Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-04-14 / 15. szám

— Halálozás. Nagyalásonyi Barcza Bá­lint földbirtokos, a nagyalásonyi nemes Barcza­család nesztora, e hó 10-én életének 85. évében elhunyt Pápán, ahol vagy 20 év óta élt csen­des visszavonultságban nyugalomban. Temetése csütörtökön délelőtt volt, amikor is a Jókai Mór utcai gyászháznál Gyurátz Ferenc ny. ev. püspök és Mesterházy László lelkész végezték a szer­tartást, a somlói uti vámnál pedig Dubovay Géza s. lelkész áldotta meg a hamvakat. Az­után a holt testet elszállították Nagyalásonyba s ott helyezték örök nyugalomra a családi sír­boltban. Halálát nagy és előkelő rokonság gyá­szolja. — Állandó választmányi ülés volt f. hó 11-én, amely a másnap tartott közgyűlés ügyeire készítette elő javaslatait. — A vöröskereszt egylet kórháza ja­vára rendezendő „Nagymama" cimü három fel­vonásos vígjáték próbái nagyban folynak már — a műkedvelő társaság nagy igyekezettel dol­gozik a siker eléréseért. Az előadások terv sze­rint e hó végén lesznek a városi színházban. Jegyek április 20-tói kezdve Kis Tivadar üzle­tében válthatók a rendes színházi árakon. Mig a plakátok megjelennek, addig is így hívjuk fel az előadásra a közönség szives érdeklődését. — Háziasszonyok panasza. Több házi­asszony panasszal fordult hozzánk, hogy a pia­con közvetlen a tenyésztőtől lehetetlen baromfit venni, mert a kofák kora reggel már a vámnál összevásárolják, s így kénnyük-kedvük szerint szabják meg az árakat, lévén ők egyedül a piac uralkodói. Szó sincs róla, nagyon helyte­len dolog ez, ami ellen már többször felemel­tük tiltakozó szavunkat, de mind hiába. Pápán a kofák olyan hatalmasság, amellyel a rendőr­ség nem tud,, vagy nem akar szembeszállni, pedig volna valamely szabályzatfélénk is, amely előírja, hogy a kofák a délelőtt mely órájától kezdve vásárolhatnak. Mivel itt élelmezési kér­désről van szó, az ügyet ajánljuk a közélelme­zési bizottság figyelmébe ; talán ő tud valamely módot találni, amellyel a kofák egyeduralma megdönthető volna. — Esküvő. Szalay Lajos magánhivatal­nok e hó 10-én délelőtt tartotta esküvőjét a helybeli plébániai templomban Polgár Mariska könyvelőnővel. — Üzérkedés papírpénzekkel. Értesül­tünk róla, hogy egyes élelmes üzletemberek a hozzájuk került, megrongálódott 10 és 20 koro­nás papírpénzeket csak levonással — nem ritkán 1—2 koronás levonással — fogadják el a kö­zönségtől, melyeket aztán a takarékpénztárnál csekély levonással, vagy valódi értékükben be­váltanak. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy behasadt papírpénzből egyáltalán nincs levonás­nak helye, s levonás csak akkor eszközölhető, ha a papírpénzből hiányzik kisebb vagy nagyobb darab, ekkor is csak a hiányzó rész arányában. Okosan teszi egyébként a közönség, ha meg­rongálódott bankóit maga váltja be a Pápai Takarékpénztárnál, mint az Osztrák-magyar bank mellékhelyénél. — A Leányegyesület Arany-ünnepélye. Elfogult lennék, ha azt mondanám, hogy ez az est a szokott mederben folyt le, mert határozot­tan észre vehető volt, hogy a szereplők áthatva az ünnepelt nagyságától, tudásuknak legjavát igyekeztek adni. Különösen ki kell emelni a mű­sorból két, még félig gyermekszereplőt, akik olyant produkáltak, hogy bármily nagy, komoly hangversenyen megállhatott volna. Ez Kreizler Lilire és Singer Mancira vonatkozik. Az előbbi két hegedüszámával Kis József zenetanár igazán fényes, művészi zongorakisérete mellett aratott sikert, és pedig Viotti op. 22. A-moll koncert­jével és Vieuxtemps hegedűversenyével. Bár az első számnál a terem túlmeleg volta erős próbára tette a húrokat, mégis a vége felé a kadenciá­ban, valamint a Vieuxtemps hegedűversenynél technikája teljes fényben ragyogott. A kis mű­vésznőt Kis zongoraművésszel együtt szűnni , nem akaró tapssal jutalmazta a közönség. Singer Margitnál nem annyira a technikatudás (bár az is nagyszerű), hanem a kiváló értelmezés által jut érvényre előadása. Mendelssohn Prelude és - a ráadásul adott Schumann Novellette-vel mindenkit elragadott. Hamvas Frigyesné Győr­ből Aranynak Gáty Zoltán által megzenesített versét, A csonka honvédet énekelte nagyon szépen ; a sok tapsra még két szép magyar dalt adott elő kellemesen csengő hangon, mély ér­zéssel. A prózai számok közül dr. Kapossy Lucián értekezése Arany költészetéről hatalmasan kiemelkedik az átlag-felolvasások köréből. Is­merjük őt, mint a styl mesterét, neve és tudo­mányos működése pedig garancia a tartalomért. Halmi Bódogné, mint mindenkor, elsőrangú és igazán átérzett szavalata (Tetemrehívás) nagy élvezetet szerzett a közönségnek, mit az zúgó tapssal honorált. Utolsó számul Arany János örökértékü balladáját, A tengerihántást mutatták be élőképben Schönfeld Piroska és Wallenstein Elza értelmes, kitűnő szavalata mellett. Ez igazán sikerült estély volt ez idén az egyesület előadó ülése. (Neubauer Mihály.) — Képkiállítás. Igen szép képkiállítást rendezett a nagy Takarék dísztermében Hénel Gusztáv, festőművész. A kollekció f. hó 8-án nyilt meg s azóta mindennap délelőtt és dél­után megtekinthető. Már eddig is igen so­kan keresték fel a kiállítást s a legnagyobb elismeréssel szólnak róla. A jónevü magyar művész, aki a Nemzeti Szalonnak is állandó és kedvelt kiállítója, 100 — 120 festményét mu­tatja be. A képek egy sokat járt és tanulmányo­zott festőnek naplójegyzeteiként hatnak a szem­lélőre. A Magas Tátra hegyei, völgyei, az Adriai tenger gyönyörűséges tájai, derűs, napsugaras világnézlettel tükröznek. Valamennyin meglát­szik a természetszeretet szépsége. Bájosok a virágcsendéletek, mint amilyenek a „Fehér peónia", „Orgonák" stb. A „Régi isztriai edé­nyek" is kedves csendélet. A kisebbek közül a „Szeles idők" és több megragadó hangulatu kertrészlet köti le a figyelmet. A nagy művészi sikerrel dicsekvő kiállítás, amely e hó 18-ig lesz nyitva, d. e. 10—12-ig, d. u. 3—6 óráig tekinthető meg. Belépti-dij 60 fillér. — Jövö­delme a Vöröskereszt céljait szolgálja. — Az izr. ingyen népkonyha és ingyen fürdő e hó 11-én tartotta beszámoló ülését, melyen Blau Henrik polg. isk. igazgató úr szép szavakban ismertette a népkonyha ez évi műkö­dését és örömmel vették tudomásul, hogy úgy mint fennállása óta minden évben megtette kötelességét, ez az év sem maradt mögötte az előző éveknek, mert hála nagylelkű adakozóink­nak, öt hónap alatt 17.000 ingyen ebédet osz­tottak ki. Abbeli reményünknek és óhajunknak adunk kifejezést, hogy az ősszel, ha Isten se­gítségével újra megnyitjuk, ismét a megszokott támogatásban lesz részünk, mert fájdalom, igen nehéz időknek nézünk elébe és a szegény még sokkal nehezebben juthat egy kis meleg erősítő táplálékhoz. A jó Isten áldását kérjük nagylelkű támogatóinkra. A népkonyha vezetősége. — Hangverseny. A református nőegylet nagyobb szabásúnak Ígérkező hangversenyt fog tartani e hó 29-én este a Griff-szálló nagyter­mében. Jónevü szereplők fognak közreműködni a fővárosból és a vidékről, meg Pápáról is. A meghivók még nincsenek kibocsátva. — Erdélyrészi menekültek felruházása. Pápai főszolgabírói hivatalunk az erdélyrészi menekülők budapesti központi irodája által kül­dött 21 láda ruházatot és lábbelit f. hó 12-én és 13-án osztotta széjjel 188 családfő között. A segélyezettek hálás köszönettel vették a segé­lyezést. — Beiratás a kőszegi ev. leányközép­iskolába. A dunántúli ev. egyházkerület évi közgyűlésén elhatározta, hogy a kőszegi felsőbb leányiskolát a leányközépiskolai reformnak meg­felelően felső leányiskola és leánygimnáziummá szervezi át. Az intézet kettős irányú, egyrészt hétosztályos felső leányiskola, másrészt nyolc osztályos leánygimnázium. E két irány közös alsó tagozat (I—IV. osztályok) után csak az V. osztálynál válik szét. Ugyanis az V. osztály kettős, az egyik a felső leányiskolái, a másik a gimnáziumi. A latin-nyelv tanulása az V. gim­náziális osztályban kezdődik s a VI. gimnáziumi osztálytól kezdve a francia helyett lehet görö­göt tanulni. A gimnáziális V. o. felállítását az egyházkerület a jövő iskolai évre még nem határozta el. Amennyiben azonban a tanulók már most a jövő 1917/18. iskolai évre elegendő számban jelentkeznek, a helyi isk. bizottság gondoskodni kíván arról, hogy a felső leány­iskolái V. o. már 1917 szeptemberében meg­nyitható legyen. Az V. gimnáziumi osztályba felvehetők nemcsak a VI. fiu vagy leányközép­iskolát