Pápai Hírlap – XVIII. évfolyam – 1921.

1921-04-09 / 15. szám

kolaszéket, az ipar és ker. és óvoda felügyelőbizottságot újjáalakították. A gyűlés végén Keresztes Gyula az interpellációknak napirend előtti előterjeszthetése, Nagy Sándor pedig a tapolczafői kavicsbánya megnyitása tárgyában interpelláltak. A közgyűlés déli 1 óra után ért véget. Az új lakásrendelet. A hivatalos lap egyik legutóbbi száma közli az igazságügyminiszteriumnak a lakásügy rendezésére vonatkozó rendeletét, mely már a forgalom és szabadrendelkezés felé törekszik. Minden korlátozás alól felszabadítja az új épületeket, több tért enged a háztulajdonos kijelölési jogának, a rekvirálások megszorításával biztosítja az otthon békés nyugalmát. Lakást azonban ezután is csak azok kaphatnak, akik helyben lakásra jogosultak és nem nagyobbat, mint amely az ő szükreszabott lakásszükségletüknek megfelel. A háztulajdonos a házában felmondás nélkül megüresedett lakásba mindenesetre bejuthat, megüresedő egyéb helyiségbe (pl. üzlethelyiségbe) pedig csak akkor, ha az ilyen helyiségre a saját üzletének folytathatása mellett van szüksége. Ha az ilyen lakáira egyenlő lakásszükséggel birók jelentkeznek, a lakás azé lesz, akit a háztulajdonos kijelöl. A hatósági igénybevételt (rekvirálást) az új rendelet enyhíti és lakott vagy használt helyiségek igénybevételét csak végső esetben engedi meg, egyes lakrész igénybevételét csak akkor, ha a többi résztől teljesen elkülöníthető. Mindenesetre érintetlenül kell hagyni minden felnőtt, önálló keresetű egyén részére két lakószobát, ha pedig családja van, a család felnőtt tagjai vagy 2—2 gyermek részére további 1—1 szobát. Akinek élethivatására vagy foglalkozására való tekintettel külön dolgozószobára van szüksége, annak e cimen még egy szobát meg kell hagyni. Orvos, ügyvéd, közjegyző, mérnök részére, aki hivatását lakásával kapcsolatos helyiségben folytatja, dolgozóhelyiségül annyi szobát kell érintetlenül hagyni, amennyi viszonyainak méltányos figyelembevételével szükséges. A bérmegállapítást illetően az átlagos (kis) lakások bérét a mult évi május havában engedett 30, illetve vidéken 35 százalékon felül az 1917 november 1-én kikötött bérösszegnek további 60 százalékával lehet emelni, de legkorábban csak a f. év harmadik negyedétől kezdődő hatállyal. E korlátok között emelhető a közszolgálati alkalmazottak, úgyszintén a nyugdíjasok és özvegyek lakásainak bére is, de az eddig fizetett és a fölemelt bér között mutatkozó különbözetet részükre az állam meg fogja téríteni. Kivételesen, különösen ha a bérlő vagyoni vagy kereseti viszonyai szembetűnően kedvezőek, vagy albérlet után jelentékeny jövedelmet kap, fel lehet emelni a bért az említett százalékon felül is, de csak a biróság engedélyével. Nagylakásoknak, vagyis amelyeknek 1920 május" 1-én fizetett évi bére a 4000 koronát meghaladta, úgyszintén az üzlethelyiség geknek bérét a felek szabadon állapíthatják meg, de a bérlő leszállítást kérhet a bíróságtól. Szinészet. Bodonyi Béla színtársulata múlt szombaton kezdette meg előadásait városunkban. Az eddigi előadások után is megállapíthatjuk, hogy a társulat elsőrangú, amilyen még kevés fordult meg nálunk. Minden szerepkör hivatott kezekben van, a betanulás, az összjáték, a rendezés, semmi kívánni valót nem hagy hátra. A társulat igyekezik, hogy a kényesebb igényeknek is megfeleljen. Ép ezért meg kell rónunk a közönség indolenciáját, amellyel a társulattal szemben viseltetik. Furcsa volna, hogy azt a pártfogást, amellyel a múltban összehasonlíthatatlanul gyengébb társulatok dicsekedhettek, ez az érdemes társulat ne nyerhetné el. Igaz, hogy magasak a helyárak, de az óriási kiadások mellett a direkció azt alacsonyabban alig szabhatta volna meg. Hét végére rendbejött a zenekar kérdése is, így joggal remélhetjük, hogy a jövő héten neki lendül a közönség színházba járó kedve, ami csak fokozni fogja a színészek ambícióját. Ez alkalommal egy kérést is intéznénk az egyesületek vezetőihez. Amig a sziniszezón tart, ne csináljanak eiőadó-estélyek rendezésével a színészeknek konkurrenciát. Gondolják meg, hogy ez ő nekik — kenyérkérdés. Megnyitó-előadásul szombaton a „Taifun" kerüit szinre mintaszerű előadásban. A Bodonyipár szubtilis művészete szinte ünneppé avatta a megnyitót. Amit ők produkáltak Tokeramo, illetőleg Kerner Hona szerepében, az maga volt a tiszta művészet. Méltó volt hozzájuk a derék Rogoz remekül megjátszott Lindere. Vasárnap az „Ezüst sirály" volt műsoron. Ez estén mutatkoztak be Völgyi Nusi koloratur énekesnő, Nagy Pál énekes bonviván és Füredi Ilonka szubrett. Oszlopos tagjai a társulatnak, s bizonyos, hogy hamarosan a közönség kedvenceivé válnak. Hétfőn a mindig szivesen fogadott „vazsmegyei gyerek"-et, a