Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.

1924-03-29 / 13. szám

MEGJELENI K Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési &T : Egy hónapra BOOO korona. Egyes szám ára 1500 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Riadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A Pápai Hirlap előfizetési ára április hónapra. . 5000 K. Egyes szám ára .... 1500 K. Végre mégis látjuk határozott jelét annak, hogy iparkodnak a köz nevében megközelíteni azokat, akik kupeckedtek akkor, mikor mások a hazát védték, jólétbe kerültek, mikor mások elnyomorodtak, akiknek ez a trónokat és országokat döntő, népeket és nemzeteket Ínségbe döntő szörnyűséges világégés nem volt egyéb, mint meggazdagodási alkalom, odúból palotába, talicska mellől autó tetejére juthatás fényes lehetősége. Az államháztartás egyensúlyozásáról szóló harmadik javaslat tartalmazza azt az intézkedést, melyet az igazságtétel első fecskéjének tekinthetünk. Mindenki köteles kényszerkölcsönként a jövedelmi adó hatszorosát s a vagyonadó kilencszeresét adni az államnak, „de a háború alatt és az után keletkezett nagy vagyonak a rendes kényszerkölcsön kétszeresét szolgáltatják". Ez természetesen még semmi azokhoz a radikális intézkedésekhez képest, amiket az ilyen úton keletkezett vagyonokkal szemben a rokkantügy rendezése érdekében a franciák életbeléptettek, de az első fecske végre mégis csak megjött. Tán követi aztán a többi is. Az a beszéd, mellyel Klebersberg közoktatásügyi miniszter a középiskolai törvényjavaslatot elfogadásra ajánlotta, bennünket különösen sok egyéb értéke mellett egy passzusával kapott meg. „Vége van már annak az időnek, hogy mi a külföldet Ausztria szemüvegén nézzük. A nyugati kulturállamok nyelvét azért is ismernünk kell, hogy velük a közvetlen érintkezést felvehessük." Valóban, ha a mi bukásunk tragikomikumára gondolunk, sok minden más mellett az is szemünkbe ötlik, hogy Ausztriával való sziámi-iker mivoltunkban nem is akartunk a németen kivül más nyelvet tudni s ha nem akartunk, nem is tudtunk s ha mi nem tudtunk angolul vagy franciául, az angol meg francia még kevésbbé tudott magyarul s amit aztán rólunk megtudott, rólunk tudta meg, de nélkülünk s így természetesen — hamisan. A megtörténtet meg nem történtté nem tehetjük ugyan, de mivel „jobb későn, mint soha", az ifjú nemzedéknek meg akarjuk adni a lehetőséget, hogy pótolja, amit mi elmulasztottunk. ABADIE valódi francia szivarka-hüvely | Mészáros Károly Recrudescunt vetera vulnera . . . Régi — ó mert ami tíz esztendős, az már nagyon régi! — sebek szakadnak fel, mikor a régi dicsőségre, a régi korra, a munka, a haladás és fejlődés körári visszaemlékezünk. S fájón visszaemlékezünk reá mindannyiszor, ha a Halál csontkezével megfogja s elvezeti az árnyak birodalmába egy-egy olyan közéleti kiválóságunkat, aki a régi múltnak, régi dicsőségnek mé» közöttünk járó megszemélyesített alakja volt. Recrudescunt vulnera . . . Még égőbben szakadnak fel a sebek ma, mert az a férfiú, aki tőlünk a múlt hét péntekjének éjjelén örökre elköltözött a tettre pezsdülés, az alkotási lehetőségek esztendeiben élén állott e város közigazgatásának, annak nevéhez fűződnek mindazok az alkotások, amik e várost kiemelve a falusias maradiság kereteiből, modernné, széppé — várossá tették. Szerencsés korszakban került ő vezető pozícióba. Szerencsés körülmények segítették elő munkáját. Megértő, jóindulatu felsőbbség, a város ügyeit őszintén szbén hordó képviselők, munkás, eszméket termelő képviselők s talán nem vétünk a köteles szerénység ellen, ha megírjuk, hogy segítőtársai között ott állott, mint nem utolsó tényező a sajtó, illetve a sajgónak az a része, mely hivatásának legfőképen e város kulturális, társadalmi és gazdasági előbbrevitelét tartotta. Mindezek a szerencsés tényezők azonban nem tudtak volna semmit sem kivívni, ha nem Mészáros Károly — e város méltán meggyászolt polgármestere — állott volna abban a szerencsés korszakban két évtizeden át a város élén. Ha nem lett volna benne fogékonyság minden