. — Iparengedély. Sámuel Kornél kávé­házi ipar, Mayer Miksa gabona- és termény­kereskedés önálló üzéséhez iparigazolványt nyert. — Elgázolás. Gáncs Károly dákai lakos több társával Somogyból hajtőit marhákat haza­felé. Balatonboglárnál két autó száguldott az úton, egyik velük szembe, a másik hátulról jött. A hátulról jövő minden baj nélkül elke­rülte a vásárosokat, a szembejövő azonban olyan őrült iramban száguldott el mellettük, hogy az oldalt haladó Gáncs Károlyt elütötte és 15 lépésre magával hurcolta. A szerencsét­len embernek bal karja és bal lába (két helyen is) eltörött, s a fején is megsérült. Az út men­tén dolgozó földmívesek kényszerítették az au­tót, hogy áldozatát vegye fel és szállítsa orvos­hoz. Gáncsot Balatonbogláron, majd Székes­fehérváron részesítették orvosi segélyben. . Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem, ALBUS-szappant, Albas-szappant hozasson énnékem. ALBUS-szappant sej haj, nincsen annak párja, azt illik, illik, illik, azt illik, illik, illik venni nagymosásra. — A jegesi közbirtokosság vasárnap délután 2 órakor az alsóvárosi kör helyiségé­ben ülést tart, melyre az érdekelt birtokosokat ez úton is meghívja a tagfelügyelő. — Elhájosodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító eljárásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József víz-kúra nagyon ^zép eredményhez vezet. Kap­ható gyógyszertárakban, drogériákban és füszer­üzletekben. — Árverés a rendőrségen. A rendőr­kapitányságon folyó évi junius hó 10-én délelőtt 11 órakor árverés lesz, melyen eladásra kerül lapda, kulcs, férfi kalap, rózsafüzér, nyaksál, keztyü, revolver és gyűrű. A revolvert azonban csak az vásárolhatja meg, aki az árverés alkal­mával érvényes fegyvervásárlási engedélyt tud felmutatni. — Építési engedélyek. Juhász Imre liget-utcai házának földalatti csatornázására, Kovács József Bezerédy-utcában kétszoba-kony­hás lakás építésére, Berki József Celli-út 13. sz. alatt tetőcserépfedésre, Ferenczy Sándor Gyi­móti-út 9. sz. alatt kétszoba-konyhás lakás építésére, Klein Mihály Laki-utca 20. sz. alatt kétszoba-konyhás lakás építésére engedélyt nyert. x Már jeleztük, hogy az ifj. Stern Lipót cég kézimunka- és divatáru-üzletét a Posta­palotából a Sipiczky-étterem helyére helyezi át. Ma már az új helyiségben árusít a cég és őszintén ajánlhatjuk k. olvasóinknak, hogy kézi­munka- és divatáru (különösen harisnya) szük­ségletüket a Stern-cégnél szerezzék be, mert olyan jót és olyan olcsót máshol nem kaphatnak. — A posta hirdető irodája a legköze­lebb megjelenő (körülbelül f. évi juliusban) hi­vatalos kiadású távbeszélő névsorban hirdeté­seket is közöl. Hirdetést bárki megrendelhet, azok is, akik nem távbeszélő előfizetők. Fel­világosítást ad és megrendelést felvesz a hely­beli postahivatal. x Anyák és babák örömére szolgál, hogy mindenkinek alkalma nyilik gyári árban fedezni gyermekkocsi szükségletét. Ez úton tudat­juk, hogy Pápán gyártmányaink egyedárusítását a Versenybazárra (Kossuth Lajos utca 19) ruháztuk, ahol minden kocsi gyári árban áru­síttatik. Baby-müvek. x Kérelem a szülőkhöz. A magyar szülőket arra kéri a Tündérvásár képes heti gyermekújság kiadóhivatala, (Budapest, V., Aka­démia-utca 10) kérjenek ingyenes mutatvány­számot lapunkból és azt ismertessék meg gyer­mekeikkel. A Tündérvásár oktat, szórakoztat és a gyermekvilág legmeghittebb barátja. Pápai terménypiac május 20-án. öuza Rozs Árpa 32 00-32 40 P 28-80—29 20 P 2960 - 3000 P Zab . . . 25-60-26-00 P Tengeri . 25 60—26-00 P Burgonya . 9-60—14-40 P

Next

/
Thumbnails
Contents