Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-10-23 / 43. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 50, félévre 25, negyedévre 12-50 K. Egyes szám ári 1 korona. dr. KÖRÖS ENDRE. • Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kit Tivadar könyv- él papirkertskedéaében. ,Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Soha nagyobb szüksége . nem volt ennek az országnak arra, hogy minden munkás agy és kar egyetértő egységes munkára tömörüljön, mint ma, a rettenetes kataklizmák hosszú sora után, amelyeken keresztül mentünk. Soha nagyobb szüksége nem volt ennek az országnak, melynek állami létét, kultúráját, minden szellemi és anyagi erejét a keresztyénség adta, hogy a keresztyén erkölcs sziklaszilárd alapjára állva, a dekadencia ocsmányságai után a valódi krisztusi szellem étherikusan tiszta atmoszféráját teremtse meg, mint éppen e mostani nehéz napokban. Mindazoknak ajkán, akiket jobb jövőnk reménységeinek tekinthetünk, ez a hang csendül meg. Ez a hang szólt abból a hatalmas beszédből is, melyben Horthy Miklós kormányzó Székesfehérvárott klasszikus tömörséggel összefoglalta mindazt, ami egy hazájáért halni és élni egyaránt tudó nemes lelket hevíthet. Értsük meg végre ezt a hatalmas szózatot! Hagyjunk fel a pártoskodással, a visszavonással, álljon talpra mindenki, aki ideális hittel akarja ezeréves keresztyén hazánkat szolgálni. Ne csak beszéljünk, de tegyünk is, ne csak lelkesedjünk, de áldozzunk is, mert ha nem így cselekszünk, ha úrrá lesz felettünk újra a viszály, akkor e mi, nagyobbra hivatott nemzedékünket terheli a felelősség minden elkövetkezhetőkért. Gazdasági dolgok. ii. Cukorrépa a szeszgyártásban. Másik égető probléméja nehéz napjainknak a cukorkérdés; így talán furcsának tetszik, ha azt hangoztatjuk, hogy termeljünk cukorrépát a szeszgyárak részére. Pedig legkevésbbé céljuk e soroknak, hogy a cukorhiányt mesterségesen fokozzuk, az által, hogy annak nyersanyagát a szeszfőzés számára vonjuk el. Ezrét talán még a pápai mélyen tisztelt „Gocd Templar"-ek is megharagudnának, ha ugyan vannak a nemes városban ilyenek. Még azt sem mondjuk, amit némelyek: hogy t. i. cukorhiány úgyis csak azért van, mert sokan fogyasztanak most olyanok is cukrot, akik azelőtt csak a híréből ismerték. Fogyasztják, mert drága, de — ők tehetik I Az ilyen cukorfogyasztást a nulla-liszttel etetett disznók és más effélék birodalmába sorozzuk; kivételből nem csinálunk szabályt. Különben is legyen kinek-kinek a maga dolga, mit fogyaszt. Bocsássuk meg a városi fogyasztónak, aki mai napság sokat küzd a reá nézve mostoha viszonyokkal, ha irigy szemmel nézi a földmívelőnek mostani (talán sokszor csak látszólagos) jóllétét; hiszen az a földmívete ma sincs jobban bővében az élelmiszereknek, mint a béke boldog idejében; csak a fogyasztó számára nehezebben hozzáférhetőek ma azok. Ez a nehéz hozzájutási lehetőség fűti túl a fogyasztói képzelőtehetséget annyira, hogy minden falusi gazda vályújában nulláslisztet lát, pedig sokszor még korpa is szűkösen kerül abba; minden lánckereskedő és egyéb igen tisztelt árdrágító kamarájában meg titkos cukor- és más egyéb — magazint. De még avval sem csinálunk propagandát a szeszfőzésnek, hogy azt mondanók: vannak olyanok is, akiknek cukorra nem igen van szükségük, de szeszre igen. (Félreértések elketülése végett megsugjuk, hogy olyanokra gondolunk, akik azért íeljes joggal tagjai lehetnének a G. T.-ek érdemes testületének, mert a szeszt — ló és ökör helyett használják: dolgoztatnak vele,, denaturált állapotában.) Hanem egy sokat hánytorgatott, a gazdára nézve már-már odiózussá vált jelszót akarunk bizonyos tekintetben megvalósítani. Azok a jó budapesti lapok, melyek a háború eiőtt olyan sokat biztattak bennünket, hogy buza helyett mennyivel okosabb lenne ezerjófüvet meg efféle jókat termelnünk, hiszen Budapest szivesebben élne balkáni búzán meg húson: annyiszor vagdalták már a magyar gazda fejéhez, hogy szinte már félünk leirni: a „többtermelésM. Arról volna ugyanis szó, hogy aki eddig is termelt cukorrépát, az termeljen a jövő évben is annyit a cukorgyárnak, mint ezelőtt ; de vessen a szeszgyártás céljára is. Azok pedig, akik eddig cukorrépát nem termeltek, térjenek át ezután a szeszgyár számára való répatermelésre. így azért a cukoripar is kap annyi répát, mint eddig, de nem lesz tétlenségre kárhoztatva nyersanyaghiány miatt a szeszipar sem. Különösen a közép- és kisbirtokosok számára volna a dolognak jelentősége és pedig nem csupán azért, mert a cukorrépatermelés előfeltétele a jobb talajművelés, hanem azért is, mert ezekben a gazdaságokban terjedtek el legjobban a robbanó-motorok. Ezek üzemanyagát, a benzint még sokáig nehezen tudjuk megszerezni, de