végzett növendékek, hanem egy külön­bözeti vizsga alapján a polgári leányiskola IV. osztályát jó sikerrel végzett tanulók is. Az iskola internátussal kapcsolatos. Az ellátási dij — a tandijat is beleértve — körülbelül évi 1300 korona lesz. Akik a szervezendő V. gimnáziumi osztályba felvétetni kívánnak, s általában mind­azok, akik a jövő iskolai évben mint új növen­dékek az intézetbe (bármelyik osztályába) lépni óhajtanak, ideiglenes felvétel végett minél előbb jelenkezenek az igazgatóságnál (Az ág. h. ev. leányközépiskola igazgatósága Kőszeg, Vas-vm.) hol bővebb felvilágosítással is készséggel szol­gálnak. — A Ref. Leányegyesület folyó hó 15-én délután 5 órakor a ref. nőnevelő-intézet díszter­mében hangversennyel egybekötött tombola­estélyt rendez a következő műsorral: 1. Rondo de Concert. (E. Spies.) Három hegedűn előad­ják: Gáty Zoltán, Gáty Ferenc, Gáty Miklós. 2. Felolvasás. Tartja: Vértesy Gyula kir. tan­felügyelő, a Petőfi-társaság tagja. 3. Koncert Galopp. Zongorán előadja: Szmologovits Er­zsike. 4. Valami hibája van. Vígjáték egy fel­vonásban. Francia eredetiből átdolgozta: Gabányi Á. Személyek: Csizmadia Aladár, Csizmadia Irénke, Sztraka János, Balla Jolánka. — Tom­bola. — Helyárak: I—V. sor 2 K, VI—X. 1 K, XI—XV. 50 fillér. A tiszta jövödelmet jótékonycélu alapítványra fordítják. Az ajándékozandó tombola tárgyak Széky Aladárnéhoz (Jókai-utca 18. sz.) küldendők. — Baj van a kincstári munkáslovakkal. A kincstár a gazdáknak adott lovakat éppen most, a kezdődő legnagyobb munka idején vette vissza. Ezért ugyan kár volt gazdáinknak e lovakat télen át eltartani. — Hadifoglyaink ügyeinek kezelését ez­után teljesen a városi hatóság fogja ellátni. Egyelőre a r. kapitányra bizták e feladatot, aki egész erejével rajta van ugyan, hogy ez újabb kötelességének megfeleljen, azonban, a mi véle­ményünk szerint, a Pápán levő 400 hadifogoly dolgait minden igyekezete mellett sem bírja el­végezni, ezért is erre a célra egy külön hiva­talos személyiség beállítása volna szükséges, akinek díjazása a hadifoglyok után szedhető havi dijakból bőségesen kikerül. — Kitüntetések honvéd huszárezre­dünkben. Ő cs. és apostoli királyi Felsége ál­tal erre felhatalmazott parancsnokság által ado­mányoztatok: az I. oszt. vitézségi érem újólag az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréseül: Gresz Károly tart. őrmesternek; az I. oszt. vitézségi érem Tesch József őrmes­ternek, Rakovszky György tart. zászlósnak, Strausser György hadaprodjelöltnek, Szamuel János tizedesnek, Bicskey Sebestyén tart. zász­lósnak; a II. oszt,, ezüst vitézségi érem újólag Haulin András I. oszt. fegyvermesternek, Juhász József törzsőrmesternek; a II. oszt. ezüst vitéz­ségi érem Csima Géza tart. huszárnak, Piste Marián népf. őrmesternek, Németh János szakasz­vezetőnek, Walter Károly népf. tizedesnek, Takács Pál őrmesternek, Rusmayer József huszárnak, Somogyi Sándor, Jerik Pál, Kovács Károly népf. szakaszvezetőnek, Andrejka István tizedesnek, Hol István, Jung Rudolf szakaszvezetőknek, Hungvald Ignác, Balog Imre huszároknak. — Bevonulás elhalasztása. Az 1872— 1886. évi születésü magyar, illetve osztrák ál­lampolgár népfelkelők bevonulását folyó évi május hó 14-ig elhalasztották. A többi évfolya­mokhoz tartozó népfelkelők azonban folyó évi április hó 16-án okvetlenül bevonulni tartoznak. — A tizes-malom vizi ererének felhasz­nálása céljából a városi tanács utasította a villa­mos telep üzemvezetőjét, hogy készítsen javas­latot, s ,ha a befektetés jövödelmezőnek látszik, lépéseket tesz a vizi erőnek a város részére leendő megszerzése céljából. — Utólagos felülfizetés. A Vöröskereszt estélye alkalmából Appelfeld Ferenc úr utólag felülfizetett 4 — koronát, mit e helyen is köszö­nettel nyugtáz az elnökség. — Az 1916. évi fegyveradó kivetési lajstrom a veszprémi királyi pénzügyigazgató­ságtól érvényesítve leérkezett. Ezen lajstrom f. hó l'5-től 23-ig Pápa r. t. város adóhivatalánál közszemlére kitétetik s az érdekeltek által a hivatalos órák alatt betekinthető. Az esetleges fellebbezések a veszprémi királyi pénzügyigaz­gatósághoz cimezve a hivatalnál adhatók be.

Next

/
Thumbnails
Contents