Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-05-29 / 22. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENI li M I N I.> E N SZOMBÁTON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12*50 K. Egyes szám ára 1 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A béke. 1920. május 28. Alea iacta est. A nagy szó kimondatott és Magyarország sorsa megpecsételtetett. A világtörténelem leggyalázatosabb békéjét alá fogjuk irni. Egy hét van mindössze hátra s akik háborút viseltünk hat esztendeig, egy örökre emlékezetes névaláírás által ismét a béke állapotába kerülünk. Nem így gondoltuk ezt. így nem is sejthette senki. Ha hódítani, tartományokat leigázni sohasem is akartunk, ha elejétől végig önvédelmi harcnak is tekintettük a háborút, ha az egész világ rémületes ránk fenekedése közepett kételyek is merültek fel' néha bennünk: birjuk-e végig, az soha, de soha senkinek még álmában sem jutott eszébe, hogy Magyarország lehet a háború bűnbakjává, rajta elégítheti ki étvágyát koncéhes rongy szomszédok undok szája, hogy ezeréves szent hazánkat szétdarabolják, magyar véreinket milliószám idegenek prédájául dobják. Hogy érez irántunk az idegen, hogy bánik azokkal, akiket karmaiba kaparított, ime egy újabb példa, tegnap hallottuk hiteles helyről, közvetlen forrásból, megszállott területről jött ismerőstől: Szabadka 100.000 lakosából 60.000 a tiszta magyar, 30.000 az olyan bunyevác, aki mindig magyarul szokott beszélni, vagy 10.0CX)-en vannak olyan bunyevácok, akiknek kedvesebb a rác szó, 3000 pedig születésére is rác. Nos tehát ennek a 90.000 magyar embernek nyilvános helyen: vendéglőben, üzletben nem szabad magyarul szólania, ha igazát keresi a megyeházán, a törvényszéken magyar szóval, kikergetik vele, a 90.000-et alkotó vagy 30.000 családból nincs egyetlen egy sem, akinek legalább egy tagját börtönbe ne hurcolták volna, alig van férfi, akit meg ne botoztak volna, nő is mind több osztozik e-sorsban, most folyik a sorozás, de a besorozott magyarokat nem katonának viszik, hanem Albániába — a mellbőségük arányában — 1—3 évi kényszermunkára!. . . Van-e magyar, lehet-e egyetlen egy is, aki ebbe az égbekiáltó állapotba bele tudna nyugodni? Nem érti-e mind, hogy az a béke, amit mi — az ellenségektől körülzártak, a drágaságtól fuldoklók — a legnyomasztóbb kényszer görcsös szorításában mégis elfogadtunk, nem lehet semmi egyéb, mint pillanatnyi respírium, mód és alkalom a lélekzet vételre, nekünk idő a rendelkezésre és felkészülésre, ellenségeink közül a belátóbbaknak idő a kijózanodásra és a végső, az igazi béke előkészítésére. A végső, az igazi béke pedig nem lehet és nem is lessz semmi más, csupán az, mely Szent István területének ezeréves terüietét csorbítatlanul visszaadja és újabb ezredévre biztosítja. Addig, míg ez meg nem valósul, a békeokirat maga csak hitvány szemétre való papirrongy marad. A vigalmi adó. A város pénzügyi helyzetéről szóló múlt heti tudósításunk végén felemlítettük, hogy áldatlan állapotainkon a kiterjesztett mértékű vigalmi adóval is lehetne segíteni. Azért szóltunk „kiterjesztett mértékűről", mert tudomásunk volt róla, hogy ilyen adót a város már létesített, ha — késvén a vármegye hozzájárulása — még nem is léptethette életbe. Amit azonban pár év előtt vigalmi adó tárgyává tettek, az most — a viszonyok változta következtében — bővítésre szorul és a tételek felemelése 'pedig sok mindennél jogosultabb és célravezetőbb. Nyilvánvaló, hogy a vigalmi adó a legigazságosabb adónemek közé tartozik. Akinek akkora a jövedelme, hogy színházba, moziba, kávéházba járhat, a szórakozás bármily fajtáját megengedheti magának, az a vigalmi adót nem fogja megérezni. Ezenkívül igen sokan vannak olyan, busás hasznokat zsebrevágó, nagy jövedelemmel rendelkező emberek a városban, akik közvetlen adózás útján nem járulnak hozzá a város háztartásának fedezéséhez, ezenkívül igen sokan csupán átmenetileg tartózkodnak a városban, akik csupán ilyen módon kötelezhetők a közterhekben való részvételre. Mire kell kivetni a vigalmi adót? Minden fajta szórakozásra. A jótékony célra rendézés nem lehet