Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-01-06 / 1. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed évre 175 korona. Egyes szám ára 15 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. T. előfizetőink szíves figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk előfizetési ára új-évtől kezdve egy negyed évre 175 korona. Előfizetést a jövő bizonytalansága miatt csak egy negyed évre fogadha­tunk el. Kérjük mindazokat, akik már a folyó évre kisebb összeggel elő­fizettek, szíveskedjenek azt a fentebb említett 175 koronára kiegészíteni. Ugyanekkor közöljük olvasóinkkal, hogy az egyes példányok árát 15 ko­ronára emeltük fel. A kiadóhivatal. Rákosi Jenővel nehéz eset a ma­gyarság kérdésében vitára szállni. Olyan acélkard ő, mely ezer ütközet lángviha­rában állta ki már a tüzpróbát. Amit Ő megállapított a magyarság kritériuma gyanánt, azt merész feladat megdönteni akarni. S ha Rákosi Jenő szólván Petőfi (zárójelben megjegyezve csak félig [az anyai ágat illetőleg] helytálló) fajiságáról, a magyarság kritériuma gyanánt a nyel­vet jelölte meg, ezzel semmi szin alatt sem mondotta (s aki Írásait ismeri és elfogulatlanul akar és tud rájuk vissza­emlékezni, nem is képzelheti róla, hogy mondotta volna), hogy a nyelv a nem­zethez tartozás egyetlen kritériuma. Nem, erről szó sem lehet. Sőt nehéz idők, Rákóczi ruténjei, kassai vörössipkások, muraközi vendek, soproni népszavazók eléggé megbizonyították, hogy nem is feltétlenül megkívántató kritériuma. A külső világ előtt feltétlenül a legfontosabb ismertető jegy, de a mi tapasztalataink szerint nem elengedhetlen. Mi az, ami elengedhetlen, ami nélkül nem magyar a fajmagyar sem, ha más nyelven nem is tud, mint magyarul? Elengedhetlen fel­tétele a magyarságnak a magyar törté­nelmi nemzeti közösségnek érzése, a nemzettesthez való tartozásnak hite, az az öntudat, az az önérzet, mely a ma­gyart — bármely fajból, vérből, feleke­zetből származzék — magyarrá teszi és magyarnak megtartja a vértanuságig. A fajteóriát egész nemzeti multunk, törté­nelmünk, irodalmunk megcáfolta. Ma­gunk alatt vágnók a fát, ha erre az alapra helyezkednénk. Maradjunk csak a régi alapon: magyar az, aki magyarnak vallja és bizonyítja magát, magyar az, akit ér­zése, gondolkodása és nyelve magyarrá tesz! „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiwzek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen". Megjegyzések. Nem mulaszthatom el, hogy a legutóbbi városi közgyűléshez, annak vitaanyagához egy néhány megjegyzést ne fűzzek. Nem az ott elhangzottakkal akarok azonban polemizálni, inkább általánosságban az ott felvetett témához fűzöm rövid észrevételeimet. Olyan bizonytalan helyzetben időtlen idők óta még soha nem volt a város háztartása, mint idén. Ez a bizonytalanság, mely kicsiben hű képe, az ország — nem 1 — az egész világ zűrzavaros, züllött pénzügyi helyzetének, nem helyi jelenség, ugyanezzel találkozunk az összes többi városoknál is. Tulajdonképen, mikor költségvetést állítanak össze, mindnyájan a sö­tétbe ugranak. Senki nem tudja bizonyosan, mik lesznek a város terhei, senki nem állíthatja össze, fix összegekbe nem foglalhatja azokat a tételeket, melyek fedezetül kijelölhetők lesznek. Annyi kétségtelen, hogy a jövőben a vá­rosra fog hárulni a tisztviselők illetményeinek terhe, ezzel szemben azonban az általános ke­reseti adó átengedésével olyan erőforráshoz jut a város, amivel előbb nem rendelkezett s amely — némely optimisták szerint — még kedvezőbb helyzetbe juttathatná a várost, mint volt a közel múltban, mikor a tisztviselői fizetések 9/io~ed részét az állam adta, aminthogy adja — előle­gül — még 1923-ra is. Hogy ma milyen stá­diumban van az ügy, arra nézve az a válasz tájékoztathat bennünket, mit Kállay pénzügy­miniszter a városok kongresszusa nála járt kül­döttségének legutóbb adott. Az pedig így hangzott: Úgy terveztem, hogy az alkalmazottak mindennemű illetményeit 1923 január l-től ma­guk a városok és községek fizessék, amire hogy