Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.
1927-01-01 / 1. szám
Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Legnagyobb választékban női és férfi fehérnemük, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, sapkák, nyakkendők, ridikülök és bőröndök, stb. délutáni vonaton kivül 18 óra körül is utazhatnak. Az új menetrendben azonkívül még tervezzük a Győr—Gyömöre között közlekedő munkásvonatnak Pápáig való kiterjesztését, valamint a Bécsből Győrbe 3 óra 12 perckor érkező gyorsvonatnak Pápa—Szombathely felé való közvetlen csatlakozását. Az érdekeltségnek erre vonatkozó kívánságai tehát előreláthatólag teljesíthetők lesznek. A postát szállító személyvonatoknak Pápa állomásunkon szükséges tartózkodásait, amint az a múltban is történt, a posta- és távirda vezérigazgatósággal egyetértőleg fogjuk* megállapítani. Azoknál a gyorsvonatoknál, amelyeknél forgalmi, illetve menetrendi okok megengedik, Pápán 2 percnyi tartózkodást tervezünk. Végül közöljük, hogy Pápa városának a győri—balatoni csatlakozásba és utazási kedvezményekbe való bekapcsolását Veszprémvarsány—jutási útirányon át, tanulmány tárgyává tesszük". A Máv. igazgatóságának leiratát örömmel ismertettük meg olvasóközönségünkkel, mert reményt nyújt arra, hogy a lapunk hasábjain is többször hangoztatott vasúti sérelmeink a legközelebbi menetrendi revizió alkalmával orvosolva lesznek. ÚJDONSÁGOK. Lapunk t. előfizetőinek és minden olvasójának boldog új-esztendőt kívánunk, — Felsőházi tagok választása. Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága 1927. évi január hó 10-én rendkívüli közgyűlést tart, melynek egyetlen tárgya az 1926. évi XXII. t.-c. 6. és 18. §-a alapján a felsőházba küldendő két rendes és két póttag megválasztása. — Értesülésünk szerint a két rendes tagsági helyre a törvényhatósági bizottság tagjai dr. Antal Gézát és dr. Óvári Ferencet szándékoznak megválasztani, akik ideálisan megfelelnek azoknak a feltételeknek, melyeket e tárgyban éppen lapunk mai számának vezető helyén kifejtettünk. — Vármegyei rendkívüli közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága e héten, csütörtökön közgyűlést tartott, melynek legfontosabb tárgya a központi választmány újjáalakítása volt. Városunkból a tagok sorába Karlovitz Adolfot választották meg. A közgyűlés további tárgyai voltak az 1926-ki útadóalapi számadás jóváhagyása, Pápa városnak a kétemeletes bérház és öt ikerház építése tárgyában hozott határozatai, illetve a megkötött szerződések jóváhagyása és dr. Györffy Dániel tb. főszolgabíró nyugdíjazása. — A vöröskereszt álarcos bálja. A Magyar Vöröskereszt-Egylet pápai választmánya — mint előző lapszámainkban irtunk róla — 1927 január 7-én a Griffben állarcos jelmezes táncestélyt rendez. Az est fővédnökei dr. Antal Géza, gróf Esterházy Károly András, gróf Esterházy Tamás, dr. Hegedűs Lóránt, dr. Horváth Lajos, gróf Jankovich-Bésán Endre, Kapi Béla, dr. Körmendy-Ékes Lajos, dr. Paupera Ferenc. Rajtunk kivül egész sereg védnök, háziasszony, rendező áll az estély élén, melynek sikerén Strausz Kornélné és dr. Tenzlinger József elnökök nagy buzgósággal fáradoznak. Ez egyesület nemes célja méltó a legnagyobb támogatásra. — Orsz. képviselöválasztók 1927. évi névjegyzékének összeírása. A m. kir. belügyminiszter elrendelte az orsz. képviselőválasztók 1927. évi névjegyzékének összeállítását. Az összeírást a főispán által kinevezett számláló biztosok — szám szerint 39-en — fogják végezni. A számláló biztosok névsorát a város vezetősége a hírlapokban a közönség tudomására fogja hozni. Az összeírás január 8-tól 25-ig tart. Saját érdekében felhívja a városi hatóság a közönséget, hogy születési adataikat, iskolai végzettségüket, állampolgárságukat, két évi helybenlakásukat és egyéb választói jogosultságukat igazoló okmányaikat a lehetőség szerint szerezzék be, hogy azzal a számláló biztosok munkáját megkönnyítsék. Aki hamis adatokat mondana be, két évig terjedhető börtönnel és 4000 aranykoronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtják. — Új megyebizoítsági tag. Wuest Ferenc halálával Pápa város I. kerületében egy megyebizottsági tagsági hely üresedett meg. Az e hó 30-án lefolyt választás iránt, melynek elnöke Karlovitz Adolf volt, nem mutatkozott különösebb érdeklődés. Összesen 82 szavazatot adtak le s ezek mind Ruip Jenő felsővárosi kisgazdára estek, aki így arra a helyre került be, melyet régebben Ács Ferenc szintén felsővárosi kisgazda töltött be. — Eljegyzések. Hütter Lajos ny. ev. lelkész és neje szül. Brutser Anna leányát Annát eljegyezte néhai nemesnépi Dienes Miklós és neje szül. Nováky Gizella fia: Sándor. Fehér Viola és Fleischmann Miklós gyáros Budapest jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Hujber István (Budapest) eljegyezte Zombory Ilonkát Pápán. (Minden külön értesítés helyett.) — Gazdasági cseléd kitüntetése. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Bojsza Sándor vanyolai lakost, ki már 42 év óta szolgál becsülettel, hűséggel és példás szorgalommal Tarró Imre vanyolai birtokosnál, elismerő oklevéllel és 500.000 kor. pénzjutalommal tüntette ki. A kitüntetést f. hó 26-án, vasárnap d. e. 11 órakor adta át dr. Jerfy József, a járás főszolgabirája a vanyolai ev. elemi iskola tantermében megtartott és a Himnusszal bevezetett ünnepély keretében a kitüntetett gazdasági cselédnek, kit a járás főszolgabirája a jutalmazott követendő példáját és az ünnepi esemény erkölcsi jelentőségét és tanulságait méltató beszéddel üdvözölt, mig ifj. Tarró Imre, a gazda fia, a szolgálatad^, Szabó Ferenc ev. lelkész a község 1 lakossága, "ÍCovács Kálmán előljáró a község elöljárósága és képviselőtestülete üdvözletét tolmácsolták a kitüntetett előtt, ez utóbbi egyúttal átnyújtotta a község által adományozott 500.000 kor. külön jutalmat. Az ünnepség a Szózat eléneklésével, az ünnepélyre kivonult leventék és tűzoltóság diszeivonulásával ért véget és Tarró Imrének vendégszerető házánál barátságos ebéddel, melyen a járás főszolgabirájánál kivül a község lelkészi, tanítói, birája és maga a kitüntetett gazdasági cseléd vettek részt, fejeződött be. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi- és iparkamara 1927 január hó 3-án délelőtt 10 órakor Győrött, saját székházának üléstermében (Vilmos császár-út 5) rendes közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozata 17 pontból áll. — A kamara — mint látjuk — az eddigi szokástól eltérően gyűlését nem délután, hanem délelőtt tartja, ami a pápai kültagok részvételét a gyűlésen igen megnehezíti, mert már — egyéb vonat nem állván rendelkezésükre — a hajnali vonattal át kell utazniok Győrbe, hogy a délelőtti ülésen jelen lehessenek. — Mégis lesz korcsolyapálya. A Pápai Testvériség Sport-egyesület nagy örömet szerzetté a korcsolyázó közönségnek, amennyiben sikerült neki a Hungária-műtrágyagyár hatalmas gyüjtőmedencéjét korcsolyapálya céljaira megkapnia. A közönség kényelmére az egyesület melegedőt és bíiffet építtetett és most már csak egy kis hidegre van szükség, hogy a korcsolyázás nemes sportjának Pápán is lehessen hódolni. A pálya az esti órákban világítva lesz, mig a vasár- és ünnepnapi estéken fúvószenekar fogja a közönséget szórakoztatni. Idényjegyek, melyek csak január 5-ig kaphatók a műtrágyagyár vezetőségénél, továbbá minden szerdán és szombaton este 8—11 óra között az egyesület helyiségében (Hungária-szálló, I. emelet) válthatók. Korcsolyázási idő Kis Tivadar könyvkereskedés kirakatában lesz jelezve. Jegyek árai a falragaszokon. MATYÓ ft- HÍMZÉSEKBŐL választékot küldök. Megrendelést elfogadok. Viszonteladókat keresek. Reich Emiiné, Mezőkövesd. — Válaszbélyeg. — Meghalt a Baráth bácsi. Az egész város közismert Baráth bácsija, városunk törzsökös régi polgára volt a jó öreg Baráth Károly, aki e hó 28-án alig két napos betegség után 89 éves korában elhunyt. Valamikor régen molnármester, majd vendéglős volt, de minderre már alig emlékszik valaki, mert két nemzedék is őt virgonc nyugalmában