Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-06-17 / 24. szám

— Egyházi közgyűlés. A pápai ev. egyház vasárnap délelőtt Bélák Lajos felügyelő és Mesterházy László lelkész elnöklésével köz­gyűlést tartott, melyen jóvahagyták a bemuta­tott egyházi adókivetést s kimondották, hogy a lajstromot a lelkészi hivatalban közszemlére kiteszik. Szutter Dániei igazgató-tanító immár 40 esztendeje működvén a tanítói pályán, amelyből 25 esztendőt a pápai ev. egyház tan­ügyének szolgálatában töltött el, — elhatároz­ták, hogy az érdemes férfiút az évforduló alkal­mából méltóképen ünnepelni fogják, s e vég­ből vasárnap, e hó 18-án, az istentisztelet vé­geztével a templomban diszgyülést tartanak, amelyen a jubilánst az egyház és a volt és jelenlegi tanítványok részéről üdvözölni fogják. A közgyűlés felhívta a gyülekezet elöljáróságát, hogy a második harangot, habár ára még nincs is teljesen együtt, tekintettel a harangáraknak napról-napra való emelkedésére, sürgősen ren­delje meg. Gulden Rezső dohánygyári aligaz­gató szóvá tette, hogy egyes presbiterek olyan diffamáló cselekedeteket követtek el, amelyek sehogysem egyeztethetők össze azokkal az erkölcsi szempontokkal, amelyeket az egyházi életben szereplőknek szem elől téveszteni kü­lönösképen nem volna szabad. Ellenük intéz­kedést kért. Az ügy megvizsgálására bizottsá­got küldöttek ki. Több kisebb jelentőségű ügy letárgyalása után elnök a gyűlést berekesztette. — A közönség figyelmébe. Valami Jorner vagy Forner nevü, állítólag francia állam­polgár külföldi bányamunkára kivándorlásra csábít népünk körében. Figyelmeztetjük a közön­séget, hogy a minden alapot nélkülöző csábos Ígéreteknek ne üljön fel, hanem a lelkiismeretlen idegent, vagy az ő ügynökeit a rendőrkapitányi hivatalnál jelentse fel. — A szini szezon vége. A hat hétre ter­vezett szini szezont több, mint két héttel meg­nyújtották, s az a vasárnap esti előadássaj^gj^ ződik be. A szezon kényszerű kitolá^g*anya­gilag nem vált az igazgató előta^V g gy hét óta az előadások leplgg^yj^ ' é r J likum előtt folytak a y tár Sulat állan­b e" u.f Ij^üette hivatását. Ez a saj­v~k k0 ri»-onban azt bizonyítja, hogy varosunKJ^ heteg s z} niszez011 ná| hosszabbat nem bjr e] { { náJunk a do|og > közönségnek csak egy bizonyos rétege íeklődik a színészet iránt, s ennek az áldozat­készsége is korlátok közé van szorítva, amelyen túl lépnie nem lehet. Az utóbbi hetekben őrülten fokozódó drágaság is minden esetre hozzájárult ahhoz, hogy színészeink minden tiszteletre méltó igyekezete a közönség részéről nem volt kellőleg honorálható. Ám ez ne rontsa meg közöttünk a bizalmat, s az ősszel Somogyiék jöjjenek olyan szivesen vissza hozzánk, amilyen szívesen várjuk őket. Az utolsó előadások műsora egyébként a következő: Szombaton: „Árnyhalász" szinmű­újdonság; vasárnap délután : „Rang és mód" szinmü, este: „A gólya" angol bohózat. A társulat hétfőn utazik el városunkból Győrbe, ahol aznap este már a „Keringő sze­relem" cimü operettet játszák. — Találtatott egy kulcs, 1 drb. keztyü; igazolt" tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. Sherlock Holmes nyomoz. — Annyit máris megállapíthatok, hogy a cipő tulaj­donosának esze volt; rugékony já­rású, elegáns kül­sejii, takarékos ember lehetett, aki cipőjét kí­mélte: minderre kétséget kizáró módon abból kö­vetkeztetek, hogy „Berson 4 gummisarkot viselt. — Ösztöndíj pályázati hirdetmény. A m. kir. Hadigondozó Hivatal ezúttal is pá­lyázatot hirdet hadiárvák- és hadirokkantak gyermekei részére az 1922—23. tanévre, amelyre pályázhatnak a fíu- és leánypolgári, közép- és