Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-10-11 / 36. szám

építésében és majdan a régi Magyar­ország visszaszerzésében vár reánk, leg­biztosabb, mert legérintetlenebb, leg­edzettebb segítőtársaink lesznek azok, akik most hosszú fogság nyomaival meg­viselt arcukon, de azért mégis csillogó szemmel, mosolygó arccal köszöntenek be hozzánk, akik — visszatérnek. Á munkásbiztosító pénztárakról, A munkásbiztosító pénztárak mostanában ugyancsak népszerűtlenekké váltak. Nemcsak azért, mert a gyászos-emlékű kommün idején vezető-embereik jórésze túlon-túl exponálta ma­gát, hanem azért is, mert a két bal kézzel dolgozó tanácskormány a maga kapkodó rend­szerével bekényszerített a munkásbiztosító pénz­tárakba olyan foglalkozási ágakat is, amelyek a dolog természeténél fogva nem tartozhattak a munkásbiztosító pénztárak kötelezettsége alá. Biztosítási kényszer alá vonta pl. az egyházi, az iskolai alkalmazottakat, a lelkészeket, a tanárokat, a tanítókat, a közalkalmazottakat, kiknek mindnek meg voltak a maguk intézmé­nyeik, amelyek törvényesen gondoskodtak tag­jaikról betegségük, rokkantságuk idején. Anél­kül, hogy a biztosított tagok aránylag megfelelő rekompenzációt kaptak volna, felemelte a járu­lékot 3%-ról 6%-ra, úgy hogy egy egszerü cselédleány után magasabb munkásbiztosítási járulékot kellett, illetőleg kell még most is fi­zetni, mint békeidőben egy jobbfajta szakácsnő egész havi fizetése volt. Az előbbeni kilenc napibérosztályt öt osztályra vonta össze, minek folytán a tagok több mint 50°/<r a magas napi­bérosztályba került. Az alkalmazottakra nézve ez nem lett volna éppen baj, de a járulékok emelkedésével — mint előbb is mondánk — nem állott arányban a segélyezés mérvének megállapítása. A kommün bukása után aztán teljessé vált a káosz. A bekényszerített foglalkozási ágakból származó biztosított tagok után a fenntartó testületek sorban megtagadták az illetékek fizetését, azzal érvelvén, hogy meg­bukott a proletárdiktatúra, megszűnt a biztosí­tási kényszer, viszont a pénztáraknak meg ki kellett a járulékokat tovább is róniuk, mert a tanácskormány helyébe lépő köztársasági kormány mindeddig nem adott ki rendeletet, amely a további eljárást szabályozta volna, holott ha ezt idejében megteszi, sok felesleges munkától kimélte volna meg az adminisztráció­val egyébként is túlterhelt pénztárakat és sok zaklatástól a feleket. A viszás helyzet által előidézett kellemet­lenségeket ismerjük, káros következményeit a legjobban mi érezzük, kik a munkásbiztosítás ügyével — hogy úgy mondjuk — hivatás­szerűen foglalkozunk és azt szeretnők, ha ez az intézmény úgy a munkaadók, mint a biz­tosított tagok legszigorúbb kritikáját kiállhatná ; de egyelőre be kell érnünk azzal a reménnyel, hogy feltornyosult országos gondjai mellett most már majd csak sorát ejti a kormány annak, hogy a munkásbiztosító pénztárak ellen fel­hozott jogos panaszokat orvosolja. E feltevésünket pedig arra alapítjuk, hogy a népegészségügyi minisztérium vezetője, dr. Csilléry András, akinek legfelső fokon hatás­körébe tartozik a munkásbiztosító pénztárak irányítása és azok felett való felügyelet, az „Uj Nemzedék" e hó 4-iki számában a lap munkatársa előtt úgy nyilatkozott, hogy a kor­mány rövidesen rendeletet ad ki, amelyben gyökeresen orvosolni fogja a pénztárak ellen felhozott panaszokat. Körvonalazta programmját is, amely sze­rint tervét megvalósítani akarja. Azt hisszük, szolgálatot teszünk vele olvasóinknak, amidőn azt velük mi is megismertetjük. Elsőben is kijelentette a miniszter, hogy a munkásbiztositói tisztviselőket államosítani fogja, mert az államosítás tetemesen olcsóbbá teszi az adminisztrációt és egyszersmindenkorra kiküszöböli azokat a súrlódásokat, amelyek tisztviselőválasztások alkalmával munkaadók és alkalmazottak között oly gyakran felmerültek. (Példa erre a pápai pénztár is, amelynek auto­nómiáját ugyancsak egy tisztviselőválasztásból kifolyólag kellett felfüggeszteni és öt éven át fel­függesztve tartani.) A tisztviselőket ki fogja válo­gatni, s a válogatásnál egyedüli döntő szempont az arravalóság lesz. A politizálást nem fogja megtűrni a pénztáraknál, amelyeknek pártatlanul kell betölteni hivatásukat. A háztartási alkalmazottakat — cselédeket — igen helyesen, továbbra is megtartja biztosí­tási kötelezettségben. Ez eljárásával amig meg­menti a szegény háztartási alkalmazottakat a bizonytalanságtól, amely esetleges betegségük idejére őket fenyegette, másrészt megnyugtatja a jóérzésű cselédtartókat, hogy aki őket szol­gálta, megbetegedésekor nem lesz a nyomor­nak kitéve. Azt az erkölcsi felelősséget, amely őket alkalmazottaikkal szemben terheli, zúgo­lódás nélkül megválthatják azzal a csekély ösz­szeggel, amibe cselédjüknek biztosítása havon­ként kerül. „Csekély összeget" mondtunk, mert a miniszter kijelentette, hogy a járulékot az eddigi 6% helyett az alkalmazott napi kere­setének 2%-ában állapítja meg. (A miniszter nyilatkozatából nem tűnik ki világosan, hogy csak a háztartási alkalmazottaknái lesz 2°/o a járulék, vagy általában; de feltehető, hogy a járulék megállapításánál nem tesz különbséget alkalmazott és alkalmazott között.) Az áldott állapotba került munkásasszonyt már terhességének utolsó négy hetére is teljes napi keresetével felérő pénztári ellátásban része­síti s emellett meghagyja a segély élvezeté­ben a szülést követő nyolc hétig. Ha a csecsemő megbetegszik és kenyérkereső anyja ápolására szorul, az anyának teljes keresetét biztosítja a csecsemő felgyógyulásáig. A balesetbiztosításban a kártérítési alapoi 2400 koronáról 4800 koronára, a teljes munka­képtelenség esetére szóló maximális kártérítést pedig az átlagos kereset 60%-ára fokozza. A közszolgálati alkalmazottakat új, külön biztosítási csoportba tömöríti, s ingyenes gyógyí­táshoz juttatja. A mostan még vitás kérdések tehát hama­rosan tisztázódni fognak úgy a biztosítási köte­lezettséget, mint a fizetendő járulékokat illető­leg. És amint eloszlik a kétely, azt hisszük, ismét bizalommal fordul, s kell is, hogy biza­lommal forduljon mindkét érdekeltség: a mun­kaadók és munkások érdekeltsége a munkás­biztosító pénztárak felé, amelyeknek célja, igazán szép és nemes célja, segítségére lenni a betegséget és balesetet szenvedett munkásnak. N. P. A pápa a hercegprímáshoz. A magyar püspöki kar" megbízásából közvetetlenül a diktatúra bukása után Rómába ment Rott Nándor dr. veszprémi püspök, az új váczi püspöknek Hanauer István dr.-nak kíséreté­ben, hogy a pápának jelentést tegyen a bolseviz­musnak a magyar katolikus egyház intézményeit ért pusztításáról és arról a lehetetlen helyzetről, amelybe a magyar katolikus egyházat a proletárok diktatúrája juttatta. A pápa a két magyar püspök­kel levelet küldött Csernöch János dr. biboros hercegprímásnak, amely levelet a Magyar Kurír után egész terjedelmében itt közlünk: Kedves Fiunknak, Csernoch János bíboros­nak, esztergomi érseknek, XV. Benedek pápa. Kedvelt Fiunk, üdvöt és apostoli áldást S Mig magyar hazátokat az elmúlt hónapok­ban a váratlan forradalom erőszaka tépte, az iszonyú