Pápai Hírlap – XXII. évfolyam – 1925.
1925-01-03 / 1. szám
2. PAPAI HÍRLAP. 1924 január 3, — Új takarékpénztári ügyész. A Pápai Takarékpénztár, városunk legrégibb és legnagyobb pénzintézete, e héten tartott igazgatósági ülésében a lemondott dr. Saáry Tibor helyébe az intézet ügyész-titkárául dr. Molnár Imre helybeli tekintélyes ügyvédet választotta meg. — Nyugalomban. Szente Károly postafőfelügyelő, a pápai postahivatal helyettes főnöke 33 évi terhes szolgálat után, betegségére való tekintettel saját kérelmére nyugalomba vonult. Ez alkalommal különös tekintettel arra, hogy összes szolgálati idejét, erejét felülmúló kötelességtudással, lelkiismeretességgel — a pápai közönség érdekeit mindenkor szivén viselve — városunkban töltötte el, szivünk mélyéből kívánjuk, hogy becsületes önzetlen munkával kiérdemelt nyugdíját meggyógyulva még sokáig élvezhesse. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara december 30-án délelőtt Halbritter Károly elnöklésével közgyűlést tartott. A közgyűlés dr. Antal Gézát, aki a kamara levelező tagja, megválasztatása alkalmából melegen üdvözölte. Hajnóczky Béla a kamarai tagok üdvözletét tolmácsolta az elnöknek holland konzullá történt kineveztetése alkalmából. Bőhm Samu indítványára elhatározták, hogy a kereskedelmi minisztert és máv. üzletvezetőséget megkeresik a Pápa—Bécs közti vonatköziekedós menetrendjének olyan megváltoztatására, hogy ne kelljen egy fél napot Győrött az összeköttetésre várni. Tudomásul vették, hogy legközelebb már nemcsak osztrák, de cseh vizűm is megszerezhető lesz a kamaránál. Megalakították a tisztességtelen verseny ellen működő zsűrit. Felírnak a pénzügyminiszterhez a tévesen felszámolt vámdíj gyorsabb visszatérítése iránt. A költségvetés letárgyalását a februári gyűlésre halasztották el. — Felemelték a postai tarifákat. Hoszszabb szünet után — amelynek megszakítását semmi sem indokolja — a postai tarifákat január 1-én űjból felemelték. Az emelés 10—90 százalék, illetve 10—50 százalék. A díjszabásban történt változások a következők: A belföldi távolsági forgalmi levél díja 20 gr.-ig az eddigi 1800 korona helyett 2000 korona lesz, — minden további 20 gramm 1000 korona. A helyi levél portódíja változatlan. Az ajánlási díj a belföldi távolsági forgalomban 2200 korona helyett 2500 korona. A nyomtatványok belföldi forgalomban úgy a helyi, mint a távolsági forgalomban 50 kg.-kint 400 korona, 10 grammon alul 200 kor. portót fizetnek. Üzleti papíroknál 2000, árumintáknál 800 korona az új díjszabás. A távolsági távbeszélő forgalomban az új díjak 15 km.-ig 15.000 kor., 25 km.-ig 20.000 kor., 50 km.-ig 24.000 kor., 100 km.-ig 28.000 kor., 150 km.-ig 32.000 kor., 250 km.-ig 40.000 korona. Az új díjszabás mellett egy telefonbeszélgetés ára Budapestről Szolnokra 28.000 kor., Debrecenbe 35.000 korona lesz. A postacsomagok új díjszabása 1 kg.-ig 3000 K, 5 kg.-ig 3500—7000 K, 10 kg.-ig 4500—14.000 K. A távirati díjszabás változatlan marad. — Megjutalmazott pályamunka. A budapesti Pázmány Péter tudományegyetemnek Kuzmik Pál professzor vezetése alatt álló II. számú sebészeti klinikáján az 1924—25. tanév I. félévében kiirott kórtörténeti pályázaton Csillag Sándor ötödéves orvostanhallgató, Csillag Ferenc helybeli polgártársunk kiváló tehetségű fia, „Kórtörténet a strumáról" cimü, saját remek bonctani rajzaival illusztrált dolgozatával az első díjat nyerte el. Érdeklődéssel tekintünk szép reményekre jogosító pályafutása elé. — Tallózás a jövő év naptárában. A jövő 1825. esztendő uralkodó bolygója a Mars. Az új esztendőben két nap- és két holdfogyatkozás lesz, amelyekből erre mifelénk alig fogunk valamit láthatni. Már januárban, a hó 24-ik napján teljes napfogyatkozás lesz Észak-Amerikában, amely nálunk mint részleges napfogyatkozás lesz látható, de csak kevéssel a Nap lenyugta előtt s így mindössze néhány percig lesz megfigyelhető. A farsang Vízkereszt napjától február 24-ig, tehát teljes 7 hétig tart. Kettős, sőt hármas ünnepekben is lesz részünk, amennyiben