indok arra, hogy bármilyen bál, hangverseny stb. alóla kibújhasson. Mentesek kizárólag a tisztára tudományos, oktató, hazafias célt szolgáló komoly előadások lehetnek. Minden egyéb színházi, mozi, kabaré, orfeum, hangversenyelőadás, továbbá bál, mulatság, sportverseny, cirkusz, panoptikum, állatsereglet, lövészbódé, körhinta, valamint a kártya és dominójáték is legyen köteles vigalmi adó lefizetésére. Hogy a mozgókép-szinház nálunk városi tulajdonban van, az nem lehet ok arra, hogy jegyei a vigalmi adó alól mentesek legyenek. Sőt — ép úgy, mint minden más h^sonjellegü szórakozásnál — legalább 10%-ot ily cirnen kell szedni. Ez a 10°/

0 a város közjövedelmét gyarapítsa, a többi pedig, ami haszon a mozin van, maradjon, mint a múltban is, a szinházalap javára. Báloknál az adó 20%-ot is bátran kitehetne. Hogy mekkora hasznot szerezhetne a vártís az ilyetén módon kiterjesztett adóból, csak hozzávetőlegesen számíthatjuk ki. Magából a színházból és a moziból 100.000 K-nak legalább be kell folynia, egyéb cimeken pedig 50.000 K-nak. Ez oly összeg, amely még a jelenlegi különleges viszonyok között is számot tesz a város háztartásában. Az adó kivetése és behajtása megfelelő adóbárca kiadásával, illetve belépőjegyek lebélyegzése és külön belépőjegyek kiadásával bizonyos munkát és költségtöbbletet okoz. De még ha e célra egy külön embert is kellene tartani, költségei nagyon bőségesen megtérülnek az új és jelentős adójövedelmi forrásból. (Mikor e cikket megírtuk, értesültünk róla, hogy a városi tanács a főügyészt megbízta a vigalmi adóról szóló szabályzat megalkotásával. Kívánatos, hogy e szabályzat, melynek készítésénél az itt elmondottak is figyelembe vehetők volnának, a legrövidebb időn belül elkészüljön és azonnali — a mindig késedelmes vármegyei jóváhagyás előtti — életbeléptetése birtokon kívüli fellebbezéssel kimondassék I) A táltos álma. Irta: Kozma Andor. Nagy műve teljes hős Árpád vezérnek, A honszerző hadak pihenni térnek. A Kárpát-fallal védett ős lapályon, Sátorfalukban csöndes, mély az álom. Karámban a lenyergelt paripák, Hátukra holnap szántó rak igát. A harcnak vége, jó a munka-kezdet — És erre is elszánt a büszke nemzet. A daliák még az éjet átalusszák, Holnap ekével feltörik a pusztát. Hatalmas lélegzésük száll s dagad, Lrbbentget a sátor-vásznakat — E kívül semmi mozgás, semmi nesz ... De most kiáltás támad . . . Halld, mi ez ? Amint dörög, víjog, süvölt, Megreng belé az ég, a föld — És minden sátor fölriad, Talpon a marcona hadfiak: — Hol a kopja ? ... az íj ? ... hol a vas ? Ki üvölt? ... ki rival, Mint téli vihar? A táltos, a látó, a javas! Ott magasul fel a sátra előtt . . . Halld ! , . . Szent, amit ő mond ... Éred-e őt? Nyergeljetek!... Iszonyú álmot láttam, Egy teljes évezert álmodtam át. Megálltuk hősien, bár nem hibátlan — S aztán: ebek fogára adtak minket, Utódainkat, véreinket, Mert becsülettel védtük a hazát. Nyergeljetek 1 ... Mi másnak még titok, Azt láttam én s az jönni fog. Minő jövendő . . . Nyugság naily kevés í . . . Örökkön élet és halál között A sorsunk ezredévi szenvedés, Nemes fajunk szünetlen üldözött. Testvértelen, rokontalan, — Jaj annak, aki maga van! . . . És mégis él, bár folytori ömlik vére, Árpád szerezte földjén úr marad: Növeszti ész, erő és akarat, Elér a rég várt jobb kor küszöbére, Második évezerbe kezd — ... És ekkor — óh nyergeljetek I Nyeregbe mind! — én láttam ezt: A sorsa elvégeztetett. Földjét elosztják, kifosztják házát, Magát ebeknek adják, meggyalázzák — S így vesztik el az ősi nemzetet! Ez végzet 1 ... ez másíthatatlan, Ezt láttam én szent kábulatban, De most — szentségtörő vagyok I Ha százszor végzet, én elébe vágok: Gyujtsuk fel inkább az egész világot I Nyergeljetek 1 .. . Nyeregbe magyarok! Nem győzhetünk, — ki győzhet végzetén? De mit a végzet most nekem 1 Meg kell előznünk, mondom nektek én: Nyergeljetek 1 . . . s szilaj gyors méneken Induljatok, száguldjatok — S ne kíméljétek ádáz nyugatot 1 . . . Óh, mert nyugat, a szóval istenes, Szívben kegyetlen, rossz, kaján. Nem érti meg, mi szép, mi jó, nemes, Mirajtunk napkelet faján.