Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-05-17 / Rendkívüli kiadás

A fogyasztók, az alkalmazottak. Kétségtelen, hogy a túlzottan magas vámtételek végeredményben a fogyasztót sújtják, de ritka esetben szolgál védelmül a szándékolt termelési ág megvédésére, ma pedig ez országban a fogyasztók vannak a legsúlyosabb helyzetben, azok, kik a maguk szellemi v. fizikai munkájáért (földmunkások, ipari és kereskedelmi alkalmazottak, intelligens osztály körébe tartozók) készpénzbeli javadalmazásban részesülnek. Különösen súlyos helyzetben vannak a fix fizetésű alkalmazottak, mert míg a bérmunkások a közszükségleti cikkek árának emelésével párhuzamosan a munkabérnek emelését kivívhatják, a fix fizetésű alkalmazottak javadalmazása messze mögötte marad azoknak az áremelkedéseknek, melyek a szükségleti cikkek árában minden téren mutatkoznak. A korona értékének minden további romlása csak súlyosbítja a helyzetet, mert sem az állam, sem a magánintézmények nem képesek ellensúlyozni azt, ami a pénz vásárló eréjének csökkenésével az alkalmazottakat éri. Nem csodálhatjuk, ha főkép az állami, s ezekhez hasonló sorban lévő magántisztviselők panasza betölti a hírlapokat, s ez a társalgásnak szinte kizárólagos tárgya. Mig a korona ma értékének körülbelül száznegyvened részére szállott alá, addig a fix fizetésű alkalmazottak fizetése nagy átlagban alig haladja meg a békebeli fizetésnek tízszeresét. Úgy, hogy átlag száznegyvenszerte roszszabbul vannak dotálva, mint volt a békeidőben s ez nemcsak háztartásukban, ruházkodásukban, gyermekeik nevelésében látható szomorúan, de bénítólag hat arra a munkára is, melynek végzésére magukat elkötelezték. A tisztviselői kar. A kiváló szociológus, Scháffie, az államot az emberi testhez hasonlítva, az intelligenciában, a tisztviselői karban látja az agy- és idegrendszer működésének megfelelő munkát az állami életben. A hasonlat elég találó s fájdalom, amint korunkban elterjedt betegség az idegesség, annak legkülönbözőbb alakjaiban, úgy az államéletet alig érheti nagyobb csapás, mintha az idegrendszeréhez tartozó szervek elgyengülnek, betegeskednek, elsatnyulnak. Ki ne emlékeznék Menenius Agrippa hires meséjére, melyet 2500 évvel ezelőtt a római népnek mondott el. A kéz, a száj, a fogak úgy találták, hogy ők a gyomor számára dolgoznak, mig az tétlenül, renyhén él. Elhatározták, hogy a kéz nem viszi a szájba a falatot, a száj nem veszi be, a fogak nem rágják meg: s az eredmény az lett, hogy a gyomor nem tudván működni, a kéz, a száj, a fogak csakhamar megsínylették az általuk haszontalannak tartott szerv bénulását. Ha állt ez a mese a múltban, a kevésbbé fejlett államéletben, még sokkalta inkább áll a mai sokkalta fejlettebb államéletben, amelyben a tisztviselői kar nem a gyomor, hanem az idegrendszer szerepét tölti be. Egyik legnehezebb probléma kétségkívül a fix fizetésű alkalmazottak megfelelő javadalmazása. Erős az az áramlat magában a karban is, amely a köztisztviselők természetbeni ellátásának megszüntetését s ehelyett azok készpénzben való kielégítését kívánja. Mindaddig, mig megfelelő módon nem történt gondoskodás arra nézve, hogy a pénz értéke stabiiizáltassék, kérdés, vájjon ennek az elvnek szigorú keresztülvitele nem jelentene-e újabb súlyos megpróbáltatást a tisztviselőkarra nézve. Ha a bankjegyprés nem szűnik meg működni, ez a pénz további elértéktelenedését, ezzel együtt vásárló erejének további csökkenését vonja maga után. A szomszédos Ausztria példája mutatja, hogy bármily nagy összegekkel lehetetlen a tisztviselők ellátását biztosítani akkor, ha a pénz vásárló ereje tovább csökken. Bárhogyan oldassék is meg azonban a kérdés, mint alapelvet, szem előtt kell tartani, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak szerény, de emberi módon való megélhetését biztosítani.kell. Nyugdíjasok. Épp oly nehéz, sőt súlyosabb helyzetben vannak, mint a tényleg működő tisztviselők, a nyugdíjazott közszolgálati alkalmazottak. Ezek voltak a fix fizetésüek legszerencsétlenebb osztálya már a háború előtt