Pápai Hírlap – XXIII. évfolyam – 1926.

1926-10-09 / 41. szám

ÚJDONSÁGOK. — Október 6. Hazafias kegyelettel ültük meg ez évben is az aradi gyásznak emlékezetét. A bencés templomban gyászri^se volt, a refor­mátus templomban gyászistentisztelet, melyen Lic. Rácz Kálmán főgimnáziumi tanár prédikált. A főiskolai képzőtársulat délelőtt 11 órakor ünnepet rendezett a tornateremben. Az ünnep a Himnusz eléneklésével kezdődött, mely után Boda József ifjúsági elnök mondott lelkes hangú megnyitót. Erős hatása volt Bódás János mély érzésű pályanyertes ódájának. Tóth Endre theológiai tanár tartalmilag és formailag egy­aránt szép beszédben áldozott a vértanuk emlé­kének és buzdította az ifjúságot áldozatos hazaszeretetre. A főiskolai ének- és zenekar két száma általános tetszést nyert, a zenekar által előadott Elégiát meg is kellett ismételniök. Az ünnep a Szózat felemelő akkordjaival zárult. — Országos katholikus nagygyűlés. Az idei országos katholikus nagygyűlés nagy­szabású előkészületei befejezést nyertek. A nagy­gyűlés fővédnöke a hercegprímás, védnökei a püspöki kar tagjai. A nagygyűlés okt. 10—12. napjain fog lezajlani rendkivüli gazdag pro­grammal, melynek meghallgatására városunk­ból is számosan elutaznak a fővárosba. — Szabadságon. Dr. Sült Lajos tb. főszolgabíró hat heti szabadságra távozott. — Berendelés. Pelczer Aladár szám­vevőségi tanácsos, járási számvevőt vármegyénk alispánja szolgálattételre Veszprémbe rendelte be. — A vármegye felhívása. A vármegye alispánja felhivja mindazokat, kik a virilis jog megszerzése céljából adójuk kétszeres számí­tására bírhatnak igénnyel, hogy ezt a körülményt az igazoló választmány később közlendő napo­kon történő ülésezése alkalmával személyesen, vagy írásban jelentsék be. Az adó kétszeres számítására igényjogosultsággal birnak a követ­kezők: az állami, felekezeti, törvényhatósági, községi és magán tanintézetek tanárai, a Tudo­mányos Akadémia tagjai, az Akadémiai mű­vészek, a folyóiratok és lapszerkesztők, a lel­készek, az Ipar- és Kereskedelmi Kamarák bel­és kültagjai, úgyszintén a magyar államban érvényes oklevéllel ellátott tudorok, tanárok, ügyvédek, birák, orvosok, mérnökök, építészek, gyógyszerészek, sebészek, bányászok, erdészek, gazdászok, gazdatisztek és állatorvosok. — Felvidéki est. A felvidékről származó főiskolások támogatására nov. 6-án a Jókai­Színházban nagy estély lesz. Előadó a fel­vidékiek orsz. kormánybiztosa lesz. — A városi szegényház. Dr. Paupera Ferenc, városunk nemzetgyűlési képviselője, tudvalevőleg nagyobb összeget adományozott városi szegényház céljaira, amelyben a város minden rendű és rangú, reászorult polgárai felekezeti különbség nélkül menhelyet találnak öreg napjaikra. Ám azóta valami határozott lépés a dologban nem történt. Legutóbb hallottunk arról, hogy a Batthyány-utca egyik több lakásból álló házát felajánlották megvételre a városnak erre a célra, régebben volt szó arról is, hogy az urdombi járványkórházat ala­kítanák át szegényházzá, de hogy komolyan felvetődött volna megoldásra a kérdés, erről nem tudunk. Pedig — sajnos — mindinkább szaporodik azoknak a polgártársainknak a száma, akik agg korukra mindenkitől elhagyatva a jószívű közönség alamizsnáiból, koldulással tartják fenn magukat. Szomorú megalázása ez az emberi méltóságnak, de szomorú fényt vet társadalmi állapotainkra, szociális gondolkodá­sunkra is. A legelső feladatnak kellene lennie, hogy a városi menház kérdése megfelelő módon megoldassák, ami annyiból is inkább meg­tehető volna, mert hisz az alapot már meg­adta hozzá a város nemzetgyűlési képviselője. — Járási levente-ünnepély. A pápai járás leventéi e hó 17-én a ligeti sportpályán versenyekkel egybekötött levente-ünnepélyt ren­deznek, amelyen 46 egyesület vesz részt körül­belül 2000 taggal. Az ünnepélyen a sárvári tűzoltó-zenekar és a győri bencés gimnázium fúvós zenekara működik közre. — Adózók figyelmébe! Megjelent dr. Takács György pü. fogalmazó szerkesztésében „Az adók, illetékek és egyéb közterhek eljárási szabályai". Ez a vaskos könyv, amely a 600/925. P. M. közadókezelési összeállítást dolgozza fel a vonatkozó szabályokkal, birói gyakorlattal és bőséges magyarázó jegyzetekkel, részletes tájé­koztatást nyújt a legégetőbb adóügyi kérdések­ben, mint pl.: fellebbezési eljárás, esedékes­ségek, adó- és birságmérséklések, részletfizetési vagy halasztási kedvezmények, kamatok és adópótlékok számítása, végrehajtási eljárás stb. Megrendelhető a Magyar Kereskedők Lapja és Magyar Pénzügy könyvosztályában. A könyv ára 15.000 + 5000 K portó. — Vig estély — a diáknyomor enyhí­tésére. Magyarország kormányzója: Vitéz nagy­bányai Horthy Miklós és József királyi herceg legmagasabb védnöksége alatt működő Orszá­gos Magyar Diáknyomorenyhítő Akció vezető­sége a pápai társadalmi egyesületekkel és a helybeli neves műkedvelő csoporttal karöltve, a Jókai-Színházban f. évi nov. 20-án este nyolc órai kezdettel vig-estélyt, utána a Griff-szálló összes termeiben zártkörű táncmulatságot ren­dez. A vig-estély műsorán a budapesti Andrássy­uti és Terézköruti színpad két sláger tréfája is szerepel, melyek betanítása már folyamatban van. A vig-estélyről szóló jegyek hétfőtől, folyó hó 11-től kezdve Kis Tivadar könyvkereskedé­sében szerezhetők be. — A köztemető ügye. Régen foglalkoz­tatja már a városi hatóságot a köztemető ügye, mindeddig azonban a kérdés dűlőre még nem jutott. Pedig az alsóvárosi temető napról-napra közelebb jut ahhoz, hogy beteljék. Legfeljebb ez év végéig lehet temetkezni bele. Mielőbb dönteni kell tehát abban, hogy hol legyen az új temető. A közhangulat a Báróczhegy mellett van, jobbat ennél a helynél temető céljaira ajánlani nem is tudnánk, de hát akkor miért nem lép megszerzése érdekében a hatóság sürgősen akcióba. Hisz ha már a hely meg is volna, ekkor is már csaknem megkéstünk volna, mert hisz nem elégséges, hogy csak terület legyen, de azt temető céljaira alkalmas álla­potba is kell helyezni. Utakat kell készíteni hozzá, magát a helyet szabályozni kell, s eset­leg ravatalozó csarnokot kell építeni reá stb. Óhajtandó volna, hogy már a legközelebbi köz­gyűlés elé a tanács valamiféle javaslattal járul­jon ez ügyben, mert az idő múlik és a kérdés megoldása mindennap követelőbben lép fel. — Javítják a Rába-hidat. A polgár­mesteri hivatal értesíti Pápa város közönségét, hogy a marcaltői Rába-hid javítási munkálatai miatt a hidon való közlekedést folyó hó 15-ig lezárták. — Építési engedélyt nyertek: Csurgai Dániel Temető-utca 14. sz. alatt pajta-építésre; Pilsl János Kigyó-utca 9. sz. alatt cserépfedésre. x Takarékos háziasszony főzőedényeit a Versenybazárban, Kossuth-utca, szerzi be, ahol ingyen kap érte újat, ha lepattog. — Vizmesteri tanfolyam. A m. kir. földmivelésügyi miniszter arról értesítette a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamarát, hogy a vizmesteri iskola folyó évi november hó 1-ével újból megnyílik. A háború óta nem képeztek ki vizmestereket úgy, hogy az utóbbi időkben a kultúrmérnöki hivatalokban nagyon is érez­hetővé vált a vizmesteri segéd-munkaerőben való hiány. Ez a hiány a két éves tanfolyam elteltével meg fog szűnni és a vizlecsapolási, alagcsövezési stb. kultúrmérnöki munkálatok elvégzéséhez elegendő segédmunkaerő fog ren­delkezésre állani. x Evőeszközök, berndorfi medvejegyü gyártmány, a használatban jobb az ezüstnél, nélkülözhetetlen ma már minden családnál. Árban és választékban utolérhetetlen a