Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-10-11 / 36. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK HETENK1NT KÉTSZER: SZERDÁN ÉS SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. EUöfizetési árak: Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 40 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő : DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Legújabb. A magyar békeszerződés. Párisi híradás szerint a magyar békeszerződést már teljesen kidolgozták és még október hónap folyamán át fogják adni a magyar békedelegátusoknak. A békeszerződés tartalmazza Magyarország definitív határait. Magyarország térképe a békefeltéteiek szerint négyszögalaku lesz 350—400 km. hosszú oldalakkal. Körülbelül 140.000 négyzetkilométerből fog állani az egész ország, lakosainak száma pedig mindössze 10 millió lesz. (Hiteles-e ez a híradás, nem tudjuk, de ha igen, akkor a magyar nemzet előbbutóbb meg fogja mutatni, hogyan lehet négyszögből kört alakítani.) Ugyancsak országunk határairól a berlini Lokalanzeiger párisi tudósítója ezeket jelenti: Északon egy darabig a Duna partja a határ, majd egy nyugatkelet irányú vonalat követ, amelyet még behatóbban meg fognak jelölni és ameíy valószínűleg Pozsonytól Komáromig fog haladni. A Duna nagy könyökénél ászakkelet felé fut a határ egészen Máramarosszigetig, ahol találkozik Románia és Csehszlovákia határával. Ettől a vonaltól északra fekvő terület a csehszlovák államé lesz. A keleti határ észak-déli irányú, Máramarosszigettől a Szamosig, majd a folyó mellett halad és innen keleti irányban Debreczen felé. A déli határ a Maros, Szentivánnál eléri a Tiszát, majd követi ennek régi medrét, végül kelet-nyugati irányt vesz fel és a Drávától északra fekvő Regedéig halad. Nyugaton annyira visszaszorul a határ, hogy Sopron már Ausztriához esik. Magyarország nagyobb területet veszít, mint amekkora megmarad, mert az elveszített területek nagysága 180 ezer négyszögkilométer. Hasonlókép elveszti lakosságának felét is. Keresztény pártok együttműködése. Tegnap Friedrich miniszterelnök elnöklésével értekezletet tartottak a keresztény szociálista, keresztény nemzeti, az egyesült földmives és kisgazdapárt, amelyen az együttműködés miden részletére nézve megállapodás jött létre. Az egyesűit pártok kilenc-tagu vezérlő bizottságot választottak és közös klubhelyiséget bérelnek. Megtalálták Kun Béla levelezését. Budapesten, a külügyminisztérium padlásán a napokban szenzációs jelentőségű csomagia bukkantak: megtalálták benne Kun Béla egész magánlevelezését. A több ezerre rugó levél, névjegy és kártya osztályozása most folyik; a fontosabb levelek tartalmáról a napokban fognak tudósítást kiadni. Az osztrák kabinetkérdés. A kormány minden körülmények között az egész kabinet lemondását fogja elhatározni. Most csak az a kérdés, hogy ez a ratifikáció előtt, vagy után fog-e megtörténni. Valószínű, hogy a kormány csak a ratifikáció után, tehát körülbelül 14 nap múlva fog érdemleges határozatot hozni. Uj kormány alakítására valószínűleg a mostani államkancellár kap majd megbízást, ki az alkotmány érteimében új névsort fog a főbizottság elé terjeszteni. Jugoszláv önkéntesek d'Annunzio ellen. Zágrábból jelentik: A lapok jelentése szerint Jugoszlávia összes részeiből, különösen Boszniából és Dalmáciából ezrével jelentkeznek az önkéntesek, kik fegyvert követelnek a kormánytól, hogy Fiume ellen vonulhassanak ésd'Annunziot szabadcsapataival együtt kiűzhessék. A kormány megtagadta a fegyverek kiadását, magatartása nagy elégületlenseget idézett elő. — Lapok kijelentik, hogy a kormány megkerülésével