látta, amint piros-pozsgás arcával végigsietve a Jókai-utcán, buzgólkodott ismerősei s a köz dolgaiban. E hó 30-án délután nagy részvét mellett helyezték örök pihenőre, a mondhatni utolsó percéig mozgékony, fiatalos aggastyánt. Kis József református esperes mondott koporsója felett szép búcsúztatót. A gyászoló közönség sorában megjelent az éppen Pápán időző dr. Antal Géza püspök is. Az alsóvárosi temetőben temették el. Béke hamvaira! — A péksütemények pengő-ára. A helybeli pékmesterek győri kartársaikkal egyetértőleg csütörtökön este tartott értekezletükön a sütemények árát pengő-fillérben a következőkép állapították meg: zsemlye darabonként 6 fillér, zsemlye-kenyér kg.-ként 80 fillér, félbarna kenyér 48 fillér, barna kenyér 40 fillér, sütés díja kg.-ként 7 fillér, zsemlye-morzsa kg.-ként 120 pengő. — A városi sakkverseny eredményének kihirdetése és a díjak kiosztása 1927. évi január hó 5-én este 9 órakor lesz a városháza tanácstermében. A versenyt a város nevében [dr. Tenzlinger József polgármester, a Testvériség disztagja zárja be, az eredményt Spáth Gyula városi tanácsos, a Magyar Sakkszövetség alelnöke, a győri sakkor elnöke hirdeti ki, mig a kiosztást Chalupetzky Ferenc rendőrkapitány, a magyar sakkszövetség vidéki és a győri sakkor főtitkára vállalta. Utána Chalupetzky mester simultánt játszik a jelentkezőkkel, akik felkéretnek, hogy január 4-én este 8—10 óra között a sakkörben (Hungáriakávéház külön helyisége)' megjelenni szíveskedjenek. Nevezéseket január 4-ig még elfogadunk. Nevezési díj nem tagoknak 1 *50 P, belépőjegy nem tagoknak egy P. A győri vendégek január 5-én este 19 óra 49 perckor érkeznek Pápára; 20 órakor társasvacsora a Testvériség helyiségében (Hungária-szálloda I. emelet), melyre vendégeket szivesen lát az egyesület. A sakkor tagjai, valamint a sakkbarátok felkéretnek, hogy úgy a fogadásnál a pályaudvaron, mint a társasvacsorán, nemkülönben a simultánon minél nagyobb számban résztvenni szíveskedjenek. — Küiön meghívókat nem bocsátanak ki. x Tréfás játékok és tombolatárgyak néhány fillérért a Versenybazárban. Figyelem, szombat este xl 2b-l-\g nyitva lesz! — A dohánygyártmányok pengőárai. A pénzügyminisztérium kiadta a belföldi különlegességi és általános forgalomban levő dohánygyártmányok január hó 1-től érvényes pengőre átszámított árjegyzékét. E szerint a főbb dodánygyártmányok árai a következők: 100 gm.-os dobozokban kiváló finom török 7 pengő 20 fillér, purzicsán 100 grammos dobozokban 3 pengő 60 fillér. Szivarok: Regália Media i drb. 24 fillér, Havanna virzsinia 20 fillér, portorico 1 drb. 20 fillér. Szivarkák: Coronas 12 fillér, Sphynx 10 fillér, Khedive 7 fillér, Princessas 4 fillér. Az általános forgalomban levő dohánygyártmányok közül a legfinomabb török 100 grammos dobozban 6 pengő 25 fillér, finom török 25 grammos csomagocskákban 80 fillér, Hercegovina 25 grammos csomagocskában 32 fillér. Szivarok közül: Regalitas 24 fillér, Britanica 20 fillér, Trabucos 17 fillér, Cuba Portorico 16 fillér, Cigarillos 5 fillér. Szivarkák közül: Nílus 8 fillér, Stambul 8 fillér, Memphis 5 és fél fillér, Cavalla 20 darabos csomagokban 96 fillér, Mirjam 4 fillér, Király 3 fillér, Simphonia 20 darabos csomagokban 14 fillér. — A Magyarországi Munkások Rokkantsegélyző és Nyugdíjegyletének központi választmánya december 17-én tartotta ez évben utolsó ülését, amelyben bejelentették, hogy december havában alapszabályszerü rokkant-, árva- és özvegyi segélyekre hatmilliárd korona kerül kifizetésre. Az 1926-ban kifizetett segélyek összege körülbelül tizenkétmilliárd korona, mely összeg a jövő évben a segélyemelések következtében jelentékenyen emelkedni fog. Felvilágosításokkal és alapszabályokkal az egylet székházában (Budapest, VIII., József-u. 23.) lévő központi iroda, illetve a helybeli fiók vezetősége szolgál. Tf • noi olcs Cin: •d „c< KSIC! Pápa, í A legi köny Magyar Kölcsö PES Gőz-( Nyitva e Gőzt Héttő: Szerda: Csfitörlöii Fentek: Szombat: Vasárnap: »» • A kádfüri úgy férfií