Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.
1920-10-23 / 43. szám
Csütörtökön csaknem üres ház mellet „Az ezred apja*. A helyzetkomikumok szövevényes komplexumával rendelkező darab előadása, ha egy-két kirivó zökkenő nem zavarja meg, kifogástalan lett volna. Az öreg ezredes szerepében id. Szaióky, a tisztiszolgáéban Egyed s a körjegyzőében Szalay fejtettek ki nagy buzgalmat a közönség felvidítására. Polgár és Timöry is kedvesen, ügyesen játszottak s a többi szereplő is mind hozzájárult ahhoz, hogy a kisszámú közönség jól mulasson. „Csonka Magyarország — nem ors*á^, Egész Magyarország — mennyország!" ÚJDONSÁGOK. — Tisza István emlékezete. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi junius hó 15-én tartott évnegyedes közgyűlésén báró Fiáth Pál v. b. t. tanácsos, nyug. főispán és több mint száz megyebizottsági tagtársa indítványára egyhangúlag mondotta ki, hogy hálás kegyelete jeléül a haza nagy fiának, Tisza István grófnak emlékezetét az utókor számára külsőleg is megörökíteni óhajtván, arcképét művészecsettel megfesteti, a vármegyeház tanácskozási termében elhelyezi és a tragikus halál második évfordulóján ünnepélyesen leplezi le. A vármegye közönségének eme határozata folytán Hunkár Béla kormánybiztos-főispán a vármegye törvényhatósági bizottságának tagjait gróf Tisza István arcképének ünnepélyes leleplezése céljából Veszprémben 1920 október 31-én megtartandó törvényhatésági bizottsági rendkívüli közgyűlésre hivta össze. Az ünnepség napirendjét itt közöljük: 1. Délelőtt § órakor istentisztelet a ref. templomban. Egyházi beszédet tartja: Tihasyi-Kiss Sándor segédlelkész, 2. Délelőtt 10 órakor a vármegye székházának dísztermében törvényhatósági rendkívüli közgyűlés, melyen az arckép leleplezése alkalmával dr. Szász Károly v. b. t. tanácsos, volt képviselőházi elnök, megyebizottsági tag mond emlékbeszédel 3. Délután 1 órakor társasebéd. | A kegyeletes ünnepre a megye bizottság tagjain s a fővárosi illetékes tényezőkön kívül meghívást kaptak a dunántúli református egyházkerület és annak pápai tanintézetei is. — Városi közgyűlés lesz e hó 28-án a 29 pontból álló nagy tárgysorra való tekintettel délelőtt 9 órai kezdettel. A íárgysorból megemlítjük a következőket: piaci rendtartás módosítása, vigalmi adó szabályrendelete, városi ingatlanok eladása, tisztviselők kérelme szolgálati pótlék rendszeresítése iránt, az élelmezési bizottság hatáskörének módosítása, iparoktatási díjak felemelése, különböző nyugdíjazási kérvények stb. — A királyság pártja. A Magyar Királyság Pártja, mely a napi politikától függetlenül küzd a magyar nemzeti királyság felséges eszméjének megvalósításáért, városunkban is meg fog alakulni. E tárgyban folyó hó 21-én a városházán rendkívül népes értekezlet volt, amelyen dr. Tenzlinger József polgármester formás beszédben szólett az alakulás magasztos céljáról, hangsúlyozva, hogy a nemzet léte mindig a szent korona lététől függött. Majd dr. Uzonyi tanácsos ismertette a párt célját és szabályait. Ugyanezen alkalommal ugyancsak ő a Területvédé Liga fontos feladatait is ismertette s naiután kimondatott, hogy a megjelentek mindkét egyesület helyi megalakulását szükségesnek tartják s e célból a szükséges gyüjtőivek is kiosztattak, a szervezési munkálatokkal Uzonyi tanácsost bizták meg. — Ifjúsági atlétikai verseny. A kollégium sportkörének a bencés gimnázium és az állami képző közreműködésével vasárnap délután a várkerti sportpályán rendezett versenye gyönyörű időben, rengeteg néző jelenlétében fényes sikerrel zajlott le. A rendezés most is mesteri volt. Olyant, aminőt Kovács Lajos Jenő tanártól várni lehet, aminőt azonban kapni alig lehet mástól ez országban, mint tőle. A versenyek hőse Szűcs Gyula kollégiumi VIII. o. t. volt. Az ifjú atléta 3 versenyszámban győzött, gerelyvetésben országos ifjúsági rekordot teremtett. A teljes eredményt itt közöljük: 100 m. síkfutás. 1. Rziha E. VIII. BF. 12,mp. 2. Kántor D. VIII. RK. 3. Kellner A. VII. RK. 60 m. síkfutás (16 éven alul). 1. Pödör I. IV. BF. 8*2 mp. 2. Bátky K. V. a) RK. 3. Jezerniczky L. V. b) RK. és Tomsich M. IV. BF. 110 m. gátfutás. 