iránt, ami a közre üdvös, ha nem lett volna benne alkotó készség, cselekedni akarás és mérés. Mert gáncsoskodók, kishitűek, közdolgokban fukarok akkor is voltak és harc nélkül semmi soha nem jött létre. Annak a munkának, mely Mészáros Károly nevétől elválaszthatlan, nagyságát és becsét csak az tudja méltányolni, aki ismerte e várost egy emberöltő előtt és ismeri most. Egyetlen valami, amit némelyek tévesen szintén neki tulajdonítanak, ami a modernség első jelének volt tekinthető, az aszfalt fő utvonala már készen volt. Készen volt az út, amelyen a régi állomás előtti sártengerből, mely mellett nem sokkal előbb épült meg e város első gyára, a dohánygyár, száraz lábbal juthattunk be majdan egy a kor színvonalán álló városba. De hol voltunk még attól! Még a tífusz szedte áldozatait a Tapolczavizzel éíő lakosságból, még petróleum lámpák pislogtak a 3 kilométer hosszú aszfalt-út mentén. És röviddel rá azután, hogy ő polgármester lett, az ország legjobb vizét ihatta e város és ívlámpák fénye szórt tündöklő sugarat a boldog és büszke pápaiakra. Az alkotások sorrendjét sokan fordítva szerették volna. Valóban jobb lett volna előbb az egész várost csatornázíatni s úgy következhetett volna vízvezeték, aszfalt és villanyfény. De ma örülnünk kel), hogyha valami el is maradt, sok minden megvan viszont, amit másutt hiába keresünk. Ha valaki — az ő érájában díszesen megépült — állomásépületből kilép, olyan alléval díszes utcát lát maga előtt, aminőt keresve kereshet másutt az országban. Ha letér az útról, egy gyönyörűséges ligetben üdülhet — fel kell jegyeznünk e helyen újból — ez Mészáros Károly legsajátosabb alkotása, ezt szinte a képviselőtestület tudta nélkül létesítette és saját gondjával, a jó gazda aprólékos figyelmével pár év alatt a legkellemesebb üdülőhellyé tette. E városrészben, melyet nyugodtan nevezhetnének Károlyvárosnak is, hisz az egész az ő polgármestersége idején épült meg, van a hatalmas szövőgyár, szintén az ő korszakának emlékjele. De bent a régi városban is sokat újított és teremtett. A Kossuth-utca megnyitása — e félszázad óta húzódó ügy — majd a Damjanich-utca kiépítése mind polgármestersége idejére esnek. Az új iparostanonciskola, a város közvagóhidja, jéggyára régi fontos szükségletek kielégítését jelentik. Közvetlenül a háború előtt megépül a tisztviselő-telep, ez már nem csak aszfaltosan, de csatornázva is, a háború után ránkszáradt lakásnyomoruság előzetes kedves vigaszául. Említsük-e meg, hogy az ő idejére esnek az állam, a felekezetek nagy kulturális építkezései, az állami képző épülete, a kollégium Jókai-utcai frontja, a bencés gimnázium megépítése, a ref. nőnevelő-intézet II. emeletre vétele, a zárda új nagy épületrészei, mindezek kiegészítik a képet, melyben működési korának képviselőtestületi határozatokkal meghozott alkotásaiból állítottunk a hálás utókor szeme elé. Mészáros Károly nem volt e város szülötte. Idegenből került ide hozzánk, de nincs az a gyermek, aki féltőbb figyelemmel istápolná édes szülőjét, mint ahogy ő gondot viselt e városra. Pápai lett teljesen, az maradt végig életében és halálában, A szabadságharc esztendejében, 1848-ban született Magyarsókon, Nyitramegyében, ahol apja birtokos volt. Qimnáziumba Esztergomban járt, ott is tett érettségit pár év előtt elhunyt, feledhetetlen emlékű Sült József közjegyzőnkkel együtt. Talán neki is köszönhetjük, hogy Pápára jött, ahol a bíróságnál előbb mint írnok, majd mint végrehajtó nyert alkalmazást. Hivataloskodása mellett beiratkozott a helybeli jogakadémiára és megszerezte a magasabb állásokhoz szükséges jogi képesítést. így került a városi rendőrséghez 1883-ban tollnoknak, ahol egy évre rá az elhunyt Czink János helyébe rendőrkapitánynak választották meg. Ebben az állásában közkedveltségre tett szert s ennek köszönhette, hogy az öreg jó Oswald Dániel halála után 1897-ben a képviselőtestület bizalma egyhangúlag polgármesterré választotta. A bizalom, a következő tisztűjításokon újból és újból felé fordult, mígnem 1918-ban — letelvén teljes szolgálati ideje É