fognak felfegyverkezni a jugoszláv szabadcsapatok. Azok a külföldön terjesztett hírek, mintha György herceg akarna az önkéntesek élén d'Annunzio ellen vonulni, hamisak. Vannak azonban, kik önkényesen kikiáltották magukat vezérnek. A mozgalom jellege igen komoly. Akik visszatérnek. Pápa, 1919 okt. 11. A fővonalon vagyunk, vándor magyarok útján, a hadak útján. Akik visszatérnek, akik hazajönnek a rabság egy vagy több esztendeje után, azok mind érintik e várost, hosszabb vagy rövidebb időre megállnak minálunk, hogy itt pihenőjük legyen, hogy itt üdülést, enyhülést találjanak. Találnak is. Mint tavaly, nemsokára már egy esztendeje lessz, a nagy összeomlás után, úgy most is mindenki, aki arról a tájról jön, hol égnek meredő hófödte ormokon és szőlőlugasokkal beültetett virágkertekben a magyarság fennmaradásáért, Magyarország épségéért vívtuk harcainkat, nálunk szerető, meleg fogadtatásra talál. Sőt mintha azóta — a ránk szakadt katasztrófái is csapások következtében — mintha még melegebb szivüekké váltunk volna, mintha még jobban együtt tudnánk érezni a szerencsétlenekkel. Szerencsétleneket mondtam. De vájjon ők-e a szerencsétlenek, akik annyi idő után végre mégis honi levegőt szívhatnak, akikre végre magyar napsugár süt, akik látni fogják azokat, akiknek drága vonásai mindeddig csak lelkükben éltek: szüleiket, hitveseiket, gyermekeiket? Avagy inkább mi vagyunk a szerencsétlenek, akik egy vesztett háború csapását nem tudva megállani férfias kitartással, vészes konvulziók nehéz forgatagában hánykódtunk nyolc kínos hónapon keresztül. De hagyjuk az összehasonlítást. Azok felé forduljon tekintetünk, akik ma — akár egy új népvándorlás — mind sürübb és sürübb tömegekben térnek vissza balsors veszedelmétől és önmaga által rázúdított csapásoktól súlyosan látogatott hazájukba. Mit találnak, akik visszatérnek, mi vár reájok? Amit itt találnak — ebben a harc közvetlen nyomoruságaitól, az idegen megszállástól Isten kegyelméből adott kedvező földrajzi fekvése miatt megkímélt városkában — az még nem tehet reájuk szomorú hatást. Gyöngéd női gondosság étellel várja őket s mivel pénzük van elegendő s jó pénzen, drága nagy pénzen itt még minden kapható, elláthatják magukat útravalóval további útjukra is. De haj, már nem soká tart utjuk olyan területen át, ahol a magyar úr saját hazájában. Ha Komáromban át akarnak kelni a Dunán, már cseh szó fogadja őket, ha az ország fővárosába érnek, a mindig lenézett oláh katonát látják őrként a pályaudvaron és tovább keletnek és tovább le délnek — színmagyar vidékek gőgös, szívtelen foglyárjaként — idegen kérkedik szerte magyar földön, ellenség fosztotta ki mindenéből az alföld, a felföld, és Erdély lakosságát. Hogy mit érez az a magyar, aki mindezekről mindeddig semmit sem tudott, aki abban a hitben ringatta magát, hogy ha őt — talán ép cseh, vagy oláh árulás, de akár ha a harc szomorú véletlene is — az ellenség kezére juttatta, azért ebből, ezeknek láncolatából még nem zúdult ennyi baj hazájára, azt nehéz volna leírni. De hiszen a bajt nem is ez zúdította reánk. Bűnök követtettek el, mikben a visszatérő fogoly magyarok serege nem részes, miket talán éppen ők megakadályozhattak volna, ha akkor és mindnyájan egyszerre visszatérhettek volna. Amikor most visszatérnek, fájdalmas látvány tárul eléjük. De bennünket, kiknek alkalmunk volt beszélni nem egygyel, de százzal a visszatérők közül, az az önmagában is visszanyert szabadságában bízó szilaj magyar dac, az a megnyugodni nem akaró büszke magyar önérzet, meggyőzött és megnyugtatott a felől, hogy abban a honmentő nagy munkában, mely az új Magyarország fel-