szakiskolai, valamint főiskolai stb. tanulók. A pályázat határideje a f. évi augusztus 31-ike, amely ideig a hivatalos űrlapokon a rendeletek­ben meghatározott bizonyítványok és okmányok csatolása mellett kell folyamodni. Részletes fel­világosításokat és utasításokat a jelentkezőknek azzal a figyelmeztetéssel, hogy az ösztöndíjat azok is újra tartoznak kérelmezni, akik már eddig is élvezték, — készséggel ad a Hadi­gondozó Népiroda (Fazekas-u. 2 sz.). — Országos vásár. Kedden és szerdán országos vásár volt városunkban. A vásár meg­lehetős csendes volt, az állatáraknál némi esést tapasztaltunk. (De nem akkorát, hogy a húsárak esésére számíthatnánk.) A gabona ára azonban büszkén ment felfelé. Maholnap a felhőkig ér. Szarvasmarhát felhajtottak a vásárra 2650 da­rabot, megvettek 538 darabot; lovat felhajtottak 1350 darabot, megvettek 165 darabot. A ki­rakodóvásár olyan volt, hogy nem is volt ér­demes kirakodni. — Hirdetmény. Pápa r. t. város adó­hivatala értesíti az érdekelteket, hogy gróf Ester­házy Tamás földbirtokos ingatlanáról készített kiszámítási tervezeteket magába foglaló kivetési lajstrom Pápa r. t. város adóhivatalánál f. hó 14—20-ig bezárólag közszemlére kitétetik azzal, hogy a lajstromot mindenki megtekintheti és az abban foglalt vagyonváltságösszegekre vonat­kozó észrevételeit és pedig úgy saját, mint a mások vagyonváltságaira nézve a lajstrom köz­szemlére tételének utolsó napját követő 15 nagon^-béíül a pénzügyigazgatóságnál be­yujíhatja. x Tánciskola. Mérő József és neje fővá­rosi tánctanárok értesítik a t. szülőket, hogy Pápán a Griff-szálló nagytermében julius és augusztus hónapokban egy szünidei tánctan­folyamot nyitnak. A tanfolyamon az összes szalon táncokat, a tangó milongát is tanítjuk. Kívánatra klaszikustáncok betanítását is vállaljuk. Egy gyermekvaságyat keresek meg­vételre. Cim a kiadóhivatalban. — Felülfizetések. Az építőmunkások helyi cso­portjának pünkösdkor tartott táncmulatságán felülfizettek a következők: Ifj. Faa Mihály 1000 K, Kunt testvérek, Czifra József 300-300 K, Pados Ferenc 240 K, Aszta­los Szövetkezet, N. N. 230-230 K, ifj. Horváth József 200 K, C. Horváth István, Régner Pál, dr. Fehér Dezső, N. N., Ott György, Pápay Imre, Grünberg Mór, Pék Jenő, Kummer János 100—100 K, Szűcs József, Selinko Manó, Csizmazia Lajos, Singer Béla, dr. Gottlieb, Cipész Szövetkezet, Horváth Gyula, Molnár Ferenc, Molnár Nándor, Schneider Gyula, Lénárd N., Fürdős Illés 70— 70 K, Matulai József, Szűcs János 60-60 K, Varga Ferenc, Dolezsár József, Dobosi József, ifj Németh Pál, Kovács Mihály, Horváth Mihály, Pelek Győző, dr. Kar­dos N., Dobosi Rezső, dr. Rohonyi Nándor 50—50 K, Horváth Kálmán, Hencsel György, N. N., N. N., Simon István, Rádli János 40-40 K, Bősze Mihály, Lampért József, Berki Ferenc, Popovics János, Baranyai Kálmán, Ihász József, Hancsics Nándor, Horváth József, Pörnyeczi István, Szakács József, Tokai István, Kocsmáros József, Popovics Pál, Óber József, Burucs János, Németh Sán­dor, N P., B. Gy. 30-30 K, Stefánkovics János 24 K, Singer Antal, Nagy Lajos, Csizmadia Gyula, Lakos Dezső, Stern Ede, Geschlecht János, Osvald Ferenc, Tóth István, N. N., Ihász Dezső, Klucsarics Lajos, Szakács József, Varga Sándor, Gruber N, Visi Ferenc, N. N., id Laluk Pál, Langmár János, Nagy István 20— 20 K, Dutánczki N., N. N., N. N„ N. N., Laki Gyula, Vikker Mihály, Nagy István 10-10 K. Összesen 5824 K. A szives felülfizetők fogadják a rendezőség hálás köszönetét. Szombaton és vasárnap az előadást meg­ismételték, mint előző nap, fél ház előtt. Hétfőn a „Hollandi