Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.
1920-08-28 / 35. szám
— Szezonzáró mulatságok. Hiába, vége felé közeledik a nyár. Az ágik lombjai kezdenek fonnyadni, sárgulni, a hideg szél egy-egy levelet lesodor tövéröl, a nyaralók, ezek a szerencsés halandók, akik még a jelen sivár viszonyok között is megengedhették maguknak a lukszust, hogy valamely kies vidéken nyugtathatták meg felzaklatott idegeiket, sietve jönnek haza, hogy betelepedjenek ismét a négy fal közé, amelyek védelmet nyújtanak a hűvösre fordult idő, az őszies eső ellen. Az egyesületek szintén búcsúznak a nyártól. Mult vasárnap a tapolczaparti kertihelyiségekben egyszerre három helyen is tartottak szezonzáró táncmulatságokat. Szólt vidámín a zene, a nyarat búcsúztató muzsika. Az egyik helyen a Felsővárosi r. kath. Olvasókör, a másikon az építőmunkások, a harmadikon a Polgári Kör tartották mulatságaikat. Különösen az építőmunkások mulatságán voltak rengeteg sokan; csakúgy rengett a föld a táncosok tömege alatt. De hát okunk volt-e vidám muzsikaszóval búcsúzni a nyártól, mikor a sárguló lombok mögül immár előbúni készül a Tél, amely ki tudja milyen nyomoruságokat, nélkülözéseket és szenvedéseket hoz reánk ?... — Menetrendváltozás. Hétfő óta a délután Szombathely felől érkező vonat menetrendjében változás állott be. 6 óra 28 perc helyett már d. u. 5 óra 15 p.-kor érkezik és tovább indul Győr felé 5 óra 50 p.-kor. — A város kérelme. A város kérvénnyel fordult a honvédelmi miniszterhez, hogy a csóti vagy ostfiasszonyfai katonai táborból szükséglakások céljaira barakkokat engedjen át. A miniszter válaszában tudatja, hogy a csóti tábor hazatérő hadifoglyoknak, az ostfiasszonyfai lőszertelepnek van fenntartva, a bruck-királyhidai feloszlatott táborból azonban, amennyiben még van ott anyag, rendelkezésére bocsátanak a városnak néhány bankkot. — Pápai atléta orsz. rekordja. A Pápai Sport Egylet atlétáinak sorozatos fővárosi szereplése várakozáson felüli, fényes eredménnyel zárult. A BAK., FTC. és OTE. ifjúsági versenyein vettek részt az egyesület atlétái, ahol a fővárosi versenyzők szinejavával mérték össze az erejüket. A végső eredmény 4 első és 1 második díj s köztük egy országos rekord. És pedig: Balla Kálmán 165cm.-rel magasugrásban, Tömör Béla 280 -f 23 = 303 cm.-rel rhdugrásban, Szíics Gyula 1048 cm.-rel súlydobásban és 42 m. 65 cm.-rel gerely vetésben vívta ki szívós küzdelem után az első helyet. Utóbbi ezenkívül diszkoszvetésben — 27 m.-rel -- a második helyre került. A fenti szép eredmények közüi Sztics Gyulának a gerelyvetésben elért 42 m. 65 cm.-es dobását kell külön is kiemelni, miután azt a Magyar Atl. Szövetség az eddigi 40 m. 28. cm.-rel szemben áj országos ifjúsági rekordnak ismerte el. Érdekes ez azért is, mert a szénior gerelyrekordot Kóczán Mór, a diszkoszt pedig Toldy Sándor tartja, akik egykor szintén a pápai kollégium növendékei voltak. — Uj járulék ét segélyezés a munkásbiztosító pénztárnál. A munkásbiztesító pénztáraknál szeptember hó 1-ével új járulékfizetés és segélyezés lép életbe. A miniszteri rendelet szerint az eddigi napi 40 koronás bérhatárt 80 koronára, illetőleg az évi 12.000 koronás bérhatárt 24.000 koronára, az eddigi hét napibérosztályt pedig kilencre emelték fel. A hatodik napibérosztályig sem a járulék, sem a segélyezés mértéke nem változik, t hetedik napibérosztálytól kezdve azonban úgy a járulékoknál, mint a segélyezéseknél jelentékeny emelkedés történik. Az uj rendelkezés különösen a terhes és gyermekágyas anyákat vette védelmébe, úgy hogy a IX. napibérosztályban ezek hetenként 420 korona segélyt kapnak. A helybeli munkásbiztosító pénztárnak e tárgyban kibocsátott, s mai számunkban teljes egészében kézölt hirdetményét minden érdekeltnek áttanulmányozásra figyelmébe ajánljuk. — Fényképészet — mesterség. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 61.752/920. számú rendeletével elrendelte, a fényképészeti ipar a képesítéshez kötött mesterségek soraiba vétetett fel. A tanoncok beszegődtetendők, a segédek munkakönyvvel látandók el. Iparigazolvánnyal nem biró amatőr fényképészek pénzért nem készíthetnek fényképeket, mert iparügyi kihágást követnek el, miért is megbüntethetek. — Árvizsgálé bizottság. Két hét előtti számunkban közöltük az árvizsgáló bizottság új tagjainak névsorát. A tanács által felterjesztett névsor most felsőbb helyen megerősítést nyert s a bizottság immár megkezdheti működését. Lesz elég tenni valója, amit, ha becsülettel elvégez, minden fogyasztója a városnak hálás lesz érte. — A női kórház. A varos a női kórházat — tekintettel a beteglétszámhoz képest aránytalan nagy fenntartási költségeire s a fennálló lakásínségre is — ideiglenesen megszüntette s a betegeket az irgalmas kórházban helyezte el. — Cukor érkezett a járásnak. A már oly régen előjegyzett és kifizetett cukor, amely a volt blokád miatt útközben elakadt, megérkezett, a jövő héten kerül kiosztásra. Járásunk községei Víz Ferenc nagykereskedőnél kapják kézhez. V — Négy nap alatt készül el egy ház. Miat azt múlt számunkban is jeleztük, a kormány a wággonlakók részére házakat építtet. A kereskedelmi miniszter és államtitkára a napókban tekintették meg annak a háznak mintáját, amelyből Kőbányán és Újpesten körülbelül 80 katasztrális hold csatornázott területen akarnak a waggonlakók részére telepet felépíteni. A ház 50.000 koronába kerül, vakolva, meszelve, ablakokkal, takaréktüzhellyel, mosdóval, kályhával és villanyvilágítással van felszerelve. Békeidőben egy ilyen ház ára 3000 K volt. A 6000 waggonlakó közül eddig 500 waggonlakó jelentett be igényt ilyen házra. 100 igénylő egyszobás, 300 kétszobás és 100 három-négy szobás ilyen lakást kért. Az építő akciót a kormány is támogatni fogja. Ezeket a lakásokat más lakásinségesek is igénybe vehetnék, sőt a vidéken is akarnak ilyen házakat építeni. Az összes waggonlakók részére szükséges házakat körülbelül száztiz nap alatt készítenék el, ha bürokratikus lassúság nem akasztja a munkát. A waggonlakók lakáshoz juttatásával több ezer waggon szabadulna fel a közlekedés céljaira. — Beiratások. Az ipariskolában az 1920—21. tanévre — miniszteri rendelet folytán — a beiratások szept. 1-től 5-ig lesznek. A rendes oktatás szept. 6-án veszi kezdetét. A beiratásnál fizetendő összeg 30 K, amelyben foglaltatik: 10 K beiratási díj, 10 K tandíj és 10 K első félévi tanszerátalány. A második félév elején (februárban) még 10 K tanszerátalány fizetendő. , — Egyleti gyülésezések. A hivatalos lap szombati száma kormányrendeletet közöl, amely szerint a láttamozott alapszabályokkal biró egyesületek és fiókegyesületeik bármiféle gyűlést csak akfcjor tarthatnak, ha azt három nappal előbb írásban bejelentik az illetékes rendőrhatóságnál. Ha a rendőrhatóság a gyűlés megtartását az állami és társadalmi rend, a közbiztonság vagy a köznyugalom szempotjából veszélyesnek tartja, a tervezett