Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.

1917-09-01 / 35. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Lüptulajdon'iö főszerkesztő: KÓKÖS BNTJDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Ko) n Mór fiai, Gigler Béla urak üzletében is. A tönkrement közvágóhíd Mikor pár héttel ezelőtt először a kátrányos városi zsírról irtunk, fogalmunk sem volt róla, hogy ez olyan botrányos tapasztalatokra vezet reá, amelyek Pápa város egész közönségét igen közelről érintik s kell, hogy komoly következményeket vonjanak maguk után. Akkor abban a hitben voltunk, hogy egyszerűen a zsírnak valamely hanyag kezeléséről van szó, amelyet hirlapirói kötelességünkhöz híven kellőleg megróván, a hibát jóváteszik, vagy legalább is máskor elkerülni igyekeznek, és ezzel a dolog rendben van. Akik ellen azonban panaszunk, habár meg nem nevezetten is, irányult, a támadást igazságtalannak találták, s felkértek bennünket, hogy a zsir kátrányos voltának alapokai felől saját magunk szerezzünk,meggyőződést és tegyünk velük egy sétát közvágóhidunkon ahol majd botrányos dolgok tárulnak szemeink elé. Jó, hát menjünk ki a vágóhidra. Tapasztalataink a közvágóhídon. Mikor a vágóhidra értünk, ép akkor rakták le a speditőr-kocsikról a zsirközponttól kapott 60 mm. sózott szalonnát, amellyel a Horváth István által teljes összegében le nem szállított 250 mm. zsir hiányát akarták pótolni. Mondhatjuk, a szalonna nem volt valami gusztust keltő, s úgy halljuk, nem találták annak azok sem, akik kénytelenek voltak vásárolni belőle. De hát lépjünk be a vágóhidra! Itt a szalonna lemérésével foglalatoskodó városi állatorvos úr fogadott bennünket, aki azonnal vállalkozott kalauzolásunkra is! Mindjárt a belépésnél meglepett bennünket, hogy a falakon befolyó esőnek széles sávokban piszkos nyomai voltak láthatók. Csodálkozó megjegyzésünkre az állatorvos úr azzal vigasztalt meg bennünket, hogy „ez semmi, látnak majd az urak különb dolgokat is!" Egy korhadt ajtón, amelyet az eső egészen elrothasztott, benyitottunk a hatalmas hűtőhelyiségbe, amelynek rekeszeit hus-iparosok szokták bérbe venni. Most az egész csarnokban nem volt semmi! Azaz, hogy pardon! Volt túlon-túl sok megbotránkozni való. A hűtőben (jól értsük meg: a hűtőben!) füllesztő hőség, dohos, bűzös levegő uralkodott. A szakaszokra beosztott parafa mennyezeten ujjnyi repedések, néhol lóg a menyezet, sietve lépünk alóla odább, nehogy csupa vendégszeretetből a nyakunk közé omoljon. Más helyen több négyszögméter területen leszakadt már a vagy 10 cm. vastag kátrányparafa-összetételü menyezet, végighasalt a keramit-kövezeten, szemléltetően illusztrálván azt a szégyenletes gazdálkodást, amely a 'vágóhíddal szemben a város részéről megnyilvánult. A leszakadt menyezetnél kalauzunk egy percre megállott. „Látják az urak — mondá —, nem parafadarabka esett a zsiros hordóba, mint a Pápai Hirlap téves információ alapján irta, hanem egy jókora darab menyezet, amely játszva ütötte keresztül a pergament-papirt, amellyel a zsiros hordók lefödve voltak. Erről pedig mi igazán nem tehettünk." A védekezést el kellett fogadnunk, mert hisz előttünk állott a megdöbbentő valóság, hogy a mai zsir-inséges világban a vágóhidunkon beraktározolt zsírt az épület tönkre menése folytán ilyen kalamitások érhetik. Tovább folytatva utunkat, felvetettük a kérdést, hogy miért van olyan tűrhetetlen hőség a hűtőben, ahol természetszerűleg hidegnek kellene lennie. „Mert nem működik a hűtőszerkezet — adá meg a felvilágosítást az állatorvos úr. A parafa-szigetelések a befolyt esőtől kirothadtak, a villamos vezeték ugyancsak a befolyt eső miatt felmondta a szolgálatot. A villamos vezeték különben az egész épületben elpusztult; aminthogy nem működhetik miatta a hűtőszerkezet, nem lehet használni a villamos világítást sem. A hűtőben uralkodó füllesztő hőség miatt egyébként az a kár is történt, hogy a beraktározott zsirból vagy 5 métermázsa elfolyt, mert a hordókban állandóan cseppfolyós állapotban levő zsir a dongákon kiszivárgott." Csakugyan láttuk a keramit-kövezeten a beivódott zsir nyomait. Ugyancsak a saját szemeinkkel győződtünk meg arról is, hogy a falak végestelen-végig telve vannak piszkos esővizsávokkal, néhol pláne zöld penész-mezők ütöttek a falakon tanyát. Felháborodva hagytuk el a gyászos helyiséget, s átmentünk a vágócsarnokba, hol ugyanezt a megbotránkoztató állapotot