1. Szűcs Gy. VIII. RK. I8'9. 2. Kellner A. VII. RK. 3. Rziha E. VII. BF. 100-200— 300-400 m. stafétafutás. i. Ref kollégium 2 p. 21-6 mp. (I. Kovács B. VII. 2. Schwarcz I. VIII. 3. Lengyel Z. VIII. 4. Kántor D. VIII.) 4 X 100 m, stafétafutás (16 éven alul). 1. Bencés főgimn. 59 4 mp. (1. Kolbe IV'. 2. Tomsich M. IV. 3. Czinder Gy. IV. 4. Pödör I. IV.) 1500 m. távgyaloglás. 1. Györffy I. VIII. RK. 8 p. 15 mp. (Ref. koll. rekord.) 2. Végh I. VII. RK. 3. Döbröntey B. VIII. RK. Magasugrás. 1. Balla K. VIII. RK. 159 cm. 2. Tömör B. VIII. BF. 153 cm. 3. Kellner A. VII. RK. 153 cm. Rudugrás. 1. Döbröntey B. VIII. RK. 290 cm. 2. Tömör B. VIII. BF. 280 cm. 3. Kántor D. VIII. RK. 270 cm. Hármasugrás. 1. Szűcs Gy. VIII. RK. 1226 cm. (Ref. koll. rekord.) 2. Balla K. Vili. RK. 1201 cm. 3, Tömör B. VIII. BF. 1100 cm. Gerelyvetés. 1. Szűcs Gy. VIII. RK. 4364 cm. 2. Rezenka J. VIII. RK. 3381 cm. 3. Sauer G. TK. 3200 cm. Súlydobás. I. Szűcs Gy. VIII. RK. 1063 cm. 2. Polgár L VIII. RK. 905 cm. 3. Rezenka j. VIII. RK. 885 cm. — Katonai kinevezés. Horthy Miklós kormányzó Zsilinszky Károly századost, özv. Zsilinszky La'josné fiát és dr. Domoakos Géza járásorvos sógorát, a nemzeti hadseregben őrnaggyá nevezte ki. — Elhunyt jegyző. A pápai járás érdemes jegyzői karát mély gyász érte: a jegyzőegyesület páratlan buzgaimu elnöke, Fodor Gusztáv csóti körjegyző, e hó 20-án munkás életének delén, 48 éves korában elhunyt. Halála nem jött váratlanul. Régebb idő óta sorvasztó betegség gyötörte, s az azeiőtt piros-pozsgás arcú, makkegészséges, élénk temperamentumu férfiú napról-napra jobban összeroskadt, ereje, munkakedve megtorpant, s utóbbi időben már csak váza volt önmagának. A halál áldás volt reá, megváltotta kinos szenvedéseitői, de mély sebet ütött mindazok szivén, akik Fodor Gusztávot szerették, tisztelték és becsülték nagy munka készségéért, agilitásáért, a közügyek iránti Önzetlen lelkesedéséért, előzékeny, kedves modoráért. A boldogult, mint "a járási jegyz'őegycsüiet elnöke, nemcsak a jegyzői érdekeknek volt megalkuvást nem tűrő szószólója, de hivatali nagy elfoglaltsága mellett melegén felkarolta a tűzrendészet ügyét is, s évek során át viselte a Bakonyvidék tlzrendészeti felügyelője tisztét. A kiterjedt csóti körjegyzőség a néppel együttérző, derék vezetőjét vesztette el btnne; de legtöbbet vesztett nagy családja, amelyben szerető hitvese és nyolc neveletlen árva siratja a legjobb férjet és "legjobb édes apát. Temetése pénteken délelőtt volt Csót község és környéke impozáns részvéte mellett. Áldás emlékére! — Sorozás, helyesebben pótszemle lesz e hó 26-án városunkban, az 1899. évben születettek részére. A pápai járás sorozóbizottsága elnökéül Saáry Lajos ügyvéd, a városi bizottságban elnökül Mikovényi Ödön ny. kir. ítélőtáblai biré neveztetett ki. — Templomi ének- és zenekar. Marton Győző, a katholikus egyház buzgó új karnagya templomi ének- és zenekar szervezését kezdeményezte. Ei ügyben ma délután lesz a plébániatemplomban az első megbeszélés, mely alkalommal a jelentkezők részére karnagy-próbát is tartanak. — A főváros lakosságának élelmezése. A főváros lakosságának élelmezése a legnehezebb, de a legsürgősebben megoldandó feladatok egyike. Az Ország megerősödésének, a termelő munka és az ipar megteremtésének egyik főtétele, hogy a főváros lakossága mielőbb élelemmel láttassék el. Ezt a célt van hivatva szolgálni az .Élelmiszer Felhozatali Egyesülés", mely a Hangya, Háztartás, Áruforgalmi R. T., Budapest Székesfővárosi Községi Élelmiszerárusító Üzem, Magyar Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi R. T., Magyar Vadkiviteli Vállalat és Tojáskereskedelmi R. T. közösségéből áll. Az egyesülés közvetlen a termelőktől, a gazdáktól vásárol, s így összekötő kapcsot képez a falu és a város között. Az Élelmiszer Felhozatali Egyesülés a legkedvezőbben, a legelőnyösebben s a legjobban veszi meg a főváros közönségélelmezési célra szükséges élelmiszereket, azért a gazdaközönség saját érdekét szolgálja, ha a közérdekű Egyesüléssel közvetlen megteremti