Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-05-17 / Rendkívüli kiadás

szemben gyakoroltak s természetesen nem alte­rálná a jövőben sem. Az az aggodalom egye­sek részéről, mintha ebben az országban bár­kinek törekvése volna az ország többségét ké­pező katholikussággal szemben protestáns királyt választani, teljesen alaptalan, ez komoly, az or­szág helyzetét s lakosainak épen a vallási téren érzékenységét mérlegelni tudó államférfinak nem ötlött soha eszébe. Ezek előre bocsátása után méltóztassanak megengedni, hogy a jövő nemzetgyűlés fel­adataival foglalkozzam s jelezzem azokat az irányelveket, amelyeknek alapján ezeknek a feladatoknak a megoldását óhajtom megvaló­sítani. Közszabadságok. Első és legfontosabb a közszabadságok — az egyesülési, szervezkedési, tanulmányi, gyülekezési és sajtószabadság —, a közrend és jogbiztonság helyreállítása. Fontos ez a belső konszolidáció szempontjából is, de époly fontos abból a szempontból, hogy Európa népei kö­zött, mint jogállam csak ezen az alapon fog­lalhatjuk el helyünket. Ha körültekintünk és végig hordozzuk szemeinket a szomszédos Ausztriától egész a legszélső nyugoti államokig, mindenütt azt látjuk, hogy az államok kormány­zása teljesen demokratikus alapon történik. Erre az alapra kell nekünk is helyezkednünk minden fenntartás nélkül, ha izolálni nem akar­juk szellemileg és politikailag magunkat. Nyel­vünk úgy is izolál bennünket a nyugati kultúr­népektől, hiszen szűkre szabott határaikon túl csak elvétve foglalkozik szépséges nyelvünkkel kedvtelésből valaki. Nem szabad, hogy a nyelv által okozott mai izoláltságot politikai beren­dezkedésünk teljessé tegye s lehetetlenné azt, hogy mint azonos elvek alapján álló nemzet k érintkezhessünnk a külfölddel. Nagyjaink a XIX. ' század elejétői kezdve, lánglelkü gróf Sréchenyi István nyomdokain haladva mindig igyekeztek szoros kapcsolatot létesíteni s fenntartani ha­zánk és a nyugati népek közt. Ez a kapocs csak úgy tartható fenn, ha nem szakítjuk ma­gunkat ki abból az .eszmeáramlatból, melyben Nyugat nemzetei mozognak, hanem igyeke­zünk ezeket az eszmeáramlatokat évezredes tör­ténetünk sajátságaihoz illeszkedve, saját hazánk­ban is érvényre juttatni. Jogbiztonság. A jogbiztonság, értve a teljes személy­és vagyonbiztonságot, elengedhetetlen követel­ménye egy valóságos jogállamnak. Mindaddig, mig ez a jogbiztonság teljesen helyreállítva nincs, nem számíthatunk arra, hogy a külföld azzal a rokonszenvvel tekintsen ránk, melyet ezer éves multunk és az utóbbi évek alatt szenvedett tömérdek megpróbáltatásunk joggal kiválthatna irántunk. Nem számíthatunk arra, hogy a külföld a maga pénzügyi erejével segít­ségünkre jöjjön s vállalkozásaival segítsen gaz­dasági életünket fellendíteni. Okos ember tüz­hányóhegy aljába nem építi házát, mert min­den pillanatban elboríthatja a lávatömeg. Mind­addig, mig kilobbanások vannak, melyek a jogrenddel összeegyeztethetetlenek, nem számít­hatunk arra, hogy a külföld bizalommal forduljon felénk és saját tapasztalatomból mondhatom, hogy megvalósulás stádiuma felé haladó vállal­kozások megszűntek közgazdasági életünk mér­hetetlen kárára csak azért, mert a külföld el­vesztettte bizalmát állapotaink konszolidálása felől. A polgári munka csak úgy lehet sikeres, eredményét csak akkor remélhetjük, ha a jog­rend fáradságunk gyümölcsét megvédi és bizto­sítja számunkra. Az internálások. Kívánatosnak tartom az internálások meg­szüntetését s hogy az internáltak — kik közt van naka kommunizmusban magukat nem exponáltak is — hazabocsáttassanak. Azok a rémséges tapasztalatok, melyeket nagy Oroszországnak a példája nyújt, hol a népek milliói pusztulnak el a szovjetkormány államrendfenntaríási kép­telensége folytán, meggyőzhettek mindenkitarról, hogy ez a rendszer állami, vagy társadalmi berendezkedésre teljesen alkalmatlan. Ha mégis volnának e rendszernek hivei: ám védekezzék az állam ezek ellen megfelelő módon, de az internálás