Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.
1918-07-13 / 28. szám
Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 16, félévre 8, negyedévre 4 K, Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar úr könyv- és papirkereskedésében. MINDEN SZOMBATON. MEGJELENIK A marharekvirálás. A legutóbbi közgyűlésen e tárgyban elhangzott interpelláció késztet arra, hogy e kérdéssel foglalkozzunk, annál is inkább, mert úgy látszik, hogy az említett interpellációban megnyilatkozott felfogás a" egész gazdatársadalom fefogása is egyszersmind. Annak az interpellációnak a rövidre fogott tartalma szerint a város területéről elrekvirált marhákért a gazdák a katonai kincstártól, illetve az államtól jóval kevesebbet kapnak, mint a piaci ár, ennélfogva, nehogy jogtalan kár érje őket, ezt a különbözetet térítse meg nekik a város. Az állam is, a kincstár is — ami talán egyre megy — e háborúban főleg kétféle rekvirálást gyakorol. Az egyik szerint előre megállapított, maximált értékben veszi át, közvetlenül saját megbizottaival az egyes tulajdonosoktól a tárgyakat, mint pl. a gabonát, a rézedényeket, üstöket, a templomok s tornyok réz tetőit, harangokat, stb. e körzetbe tartozó egyéb tárgyakat. A másik mód szerint, amelyei kivált^ képpen a marharekvirálásoknál alkalmaz, az állam egyrészt nem előre meghatározott és általánosan kötelező maximális árakat állapít meg, másrészt nem közvetf lenül maga veszi át megbízottai útján r egyesektől az elrekvirált marhákat, hanem f kiveti a beszolgáltatandó mennyiséget * közigazgatási körzetenkint és ezek hivaf- talnokaival végeztetik a rekviziciót. Az első módnál, mivel általánosan, t mindenik polgárra kötelező maximális 1 árak mellett, az állam saját közegeivel megy végbe a rekvirálás, senki sem lát egyéni károsodást vagy egyéni sérelmet. A második módnál azonban, ahol sem általánosan maximális ár nincsen, sem pedig közvetlenül nem az állam megbízottai hajtják végre a rekviziciót, a rekvirálást szenvedő tulajdonosokban felébred a sérelem és ezért keresnek orvoslást valahol, s mivel az államtól, illetve a kincstártól ezt nem remélhetik, hisz az követte el rajtuk az injuriát, tehát a rekvirálást közvetlenül teljesítő közigazgatási hatóság egyeteméhez fordulnak követelésükkel, őt látják felelősnek érte. Pedig tévednek. Mert ész szerint is, minden, az állam közvetlen érdekében a kormányhatóság egyenes felszólítására és intézkedésére végrehajtott rekvirálásért s a belőle eredő bármiféle egyéni sérelemért, bárki végzi is azt, egyedül az állam, illetve a kormány felelős. A várostól, a községtől csak akkor lehetne azt a különbözetet követelni, ha a rekvirálás az illető város, vagy község érdekében történt volna. Egyébként is, ha már a kivetést szenvedő közigazgatási területről van szó, miért kell az egyes városokra és községekre hárítani e különbözet terhét, miért ne lehetne az egész megyét kötelezni rá, hisz a kormány a kontingenst megye és nem városok és községek szerint állapította meg. Értjük és magunk elismerjük a gazdák anyagi sérelmét. Sőt tőlünk telhetőleg az egyedül jogos és igazságos úton teljes erőnkből támogatjuk is őket. Ez az út szerintünk az volna, hogy a gazdák velünk együtt kérjék a kormánytól a marhaárak, maximálását, vagy ha erre nem hajlandó, akkor az állam a marharekvirálásoknál a mindenkori piaci árakat alkalmazza. Ez az egyedül megnyugtató és igazságos rekvirálás, a többi csak közönséges fiarács, ami nem a mai világba, hanem a török hódoltság idejébe való. Végezetül még annyit: Ha e jogtalan rekvirálási különbözetek a városok nyakába szakadnának, rövid időn belül e címen száz- és százezrek, sőt tán milliók terhelnék költségvetésünket, ami kérlelhetlenül maga után vonná a városok minden téren való rohamos hanyatlását, mert a pótadók legnagyobb része ennek törlesztésére menne. Ilyet egy jó magyar sem kívánhat. Figyelő. Szíves figyelembe! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a katonai szolgálatból elbocsáttatván, szabó-műhelyemet Eötvös-utca 14.-ik szám alatt ismét megnyitom, Elvállalok lehető jutányos áron űj ruhák készítését, valamint fordításokat és átalakításokat. Kérve a n. é. közönség további szives pártfogását, vagyok kiváló tisztelettel: STEINHOF BERNÁT férfi-szabó. A szinióvad tanulságai. A szinház ajtai bezárultak s dr. Patek színigazgató duzzadó bugyellárissal, dagadó vitorlákkai eltávozott Pápáról, hogy nyolc heti ittműködése után augusztus elsején Nagyszeben szászainak mutassa be újonnan szervezett társulatát és annak műsorát. Hogy a nagyszebeniek mit szólnak majd társulatához, műsorához, az az ő dolguk; mi egyáltalán nem akarunk elébe vágni véleményüknek. Mi csak a most befejeződött pápai szini szezónnak tanulságait akarjuk levonni, hátha hasznosíthatunk .belőlük valamit a jövőre. Elsőben is meg kell állapítanunk, hogy a színigazgatónak a pápai szinház ezúttal is kitűnő „üzlet"-nek bizonyult. Az előadások cirka 90%-a zsúfolt házak mellett folyt le; gyenge ház alig akadt egy-kettő. Sietünk kijelenteni, hogy örvendünk ezen a fényes eredményen, mint helyi szimptomáján a színészet-pártolás országos nekibuzdulásának. Azt sem kutatjuk, hogy ebben a nagyszerű eredményben mennyi része van a háborús konjunktúrának, egyes társadalmi osztályoknál tapasztalható pénzbőségnek, csak örvendünk, hogy a mult mostoha elbánását, amikor akárhány magyar városból (nem resteljük megvallani: néha Pápáról is) tönkre menten, leégve kellett időnap előtt távázniok a színtársulatoknak, illetve direktoroknak, így teszi jóvá a társadalom a nagy kulturmunkát végző színészettel szemben. Vajha ez a nekibuzdulás állandó maradna, s jobb napok virradnának a küzdelmes, nélkülözésekkel teljes rnultra visszatekintő magyar szivészetre! De amikor örvendünk szini szezónunk fényes anyagi sikerén, úgy véljük, kötelességet teljesítünk, ha vizsgálat alá vesszük, vájjon az igazgatóság mikép viszonozta a közönségnek ezt az áldozatkész, lelkes pártfogását. Hát bizony azt mondhatjuk: vajmi silányul. Arról ugyan az igazgató nem tehet, hogy a háborús színi-irodalom valamire való művet nem produkált, de a társulat hiányossága teljesen az ő mulasztása. Igazi férfiénekese — a ritkán foglalkoztatott Érczkövyn kivül — a társulatnak nem volt, hiányzott a drámai hősnő is. (Mert Kis Mariskát bármily kiválósága mellett is drámai hősnőnek nem tarthatjuk.) S ezek a fogyatékosságok az operett és drámai előadásoknál igen gyakran kirívóan észrevehetők voltak. De ennél még csaknem bántóbb volt a darabok kiállításának szegényessége. Mindig egyugyanazon elviselt, kopott díszleteket láttuk: az operettnél, a drámánál, a vígjátéknál, a bohózatnál. Legjobb lett volna, ha az igazgató esetenként kifüggesztetett volna a színpadra táblákat: „Díszes szalón" — „Zöldelő erdő" — „Hegyes vidék" stb., így legalább valahogy bele tudtuk volna élni magunkat az illúzióba, mit az előttünk lejátszódó darab eseménye megkívánt. Mindezeken a hiányokon az igazgató könynyen segíthetett volna néhány elsőrendű tagnak szerződtetésével s díszleteknek a szomszédos Győrből való átszállíttatásával. Ám ez kiadásba került volna, amitől pedig az igazgató iszonyodott. A bevételek fokozását a helyárak horribilis felemelésével, pótszékeknek meg nem engedett beállításával serényen gyakorolta, de az HARMONIKA hangja nagyszerű! BUDAPEST, VII., RAKŐCZI-UT 60, saját palota. Q TERNBE RG Kitűnő hangú, háromváltós acélsarku K 50"— Még finomabb, orgonahangú K 80"— 2-soros,21 billentyűs,finom K120'— Rendelésnél a pénz előre beküldendő.