az összeköttetést. Az Élelmiszer Felhozatali Egyesülés a Hűtőház telepén (Budapest, IX., Tóth Kálmán utca 8—10.) működik s így romlandó élelmicikkeket is nagyobb mennyiségben tud megőrizni a fogyasztó közönség részére. — Tejszövetkezetek. A „Pápavidéki Gazdák Szövetsége" kezdeményezésére a földmivelésügyi minisztérium kiküldöttje, Benedekfy gazdasági szaktanár a jövő héten Pápára érkezik, a háború alatt megszűnt tejszövetkezetek újjászervezése végett. Elsősorban Bakonyjákó községet keresi fel, ahol szarvasmarhatenyésztő egyesület létesítésére is alkalmasnak látszanak a viszonyok. Ez lenne a pápai járás területén az elsé-ilyenneml egyesület és talán alkalmas lenne arra, hogy kisgazda-közönségünknek a szarvasmarhatenyésztés és tejgazdaság fejlesztése iránt igen csekély érdeklődését fokozza. x Mérnöki iroda megnyitás. Vidos 'Simon m. kir. műszaki tanácsos, hites földmérő, mérnöki irodáját Pápa, Szentilonai-utca 5. sz. alatt megnyitotta. — Mindenhol, csak itt nem. Immár Egerben, Miskolczon, Székesfehérvárott, Vesz| prémben és legutóbb Győrött is betiltották az érzéki idegen táncokat. Csak éppen Pápán virágzanak még. De a dicséretet már — mint a puritánságban elsők — zsebrevágtuk. — Ellátatlanok reviziéja. Az ellátatlanok névjegyzékét szigorú revízió alá veszik. Idegen tisztviselők vezetésével kiküldendő bizottságok fognak működni. Nincs kétségünk felőle, hogy a pápai eliátatlarrók aránytalan számáról szóló hivatalos jelentést a tartandó vizsgálat meg fogja dönteni. — Népkonyha. A város szeretné ismét megnyitni a népkonyhát, de az aránytatanul megnövekedett költségekre nincs fedezete. Ezért a környékbeli gazdákhoz fordui, hogy adományaikkal tegyék lehetővé e fontos szociális intézmény fenntartását. — A lakásrendelet hatálya. A lakásügyek min. biztosa kiterjesztette városunkra a lakásrendelet 7. §-ának hatályát, mely szerint az 1914. év óta beköltözőitek, amennyiben korábbi lakáshelyükön is van lakásuk vagy más helységben elhelyezkedhetnek, a városból kiutasíthatók. x T. olvasóinknak. Több mint egy millió korona nyerhető a in. kir. osztálysorsjátékon. Rendeljen azonnal a hírneves Benkő Bank Részvénytársaságnál (Budapest, VI., Andrássy-út 60.) sorsjegyet. Hivatalos árak: egész 68, fél 34, negyed 17 korona. Minden második sorsjegy nyer. Prospektust kívánatra ingyen küld a hírneves bankház. — Halál a temetésen. Libisch Mariska, városházi gépírónő, három nap előtt édesanyja temetésére ment Veszprémbe. A temetésen hirtelen rosszul lett és rövid szenvedés után szivszélhüdésben meghalt. Nem tudta elviselni édes anyja halálát. A szelíd lelkű, finom modorú úrileányt a városházán mindenki szerette, tragikus halála őszinte mély részvétet keltett. Pályatársnői gyászjelentést adtak ki elhunyta alkalmából, a Kath. Leánykör koszorút küldött sirjára. Tegnap délelőtt gyászmise volt lelkiüdvéért a bencés templomban. Legyen könnyű a föld a szerető jó leány hamvai feletti — Megszállottak segélyezése. A székesfehérvári gazdakör javaslata alapján, Székesfehérvár szab. kir. város törvényhatósága elhatározta, hogy a megszállott magyar területek magyar lakossága részére a város földmíves gazdaközönsége részéről minden búzával bevetett kat. holdterület után 5 kg. búzát ad. A kivetés most megtörtént: 778 gazda 1355 kat. holdja után 6775 kg. buza vettetett ki. A behajtást a gazdakör eszközli. — Gyönyörű példája az áldozatkész testvéri szeretetnek! — Ki találta meg? Folyó hó 13-án délután egy német szövegű (átszámítási táblázat) könyv elveszett; kéretik a megtaláló, hogy azt a városi fogy. adéhivatalnál átadni szíveskedjék. — Rongyos bankjegyek beváltása. A rongyos bankjegyek beváltására vonatkozólag az Osztrák-Magyar Bank a következőket közli: Rongyos bankjegyeket tetszés szerinti mennyiségben kicserélnek az intézetek, a közönségnek tehát nincs oka nyugtalanságra. A bankjegyből ha egy darab hiányzik, csak az aránylagos értéket vonják le, kopottság vagy szakadás a kicserélésre nem akadály. A bank csak a 7-es szériás két^oronásokat nem cseréli ki, intézetei azonban fizetési eszközül ezeket is elfogadják. JL