a húsvét és pönkösd kettős ünnepén kivül dupla ünnep a hétfőre eső gyertyaszentelő (február 1. és 2.), az ugyancsak hétfőre eső Péter és Pál (junius 28. és 29.), a szombatra eső nagyboldogasszony (augusztus 15. és 16.), a karácsony pedig hármas ünnep, mert a szent este csütörtökre esvén, péntek nagykarácsony, szombat Szent István első vértanú ünnepe, amelyet nyomon követ a vasárnap. Hétköznapra eső ünnepek ez évben: vízkereszt (január 6.), amely keddre, gyümölcsoltó (március 25.), amely szerdára, áldozócsütörtök (május 21.) és űrnapja (junius 11.) ugyancsak csütörtök, Szent István király (augusztus 20.) csütörtök, kisasszony napja (szeptember 8.), amely keddre és a szeplőtelen fogantatás ünnepe (december 3.), amely szintén keddi napra esik. Ezzel szemben mindszentek ünnepe november 1-én vasárnapra esik s így nem külön ünnep. — Iparosok figyelmébe. Mindazok az iparosok, kik a kisipari hitelt igénybe akarják venni és ebbeli szándékukat Még ezideig be nem jelentették, 8 napon belül jelentkezzenek az ipartestületi jegyzői irodában. — A leányegyesület háziestélye. A pápai leány egyesület folyó hó 4-én este 8 órai kezdettel a Griff-szálló nagytermében háziestélyt rendez a következő műsorral: 1. Prológ. Elmondja Lusztig Zsuzsi. 2. Műdalok. Énekli Fellner Miklós, zongorán kiséri dr. Hermann László. 3. Felolvas Erdélyi József. 4. Balettpantomim. Táncolják: Fischer Klári, Gottlieb Klári, Sági Piri, Scheiber Liii és Rohonyi Juci. 5. Szaval Rózsa Ella. 6. Romantika. Vigjáték egy felvonásban. Előadják: Fehér Viola, Bloch Irén, Fuchs Dezső. Jegyek előre válthatók Goldberg Gyula papirkereskedésében. — Tisztviselői igazolványok. A tisztviselői igazolványok meghosszabbítása január hó eUejétől február 15-ig tart. A régi igazolványok jan. 31-ig érvényesek. A pápai tisztviselőknek igazolványaikat 1925-re leendő érvényesítés végett a szombathelyi máv. üzletvezetőséghez kell beküldeniök. Az érvényesítés díja általában 50 aranyfillér, de a községi alkalmazottaknál, községi és felekezeti tanerőknél 14 aranykorona, melynek befizetését felügyeleti hatóságuknak kell igazolni. Az annyit hangoztatott egyenlő elbánás elve mind kevésbbé kezd tehát érvényesülni a különböző tisztviselői kategóriák körében. AlTeHE J^Tgare^^^Í^^HÜVE^JI — Új telefondíjszabás. Magyarország és Bécs között a telefonforgalomban új díjszabás lép életbe január 1-én. A Bécs, Győr, Hegyeshalom, Magyaróvár, Moson, Sopron, viszonylatban egy beszélgetés díja 26.700 K, a Csorna, Pápa, Szentgotthárd, Szombathely viszonylatban 31.000 K, a Budapest, Dombóvár, Keszthely, Székesfehérvár viszonylatban 35.000 K, a Kecskemét, Kiskunfélegyháza viszonylatban 41.400 K, a Békéscsaba, Debrecen viszonylatban 44.700 K. — Az ev. énekegyesület estélye vasárnap nagy sikerrel zajlott le a gyülekezeti tanácsteremben. Dienes Sándor városi számtiszt szépen megszerkesztett előadásában a magyar dalról értekezett, a kuruc-költészet gyöngyeiből is bemutatván néhányat. Mindvégig nagy figyelemmel hallgatták. Az énekegyesület precízen előadott énekszámai úgy a törekvő karnak, mint buzgó vezetőjének: Nagy Pál tanítónak ismét csak elismerést hoztak. Ferenczy Gyula humoros monológgal, az úri zenekar pompás játékával, Takács Gergely sajátszerzeményü kupiéival 'tették a műsort élvezetesebbé. — Az egyesület e hó 11-én táncmulatságot rendez a Griffben. Kezdete 8 órakor. Személyjegy 20.000 korona. — Köztisztviselők figyelmébe! A Magyar Köztisztv. Fogyasztási Szövetkezetének pápai fiókárudája a következőkről értesíti tagjait: Igazgatóságunk a t. tagjainknak az alapszabályok értelmében megillető vásárlási visszatérítéseket az 1924. üzleti év után korábban óhajtván kifizetni, felkérjük t. tagjainkat, hogy a mult évi bevásárlási könyvecskéiket összeadva, legkésőbb 1925. évi január hó 15-ig árudáinkban, esetleg tagfelvételi osztályunkban (IX., Mester-utca 15—17.) elismervény ellenében annál is inkább beadni szíveskedjenek, mert ezen határGOSÍ elektrote villamos s Pápa, Damj Teleír Szere lillamos b isi időn túl azokat elfogadni módunkban már nem áll és ezáltal az 1924. évi vásárlásaik csak az 1925. üzleti évre nézve megállapítandó vásárlási visszatérítésekkel. kapcsolatosan jöhetnek majd tekintetbe. — Cérna-svindli. Számos esetben rájöttek arra, hogy különösen a vidéki vásárokon hamis méretezésű cérnát hoztak forgalomba. A cérnán 400 yardos jelzés van, holott valójában 50 yard cérna sincs a gombolyagon. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy csak megbízható jelzésű cérnát vásároljon. x Hetvenötesztendő gyümölcse. Az 1925. évben ünnepli háza fennállásának 75-ik évét a világhírnévnek örvendő Semler J. cég. Az elmúlt '/* évszázad alatt köztudattá vált az a felfogás, hogy akik jól akarnak vásárolni, szükségleteiket ezen közmegbecsülésben álló cégnél szerzik be, mert két emberöltőn át alkalmuk volt meggyőződni ezen cég üzletének feltétlen szolidságáról, áruinak kiválóságáról és árainak méltányos voltáról. Az elmúlt 75 év alatt a cég neve világszerte közismert lett és hires márkáit a londoni Semler J. cég (London, 14. Golden Square) a világ minden részébe exportálja. A cég Budapest, V., Bécsi-utca 7. alatti fő- és IV., Koronaherceg-utca 9. szám alatti fióküzletében nagy leltár előtti occasioeladás van folyamatban, melynek keretein belül a legfinomabb minőségű angol férfi- és nőiszövetkülönlegességek és ezek maradékai kerülnek mélyen leszállított áron eladásra. — A hadviselt iparosok felhivása. Felkérjük iparostársainkat és ipari munkásainkat, hogy a hadviselt iparosok temetkezési egyesületébe saját érdekükben lépjenek be, hol tisztességes temetésben részesülnek, ha az isteni gondviselés az élők közül elszólítja őket. Az egyesület a tagok és azok családjainak díjmentes, tisztességes eltemetéséről gondoskodik. Tag lehet a hadviselt iparosok egyesületének minden tagja és minden hadviselt iparos és ipari munkás, korára való tekintet nélkül; továbbá 50 éves koráig minden iparos és ipari munkás, aki nem volt bevonulva és az özvegyek szintén. Azok a tagok, akik az egyesületben eddig is bent voltak, az egyesület megalakulásától számítva teljes segélyben részesülnek. Az új tagok a beiratás napjától számítva hat hónap múlva részesülnek segélyben. Beiratási díj (egyszersmindenkorra) egy temetési díjjal együtt 12.000 K; további temetési díjat temetésenként kell fizetni. Jelentkezni lehet Pék Jenő hentesnél, Kovács Pál borbélynál, a bőrszövetkezetnél és az egyesület vezetőinél. A hadviselt iparosok temetkezési egyletének Elnöksége. — Találtatott egy sál és egy kalap; igazolt tulajdonosai a rendőrkapitányságon átveheti k- Disznc Hazánkból s a nagyvilágból. r i e l[° 8 Szombattól — szombatig. Az igazságügyminiszteriumban már hónapok óta dolgoztak a valorizációs törvényjavaslat előkészítésén, állandó összeköttetésben a pénzügyminisztériummal s a tárgyalások már annyira előrehaladtak, hogy Pesthy Pál igazságügyminiszter januárban már a nemzetgyűlés elé terjesztheti a nagy érdeklődéssel várt törvényjavaslatot. Elkészült az igazságügyminiszterium törvényelőkészítési osztályában a büntetőnovella is, átdolgozott formájában. A budapesti községi választásokat a fővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló törvény alapján a jelen évben meg fogják tartani. Ennek előkészülete gyanánt Rakovszky Iván belügyminiszter a héten nevezte ki a választási bizottságokat, melyek feladata a választói névjegyzékek felülbírálása, a törvény által előirt hatévi helybenlakás igazolása és annak idején a választások lefolytatása. A bizottságokban minden párt képviselve van. A vámtarifáról szóló törvény rendelkezésének végrehajtásáról és a törvénycikk életbeléptetése után érvényben maradó tilalmakról és forgalmi korlátozásokról rendelet jelent meg. A rendelet felsorolja azokat a cikkeket, amelyekre továbbra is fönnállanak a korlátozó rendelkezések. Ilyenek az állami egyedáruságok tárgyai Előzetes, külön engedély nélkül vám- és ille| CSI2 « 4í • p> Bism her Füst-Ili! (A Zárt Tü füréí jutányos Csősz gép fafőrészc Vásá: