Pápai Hírlap – XV. évfolyam – 1918.

1918-06-15 / 24. szám

bukást előidézték. A maga részéről a bizalom­mal még vár, de a magyar nemzeti állam ki­építése terén támogatni hajlandó azt. A maga részéről igenis a magyarul irni és olvasni tu­dáshoz kötött választójog mellett van és pedig, hogy ez nem mellék-, de főjogcim legyen, viszont az a kormány, amely iránt bizalmat akar­nak nyilvánítani, a magyarul irni és olvasni tudás feltételét elejtette. Dr. Mohácsy Lajos tiltakozik az ellen, hogy Ő Kristóffyt támogatta volna. Mindig 48-as volt, de elismeréssel van a nagyok iránt, azért üdvözölte Tiszát is az ellene elkövetett merény­let alkalmából. A jogkiterjesztés nem radika­lizmus, ettől a józan magyar gazdát nem félti. Rédey javaslatát pártolja. Pósa Endre helytelen és kárhozatos dolog­nak tartja, hogy ma, mikor a magyar nemzet javarésze a harctéren van, a szavazati jog kö­rül itt benn harcok dúljanak. Minden föld­mivesnek, minden jóravaló ipari munkásnak van amúgy is szavazati joga. A maga részéről a beadott két javaslat egyikét sem pártolja. Több szónok nem jelentkezvén, a kérdés felett szavazással döntöttek. Az állandó választ­mány mellett 29-en, Szász Károly javaslata mellett 35-en szavaztak s így a törvényhatóság a fent egész terjedelmében közölt javaslatot fogadta el és terjeszti fel a kormányhoz. Az első napi közgyűlés ezzel déli í/ 2\ órakor véget ért, másnap gyér érdeklődés mel­lett tárgyalták le a tárgysor többi pontjait. UTOLSÓ VERSEK.* i. Még nap ragyog, még itt a nyár s a lelkem már remegve vár a sárga őszre; fehér télre, a szürkeségre, didergésre. Még ragyognak rám szép szemek — Kezembe simulnak kezek — de érzem, hogy vége a nyárnak s kapum előtt az őszi árnyak. Kapum előtt az őszi árnyak. Tán ők se tudják mire várnak ? A lemenő nap ragyog rájok s biborszinü lesz a ruhájok ... II. Ábrándoknak, álmoknak vége. Elmúlt a vágyak ragyogó nyara. A hangulatok, rímek, mind elszálltak, mint fecskék őszi, uti csapata. S igaza is van az üzenő ősznek A deres hajhoz, nem illik a dal. Bezárom halkan, szivem rímes boltját. Az irjon verset, aki fiatal ... VÉRTESY OYULA. A „Magyar Szalon"-ból. HETI ÚJDONSÁGOK. — Új hadikölcsön. Nem gondolta senki, hogy erre is rákerülhet a sor és ime ellenségeink konoksága miatt itt állunk ma a VIII. hadikölcsön előtt. Itt állunk a szinte már elért végső győzelem biztos reményében, áldozatok tüzében megedzett hazafias érzelemmel. Hogy a VIII. hadikölcsön fényesen sikerül, abban kétségünk nem lehet. De nem kételked­hetünk abban sem, hogy a kívánatos eredményből Pápa város és Veszprém­vármegye is tradícióihoz hiven kiveszi a maga részét. — Városi közgyűlés. Mult szombaton képviselőtestületi küzgyülés volt. Napirend előtt dr. Rainprecht Antal főispánt búcsúztatták nagy melegséggel. Majd Giczi Gábor amiatt inter­pellált, hogy hust sokszor csak protekcióval lehet kapni a mészárszékekben, Keresztes Gyula pedig a szombathelyi rendőrség sikeres helybeli kutatása alkalmából a mi rendőrségünk figyel­mét hívta fel az esetleg még lappangó dugáruk felkutatására. Napirendre áttérve, az alsóvárosi ovoda vezetésével ideiglenesen Keresztes Margi­tot bízták meg. A vízvezetéki szabályrendelet módosításával kimondták, hogy a vízvezetéki viz árát m'-ként 20 f-ről 40 f-re emelik. A szombathelyi Máv. üzletvezetőséget értesítik, hogy a jelenlegi szerződést a vízhiány miatt megszűntnek tekintik. Bemutatták a győri uti vámház kihelyezésére beérkezett ajánlatokat. Mivel a költségvetés 14.156 korona szükségletet mutat s ez a kiadás a vám több évi jövedel­mét fölemésztené, a háború tartamára a vám­házat régi helyén hagyják. A belügyminiszter leiratát, hogy közbiztonsági szolgálatok végzé­sére a városnak 18 csendőrt bocsát rendelke­zésére, örömmel vették, a költségek fedezésére szükséges 20.000 K-t megszavazták, az elhelyezés kérdésének megoldásával a tanácsot bízták meg. — Katonai kitüntetések. A király az ellenség előtt teljesített vitéz magatartásáért Nényey László 7. honvéd huszárezredben szá­zadosnak a vaskoronarend hadi ékítményes 3. osztályát adományozta a kardokkal, az ellen­ség előtt teljesített kitűnő és önfeláldozó szol­gálataiért elismerését tudtul adatta dr. Fehér Marcell 31. h. ezredbeli főorvosnak. — Változások a bencésrendnél. Dr. Hajdú Tibor pannonhalmi főapát a pápai fő­gimnáziumtól dr. Zempléni Tivadar tanárt a soproni, Pálfi Lőrincet a győri bencés főgim­náziumhoz helyezte át. Helyükbe jönnek Molnár Ervin Sopronból és Horváth Kandid Eszter­gomból. — Érettségi vizsgálat. A helybeli refor­mátus főgimnáziumban f. hó 10. és 11. napján tartották meg az évvégi rendes érettségi vizsgá­latot. A vizsgálaton Kis József főiskolai gond­nok elnökölt, a közoktatási kormányt Hamar István theol. tanár képviselte. A vizsgálat ered­ményeként érettnek nyilvánított a bizottság 9 ifjút és leányt. Jelesen érettek: Ambrus Vilma, Kőrös Béla, Lázár Klári, Linksz Artúr, Szily László; jól érett: Wellisch Iván. — Katonai előléptetések. A legutóbbi előléptetések során Wittmann Mihály 7. honvéd huszárezredben népf. főhadnagy és Havas Ernő 20. honvéd gyalogezredben főhadnagy népföl­kelő századosokká léptek elő. — Tanulmányi kirándulás. A helybeli m. kir. földmives-iskolánál török ifjak részére szervezett gazdasági akadémiára előkészítő tan­folyam hallgatói Illés Lajos és Nagy Sándor tanárok vezetésével folyó hó 7-én és 8-án a kisbéri állami ménesbirtokra tanulmányi ki­ránduláson voltak. A kirándulókat a kisbéri állomáson Meiszer Béla intéző és Keresztes Gyula főállatorvos fogadták, kiknek kalauzolása mellett megtekintették az angol félvér-ménest, a mintaszerű szimmentháli tehenészetet, a francia­merinó juhászatot, a berkshirei sertéstenyésztést, majd a Vasdinnyepusztán levő tejgazdasági is­kolát szemlélték meg, ahol tanulmányozták a mesterséges borjunevelést, a vajkészítést és az iskola modern felszerelését. Este a ménesbirtoki uradalmi kaszinóban tiszteletükre társasvacsorát rendeztek, melyen Ruisz Gyula gazdasági fő­igazgató és több ménesbirtoki tisztviselő is résztvett. A vacsora alkalmával több felköszöntő is volt, sőt az egyik török hallgató is kifogás­talan magyarsággal mondott sikerült tósztot. Másnap a kiránduló ifjak Kisbéren megtekin­tették a nagy parkot, a Kozma- és báró Wenck­heim Béla emlékszobrot és még aznap tapasz­talatokkal gazdagodva és kedves emlékekkel visszatértek városunkba. — Halálozások. Rada József vármegyei árvaszéki ülnök e hó 7-én életének 66. évében hosszas szenvedés után elhunyt Veszprémben. A pápai származású kiváló vármegyei tiszt­viselőt, aki 33 évig szolgálta a vármegyét, e hó 9-én nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Feleségén kivül fivére, dr. Rada István kanonok és kiterjedt rokonság gyászolja halálát. Özv. Török Jakabné sz. Krishaber Ida junius hó 