képesek legyenek, ugyancsak 1923 január l-től a városok háztartásának a rendezéséről szóló törvényjavaslatban biztosították volna a fedeze­tet. Mivel azonban e javaslat benyújtása el­maradt, addig is, mig az törvénnyé emelkedik, marad minden a régiben. Megkapják tehát a december elejétől járó felemelt rendkívüli segé­lyeket, valamint az összes többi államsegélye­ket is s csak azt kívánom megállapítani, hogy elvileg a városok és községek azok, melyek ezeket a terheket viselik, az állam pedig erre csak előleget nyújt. A természetbeni ellátást ellenben viseli tovább is az állam. Mivel előlegszerü szolgáltatásról lesz szó (a pénzbeli segélyeket illetőleg), ezért a IV. o. kereseti adónak megfelelő általános kereseti adókat, vagyis azokat, amelyek közpénztárak­nál folynak be, vagyis a közalkalmazottak után befolyó általános kereseti adót visszatartom biztosítékul az elszámolásig. A törvényhozás az általános kereseti adó­val nem vett el semmit a városok és községek­től, inkább egy pluszt adott. Ez az eddigi helyzettel szemben jelentékenyen kedvezőbb. A városoknak és községeknek két nagy bevételi forrása lesz. Az egyik az általános kereseti adó, a másik pedig a forgalmi adó. Ez a két adó az, melyeknél az állam és a városok, községek egymásra vannak utalva, hpgy ezek az adók megfelelően kidolgoztassa­nak. Erre a két adónemre helyezte a városok és községek háztartásának súlyát. Ami a városok háztartásáról szóló törvény­javaslatot illeti, ebben a tekintetben a belügy­és a pénzügyminisztérium között vannak bizo­nyos szerzői nehézségek. Vannak ugyanis a javaslatnak olyan részei, melyek az általános közigazgatási reformba veendők fel. így nem tudtunk még egymással megegyezni. A háztar­tási részben egyetértünk. Most a törvényjavas­lat átdolgozás alatt ál. Amint ezzel készen lesz­nek, a javaslatot kiadom a városok kongresszu­sának, hogy foglalkozhassanak vele. Az általános kereseti adótörvényre vonat­kozó végrehajtási utasítást néhány nap múlva ki fogom adni. Hogy a város helyesen cselekedett, mikor költségvetését a régi állapotnak megfelelőleg mégis összeállította, az nyilvánvaló. Annak ki­tenni a várost, hogy helyi vagy fővárosi pénz­intézetektől a mai kamatláb (és ami nagyobb ennél: a kamatláb pótlékai!) mellett felvett kölcsönpénzzel operáljon, az tiszta abszurdum lett volna. A pótadó behajtási joga biztosítja a háztartás rendes menetét mindaddig, mig a törvényhozás intézkedései megtörténnek és szük­ségletről, fedezetről valóban reális számítást lehet tenni. Sok szó eselt a közgyűlésen a villamos telep, az általa nyújtott kedvezmények s a villa­mos telep és mozi összefüggő ügyéről. Ami a telep által nyújtott kedvezményeket illeti, ma­gunk is azon a véleményen vagyunk, hogy azok valóban revízióra szorulnak. Revideálandók még akkor is, ha ebből azoknak, kik a teljes óra­díjat fizetik, nem is lesz lényeges haszna. An­nak az álláspontnak igazságát, hogy olyanok, kiknek más forrásból a tisztviselői fizetésüknél háromszor akkora jövödelmük van, szintén má­sok rovására kedvezményhez jussanak, tagadni nem lehet. Tessék csak azt a revíziót minden zsén nélkül végrehajtani. Lehet, hogy azok, kik így az oly nagyon irigyilt előnytől elesnek, még örülni is fognak, hogy nem kell ezen, aránylag kis összeg miatt annyi szemrehányást hallaniok. A csak fizetésükből élő közalkalma­zottakkal szemben nehezebb a helyzet, bajosan lehet a mi városunk szűkebb keblű e téren, mint a többiek, melyek ennyi, sőt ennél több kedvezményt is nyújtanak a köztisztviselőknek. A telep bérbeadásáról ne is beszéljünk. Telepünk igen jól bevált. Világításunk olcsóbb, mint a városok legtöbbjében és ami fő, mindig van és volt a legnehezebb időkben is. Máskép állunk a mozival. A mozi ugyan fényesen jövödelmez. Mint értesülünk, egy millió körül van ma készpénze, de felmerülhet a kér­dés, hogy bérbeadás mellett nem szerezhet­hetnénk-e még nagyobb jövedelmet. A bérlő ugyanis a mai, nem éppen elsőrangú műsornál LEGÚJABB

Next

/
Thumbnails
Contents