gyűlést betilthatja, de ha a bejelentés után 24 órával nem nyilatkozik, a gyűlés engedély nélkül is megtartható. — Elkeseredett leány. Szimacsek Mária f. hó 24-én öngyilkossági szándékból lysoformot ivott. Komolyabb baja nem történt. Az Irgalmas-rend kórházában ápolják. — Lopás. A városháza udvarán elhelyezett hordóból, melyben 400 liter szesz volt, amely a gazdaközönség részére került volna szétosztásra, — ismeretlen tettesek 115 litert elloptak a zár feltörése után. A nyomozás megindult. A kár 6000 korona. — Magyar farmgazdaságok. A menekült családok és háborúval összefüggő okból kenyerüket vesztett családok érdekében új vállalat alakult augusztus második felében Budapesten Első Magyar Farmgazdasági és Ipari R. t. cimmel. A vállalat 2—8 holdas farmgazdaságon helyezi el a családokat, amelyek főképpen baromfitenyésztéssel, gyümölcstermeléssel, méhészettel, halgazdasággal és népiparral foglalkoznak majd. A telepeseknek a vállalat építtet lakóházakat, s fizetésen és termelési jutalékon kívül különböző értékű kedvezményeket is ad. Jelentkezni a szervező irodában lehet: Buflapest, VI.,- Andrássy-ut. 66. II. 15. — Elhagyott tárgyak. A Griff-szálló portásánál hagyott tiszti sapkát és köpenyt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Aug. 21. Klein Jakab izabé és neje Woisz Cecília fia: László, izr. — Tax • Mátyás földmives ét neje Mehringer Erzsébet fia: József, rk. — Lőrincz Antal kocsis és neje Barka Mária leánya: Mária, rk. — Szabó István kecsis és neje Varga Mária leánya: Mária, ref. — Tömböl József földmives és neje Talos Terézia leánya: Terézia, ref. — Schwarz Emil szövőmester és neje Soukup Mária leánya: Anna, rk. — Szabó Benjámin kereskedösegéd és neje Nagy Vilma fia: Benjámin, unit. Aug. 23. Németh György cipész és neje Vajda Lidia leánya: Gizella, ev. — Sulyok Dezső ügyvédjelölt és neje Gárdos Etelka leánya: Mária, rk. — Bodanzki Sámuel kereskedő és neje Grosz Emma fia: Emil, izr. Aug. 25. Takács Mihály földmives és neje Qereca Juliánná fia: Sándor, rk. Meghaltak: Aug. 21. Farkasdi Istvánné Németh Erzsébet, kocsis neje, rk., 38 éves, hashártyalob. — Berki Anna, rk., 15 hónapos, bélhurut. — Vörös Ferenc földmivaa, rk., 23 éves, bélrepedés. Aug. 23. Orbán János, ref., 10 hónapos, ttdélob. Házasságot kötöttek: Aug. 23. Dr. Frank József orvos, izr. és Nuszbaum Hilda tanítónő, izr. A szerkesztésért ideiglenesen felet: Náiik Pál. Pápa, 1§». Főiskolai könyvnyomda. PANNÓNIA CIPŐGYÁR (a baromfipiac mellett) készít (mérték után is), raktáron tart s 0 gyári áron elad mindenféle gyermek-, leányka-, fiu-, női- és férfi-cipót. TisztviBelőknek árengedmónj. í Egy e&inoa ebédlő-szoba bútor jutányos áron eladó Damjanich-utca 4. szám alatt. A Belvárosban egy emeletes ház eladó. A házon van 6 szoba, 2 konyha mellék—r helyiségekkel és tágas pince. Bővebbet a kiadóhivatalbau. A Rákóczi-utca 13. szám alatti két utcára nyiló, jókarban lerő m HAZ két modern lakással, v mellékhelyilégekkel, egy raktári, vagy műhelyi célokra alkalmas különálló épülettel, szabad kézből azonnal eladó. Bővebb felvilágosítást nyújt a tulajdonosnő. *»* < í N e iparkodjon oly nagyon élkiílözhető dolgait eladni, míg házhoz nem hivat! II,) c T nI. B legmagasabb árban Vü3i.l:ll . használt férfiruhát, fehérneműt, bútort, műfogakat, törött aranyat és ezüstöt, régiségeket és mindenféle használt tárgyakat. ószerész, Pápa, Bástya-utca 17. > *** KÜRTZ GYULA zoagoraraktára UH JSPapa, FÖ-tér. UXC