Pápai Hírlap – XXI. évfolyam – 1924.
1924-03-29 / 13. szám
— nyugalomba vonult. De a mindig tevékeny lélek ekkor sem tudott pihenni. Elfogadta a Pápa és Vidéki Takarékpénztár (ma Pápai Hitelbank) vezérigazgatói állását s ezt a tisztet vitte élete utolsó napjáig, még halálos ágyán is a közgyűlésen előadandó elnöki megnyitója foglalkoztatta. Közéleti óciumának napjaiban is foglalkozott a közügyekkel, szigorú kritikusként minden újítást — amire, sajnos, úgyis kevés az alkalom — ellenezve. Megbénultságunkban minden akcióra képtelennek tartott bennünket; a nagy csapás, ami e hazára sújtott, megtörte hitét a jobb jövőben. Halála előtt még két héttel, bár már régen betegen, fent járt. Mikor nagyon erőt vett baja, csak akkor feküdt ágyba. Szerető hitvese szül. Eőry Ilona hűségesen ápolta betegsége egész tartama alatt múlt pénteken este fél 11-kor bekövetkezett haláláig. Elhunyta az egész városban mély és őszinte részvétet keltett. Középületeinkre fekete zászló került, megtört hitvese, a városi hatóság, a Hitelbank gyászjelentésf adtak ki róla. A városi tanács elhatározta, hogy a város halottjának tekinti és temetéséről gondoskodik. A városháza előcsarnokában érckoporsóban ravataloz tatta fel. Szombaton és vasárnap százával kereste fel a közönség a szép halotti dísszel ékes, koszorúkkal borított ravatalt, hogy kegyelete adóját előtte lerójja. Vasárnap délután 3 órakor — tavaszi napfényben — volt a temetés. Rengeteg ember volt jelen. A gyászoló közönség sorában ott láttuk dr. Magyar Károly főispánunkat, az öszszes hivatalok, a katonaság vezetőit., A rendőrség teljes díszben vonult ki, a Fő-utcán és a Fő-téren az ívlámpák kigyúltak. Gerstner Ignác apát nagy segédlettel végezte a beszentelést Dr. Tenzlinger József polgármester a város nevében megértő kegyelettel, szép szavakban méltatta a város körüli hervadhatlan érdemeit. A kar megható éneke után ezrekre menő tömeg kisérte utolsó útján a Kalváriatemetőbe. A nyitott sirnál a gyászszertartás befejező része után Mesterházy László ev. lelkész d képviselőtestület és a városi közönség nevében magyar érzéstől fűtött megható bucsuszózatot mondott, Kis József ref. esperes pedig a Pápai Hitelbank nevében ékesszólóan vett búcsút a bank puritán jellemű elnökétől, a város atyjától. Fél hat is lett, mire a nagy gyászoló tömeg szétoszlott, emlegetve dolgait az elhunytnak, visszakivánva azt az időt, a jólét, megelégedettség, boldogság idejét, melyben neki élnie és működnie megadatott. Legyen áldott ez idő visszajöveteléig s azon túl is örökké emlékezete I Keresztény polgári fiúiskola városunkban. Egy helybeli tanférfiú kezéből vettük s az ügy aktualitására való tekintettel e helyen közöljük a következő cikket. A pápai keresztény társadalom minden rétege, egy-kettő kivételével, igen is érzi egy keresztény polgári fiúiskola hiányát. Az az egy-két kivétel azt mondja: „Minek nekünk még egy polgári fiúiskola, van már városunkban úgyis egy izraelita polgári fiúiskola!" Ez utóbbiak felvilágosításáért kívánatosnak tartjuk némileg megvilágítani, hogy Pápa városának igen is szüksége van egy keresztény polgári fiúiskolára. Állításunk valódiságát az alábbiak fényesen igazolják: 1. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 62718/1922. szám alatt kelt s a városhoz intézett leirata felszólítja a várost, hogy a helybeli izraelita polgári fiúiskola mellett egy más jellegű polgári fiúiskolát állítson fel. 2. A városunkban jelenleg fennálló izraelita polgári fiúiskola mellett más jellegű polgári fiúiskola felállítása azért is indokolt, mert csakis a keresztény irányú polgári fiúiskola van hivatva az ország gazdasági fellendülését elősegíteni s így elsősorban a keresztény iparosság és a földmíves-osztály gyermekeinek fokozottabb gazdasági irányú kiképzése a feladata az izr. polg. fiúiskola mellett felállítandó más jellegű polgári fiúiskolának. Ez a felállítandó polgári fiúiskola a tanítás gyakorlati irányánál fogva is nagyobb mérvben fogja a tanuló-ifjúságot vonzani s kívánatossá is válik, hogy a tanuló ifjúság a keresztény irányú polgáriiskolát nagyobb mértékben látogassa. Jelenleg azonban fennáll az az aggodalom, hogy Pápa városában és vidékén lakó keresztény szülők egy része a városunkban levő izr. polgári fiúiskolától, annak felekezeti jellege miatt idegenkedik, ami szerfelett megnehezíti annak a gazdasági vonatkozásában igen fontos célnak az elérését, amit a polgári fiúiskolától várnunk kell. Hogy a pápai izr. polgári fiúiskolában jelenleg 120 (egyszázhúsz) keresztény tanuló jár, ezen körülmény világosan igazolja azt, hogy a keresztény szülők szívesen veszik igénybe a polgáriiskolát s kétségtelen, hogy ezeken kivül még sok olyan szülő van, akik felekezeti okokból inkább a túltömött középiskolába küldik gyermekeiket, mint a helybeli izraelita polgáriba. Mindnyájunk előtt elég világos, hogy ahelybeli izr. polgári fiúiskola mellett feltétlenül kívánatos akár állami, akár községi, akár pedig keresztény irányú magán polgári fiúiskolának a minélelőbbi felállítása. Azonban állami, vagy községi polgárifiúiskolának a szervezése esetén igen nagy teher háramoina a városra. Ezek után tehát a város pénzügyi érdekei kívánatossá teszik, hogy egy keresztény irányú polgári fiúiskola felállítását megfelelő anyagi támogatásával elősegítse a város. Megbízható forrásból nyert információnk alapján közölhetjük, hogy a pápai tanítóképzőintézet tanárikarának az egyik tagja mozgalmat is indított már folyó év szeptember elsején megnyitandó keresztény magán polgári fiúiskola ügyében. A mozgalom élén álló képezdei tanár a városi közgyűléshez fordult anyagi támogatásért. A városi közgyűléstől egy-két tanterem átadását kéri az iparos-inasiskola épületében s némi fűtési hozzájárulást. A városi tanács a benyújtott kérvényt — miután tantermek átadásáról van szó — véleményezés végett leküldte az iparos- és kereskedő-inasiskola felügyelő-bizottságának. A felügyelő-bizottság a mult héten tartott tanácskozmán yán határozatilag kimondta: „ A szeptember elsején megnyitandó keresztény polgári fiúiskola részére nincs módjában az iparos-inasiskola kapuit megnyitni\ Nem tudjuk megérteni az iparos- és kereskedő-inasiskola felügyelő-bizottságának ezen elutasító határozatát. Ez időszerint teljesen indokolatlannak tartjuk, hogy egy iskola üresen álló tantérmeinek egy másik iskola céljaira való átengedése megtagadtassék akkor, amikor a keresztény polgári fiúiskola szervezése az előbb említett okoknál fogva igen is kívánatos. Az iparos-inasiskola épületében 5 (öt) tanterem van, melyből 1 jelenleg igazgatói lakásul szolgál. Igen jól tudjuk, hogy a fennmaradó 4 (négy) tanteremből legalább is 2 (kettő) tanterem jelenleg sem vétetik délelőttönként igénybe a tanoncoktatásnál s kellő jóakarattal, megfelelő órabeosztással ez a két terem a felállítandó keresztény polgári fiúiskola részére át is adható. Állításunk valódiságáról a Tekintetes Tanács is meggyőződést szerezhet, ha úgy az iparos-, mint a kereskedő-inasiskola órarendjét bekéri. A jelen alkalommal felkérjük a Képviselőtestület tagjait, hogy a felállítandó keresztény polgári fiúiskolát még némi áldozatok árán is támogatni szíveskedjenek a legközelebbi közgyűlésen, -n. Zürichi jegyzés március 27-én. Korona: 0.0085 100 takarékkorona 118 papírkorona. Márka — — — — Osztrák b. 111.15-114.45 Svájci frank 13650-14050 Francia frank 4310-4450 Dollár Szokol Dinár Lei . 79300-81600 2295- 2365 970— 1000 415— 430 Buza Rozs Árpa Pápai terménypiac március 28-án. 280000-290000 260000—265000 27GCOO—275000 Zab. . .235000—240000 Kukorica . 240000—250000 Burgonya . 85000— 90000 ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Dr. Magyar Károly főispán f. hó 23-án titkárja dr. Porubszky Elemér kíséretében városunkba érkezett. Aznap rész vett Mészáros Károly nyugalmazott polgármester végtisztességtételén, másnap pedig hivatalvizsgálatot tartott a szolgabiróságon. A délutáni vonattal visszautazott a vármegyei székhelyre. —• Tar Gyula alapítványa. Tar Gyula békéscsabai földmíves-iskolai igazgató 200.000 K-t ösztöndíj-alapítványul tett helybeli földmívesiskolánknál egy derék tanuló-ifjú évenkénti megjutalmazására. Szép jele az alapítvány annak a szeretetnek, mely őt, mint az intézet nagyérdemű volt igazgatóját, az iskolához és a tanuló-ifju sághoz még ma is hozzáfűzi. — Szeretetvendégség. A Ref. Nőegylet folyó hó 30-án, vasárnap este 8 órakor a főiskola köztartási helyiségében szegényei felsegélyezésére szeretetvendégséget rendez, a következő műsorral: 1. Közének LXV. zs. 1. v. 2. Előadást tart dr. Szabadi B. főgimnáziumi tanár: Jane Addams és a chicagói telep szociális működése. 3. Gobi-Eberhard: Táncjelenet. Hegedűn játsza Polgár Nusika szombathelyi zeneiskolai növendék. 4. Gregersen L. mint titkár, szól az „Orsz. Prot. Nőszöv." nevében. 5. Wagner R.: Alkony bűbájos csillaga, a „Tannháuser" c. dalműből. Énekli Árvái G. adorjánházai ref. k. tanító. — Tea. — 6. Handel G. Fr.: A bűnbánó. Énekli az alkalmi vegyeskar Hatvani L. ének- és zenetanár vezetésével. 7. V. Sipos 1.: Székely árva. Szavalja Pethő A. ref. pn. 8. Bibliamagyarázat. Tartja dr. Vass Vince főisk. igazgató. 9. Közének. CV. zs. 1. v. Belépti-díj nincs. Tea-jegy ára 4000 K. Szeretetadományok és felülfizetések köszönettel fogadtatnak. — A nagykanizsai honvéd zenekar hangversenye mult szombaton este nagy és intelligens közönség előtt zajtott le a színházban. A hangverseny minden száma osztatlan tetszést keltett. Beethoven, Haydn remekeit tökéletes művészettel interpretálta a kiváló zenekar, amelynek minden tagja a maga fegyelmezettségével, kiforrott tudásával olvadt bele az együttesbe. És ezt annál nagyobb örömmel állapítjuk meg, mert értesülésünk szerint a zenekar minden egyes tagja magyar, cáfolatául annak, hogy a klasszikus zene iránt nem volna meg a magyar emberben az az érzék, mint a kimondottan muzsikus nemzet — a cseh, olasz — fiaiban. Nagy lelki gyönyörűséggel és méltó büszkeséggel hallgattuk harmonikusan szép játékukat, mely a tiszta művészet régióiba emelt bennünket. Blaton Antal főkarmester a legteljesebb elismerést érdemelte ki, hogy nemzeti hadseregünk hires kanizsai ezredének zenekarát tudásával, lankadatlan buzgalmával olyan magas nivóra emelte. A zenekar műsorába stílszerűen illeszkedett bele Kartner Gitta zongoraművésznő játéka, aki a zenekar kísérete mellett Mozart 20. zongora-hangversenyét játszotta ragyogó technikával, megértő lélekkel. Játékát hallgatni valósággal lelki élmény volt. A közönség hosszantartó, meleg tapsaival igyekezett leróni háláját úgy a zenekar, mint a művésznő iránt. — A színházi hangverseny után a zenekar a Griffben szórakoztatta azt a szép számban Összegyűlt űri társaságot, amely művészi játékukat tovább élvezni óhajtotta. Hogy a fiatalabbja táncra is perdült, azt mondanunk is felesleges. Vasárnap délelőtt a plebániai-templomban a szentmisén működött közre, majd pedig térzenét adott a zenekar. Délután Mészáros Károly volt polgármester temetésén fungáltak szolgálatkész zenészeink, este pedig az Otthonkávéházban hangversenyeztek, mindenkinek módot adván a játékukban való gyönyörködésre. — A katonai zenekar Pápán való szereplésének ügyét Mihály Sándor gazdasági felügyelő ismert lelkesedésével mozdította elő, amiért a város közönsége nevében iránta köszönetünket rójjuk le. — Nemes adományok. Az irgalmasrend kórháza javára újabban a következő adományok folytak be: Csaplár Antal pápasalamoni plébános 3,000.000 K, Wittmann Mihály 3,000.000 K, Vöröskereszt egylet 903.000 K, Bencés főgimn. 300.000 K, Gerstner Ignác apát 1C0.033 K, Berthodinszky Emi Iné, 103.000 K, Ker. nemz. nyomda 100.000 K, kisebb adományokból 86.720 korona.