fenntartása nem tartozik a célra­vezető eszközök közé. Nem kételkedem benne, hogy otthon családi körben — ha kell, egyelőre felügyelet alatt — őke! vissza fogjuk adhatni a termelő munkának, melynek hiányát oly sú­lyosan érezzük. Demokratikus haladás. A demokratikus haladás irányában fejlesz­tendők községeink és törvényhatóságaink, mind­megannyi nevelő eszköz az állampolgári köte­lességek megfelelő gyakorlására. Ha szűkebb körben, községben, törvényhatóságban nem ne­veljük a polgárokat az autonómia helyes haszná­latára, nem várhatjuk, s nem remélhetjük, hogy az államéletben megfelelő módon érvényesítsék állampolgári jogaikat. Mezőgazdasági érdekek. Hazánk gazdasági életében mindenkor nagy szerepet játszott, de most Csonka-Magyar­országban még fontosabb szerepet tölt be a mezőgazdaság. Mig megcsonkításunk előtt bányá­szatunk, erdőgazdaságunk, iparunk gazdasági termelésünknek sokkalta nagyobb hányadát ké­pezte, az ország % részének elvesztése után a földmidmivelés lett, ha nem is kizárólagos, de főtényezője gazdasági termelésünknek. Állam­életünknek gazdasági szempontból ez a gerince, s lakosaink túlnyomó százaléka ezzel foglalkozik, kell tehát, hogy elsősorban a földmivelés ér­dekei istápoltassanak s a földben rejlő óriási erő minél intenzivebb kihasználására történjék meg minden lehető intézkedés. A földbirtokreform, a házhelytörvény és kisbérleti törvény minél előbbi megvalósítása az ország legfontosabb feladatai közé tartozik. Csak ha módot tudunk adni arra, hogy kisebb terjedelmű birtokán intenzivebb gazdálkodással és állattenyésztéssel egy-egy család megteremt­hesse a maga létfenntartásához szükséges esz­közöket, vehetjük elejét annak, hogy az elégü­letlenség szélesebb rétegekre terjedjen s ezzel az ország belső nyugalmát fenyegesse. Az állat­tenyésztés, mely az utóbbi évtizedekben oly hatalmasan fellendült s melyet most az u. n. jóvátételi bizottság 28.000 élőállatnak kegyetlen kikövetelésével oly érvágással akar megrontani, kell, hogy továbbra is az állam gondoskodásá­nak tárgyát képezze. A gazdasági cselédek, napszámosok, zsel­lérek, amennyiben járandóságukat nem termé­szetben, hanem készpénzben kapják, a pénz elértéktelenedése következtében súlyos helyzetbe jutottak. Fokozza ezeknek súlyos helyzetét az a körülmény, hogy sokszor hiányzik a meg­felelő munkaalkalom. Erről gondoskodni és általában ennek az osztálynak helyzetét javítani a mezőgazdaság fontos érdeke, s épen azért a törvényhozás feladata megfelelő szociális intézkedésekkel az e téren mutatkozó bajoknak elejét venni. A szabadforgalom visszaállítása a gazdák jogos és méltányos kívánsága, melynél egyedüli megszorítást az ellátatlanok helyzetére való tekintet képezheti csak. Az ország lakossága nem tehető ki annak, hogy a külföld a maga általában véve jobb valutájával gabonánkat és állatainkat felvásárolja, s ép ezért a külföldi forgalom annyiban megszorítás alá kell, hogy essék, hogy oda csak az ország lakosságának megfelelő ellátása után fennmaradó mennyiség legyen exportálható, aminél azonban a kiviteli engedélyekkel űzött szégyenletes üzérkezés leg­határozottabban meggátlandó. Kivándorlás, visszavándorlás. A kivándorlás és visszavándorlás ügye kell, hogy a leggondosabb figyelem tárgyát képezze. Másfél évtized előtt Amerikában jár­tomban tett tapasztalataimról annak idején volt alkalmam beszámolni s idevágó javaslataimat megtenni. Ezek a javaslatok nemcsak hogy nem vesztettek aktualitásukból, de tekintve a dollár óriási árfolyamát s a pénzküldemények révén Amerikába szakadt véreink belenyúlását gazda­sági életünkbe, aktualisabbak, mint bármikor azelőtt. Nagyipar, kisipar. Ha a helyes agrárpolitika elengedhetetlen feltétele gazdasági boldogulásunknak, ez koránt­sem jelenti azt, hogy Magyarországon egyoldalú agrárpolitikát lehet és szabad folytatni. A külön­böző foglalkozási ágak oly szoros kölcsön­hatásban vannak egymással, hogy mindenegyes megszenvedi, ha a másik