is és a háború alatt s ezek érzik ma" is legjobban a megélhetés rettenetesen lesújtó gondjait. Szivem egész melegével karoltam fel ügyeítet a múltban s karolom fel a jövőben is, úgy érzem, hogy minden könnycsepp, melyet felszárítani sikerül, egy-egy adósság lerovása azok iránt, akik erejük javát áldozták közszolgálati működésükben az államnak s közhatósági intézményeknek. Hadirokkantak. És nagy adósság lerovása erkölcsi kötelességünk gyanánt nehezedik ránk a hadirokkantak, özvegyek és árvák súlyos helyzetének javítása terén. Mély fájdalommal gondolok arra, hogy az az emberbaráti akció, melyet Pápa város egy érdemes polgára ezelőtt hat évvel -indított meg s melynek megindításában némi részem nekem is volt, a pénz elértéktelenedése folytán elüttetett attól az eredménytől, melyet e célra buzgó gyűjtéssel elérnie sikerült. A hadirokkantak, özvegyek és árvák egyesülete teljes joggal fordul nemcsak a társadalomhoz, de az államhoz is, amikor a haza oltalmában rokkanttá lettek, vógy elesettek özvegyei vagy árvái számára kéri az államnak kilátásba helyezett támogatását. Bármily súlyos helyzetben vannak is az állam pénzügyei, e tekintetben elháríthatatlan erkölcsi kötelesség várakozik a nemzetgyűlésre s részemről kötelességemnek fogom ismerni megtenni minden lehetőt, hogy ezek jogos igényei a legteljesebb mértékben meghallgattatásra találjanak. Az adóeloszfás intézése. Az állam pénzügyei tényleg súlyos, kimondhatatlanul nehéz helyzetben vannak. A deficit ijesztő mérveket ölt s az adók terén a múlt nemzetgyűlés adójavaslatai már-már elérték azt a maximális határt, amelynél az adófizetők teljesítőképessége megszűnik. Ily körülmények között az államnak minden olyan téren, ahol az ország életbevágó gazdasági és személyi érdekeinek sérelme nélkül teheti, a legszigorúbb takarékosságot kell folytatnia. Az adók elosztása nagyon sok jogosult panaszra adott okot. Végre is azt tudja és belátja mindenki, hogy adót fizetni kell, mert az állami életet enélkül fenntartani lehetetlen. Csak az adóelosztás igaztalansága az, ami az embereket mélyen elkeseríti, s ha nincs is tökéletes adórendszer, mely minden igazságtalanságot és méltánytalanságot képes volna megszüntetni, amit a gyakorlati élet tapasztalatain nyugvó belátás e tekintetben tehet, azt meg kell tenni, hogy az adózás terhét elviselhetőbbé tegyük. Pénzügyi kibontakozás e téren is csak megfelelő külföldi támogatás j segítségével remélhető, mert enélkül valutánk további romlása s ennek folytán a deficit további rohamos szaporodása alig lesz elkerülhető. A nemzetgyűlés munkaképessége. Nehéz kérdések ezek, melyeknek megoldása a Nemzetgyűlés józan belátásától s munkabírásától függ. De vájjon képes és hajlandó lesz-e a Nemzetgyűlés e feladatok megoldására, melyek mellé az igazságügynek, a népjólétnek, a közoktatásügynek számos más kérdései sorakoznak. Vájjon nem fogják-e a jövő nemzetgyűlést, ép úgy, mint a múltat, szenvedélyes személyi viták munkaképtelenné tenni, s ahelyett, hogy közösen összefognának azok, kik belátják, hogy az ország gazdasági alapját kell megfundálni, ha erre nemzeti életünk épületét felemelni akarjuk, nem fogják-e maró torzsalkodásokban kimerítni erejüket s fecsérelni azt az időt, melynek minden perce drága, mert ha elrepül, visszavonhatatlanul repül el anélkül, hogy a nemzetépítő munkában kötelességüket teljesítették volna. Súlyos aggodalmak nehezedtek lelkemre e tekintetben odakint és súlyos aggodalmak nehezednek lelkemre, mikor szemlélem a választási küzdelem szenvedélyességét idebent. Ebben a súlyos aggodalomban csak egy mozzanat nyújt némi reménysugárt, hogy remélem miszerint Bethlen István grófnak sikerülni fog olyan tábort maga köré csoportosítani, mely áthatva a feladat fontosságától, el van tökélve arra, hogy a nemzetgyűlés .komoly munkáját lehetővé tegye. Ez a körülmény indított arra, Mélyen tisztelt Választóközönség, hogy én is, engedve a hozzám intézett felhívásoknak, ez alá a zászló alá sorakozom. Sorakozom a magam politikai meggyőződésének teljes integritásával, sorakozom