Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-01-27 / 4. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár : Egy negyed évre ÍT'B korona. Egyes szám ára 15 korona. Dr. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A megtérő bűnösnek, nem értve ide természetesen az olyat, kinek lelkét közönséges bűncselekmény terheli, melyért előbb a törvény szerint bűnhődnie kell, meg kell bocsátani. Sőt az utóbbi kategóriába tartozóknak is, ha már egyszer törvény szerint megbűnhődtek. Ez a krisztusi tanítás, melyet immár vagy negyedfél esztendeje ritkábban vagy sűrűbben, úgy amint arra alkalom kínálkozott, soha nem szűntünk meg hangoztatni, nem vonatkozhatik csupán testi munkásokra, kell, hogy kiterjedjen azokra is, akik szellemi téren, akárha kényesebb helyen is működtek. Feltétele azonban van egy és pedig elengedhetetlen. Hogy valóban szivből és nem szinleg megtértek legyenek. Ennek egyszerű hangoztatása még nem elegendő, kell hozzá meggyőző bizonyítás és az idő próbája is. Ebből a szemszögből tekintjük mi s így fogjuk fel azt a politikai vonatkozású irodalmi vitát, mely egy nagytehetségű — előttünk egyébként túlhajtott, sokszor perverzitásba fajuló naturalizmusa miatt a lehető legkevésbbé rokonszenves — iró nyilvános rehabilitását célozza. Nagy tehetség nagyot tévedhet, de adja előbb meggyőző bizonyítékát annak, hogy belátta tévedését s a jót, a tisztát, a szépet és nemest akarja csupán hazája javára szolgálni. HOLLÓK. Hívatlanul megjött a zord tél S két kézzel szórja a havat. Nagy suhogással, vad zavarban Forr, kevereg a hóviharban Egy fekete hollócsapat. Egyszerre csak a temetőnek Akácerdőjét ellepik. — Mintha egy-egy szegény magyarnak, Ősi fészkéből kizavartnak, Bús lelke volna mindenik. Gyászos lelkek, vészverte hollók, Mért temetőbe szállnatok? Talán mert akik ott pihennek, Jobban értik, mint a jelennek Önző gyermeki, — gyászatok' ? Vagy tán azért szálltok pihenni A fákra a sirok felett, Mert a hely, hol sirgödröt ástak, Az immár a feltámadásnak Beszélő bizonysága lett? Hiába kérdem, nem felelnek. — A hópehely mindegyre hull; A nap rövid, leszáll az alkony. S mint eltitkolt keserv az ajkon, Csak ülnek némán, szótlanul. Medgyasszay Vince. Tisza István emléke. Arcképének leleplezése a ref. nőnevelőben. Tisza István gróf emlékének áldozott arcképének leleplezési ünnepe alkalmából múlt vasárnap a helybeli református nőnevelő-intézet. Hogy ez az emlék mennyire fényesebben, mind ragyogóbban él mind az egész nemzet, úgy a pápai társadalom lelkében is, mi sem bizonyítja jobban, mint az ünnepen megjelentek nagy száma s kegyeletük megnyilvánulásának emelkedettsége. Városunk előkelőségeivel együtt társadalmunk minden rendű és rangú képviselői zsúfolásig megtöltötték az intézet dísztermét s áhítatos érzéssel vettek részt a szép ünnepen, melynek az egyszerű iskolai ünnep keretén jóval túlemelkedő értéket adott Czeglédy Sándor győri esperes és főiskolai gondnok klasszikus szépségű emlékbeszéde. Az ünnep a XC. zsoltár eléneklésével kezdődött. Utána a hóvihar miatt minden megjelentek őszinte sajnálatára a megjelenésben akadályozott nagyérdemű főpásztor: Németh István püspök helyett az intézet igazgatója mondott megnyitót, hangsúlyozván, hogy az intézet, mely a történelem nagyjainak kultuszában él, nem maradhatott el azok sorából, kik a történelemben halhatatlanná vált Tisza emlékét megörökítik, de nem maradhatott el főkép azért, mert Tisza István gróf az intézet egyik legnagyobb jótevője, legigazabb barátja volt. Oda, hova nem kisér el senkit sem boszu, sem irigység, sem gyűlölet, csak a jó tettek emléke, elkíséri a megdicsőültet az intézet örökké tartó hálája és szeretete. Miután a képzői énekkar elzengte a Himnuszt, s Mester Mária Vargha Gyula egy Tiszaversét csinosan elszavalta, Czeglédy Sándor nagy érdeklődéssel várt ünnepi beszéde következett. Mindjárt a bevezetés megkapta a hallgatóság lelkét. Mi akarunk a helyesen „történelmidnek nevezett Tiszáról szólni. Mi, akik őt személyesen ismertük, akik vele szinte állandó érintkezésben voltunk! Hisz úgy vagyunk