Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-04-14 / 15. szám

— Köszönetnyilvánítás. Schönwald Li­póíné (Bettelheim Etelka) úrnő Budapestről 30 — koronát, Braun Dezső és Ármin urak pegig 10*— koronát voltak szivesek a helybeli izr. Fillér-Egyesületnek adományozni. E nemes­lelkü adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Schischa Adolf. Steiner Vilmos 100 — K-t, Fürst Iván 20"— K-t voltak szivesek adományozni az izr. polgári ápolda javára. Fogadják érette hálás köszönetemet Steinberger Lipót elnök. — Blúznak való csipke találtatott; iga­zolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. — Figyelmeztetés. A városi hatóság figyelmezteti a hadifoglyokat, hogy este 8 óra után igazolvány nélkül ne járjanak és szabály­szerű fogolyruhát viseljenek, mert ellenkező esetben ulajdonosaiktól elvétetnek. Szerkesztői iizenet. Sz. B. Helyben. Verse nem üti meg azt a mértéket, amelyet mi ez irodalmi műfajjal szem­ben felállítottunk. Ám mivel van benn egy kis költői gondolat, s mivel honoráljuk nemes igye-­kezetét, versét — kissé átjavítva — közöljük e helyen: Az árva gyermek. Irta: Szakáll Balázs 13-as honvéd, pápai kollégium. Faluvégén a keresztfa halkan, csendben álldogál, Árva gyermek a tövénél szomorúan sírdogál. Édesapja a harctéren dicsőséggel elesett — Hű feleségnek a szive bánatában megrepedt. Faluvégén a keresztnél rebegve mond hő imát, Elköltözött szüleinek úgy kiván „jó éjszakát". Magányosan maradt szegény, mint a puszta virága, Nincsen senki, aki reá éber gonddal vigyázna. Szomorú kis fejecskéjét bágyadtan lehajtotta, Álmaiban az imáját angyalokkal mondotta. — Korán reggel hajt a gulyás, szól a gulya kolompja — Árva gyermek a keresztnél örök álmát alussza. Arra járók ébresztgetik; de az már mind hiába, Bánatában kiszenvedett az ártatlan kis árva. Ezután már nem sir többé, nem hullatja könnyeit. .. Fönn az égben megtalálja az ő kedves szüleit. Eladó ház. A Zrinyktca 9. számú ház szabadkézből azonnal eladó. Bővebb értesítést nyerhetni Horváth Károlynál Rákóczi-utca 25. szám. fll. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Ápr. 6. Szabó Mihály földmivelő és neje Németh Anna, leánya: Katalin, rk. Ápr. 7. Dr. Bass Ernő orvos és neje Fürst Szidó­nia, fia: László, izr. — Molnár György vasúti málházó és neje rDekovics Mária, fia: György, rk. Ápr. 9 Simon István kőmives és neje Nagy Klára, leánya:,Anna, rk. Ápr. 11. Érsek János napszámos és neje Kovács Anna, fia: Sándor, ev. Ápr. 12. Pala Alajos ács és neje Horváth Zsu­zsánna, fia: László, rk.'— Tóth Ferenc földmivelő és neje Szam Juliánná, leánya: Mária, rk. Meghaltak : Ápr. 4. Mózes Eszter, izr., 18 éves, tüdővész. — Halbik Józsefné Abért Juliánná, ácssegéd neje, rk., 22 éves, korcsvérüség Ápr. 5. Eisenbeck Károlyné Sipos Erzsébet föld­mivelőnő, rk., 69 éves, kizárt sérv. Ápr 6. Pala Antal földmivelő, rk., 74 éves, ér­elmeszesedés. Ápr. 7. Özv. Lakos Istvánné Viktor Karolina, ápoldai,gondozott, rk, 79 éves, aggkór Ápr. 10. Németh Erzsébet, rk., 8 hónapos, bélhurut. Ápr. 11. Barcza Bálint földbirtokos, ev., 84 éves, végelgyengülés. Házasságot kötöttek : Ápr. 10. Szalai Lajos magánhivatalnok, rk. és Polgár Mária hivatalnoknő, rk. „ A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Páno 1Q17 PAJcbz-ilni A pápai ref. főgimnázium VIII. osz­tályának növendékei fájdalmas szívvel tudatják, hogy volt szeretett osztálytársuk BUTI KÁROLY 20. h. gy. e. hadapródjelölt az olasz fronton e hó 6-án hősi halált halt. Az Isten nyugosztalja hűlt poraiban sze­gényt 1 Bucsucsókunk a távol idegenben szeretett Károlyunk! Eladó házak. A Petőfl-utca 18. számú jókarban levő ház, melyen több alkalmas lakás van, — eladó. Bővebb felvilágosítást ad Baum Lajos könyvkereskedő, Kossuth Lajos- és Major­utca sarok, A Flórián-utca 25. számú újonépített modern sarokház, melyen két úri lakás van, — eladó. Bővebb értesítéssel szolgál a tulaj­donos: dr Kapossy Arthar járásbirósági jegyző. Kérjen időszaki értesítő t! Amatőr-munkát szakszerűen végez! Használjunk hadisegély-postabéíyeget! r \ / Ifit* ÍSIffl í r/ ajánlja kitűnő Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, Pápa, javít éa hangol zongorát, pianinót. Főtér. vij ni í ii í i Reí i Jótállás a biztos ered­— menyert. ===== Törvényesen védve. Reitter Oszkár becskereki ny. főkapitány és fajbaromfi­tenyésztőnek nagyszerű találmánya ^ = „PATKÁNIN" = patkányirtó-szer (nem méreg), mely emberre és háziállatokra nem ártalmas és fölülmúl minden más irtószert. 1 doboz árá 3 K, mely elegendő körülbelül 60 patkány kiirtásához. — Minden dobozhoz használati utasítás van mellékelve. Ismertető prospektust, melyben le van irva, hogy különféle nagyságú gazdaságban hány adag hasz­nálandó, kérésre ingyen küld a PATKÁNIN gyár egyedüli elárusítója, a Torontáli Agrárbank Részvénytársaság, Nagybecskereken. t jy YISZKETEGSEGET rüht, sömört legbiztosabban elmulasztja a R arn 3 -7-oir Kis tégely K 1*60, •amd Zblr nagy tégely K 3 —, családi adag K 9'—, utasítással rendelhető: Dr. Flesch E. „Korona" gyógytárából, Győr. A könyvbarátok figyelmébe! K K K | Meyrink: A gólem; ára 5*60 Hevesi S.: A hadi­fogoly, vígjáték; ára . 3*20 Farkas P.: Egy tanár jegyzetei, regény ; ára 4'— Gábor A.: Dollár­papa, vígjáték; ára . 4"— K * Nagy L.: A háború és a gyermek lelke, adatok a gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlő­déséhez ; ára 3"— Pásztor J.: Az ügyet­len, regény; ára ... . 3"20 K K Bárhol megjelent, vagy hirdetett könyv megjelenése után azonnal kapható: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fő-utca 21. szám. Telefon 9. szám. AKI igazan szép, tiszta munkát szeret, forduljon nyomtatYányrendelé s ével Kis Tivadarhoz 2&S5 !í A FŐISKOLAI NYOMDÁBAN névjegyek gyorsan, olcsón, • tiszta kivitelben készülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents