Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-11-15 / 44. szám

PAPAI HIRLAP MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. 1

L _ Előfizetési árak: Egész évre 40, félévre 20, ne^edévré % K. Egyes szám ára 40 KllérjjS^g-fyg FdfSKC Legújabb. Hamis hir a fővezér tárgyalásairól. A fővezérség budapesti tárgyalásairól az e hó 7-iki újságok hirei abban a beállításban, ahogy azt az újságok közölték, nem felelnek meg a valóságnak. Ez ügyben egy kommüniké fog megjelenni. A tegnapi újságokban bővebb íudósítások jelennek meg a fővezér budapesti tárgyalásairól. Ezekkel a hírekkel szemben, melyeket részben tendenciózusan közöltek, utalunk a 7., 8-iki újságokban megjelent Horthy-nyilatkozatra a minisztertanácsban. Megjegyezzük, hogy a fővezér semmiféle irányát ezzel föl nem adta, de természetesen, mint mindig, a törvény és jogfolytonosság alapján áll. Pécs kiürítése. Wien, nov, 3. Az ántárit a szerb főparancsnokságot felszólította, hogy Pécset haladéktalanul ürítsék ki. A kiürítés nagyon megkönyítené a jelenlegi kritikus szénhelyzetet, miután Magyarország ismét hozzájutna a pécsvidéki bányatelepekhez. A román határvonal. A legfelsőbb tanács november 3-iki ülésén elhatározta, hogy Romániához új jegyzéket intéz, amelyben azonnali választ követel a Magyarország kiürítése ügyében küldött első jegyzékére. Az új jegyzék kijelenti továbbá, hogy Romániának Erdélynek az első demarkációs vonalon túli részére vonatkozó igényeit nem teljesíti és hogy szövetségközi bizottságot küldenek ki, amellyel a román megbízottak elintézhetik a Magyarország és Románia között függőben levő valamennyi kérdést. Laptulajdonos: KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Levél a szerkesztőhöz. Tiszteletreméltó kézből kaptuk a múlt héten a következő, a szegény nép érdekeit melegen felkaroló, figyelemreméltó sorokat, várván a hatóság intézkedését: Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Két közleményt olvastam b. lapjánakszámaiban, a hirek rovatában, amelyek nemcsak azért töltöttek el igen kellemetlen meglepetéssel, mert tartalmuk megdöbbentő volt, hanem azért is, mert az újság — szerintem — nem kisérte olyan kommenntárral, amilyent azok a híradások nagyon, de nagyon kihívtak. Az a pár sor, amely ama lesújtó újdonságokat kisérte, a fezignáció, a belenyugvás hangját ütötte meg, ami pedig nemcsak nem elég, de nem is megokolt. Amikor a közénségnek azt kell megtudni, hogy az a fa, amelyet patikai adagokban, fűtői-fához való, hetekig tartó futkosással lehetett — ha lehetett — megszereznie: egyik hétről a másikra 35 K-ról 60-ra ugrik métersánkint, vagy a másik, hogy nem lesz többé hatósági hus és szalonna, — nem olyan, amit rövidesen lehet elintézni. Nem kell talán bizonyítgatnom, hogy ezek katasztrofális események, amelyeknek következményei beláthatlanok, vagy — ha úgy tetszik — nagyon is előreláthatok. Nézzük az elsőt: A városi tanács a fatermelő társaság bejelentését, hogy a tűzifa, amely tegnapról-mára majdnem 100°/

0-kal drágább lett, azzal szankcionálta, hogy nos tehát, ez lesz a fa maximális ára. Vagyis 700 helyett 1200 K. Hát ez így jól van? Ez a lerongyolódott lakosság, amely ma, amikor még a kezdetén vagyunk a télnek és rémségeinek, belenyugodjék ebbe? Miből fizesse rá a többletet, amikor a megélhetés jelenlegi követelményeinek sem tud megfelelni. Mi lesz a ruhátlan, lábbeli nélküli néppel, a betegekkel, ha majd fűtetlen vackában, főző-fa hiányában, még kenyeret se tud sütni, vagy krumplit főzni? Rémség csak elképzelni is. Pedig hát ennek az áremelésnek, ha mélyebbre tekintünk, lehetetlen jogos voltát elismernünk, vagy ha megokolják, azt helytállónak elfogadnunk. Hogy állhat a dolog az uradalom és a kitermelő társaság közt ? Az uradalom kiadta a kitermelendő fa ölét bizonyos összegért, amely a rezsi és polgári (de csak polgári legyén!) haszon hozzáadásával kitett mondjuk 700 K-t (20 X 1 q) eladási árat. Ha most az 1200 (q-kint 60) K lesz, vagy az uradalom járult ehhez — persze megfelelő részesedés ellenében —, vagy a társaság önkényesen tette meg, ami nem valószinü, t. i. hogy az uradalom ne osztoznék a haszonrészesedésben. Az előbbi esetben az uradalom ténye hivja ki a legerősebb kritikát, sőt megrovást, a másodikban a társaságé. És a városi tanácsnak semmi körülmények közt nem az lett volna a feladata, hogy megpecsételje ezt a tényt, hanem, hogy bekövetelve a szerződést, általában pedig érdeklődve a horrend emelés okai iránt, hatalmi szóval lépjen közbe, és ha másképp nem lehet, a kormány által, ha kell, storníroztassa azt a szerződést egészben, vagy egyetlen részében, és parancsoljon rá Esterházy grófra, hogy tessék saját rezsijében termelni a tűzifát, amikor a közönség és az uradalom közé tolt és természetesen haszonra dolgozó társaság haszna a közönségnek jut. A nag^ birtoknak ilyen szociális akció természetes kötelessége, és a humánus gondolkozás tőle egyenesen elvárható. A nép legtöbb rétege, a hivatalnok, a kistőkés, a munkát nern kapható, a hadirokkant, az árvák, az özvegyek a háborúban s az ezt követő forradalmakban teljesen tönkre ment, a föld, az erdő azonban megmaradt, s eltartja gazdáját. Éppen azért annak, akinek megmaradt — ha nem is csökkenéssel, vagy károsodással — életének minden feltétele és nagy vagyona, s ezzel nagy jövödelme, kötelessége, hogy segítse feleslegéből azokat, akik arra ráutalvák. És ha ennek a kötelességnek tudatára nem ébred a nagybirtok, a nagytőke, úgy homokra épült minden törekvés, amely ezt az országot talpra akarja állítani, amely kiegyenlítést prédikál a nincstelenek s a nagy vagyon birtokosai közt, és hiába való az a feltevés, hogy eliminálódik az a keserűség, amely — mindnyájan tudjuk — fennáll. Végezetéül ennek a tárgynak, még csak annyit, hogy minden méltánylással a ker. szociálista párt működése iránt, — ennek az itt és az országban ma már tekintélyes szervezetnek tudomást kell vala vennie erről a magában veszedelmet rejtő dologról, s egyenesen a kormányhoz fordulnia, hogy azonnal lépjen közbe, tekintet nélkül, azaz csakis a népre való tekintettel. Sajnos, a t. párt sem látszik ily irányban érdeklődni. A hatósági husszékek bezárása is borzasztó csapás lesz a közönségre. Persze azok, akiknek sertéseik vannak hízóban, nem tudják, mi volt ránk nézve ez a — ha szűken is mért — jótétemény : az olcsó hus és zsir. A városnak két irányú segítés, vagy legalább enyhítés áll kötelességében. Vagy igyekszik sertést vásárolni, ahogy tud, s ha némileg magasabb árak mellett fenntartani a kimérést, vagy lemaximálni a hentesek magas árait jóval alacsonyabbra, és szigorúan végrehajtani a kormány rendeleteit a pénznemekben való válogatás tekintetében is. Sajnos, hogy sem ez utóbbi kérdésben, sem még a kormányrendelettel maximált áruk ellenőrzésében nem látjuk a hatóság érdeklődését, és pedig egy vezető állásbeli tisztviselőnek azzal a sehogysem szociális érzésű megokolással tett nyilatkozatával menteni akarva, hogy akkor semmi sem lesz. Vagyis, csak legyen, hogy akinek módjában van, szerezhessen, a szegényebb — az nézze üvegen át a mézet, ez esetben a túltömött kirakatokat. Egy ezek közül. A devecseri gyászünnep. 1919 november 9. Lassan világosodó reggelen, szitáló esőben, haragos-szürke felhők alatt sietek a vasúti indóházhoz, hogy le ne késsem a devecseri gyászünnepélyre induló különvonatot. Aggódva tekintek fel a csapadéktól terhes égre, hogy remélhetek-e jobb időt a nagy napra, mire a kegyetlen Jupiter még jobban megereszti az égi tömlők száját, s valóságos zápor ömlik viseltes esernyőmre, amikor az indóház elé érek. Jobb volna tán visszafordulnom, morfondírozok magamban, de mikor látom, hogy a gyászünnepélyre igyekezők száma percről percre növekedik, s hölgyek is merészen szembenéznek a rakoncátlan idővel, a bátorság felülkerekedik bennem, s gyorsan helyet foglalok egy tűrhető állapotban levő harmadik osztályú kocsiban. A gőzmasina egyet füttyent, s 3/

48 órakor közel nyolcszáz utasával elindul célja felé .. . Az idő lassan múlik, a vonat még lassabban halad. A szén, a hajtó-energiának ez a fontos kelléke, csak igen kiszámítottan juthat gépezetének gyomrába, s rnint a roszszul táplált ember, fáradtan vonszolja tagjait. Az eső kitartóan esik, homályos ködbe burkolózik a tájék, amerre a szem eltekint. Körülöttem