vele, mintha a svájci szálló ablakán kitekintve a kegyóriást közelből nézzük. Nem tudjuk értéhelni nagyságát. De minél távolabb megyünk tőle, minél nagyobb lesz szemhatárunk, a hegyóriás annál hatalmasabban, annál fenségesebben bontakozik ki szemünk előtt, mignem végüj kellő messzeségből nézve szinte ünnepi magasságban trónolni látszik a kisebb hegyek, alacsonyabb csúcsok felett. . . E gyönyörű kép után, melynél hatásosabban alig lehetett elképzeltetni Tiszának a későbbi századokban mindjobban kibontakozó nagyságát, nagyszerű gondolatok hosszú sor án át tárta fel a kitűnő szónok áhítatosan figyelő hallgatósága előtt Tisza jellemvonásait. Nem tudjuk, miről beszélt szebben: hűségéről, vallásosságáról, magyarságáról-e? Rendkívüli hatást keltett, midőn a kálvinizmus nagy történeti hőseivel hozta jellemét párhuzamba. Amit jövőbe látásáról mondott, az részben eddig is igazolást nyert, nagyobb részében pedig mind sűrűbben nyilvánosságra kerülő új és új dokumentumok igazolják. Lebilincselték a hallgatóságot a szónoklat külsőségei is. A választékos, képekben gazdag nyelv, a szónok zengő organuma, meggyőződés erejével szárnyaló páthosza. Midőn Tisza halhatatlanságának glorifikálásával befejezte beszédét, őszinte, meleg ünneplésben volt része. Az intézet növendékei közül most Nádosy Erzsébet sok reményre jogosító technikai készséggel, nagyon szépen játszott egy Beethovenszonátát, Kőrös Ilona pedig a költemény minden szépségét éreztető, nemes hevületü előadásban szavalta el Petőfi Ledőlt szobrát. Most az énekkar adta elő Krausz Kató tanárnő vezénylésével művészies összhangban Gáty Zoltán mester egy eddig nem hallott, zenei szépségekben gazdag kórusát. Befejezésül Czeglédy főiskolai gondnok szólott, köszönetét fejezve ki a diszes közönségnek megjelenéséért és elismerését nyilvánítva az érdemes agg művész Herz Dávidnak, ki az intézet galériája számára Tisza István feledhetetlen vonásait művészi ecsetével gyönyörűen megörökítette. A Szózat lélekemelő akordjaival zárult a szép ünnep, melyen Tisza István Debreczenben felállítandó szobrára a megjelentek s a növendékek önkéntes adományaiból 16.200 K jött össze. Machináció a borona körül. A gazdatársadalom körében szerte az országban céltudatosan azt a híresztelést terjesztik, hogy a korona árfolyama le fog zuhanni s ennek kapcsán annak az álláspontnak igyekeznek tért hódítani, hogy a gazdák tartózkodjanak a buza, általában a szemes termények eladásától. Nyilvánvaló dolog, hogy itt semmi egyébről nincs és nem is lehet szó, mint csak üzleti célokat szolgáló telhetetlen és hazafiatlan machinációról. Ha gabona nincs a piacon, ha annak árát mesterségesen felverik, akkor minden közszükségleti cikk ára is napról-napra nőni fog, aminthogy az emelkedés — járjuk csak végig a boltokat — máris észrevehető. Persze az ily emelkedés aztán nem arányos. És éppen erre alapítja számítását a sötétben bujkáló üzleti élelmesség. Végeredményben az jár legrosszabbul, akinél a drágaság megkezdődött,. helyesebben, akivel a drágítást mesterségesen megkezdették, t. i. a gazdálkodó. Azzal a hazafiatlan üzelmekkel szemben, melyek az ország romlását célozzák, szembe kell szállanunk. A gazdatársadalom nem lehet önkéntelen, öntudatlan eszköze saját megrontatásának. Minden komolyan gondolkozó előtt világosan kell hogy álljon az a tény, hogy a termények visszatartásával nemcsak az ország általános közgazdasági érdekeinek okoz kiszámíthatatlan s jóvá nem tehető károkat, de egyúttal igen megnehezíti az ország lakossága szociális nyugalmának fenntartását, sőt ezen felül a saját önös anyagi szempontjaiból is káros, rövidlátóan nem gondolt hatásokat vált ki. A termények árának azok visszatartása folytán előidézett drágulása ugyanis maga után vonja nemcsak a ruházati cikkek, de más, a gazdatársadalom részére nélkülözhetetlen összes ipari, gépipari stb. cikkek árának emelkedését is, szóval egy általános, a gazdatársadalomra is kiható továbbdrágulási folyamatnak válik előidézőjévé, ami azután valóban a korona árfolyamának alacsonyabb értékelésére vezethet. LEGÚJABB