Verseny­bazár Kossuth Lajos utca. — Iparengedélyt nyertek: Limperger Antal asztalos-iparra; Polgár Kálmán vendéglői iparra. — Iparukat beszüntették: özv. Grünhut Gyuláné ruhanemű üzletét, ; Hajnóczky Béla sütőiparát, Kaputsy Dénes füszerkereskedését beszüntette. — A XVII. m. kir. osztálysorsjátékot a pénzügyminiszter megbízásából a Pénzintézeti Köz­pont rendezi és bonyolítja le. Már e hó 16-án kez­dődik az új osztálysorsjáték, melynek játéktervét igen előnyösen megjavították. Sorsjegyek mennyi­sége 72.000, melynek felét, 36.000-et okvetlen ki­sorsolják. Tehát minden második sorsjegy nyer. A nyeremények összegét 69 milliárd koronára emel­ték. Jutalom 3 és 3A milliárd, főnyeremény 2 és V* milliárd, úgy hogy a legnagyobb nyeremény sze­rencsés esetben 6 és milliárd korona készpénz. Kisorsolás alá kerülnek továbbá 1250, 625, 500, 312, 250, 187, 125, 112 milliós stb. nyeremények. A sorsjegyek ára: egész 250.000, fél 125.000, ne­gyed 62.500, nyolcad 31.250 korona. x Felkérem a t. háziasszonyokat, hogy lakástakarításhoz a porszivógépet néhány nap­pal előbb irodámban Kossuth Lajos utca 14. sz., vagy Gottliebné kézimunka-üzletben előjegyez­tetni sziveskedjenek. László Miklós. x Lakodalmi ajándékot, vagy egyéb meglepetésre szolgáló tárgyat kevés pénzért, nagy választékban kap a Versenybazárban, Kossuth Lajos utca. x Hegedütanítást naturalista módszer szerint mérsékelt díjazásért vállal Füredi Kálmán népzenész, Gyurátz Ferenc (Fazekas) utca. — Vidéki egyesületek tagjainak csoportos tanítá­sát is elvállalja. — Találtattak érmek és vadásztöltények ; igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon át­vehetik. Színészet. Pénteken, szombaton, vasárnap „A királynő rózsája" telt házak mellett. Hétfőn Strausz Oszkár operettje: a „Te­rezina" bemutatója. Ötletes meséje a kimerít­hetetlen napoleoni időkből véve. Zenéje emlé­keztet a nagy operettek muzsikájára, teletűz­delve szebbnél-szebb melódiákkal. Vannak, akik a darabot kissé borsosnak találták, de a pikáns kalandok szintén hozzátartoztak Napoleon udva­rához. Az előadás játékot, kiállítást, toaletteket tekintve elsőrendű volt. Fejér Erzsi ez estén egyenesen bámulatba ejtett. Játszi könnyedség­gel birkózott meg a szinte operai áriákkal ; játéka csupa báj és kedvesség. Énekben méltó partnere volt Tarnay Béla, aki ez estén nagy zenei intelligenciáról tett tanús ágot. Kósza Irma — mint mindig — lobogó temperamentummal játszott. Majdnem hogy kicsi volt neki a ház, majdnem hogy kirúgta az oldalát. Lontay Ist­ván jellegzetesen megszemélyesített Napoleonja mellett a dicsérő szavak özönével kellene illetnünk a társulat két kiváló ko mikusát: Gál Sándort és Horti Lajost, akik aranyos mókáik­kal a könnyezésig megkacagtatták a zsúfolt ház publikumát. ,Kedden, szerdán a darabot szép érdeklő­dés mellett megismételték. Csütörtökön simán gördülő előadásban: „Engem szeress", Földi Mihály énekes víg­játéka. A prémiér szépszámú közönséget von­zott a színházba, amely meleg rokonszenvvel fogadta a sikerült alkotást. A két főszerepben Mágori Mária és Deák Ferenc művészetük leg­javát nyújtották. Előbbi az önmagával küzdő szerelmes asszony, utóbbi az asszonyi makacs­ságon végül is diadalmaskodó szerelmes férfi alakját frappánsan, sok szines vonással rajzolta meg. Gál Sándor, Irsay Nóra, Szántó Jenő, Gyermekköpenyek: 400.000 K, 350.000 és 290.000 K. Valódi anpl és francia köpenyek, kosztüm és öl MEIAIIIIX és Mielőtt bárhol vásárol, saját érdekében, \ Végiglbéielf női kabátok: 800.000 K, 700.000 K, 600.000 K, 450.000 korona. :gok Végigbéleít női kabátok szőrmézve: 1,200.000 K 950.000 „ 850.000 K 750.000 „ tárnház á B> a n • tárunkat és győződjön meg áraink olcsóságáról.

Next

/
Thumbnails
Contents