12-én rövid szenvedés után életének 66-ik évében elhunyt Pápán. Temetése e hó 14-én nagy részvét mellett ment végbe. A meg­boldogultban Schwarcz Vilmos, helybeli tekin­télyes bútorkereskedő anyósát gyászolja. Hermán János volt földbirtokos és bérlő, aki évtizedek óta városunkban élte nyugalma csöndes napjait, e hó 14-én 82 éves korában elhunyt. A megboldogultat városunk uri társa­dalmából számosan ismerték, s igaz magyar jelleméért nagyrabecsülték. Erős 48-as volt, aki 17B évtized előtt városunk politikai mozgal­maiban is élénk részt vett. A gyászjelentést testvérei: György és István adták ki. Temetése e hó 16-án délután lessz. — Templomi hangverseny. A pápai kath. egyesületek közös bizottsága folyó hó 16-án este 7 órai kezdettel a plebánia-temp­lomban a helybeli hadiárvák és elhagyott gyermekek javára hangversenyt rendez. Műsor. 1. Adante. Zenekarra irta Gáty Zoltán. Előadják : I. hegedű. Gáty Zoltán, Kemény Béla, Nagy Sándor, Szily László; II. hegedű: Tóth Endre, Kemény Szilárd; viola: Alexay Barna; celló: Takács Tibor; nagybőgő : Gáty Miklós; fuvola: Pataki Maurus; harmónium : Széptóth Mariska ; orgona: Szentgyörgyi Sándor. 2. a) Rossini: Stabat Mater Cavatina; b) L. Saari: 0 Salutaris hostia. Énekli Tóth Anna, orgonán kiséri Szentgyörgyi Sándor. 3. ima. Irta és hegedűn előadja : Gáty Zoltán, orgonán kiséri Szent­györgyi Sándor. 4. 0 Sanctissima. Téma fugával, SchildknechtŐl. Énekli Kolos Ferenc vezetése alatt a kőszegi diákkar. — 5 perc szünet. — 5. csendes éj. Négyszólamú kar­solfeggio. Énekli a kőszegi diákkar. 6. a) Ave Maria, Schuberttől; b) Andante a C-moll symphoniából; c) Az öreg zarándokok kara Tannháuserből. Fuvolán előadja Pataki Maurus, orgonán kiséri Szentgyörgyi Sándor. 7. Régi Mária-énekek: a) Angyaloknak nagyságos asszonya; b) Oh dicsőült szép kincs; c) Szüzeknek szent szüze. P. Felicián hagyatéká­ból. Énekli a kőszegi diákkar. 8 Gounod: Ave Maria. Zenekar és magánének. Énekli Tóth Anna, a zenei részt előadják az 1. szám alattiak. Helyárak: Számozott szék 5 korona, padsorban 1 —11-ig 4 K, 12—22-ig 2 K, állóhely 1 K, diákjegy 60 fillér. Jegyek vált­hatók Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében és este 6 órától a templom főajtóinál. — Névmagyarosítás. A m. kir. belügy­miniszte. megengedte, hogy Schlesinger Mal­vin, Schlesinger Jolán és Schlesinger Róza pápai lakosok családi nevüket „Sömjén"-re-, dr. Rosenthal József, a helybeli Hungária­műtrágyagyár igazgatója „Rosti"-ra-, Weintraub Béla pápai lakos „Hajdú"-™ átváltoztassa. — Hirtelen halál. Mészáros Gergelyné Somogyi Juliánná adászteveli hentesné, akit a húspiacról Pápán is sokan ismertek, folyó hó 11-én hajnalban hirtelen meghalt. „Ágyban, párnák közt" orozva érte a hálák Még hajnali 4 órakor a legkisebb baj érzése nélkül beszélge­tett vásárra induló férjével, s reggel 8 órakor, amikor hozzátartozói rosszat sejtve költögették, már halott volt. A 60 év körüli erőteljes asz­szonyt valószínűleg szívszélhűdés ölte meg. Csütörtökön délután nagy részvét mellett végbe­ment temetésén Czeglédy Sándor pápai ref. theol. akad. tanár végezte a gyászszertartást megható gyászbeszéddel. — Lopás. Buti József helybeli lakostól egy pár csizmát 300 korona értékben elloptak. fi IIRCPrriAI ITF CIGARETTAPAPÍR ES HÜVELY jjak FELÜLMÚLHATATL AN Ufpf MODIANO .afe—** » f^flCYÁZZUNK A VÉDJEGYRE 7 if. sfrjÜih&U

Next

/
Thumbnails
Contents