menyecske" volt ismét műsoron. A kedves darabot, jó előadást alig pár ember nézte végig. A közönség szinházbajáró kedve ellanyhu­lását mutatja, hogy kedden Shakespeare remeke, „Othello" is csak félig telt házat tudott vonzani. Pedig a "színészet minden barátja sajnálhatja, hogy nem nézte végig ez előadást, amelynél jobbat még nem produkált társulatunk. Solti Károly (Othello), Zöldi Elza (Desdemona) és Mezey Dénes (Jágó) lelkiismeretes gonddal, a lélekbúvár belemélyedésével dolgozták ki sze­repeik minden egyes részletét s hivatott tolmá­csolói voltak a halhatatlan költő gondolatainak. Hogy a közönség mennyire átérezte szuggesztív erejű játékukat, mutatták a szemekben felcsil­lanó könnyek, melyeket a gyengéden szérető Desdemona és a féltékenységtől elvakított Othelló megrázó tragédiája sajtölt ki. Szerdán fél ház előtt, egy üres kis ope­rettet, „A kis lány"-t mutatták be. Jót nem mondhatunk a darabról, hát rosszat sem mon­dunk, mert az hibái mellett is magyar, magyar a témája, magyar a levegője, s mégis csak közelebb áll hozzánk, mint a mostanában be­mutatott idegen operettek, amelyek legtöbbje szintén nem tarthat a halhatatlanságra számot. A címszerepben Rácz Ada tele temperamentummal, virágos kedvvel játszott, Várady Pállal lejtett táncait megismételtették. Sugár Gyula sneidig huszár hadnagy volt, énekeiért is sok tapsot kapott. Peterdy Etus, Szalay Gyula, Békeffy Róbert, Egri Berta igyekeztek még az előadást élvezetessé tenni. Csütörtökön a megismételt előadást telt ház nézte v6gig. * Somogyi Kálmán színigazgató az alábbi sorok közzétételére kérte fel lapunkat: A vasárnap esti előadással első pápai sziniidényemet befejezve elmulaszthatatlan kö­telességemnek tartom Pápa város tek. tanácsá­nak, a szinügyi bizottságnak, a helyi lapok szer­kesztőségeinek s a műértő s szinpártoló pápai közönségnek hálás köszönetem a meleg párto­lásért kifejezni. Teljes tisztelettel Somogyi Kálmán színigazgató. Köszvény, reuma-üzúrá^ szaggatás, csontfájdalmak enyhítésére évtizedek óta kipróbált legjobb szer a KRIEGNER-féle eparator kapható minden gyógyszertárban. Egyedüli készítő: KRIEGNER-gyógyszertár Budapest, Calvin-tér. Színház. Pénteken a ,,Fi-fi" bemutatója. Emlékezünk rá, hogy e dar3ü budapesti premiére alkalmá­ból napokon át tartó harc volt a rendőrség és a szinigazgatóság között, amig a darab előadá­sát szelídített formában engedélyezték. Való­színűleg ez a „szelídített" forma jutott el hoz­zánk, de így is untig elég arra, hogy jóizlésü ember undorral forduljon el tőle. Az egész da­rab a meztelenség és erotika tobzódása — az a zenéje is. Néhány jóizü aktuális megjegyzést hallunk benne, de ez talán inkább színészeink találékonyságát, mint a szerzők ötletességét, dicséri. Csak a referáda teljességéért említjük meg, hogy a darabban a főszerepeket Szalay, Békeffy, Falussy, Sugár, Kóbor Irén, Peterdy Etus és Turbók Rózsi játszották. Hangszerek. Zongorák. Gramofonok. . ' , Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. = Király udvari hangszergyár TERNBERG Budapesten, Rákóczi-ut ftf\l számú saját palotájában VJ VJ/ C Irja meg azonnal, hogy milyen hangszerre van szüksége és mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányosán újjáalakítjuk. Gramofontulajdonosoknak , legújabb hang­lemezekről ingyen és bérmentve küldjük musorjegyzékünket. Ha őszül a haja próbálja meg egyszer a méregmentes Diana-hajfestőt mely 17-féle szinváltozatban kapható és így mindenki tetszése szerinti szint érhet el. Főelárusítóhely: DIANA KERESKEDELMI R.-T. 3. Budapest, V., Nádor-utca 30.

Next

/
Thumbnails
Contents