pótolhatjuk azt denaturált szesszel. Ezzel nemcsak hogy olcsóbban dolgozunk, hanem a szeszgyárnak gondja is lesz rá, hogy minden munkára a kellő időben rendelkezésünkre bocsássa, ha Üzletfelei leszünk. De talán az aratási szeszt sem muszáj okvetlen augusztusban megkapnunk, mint az az idén történt. A nyári benzin-viszontagságokra meg bizonyára jól emlékszik mindenki. Azt se felejtsük el, hogy a szeszgyártól is kapunk répaszeletet, aminek révén a takarmányrépa alá eddig szánt területet legalább is csökkenthetjük. Hazafias kötelességet is teljesítünk, ha a jórészben ellenséges külföldről — Romániából — származó benzin és nyersolaj helyett magyar répából, magyar gyárban készült szesszel hajtatjuk a gépeinket. A szállítás, vaggonmegrakás se aggassza különösen azokat, akiknek vasúti állomás van a közelükben; ha egy gazda nem tudja azt a vaggont egy nap alatt megrakni, megrakják többen, összesegítve. Láthatunk erre példát győrmegyei, szigetközi kisgazdáknál, akik a jó távol fekvő és amellett Győr városa hihetetlenül rossz utján megközelíthető győri állomáson öszszesegítéssel 2—3 vaggont is megraknak egy nap káposztával, pedig magában egy vaggonra valót sem tudna egyik sem lehordani. A cukorrépa alá a földet már most, őszszel kell előkészíteni, sok időnk tehát nincsen a gondolkodásra. Felvilágosítással szívesen szolgálunk bármely érdeklődőnek a „Pápavidéki Gazdák Szövetsége" irodájában. Schricker László. Színészet. Pénteken már a primitív zongorakisérettel ment a „Limonádé- ezredes". Ám amit elvesztettünk a réven, megnyertük a vámon. A színészek játékukkal igyekeztek pótolni a katonazenekar hiányát. Az öreg Szalóky tata (a címszerepben), Fenyő Nelli, Papp László, Tömöry Nusi, Zsolnay Manci és Polgár Ferenc tehetségük legjavát nyújtották, hogy a kis számú közönség megelégedetten távozzék a színházból. Hogy céljukat teljes mértékben elérték, bizonyították a minduntalan felhangzó tapsok. Megróni egyedül csak Egyed Lászlót rójjuk meg, aki a házasságszerző szerepét végigmekegte. De hát miért mekegett? Mikor mekegni csak a kecskék és a bohózatbeli szabók szoktak és nem a házasságközvetítők. Szombaton az előadást még tátongóbban üres ház előtt ismételték meg. Vasárnap a régi idők kedvelt műsordarabját, a *Veresháju"-t adták, a címszerepben Fenyő Nellivel. Már maga az is előnyére szolgált, hogy nem kellett parókát tennie, szerepéhez a veres hajat a jó természet ajándékozta neki. De ettől eltekintve is, Fenyő Nelli kitűnő Szilaj Kata volt. A derék leány nemes lelki tulajdonságait megkapó közvetlenséggel tárta fel. Polgár Ferencnek Veréb Jankója a rokonszenves fiatal művész legjobb alakításai közé tartozik. Talpraesett mókáin sokat mulatott a zsúfolt ház publikuma. Gyárfás, ez az izig-vérig népszinműszinész, a törekvő Buday és a mindenkor hivatása magaslatán álló Gyárfásné, de a többiek is mind alaposan hozzájárultak ahhoz, hogy harmonikusan szép népszínmű-előadásban legyen részünk. Hétfőn a társulat, mondhatjuk, legértékesebb nőtagjának, Vajda Piroskának volt a búcsu-estélye a „Monna Vanná"-ban. Csak sajnálni tudjuk. Az a lelkiismeretes készültség, szerepébe elmélyedés, kiforrott művészetének minden érzelmet híven visszatükröztető öntudatos játéka, mellyel ez este, mint már annyiszor, gyönyörködtetett bennünket, mind, mind hiábavaló volt. A többi szereplő, elsősorban partnere Lugossy, nemkülönben a nagyon sok kifogásolni valót hátrahagyó rendezés minden tőlük telhetőt megtettek, hogy lebilincselő játékának jó hatását lerontsák. Lugossynak még nagyon sokat kell tanulnia, le kell szoknia nagyhangú deklamálásáról, természetellenes gesztusairól, hogy elfogadhatót nyújtson. Szalay készületlen, Abay és Buday jók voltak. A színházat csaknem megtöltő közönség meleg tapsokban s két óriási virágcsokorban rótta le elismerését Vajda Piroska iránt. Kedden Fenyő Nelli és Papp László estélyéül a „Legénybucsu"-t adták. A jutalmazandóknak az est nem sok örömöt hozott; gyenge fél. ház nézte végig az előadást. Pedig Fenyő Nelli és Papp László tehetsége, szorgalma nagyabb elismerést érdemelt volna. Hogy ilyen körülmények között kedvetlenül játszottak, ki ütköznék meg rajta? Ám id. Szalóky Dezső és Polgár Ferenc ez estén is elemükben voltak. Előbbi mint Bachmayer, utóbbi mint Lőrinc kocsis sokszor megkacagtatta a közönséget. Szerdán hideg színházban, hövös hangulatban újították fel a népszinműirodalom gyöngyét: a „FalurosszaM. Alig 100 ember lézengett a nézőtéren. Hát érdemes a színésznek ambícióját kifejteni, mikor fáradságos munkáját csak ennyire méltányolják ? A lehangoltság • meg is látszott az előadáson, amely alig ért többet egy közönséges színházi próbánál. Hiába, rossz idők járnak a színészetre is 1