Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-08-28 / 35. szám

A pápai kir. jérá&birótág. Pk. 2867/1920. sz. Hirdetmény. A pápai kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag elveszett következő okirat: A magyar államvasutak pápai teheráru pénztára által Drach Adolf feladó nevére Szűcs Gyula címzett részére 850 korona utánvételről Pápán, 1920. évi március 4-én 844. sorozat, 3/439. rovat­lapwám alatt kiállított igazolvány megsemmisí­tése iránt az eljárást Drach, Adolf pápai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhívja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben történt har­madszori beiktatását követő naptői számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellenkező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére semmisnek fogja nyilvánítani. Pápa, 1920. évi augusztus hó 17. napján. Dr. ftírst sk. kir. járásbiró. saját érdekében, ha gazdasági gépet, autót, vagy gépészeti anyagot venni, eladni, cserélni, vagy bizományba adni • • szándékozik, tlUTFLESZ műszaki és gépkereskedelmi Irodájában Pápán, Főutca 19. szám alatt. A bejelentés állandó nyilvántartása foly­tán, melybe bárki betekinthetsz eladóval, illetve a vevővel közvetlen érintkezhet. Állandó raktér gazdasági gépek, motor­kerék, autógummi és gépészeti anyagokból. Megbízást és beraktározást elfogadunk. >212. szám. 192a A Pápai Kerülatl Munkásbiztositó Pénztártól. HIBDETHENT. I. napibérogztályba tartoznak A magyar királyi minisztérium 6368/1920. M, E. számú rendelete alapján az 5400/919. M. E. és 6250/919. M. E. számú randeletekben a kötelező és önkéntes biz­tosításra a tisztviselőkre, művezetőkre, keres­kedősegédekre atb. megállapított évi 12.000 korona, Illetve napi 40 korona bérhatárt 1920. évi szeptember hó 1-től kezdődő Hatállyal .évi 24.000, Illetve napi 80 koronában állapí­Ugyaaezért feltúrjuk » érdekelt munkaadókat, hogy mindazon alkalmazottaikat (tisztviselő, művezető, segéd stb.); kik fentiek alapján újból biztosítási köte­lezettség alá esnek, 1920. évi szeptember hó 10-lg a törvényes következmények terhe mellett bejelenteni el ne mulasszák. Akik már eddig Is be voltak jelentve, azokat újból bajelenteai asm kdl. II. A magyar királyi népjóléti és munkaagyi minisz­ter az 5400/919. M. E. számú kormányrendelet 5 §-ában foglalt felhatalmazás alapján 25263/920. sz. rendeletével 1920. évi szeptember hó 1-tö| kezdődő hatállyal a bérosztályt az eddigi hét helyett kilenc bárosztályban a következőképen állapítja meg: S e 9 é 3 K keresetig, II. ' . 3 K-n felül 6 , Hl. , « 6 „ „ 9 „ IV. , * 9 „ „ 12 „ <„ „ V. , , 12 „ „ 15 „ , VI. „ V 15 ff ff 18 j, jf VII. „ . 18 , . 30-. „ T VIII. , „ 30 , , 45 . . IX. B * 45 9 * összjövede­lemre való tekintet nélkül. C szerint fizetendő Járulék Ipari, kereskedelmi stb. alkalmazottak után; 1. napibérosztályban napi — K 14 f, heti — K 84 f. 11. » » » 32 „ j. 1 „ 92 , 111. y) » » ^4 ff » 3 » 24 * IV. J9 — 74 ff V ff ff 4 , 44 „ V. » — 06 » * » » 5 . 76 , VI. * » 1 * 16 , , 6 ), 96 „ VII. 71 1 „ 70 „ , 10 . 20 „ Vltl. Jf „ 2.70, s 16 . 20 „ IX. J? 4 .. 20 _ » » » • 25 , 20 , Háztartási alkalmazottak után : I, napibérosztályban napi — K 06 Jf, heti — K 36 f. II: » v n 12 » » — , 72 , III. ff » — » 18 » , 1 - 08 , IV. » » » ff » 1 » 56 • V. ^ n 19 32 g „ 1 » 92 . VI. ff — 40 n » » » 2 « 40 , VII. ff » — » * * 3 ff 60 , VfM. ff ff ff 90 y, „ 5 » 40. IX. • ff 1 „ 40 , „ 8 „ 40 , I H c z é s. A segélyezés megnevezése J­ii. [ ra IV. V. VI. VII. VIII. | IX. A segélyezés megnevezése bérosztá1yban — korona Átlagos- napibér 4*50 7-50 10-50 1350 16-50 24­38­60-— / 1 napra (a keresetképtelenség 3. napjától sstá­Táp- | mítva) az el«ö 4 hétben (at átl napibér 00°,; u-a) 1-20 2-70 4-50 630 810 990 1440 22 80 36'­8*40 1890 31-50 4410 56-70 69-30 100-80 15960 252­Táppén*. ­( I napra, 4 hétén túl (ax átlagos napi­bér 75°/ 0-a> 1-50 3-30 560 780 1010 12-30 18­28 50 45-­Táppén*. ­1 1 hétre 1050 2310 3920 54-60 70 70 8610 126 — 1.9950 315 — Terhasiégi és gjermek*' ágyi segély 1 napra a. biztositott nök részére (a* átlagos napibér teljes összegében) 2­4-50 750 1050 13 50 16-50 24­38-­60'­Terhasiégi és gjermek*' ágyi segély t 1 hétre 14­3150 52-50 73-50 94 50 115-50 168 — 266­420­Szoptatási segély azoknak a nőknek, akik gyerme­keiket aioptatják, a gyermekágyi segély megaíönéeét követö 12 héten át, aapl 8 korona, — 1 bétjre 14 k o r o n á Oyermekágyl segély a biztosítottal egy háztar­tásban élö és keresettel nem bírd, nem biztosított családtagok részére, a lebetegedés első napjától kezdve ö héten át napi 3 korona, - 1 hétre 21 korona Temetk. segély a biztosított tagok után 60 140 220 320 400 500 720 1140 1800 Az ipari, kereskedelmi stb. alkalmazottak után az átlagos napibér 6<tyo-a, a háztartási alkalmazottak után 2°7o-a fizetendő betegsegélyezési járulék címén, ezenkívül minden alkalmazott után heti 25 fillér baleseti díj fizetendő, e tekintetben minden megkezdett hét egésznek veendő. A fizetendő járulék felét a munkaadó az alkal­mazott fizetéséből vagy béréből levonhatja, azonban a baleseti dijat nem, ez egészben a munkaadót terheli. A munkaadók könnyebbsége céljából a pénztár 1920. évi szeptember hó 1-én alkalmazásban levő alkalmazottakat az eddigi bejelentések alapján hiva­talból fogja az új napibérosztályba besorozni. 1907. évi XIX. t.-c. 12 és 14. §§-ai alapján a ka-, illetve kilépések, valamint a fizetésben beállott változás a belépés, illetve kilépés, valamint a bérvál­tozás napjától számítandó 8 napon belül bejelentendő. Mindennemű felvilágosítás a hivatalé* órák alatt délelőtt 8—12-ig a pénztár hivatalos helyiségében nyer­hető, vidékiek írásban is fordulhatnak a pénztár veze­tőségéhez. A levélborítékra „Az 1907. évi XIX. t.-c. alapján portómentes" záradék rávezetése után bé­lyeg nem kell. Fentiek alapján felhívjuk a munkaadók figyelmét, hogy még eddig be nem jelentett és fentiek szerint be­jelentendő alkalmazottaikat a jelen hirdetmény megje­lenésétől számítandó 8 napon beltl bejelenteni el ne mulasszák, mivel e határidő lejárta után a bejelentési adatokat a munkaadók költségére a helyszínére kikül­dendő saját közegeinkkel vétetjük fel. Amidén a pénztár vezetősége felhívja a munka­adói érdekeltség figyelmét a jelen Hirdetményben fog­laltak pontos betartására, joggal elvárja, hogy a m. kir. kormány rendeleteit minden tekintetben betartja és azoknak eleget is tesz. Dr. Tóth István miniszteri biztos. Pápa, 1920. évi augusztus hó 18-án. Szcglcthy József h. igazgató. ZSOLDOS TANINTÉZET Budapest, YU., Dohány-utca 84. |||||| a legjobb sikerrel készít elő :i!ii IIIII! polgári- és középiskolai llljll MAGANVIX8GÁKBA, fel-vételi vizsgákra stb. Telefon; József 1,24-47. Jegyzéke a pápai állomáson 1920. évi augusztus hó 30-án délelőtt 9 órakor elárverezésre kerüld áruknak. 1. 1 láda szurok 53 kg. 2. 1 használt ttres hordó 65 „ 3. 1 n >» » 30 „ 4. 1 köteg (3 drb.) ko»ár 13 „ 5. 8 üres rekesz n 6. 28 ürei tojásos láda 340 „ 7. 2 pálinkás hordó (egyik üres) 34 „ 8. 7 használt üres hordó 758 9. » n » 56 „ 10. 3 csomag használt üres zsák 52 .„ 11. 1 üres láda 16 , 12. 2 láda cognac , 189 „ 13. 14 használt üres hordó 2684 * 14. 1 hordó ecet 37 „ Az áruk a venni szándékozók által közvet­lenül az árverés előtt megtekinthetők. Az igazgatóság*. Z O Z Ó erém, szappan, púder, sampon a legtökéletesebb és legkeresettebb toilette szerek. Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. készíti: HUNNA-gyégjszertár laboratóriuma == Budapest, IX., Ráday-utca 12. 1 Kiváló roinoségfU FRISS BAJORSORT ajánl hektoliterenként 700 koronáért Fischer A. cég 9 Pápa* Benzin­Petróleum Szesz­YASHORDOKAT szállít kölcsönben is BlCHER KÁROLY vashordótelepe Budapest, V., Arany János utca 27. ez. Telefon: 41-71. ríilclclcl'S® A Kuruc-utca lO. ház nzabadkézből eladé. Bővebb felvilágosítás nyerhető Sdinko Manónál, Rákóczi-utca 6. Ír. FLESCI-léle Lefhaaaraüb megezfinteti a CKABOFORM­^ KENÍCS UJP&L iíAPllVrO VISZKETEGSEGET, SÖfflÖR T, Ó TV ÁR T, RU HESSÉGCT. Nem pijikít, szagtalan, nappal is használható. Próbatégely, tégely és csalMi Wgely tagokban kapható az összes helybeli gyógyszertárakban, Tőrök J. lysgysztríárálíu Bddapestea, VI.. Klrály-utcá 12.

Next

/
Thumbnails
Contents