találtuk. Itt is befolyik az egész helyiségbe az eső, s mint kedélyesen mondották az ott foglalatoskódók, „ha odakfinn esik, idebenn csak úgy szakad". Maliciózusan mutogatták a munkaasztalokat, amelyek a reájuk folyó esőtől hasznavehetetlenekké korhadtak. A falakat itt is zöld penész borítja, s annyira átívódíak az esőtől, hogy kötőerejük egészen meglazult. A botunkkal könynyüszerrel megbonthattuk volna a falakat. A csigás vonószerkezeteket vastagon rozsda marja, a tisztogatásuk teljesen hiábavaló, mert a legközelebbi eső ismét tönkre teszi őket. Természetesen, ez a vas szerkezetnek óriási kárára van, s már is félnek nagyobb súlyt akasztani reá, mert attól tartanak, hogy leszakad s az ott foglalatoskodókat véletlenül agyoncsapja. Vastagon rozsda marja a vas-szegeket is, melyekre a hust akasztani szokták, így tehát higiénikus szempontból is sok a kifogásolni való. Jó szerencse, hogy ilyen száraz nyarunk volt, máskülönben még óriásibb károk történtek volna. Az a szörnyű, hogy a baj nem mai keletű, több mint egy év óta tart már a pusztulás, s a hatóság Pató Pálos nyugalommal tűrte ezt. De erről majd alább leszen szó. Ezzel befejeztük „sétánkat" a vágóhídon. Kissé kívülről is.végignéztük az épületet. Mondhatjuk, a külső teljesen megfelel a belsőnek. Az is a rom képét mutatja. A vakolat nagy darabokon ledőlve, a kiálló részek téglái meglazulva. Ha nagyobb szél fuj, le-lesodor egyegy téglát, veszélyeztetve az emberek testi épségét. Az épület homlokzatán levő egyik cimer, a szarvasmarha-fej már szintén lezuhant. Csak a disznófej van még ott, mintegy szimbolizálva, hogy disznóság az, ami négy éves s majd 200.000 koronába kerülő vágóhidunkkal történt. S hogy ezt mind megtudtuk, a kátrányos zsírnak kellett jönnie . . . Mi okozta a pusztulást? Hogy a vágóhídnak ez a nagy veszedelme előállott, annak alapoka mindenestre az építés hiányosságában rejlik. T. i. a vágóhíd tetőzete vasbetonnal van fedve, de az építésnél — mint értesültünk — elkövették azt a hibát, hogy a cementkeverékhez agyagos kavicsot használtak, illetőleg ezt mosás útján az agyagtól nem tisztították meg. Már pedig köztudott dolog, hogy az agyaghoz a cement nem jól köt, nem kötött tökéletesen a vágóhíd tetején sem. így az esővíz keresztülszivárgott rajta, majd a nap hevétől, a tél hidegétől megrepedezett s még jobban keresztül eresztette a vizet, amely aztán tönkretette a vágóhíd berendezését, falait megrepesztette, több helyütt levetette a hűtőcsarnok bitumennel elkészített parafa-menyezetét, szétrombolta a villamos vezetékeket, ami miatt aztán a hűtőszerkezet sem működhetett. S megtörtént az a hallatlan eset, hogy a 35 fokos melegben nem vehettük a drága pénzen épült hütőkamarák hasznát, mert azokbán a hus nemhogy hosszabb ideig eltartható lett volna, hanem pár óra alatt teljesen megromlott volna. Csodálkoztunk rajia, mikor azt mondották, hogy nem vághatnak le egyszerre több sertést, mert a fogyasztás kicsisége miatt a hus megromlana, s ime most kisült, hogy nem a fogyasztásban volt a hiba, hanem abban, hogy a hust hosszabb ideig nem tarthatták el — nem működvén a vágóhid hűtőszerkezete. Különös dolog, hogy a valódi okot a közönség előtt mind idáig titokban tartották. Nem akarjuk Horváth Istvánt menteni, az ő vállalt kötelezettsége a várossal szemben szigorúan fennáll, de ugyancsak bajban volnánk, ha a még le nem szállított zsirt hires vágóhidunkban felraktározta volna. Ki fetelős a károkért? Ezekután felmerül a kérdés, hogy a vágóhid tönkremenéséért kit terhel a felelősség, mert hogy itt vétkes mulasztás történt, az bizonyos. A városi állatorvos már 1916 májusában írásban jelentette a tanácsnak, hogy a vágóhídon baj van, sürgősen intézkedjenek, amig nagyobb károk nem származnak. Azóta vagy tízszer tett hasonló jelentést, tehát ebben a tekintetben őt felelősség nem terheli. (Alább közölt nyilatkozatában ő maga is elmondja ezt.) Hát ki a felelős, kit terhel a káros mulasztás súlyos vádja ? Kimondjuk nyíltan: szerintünk első sorban a város főmérnökét. Ha az építésnél tényleg nem oda való anyagot használtak fel, akkor mint a város ellenőrző közege már itt mulasztást követett el, amiért ezt eltűrte. Továbbá mulasztást követett el, hogy nem intézkedett sürgősen akkor — több, mint egy évvel ezelőtt —, amikor még a vágóhid hiányai kevesebb költséggel helyrehozhatók lettek volna. Pedig — úgy tudjuk —az intéz»