Mágnás Miskát láttuk viszont, a szerep új kreálójával, Kormos Ferenccel. Rokonszenves fiatal színészt ismertünk meg benne, aki diszkréten játszotta meg a túlzásokra szinte felkínálkozó szerepet. A szerep tavalyi megszemélyesítője, Békefi az öreg grófot játszotta — kevés szerencsével. Minduntalan visszaesett a lovász fiu szerepébe. Füredi Ilonka Marcsája minden elődjét felülmulta. Táncai elragadóak voltak. Völgyi Nusi, Nagy Pál disztingvált játékukkal, szép énekükkel értek el nagy sikert. Kedden „A nagymama" — üres ház előtt. Homokay Gabriella a címszerepben szerencsésen egyesítette az előkelőséget a jósággal. Tömöry Nusi bájosan játszotta a szerelmes kis Mártát. Kitűnő vénáju komikus gyanánt mutatkozott be Parlagi Béla, aki a nyugalmazott tábori lelkészt kacagtató humorral adta. Sz. Havasi Emma szintén jóizü komikummal játszott, t elemében volt Békefi Lajos is. Szerdán a „Leányvásár" melódiában gyönyörködhetett volna a publikum — ha lett volna, s ha nem zongora, hanem megfelelő zenekar kisérte volna az előadást. Ám ez mit sem rontott Völgyi Nusi, Nagy Pál és Füredi Ilonka pompás énekén s az utolján említett tüzes temperamentumu játékán. Csütörtökön első telt ház a „Csókpirulák" premiérjén. De furcsa is a közönség 1 A bájos, diszkrét, magyar levegőjű „A nagymama" előadásán ürességtől kongó ház, a trágárságok, a perverzitások és szemérmetlenségek e francia mocsárvirágán pedig telt nézőtér — noha a szinlap „Csak felnőtteknek!" jelzése sejtetni engedte, hogy mi fog ez estén történni a színpadon. Szécskay, Rogoz, Homokay és Békefi egyébként bravúrosan, jobb ügyhöz méltóan játszottak. KURTZ GYULA zongoraraktára UK Pápa, Fő-tér. UX Az oláh hadseregben. Pattantyús János megjelent a sorozáson, mert elmentek érte a csendőrök. Pattantyús János bevonult a román ezredbe, mert szuronyok között kisérték oda. És vele ment kétszázötven dacos magyar, mert ő értök is elmentek a román csendőrök. Aztán vonatra tették őket és elvitték messze, valamerre északra, ahol mocsár, sás, hinár övezi a várost, ahonnét a madár se viszi hirül a kétszázötven magyar házba, hogy mi történt a kétszázötven magyarral. Pattantyús János nem szólt egész úton. Magában dörmögött, mint a morcos medve, amikor barlangja előtt csaholnak a szaglászó ebek. Csak a szeme csillogott. A kemény tekintetű szeme, amely huszár korában villámokat szórt a futó oláhokra ott a szorosoknál, araikor rátörtek a védtelen hazára. Amikor nekieresztette lova kantárát. . . Tizenöt oláht vágott le egymaga 1 Ránézett a testvérekre. A kétszázötven magyar maga elé meredt. Az őr szuronyára támaszkodva állt a marhakocsi ajtajában. Pattantyús János elgondolkozott: — Mi lenne, ha a puskát kicsavarnám a kezéből 1 Össze csikorgatta a fogát, aztán végignyújtózott a marhakocsi alján. A kétszázötven magyarra ráadták az oláh gúnyát, ráadták az oláh zubbonyt, ráhúzták az oláh bocskort, fejükbe nyomták a sapkát, aztán letaszigálták őket a kaszárnya udvarára. A nadrág piszkos volt, a zubbony rongyos, a bocskor utálatos, a sapka a fülükig ért. A magyarok összenéztek. Olyanok voltak, mint egy koldussereg. Távol voltak hazájuktól. Nagy, sötétkövü kaszárnya udvarán. Minden magyar mellett egy szuronyos román ... A szél úgy sípolt a sikátorokban. A levegő fojtó volt, mintha kevés lett volna benne az élet. Irgalmas Isteni Pattantyús János félre fordult, nem akarta, hogy szemében meglássák azt, ami oda buggyant. Mert Pattantyús János, a románkergető huszár könnyezett. . . — Fussl — Feküdj! — Fuss! — Feküdj! Az őrmester vezényelt, a kétszázötven magyar ugrált, mint a pojáca. Csupa lucsok volt, csupa sár, csupa megalázás. Ötven lépésre kézben tartott puskával pihent egy szakasz román katona. Néha gyakorlatozott, de legtöbbször pihent. A fegyver mindig a kezükben volt és sohasem távoztak messzire a magyaroktól. A kétszázötven magyar véresre harapott ajakkal engedelmeskedett a parancsnak, ötven lépésről gyűlölködve leselkedett feléjük ezer éles töltés. És így ment minden nap kora hajnaltól késő estig. Étlen-szomjan, hidegben-fagyban ... A román hadnagy későn kelt, részegen feküdt az éjszaka; elkésett a rukkolástól. A szája még csupasz volt, a lelke már romlott. A százados leszidta. A hadnagy mérges volt. Nem tudta, kire haragszik. Még akkor is szitkozódott, mikor a gyakorlótérre ért. A kétszázötven magyar fáradtan gyakorlatozott. A hadnagy odaért. Megállt a század mögött, a lábát szétvetette, a kezét csípőre tette Is úgy nézte a magyarok gyalázatát. Hirtelen gondolata támadt. Odalépett a század elé s hetykén intett az őrmesternek: — Félre! Az őrmester a sor mögé lépett. A hadnagy kirántotta kardját és vezényelt: — Fuss! A kétszázötven magyar futott, mint a karámba kergetett paripa. Már alig lihegtek,