tekintet nélkül arra, hogy merültek fel egyes bántó jelenségek, melyeket szívesen láttam volna fel nem merülni. Az a két beszéd Pécsett és Miskolczon, melyekben Bethlen gróf egész pártprogram mját kifejtette, megnyugvást adott arra nézve, hogy a miniszterelnök el van tökélve a szélsőséges kilengések után a demokratikus haladás biztos útján vezetni tovább az országot. El van tökélve arra, hogy ezzel belekapcsolja ezt az Országot abba az eszmeáramlatba, amelyet beszédem elején jeleztem, s amely ma uralkodó a nyugati országokban. Bizalom Bethlen iránt. Tisztelt Választóközönség! A mai politika nem pártok vagy párttöredékek politikája, a mai politika a bizalom politikája. Én bizom Bethlen István grófban, kérem bízzanak önök én bennem. Én bizom abban, s erre kezesség nekem gróf Bethlen múltja és egyénisége, hogy ő teljes erővel törekedni fog e nemzet szine előtt tett ígéretet beváltani; bizom ebben s ezért csatlakozom hozzá. De nem habozom egy percig sem kijelenteni azt, hogy ha ebben a bizalomban csalatkoznám, egész politikai múltom és egyéniségem kezeskedik arra, hogy levonom e csalódásból a következményeket, s csak az esetben és ott támogatom Bethlen István grófot, amely esetben és ahol ő ígéreteit beváltani hajlandó és képes. Hogy erre képes legyen, ezért van szüksége támogatásra. Úgy éreztem, úgy érzem ma is, hogy Magyar országon mindadaig teljesen normális viszonyok nem állhatnak helyre, mig ennek az országnak nem lesz egy erős kormánya, erős kormány pedig csak úgy lehet, ha ennek háta mögött áll egy megbízható többség, mely a kormányt ünnepélyes Ígéreteinek beváltására képessé teszi. Ha ilyen kormány nincs, ugyanazt a szomorú jelenséget tapasztaljuk, amelynek az utóbbi évek alatt tanúi voltunk, hogy rövid időközökben váltotta fel az egyik kormány a másikat, hogy a kormány nem állott egységes elv és programm alapján, mert kénytelen volt különböző frakciókkal paktálni, hogy egyáltalában meg is alakulhasson, s életét csak pár hónapig is tengethesse. Én tudom, tapasztalatból mondhatom, mennyire megrendíti az országot, ha az ország folyton kormányváltságokon bukdácsol át s az alig megkezdett munkát a munkásnak ki kell ejteni a kezéből, hogy egy, a viszonyokkal és helyzettel ismeretlen és új égyén vegye kezébe az elejtett fonalat. A külföld bizalmának helyreállítása, az ország konszolidálásának nagy érdeke egyaránt megkívánják, hogy ennek az országnak annyi válság után legyen egy erős, megbízható kormánya, mely apró személyi intrikák következtében ne veszítse el lépten-nyomon a talajt lába alól. Én bizom abban, hogy ha Bethlen István grófnak a válalkozása sikerül, azok a veszélyek, amelyeket az örökösen változó kormányok váltakozásai az országra zúdítottak, megszűnnek s helyet adnak egy nyugodt, egyenletes kormányzás menetének s ennek alapján lehetővé válik az, hogy az ország a lassú gyógyulás útjára térve, újra erőhöz kapjon, s az ország megerősödve visszanyerhesse ezer éves határát s mi újra keblünkre ölelhessük a leszakított részeken sínylődő testvéreinket. Befejezés. Tisztelt Választóközönség! Ez az indító ok vezetett engem elhatározásomban midőn, Bethlen István gróf programmjával léptem most négy évi távollét után újra önök elé. Engedjék meg, hogy még csak néhány szót szóljak arról a viszonyról, amely engem a város lakosaihoz ; s e választókerület polgáraihoz kötött a múltban, s mely irányítani fogja lépéseimet a jövőben is. Tisztelt Választóközönség! Alig van ebben a városban valaki, akit ha személyesen nem is, de viszonyainál fogva ne ismernék s nincs e városban senki, akinek érdekeit szivemen ne hordoznám. Igyekeztem ennek tanúbizonyságát adni a múltban, amikor az ajtóm mindenki előtt nyitva állott, s nálam a legszívesebb meghallgatásra talált. Tudom, hogy nem minden kérést sikerült teljesítenem, tudom, hogy nem minden panaszt és sérelmet sikerült orvoslanom, de tudom azt is, hogy ez a sikertelenség soha sem az én akaratomban, hanem általam le nem küzdhető akadályokban találta okát. Ma az egyes helyzete még súlyosabb*