sínylődik vagy élet­képtelenségre van kárhoztatva. Az ipari termelés ma, amikor ügyelnünk kellene arra, hogy kül­földről lehetőleg keveset vásároljunk s keres­kedelmi mérlegünket ezzel ne rontsuk, igen fontos szerepet tölt be állami gazdasági életünk­ben. Ebben a szerepben egyaránt osztoznak a nagyipar vagy gyáripar és a kisipar vagy kézműipar. Ma mind a kettő súlyos helyzetben van. A nagyipar nyersanyag és kellő mennyi­ségű mérsékelt áru szén hiányában kénytelen külföldről szerezni be ipartermékek előállításához szükséges anyagokat, amivel már akcióképessége jelentékeny mérvben meg van bénítva. A kis­ipar sínyli az idők mostohaságát, különösen az építkezés terén, mely, mint a legfontosabb iparág, ezer és ezer munkást foglalkoztatott, s mely ma teljesen pang. Nemcsak az óriási lakásínség, mely a legnagyobb viszásságokra vezet, de a kisiparnak s főképpen az építő­iparnak ez a válságos helyzete is szükségessé teszi, hogy az állam erre a kérdésre a leg­nagyobb figyelmet fordítsa, s az ipart pangó helyzetéből kiszabadítani igyekezzék. A kisipar­nál az anyaghitel biztosítása s a közmunkákban való részesítése egyik orvosszer arra, hogy a nehéz válságban vergődő iparosság ebből a helyzetből kimenekülhessen. A kereskedelem. A kereskedelem a termékek elosztása terén igen fontos munkát végez. Egyes, háború alatt tapasztalt jelenségekből Ítéletet vonni le s a reális és legális kereskedelem ellen harcot foly­tatni, mintha az azonos volna maguk által a szo­lid kereskedők által is perhorreszkált szédelgő vállalkozásokkal, helytelen irányzatnak tartom, A kereskedelem képezi legszorosabb, legbiz­tosabb nemzetközi kapcsolatunk s ennek meg­bénítása nemcsak hazai gazdasági életünknek nagymérvű károsodásával jár, de lehetetlenné teszi azoknak a kapcsoknak fenntartását, melyek évtizedes összeköttetések révén létesültek, s melyek mint megannyi propagandaeszközök szolgálhatnak nemzetünk igazának a külföld előtt bizonyítására. A kereskedelem létföltétele a szabadság, s minden megkötöttség, mely a háború alatt talán célravezetőnek mutatkozott, megszüntetendő s a kereset és kinálat önszabá­lyozó törvénye magától fog érvényesülni az árak megállapításánál árvizsgáló-bizottságok ellen­őrzése nélkül is. Külföldi tőke. Ám a kereskedelemnek, hogy számítani tudjon s ne a véletlen esélyeitől függjön, külföldi összeköttetéseiben a pénz állandóságára van szüksége. Valutánk rettenetes leromlása bármily csapás, magában véve még nem teszi a helyzetet annyira tarthatatlanná, mint értéké­nek folytonos ingadozása, mely lehetetlenné teszi, hogy a kereskedő reálisan kalkuláljon s hetekkel előre kiszámíthassa a megrendelt áru megérkezésekor a valutáris téren mutatkozó helyzetet. A valuta stabilizálása nélkül szolid, reális kereskedelmi viszonylat a külfölddel alig képzelhető. Ám erre a stabilizálásra saját erőnk­ből képtelenek vagyunk. Az a vállalkozás, mely a múlt évben nemes intenciókból, koronánk értékének emelését, mint eszközt használva, államháztartásunk rendjét akarta megvalósítani, erőtelennek s végeredményben országunk s az egyes pénzügyi helyzetre lesújtónak bizonyult. Egy gazdaságilag annyira elgyengült ország, mint hazánk, nem tudja nélkülözni a külföldi töke megfelelő támogatását, amint hogy nem tudja azt nélkülözni a sokkalta gazdagabb Németország sem, s azért e kérdés csak a sem­leges és győző hatalmak együttes segítségével oldható meg sikeresen, amely tekintetben a be­látás — úgy látszik — lassanként diadalmas­kodni is fog. Országunk vitális érdeke, hogy a keres­kedelmi szerződések a külállatnokkal, elsősor­ban az utódállamokkal a szabadforgalom elvé­nek alapján köttessenek meg, s addig is, míg ez az elv érvényesülhetne, a vámtarifák meg­állapítása a luxuscikkek kivételével oly módon történjék, hogy a produktiv termelés, vagy föl­tétlen fogyasztás céljaira szükséges cikkek ne zárassanak el tiltó vámokkal a behozatal lehető­ségétől.

Next

/
Thumbnails
Contents