szerencsétlenség miatt a legkínzóbb lelkifájdalmat szenvedtük s atyailag aggódtunk érted, Kedvelt Fiunk, és püspöktársaidért az ellenséges hatalom kegyetlenkedése miatt. Minap, mikor tisztelendő testvéreinket, a veszprémi és váczi püspököket fogadtuk, részletesen és alapo­san értesültünk a súlyos csapásokról, melyek titeket értek. Annyira kifosztottak az egyház szent örökségéből, hogy a mindennapi kenyér alig maradt meg; megakadályoztak a lelkipász­tori hivatás szabad gyakorlatában 5 minden lépésért szörnyű zaklatásokban volt részetek; mindent elviseltetek és megszenvedtetek, amit a fékeveszett és az egyház gyűlöletétől fűtött emberek ártalmatokra csak kigondolhattak. A szomorú tények hosszú sorozata mellett mégis sokat hallottunk, ami igaz örömünkre szolgál. Megtudtuk, hogy méltóságtokon nem esett jolt, sem csorba, sőt hősi bátorsággal viseltétek a megpróbáltatást s a papságnak és a népnek az erények ragyogó példáit nyújtották. Tudjátok meg, hogy gyötrelmeiteket atyai szere­tettel értékeljük és állhatatosságtokat különösen dicsérjük. Midőn a papságot és a hiveket említ­jük, szivünk sugallata indít rá, hogy nyíltan magasztaljuk a papságot, amelynek oroszlánrésze a föpásztorok példáját követve hűnek bizonyult és a magyar katolikusokat, akiknek erős hite és lelki nagysága megmentette a papságot a nagyobb és méltatlanabb szenvedésektől. Te­kintve az állam kényurainak azt a vakmerő törekvését, hogy a régi társadalmi renddel együtt az egyház jogait és őseitek hitét is ki­irtsák, világosan kitűnt, mily mélyen gyökerezik a népben a katolikus hit, amelyből Szent István dicső népe egykor egész kulturáját merítette s melyben most jövő boldogulásának biztosítékát látja. Azért a papság dolgozzék megfeszített erővel, hogy az ősi hit a népben meg ne fogyatkozzék,' hanem inkább megnövekedjék: amit a papság könnyen elér, ha a néppel szoro­san összeforr s annak szeretetét kiérdemli. Ami minket illet, semmit el nem mulasztunk, amivei bármily módon használhatunk a magyar nemzet­nek, amelynek az egyház körül kiváló érdemet vannak. Vigasztalásul a mult és jelen szenvedései­ért s atyai jóindulatunk jeléül neked, Kedvelt Fiunk, püspöktársaidnak, a magyar papságnak és a hiveknek szívből küldjük apostoli áldá­sunkat. Kelt Rómában Szent Péternél, 1919 szeptem­ber 11-én, pápaságunk 6. évében. XV. Benedek pápa s. k. ÚJDONSÁGOK. — Ünnepi körmenet. A városunkban jézustársasági atyák által f. hó 4-től 9-ig tar­tott, a hívek rengeteg sokaságától látogatott szent miszió alkalmából csütörtökön este fényes egyházi körmenetet tartottak. A kedvező időben a körmeneten úgyszólván teljes számban részt vettek a katholikus hivők. A vége láthatatlan sokaság a plébánia-templomból indult ki, s csen­des imába merülve, vagy énekeket zengedezve végighaladt a Fő-utcán, a Deák Ferenc utcán, a Kossuth Lajos utcán, a Fő-téren, s megkerülve a templomot, a templomba tért vissza. — Vajha a körmeneten elmondott imák és elzengett énekek találnának meghallgatásra a Mindenható zsámolyánál s virradnának jobb napok sokat szenvedett szegény hazánkra. — A város hivatalos órái. A vármegye alispánja távirati úton visszaállította a régi hivatalos órákat. Elrendelte azonban, hogy hét­köznapokon délután 4-től 6-ig inspekciós szol­gálat tartandó. Folyó hó 9-től kezdve tehát a város összes hivatalaiban hétköznapokon reggeí 8-tól délután 2 óráig, vasár- és ünnepnapokon pedig délelőtt 9-től 11-ig hivatalos órák tartat­nak. Az eddigi vasárnapi inspekciós szolgálat tehát megszűnik.

Next

/
Thumbnails
Contents