Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-06-23 / 25. szám
társaság; továbbá, hogy ugyané társaság a hollandi sajtból is csak egy harmadrészét küldheti a megígért quantumnak. Méltó felháborodást váltott ki az az elnöki jelentés, melynélfogva hiába való volt hatóságunk eljárása a pápa—csornai vasút menetrendjének megváltoztatása érdekében. Az igazgatóság fenntartja a mostani s ránknézve káros menetrendet. Több hozzászólás után annak a kérésében állapodtak meg, hogy az igazgatóság legalább akként változtassa meg a vonatközlekedést, hogy a vonat kora reggel induljon Csornáról Pápára és d. u. menjen tőlünk vissza Csornára. Szinte tanácstalanul hallgatta végig a bizottság a polgármester abbeli jelentését, hogy a tej ára ismét emelkedett, és pedig 58 f-ről 62 fillérre. Azt azt indítványt fogadták el, hogy a város tejjel való ellátása végettt megkeresik a Földbérlő Részvénytársaságot. A baromfiak árának maximálását nem tartják végrehajthatónak, valamint a munkások napszámbérét sem állapíthatják meg, mert ez a mezőgazdasági "bizottságok feladata. Elnök előterjesztette, hogy Szegedről nagy mennyiségű cseresznyét ajánlanak eléggé jutányos áron a városnak. A bizottság nem tartja az ajánlatot elfogadhatónak, mert az út, amelyen átjönne a szállítmány, igen hosszú és a cseresznye ez idő alatt elromlanék. Rövidebb vitát provokált ama panasz, hogy Pápáról waggon-számra viszik el a zöldséget s ennélfogva a helybeli piacon nincs ez az élelmicikk. Meg kellene tiltani a kivitelt. A bizottság ezen javaslatot nem fogadja el, mert a törvénnyel ellenkezik. Ezután az elnöki jelentés kapcsán többféle vélemény hangzott el abban a tárgyban, hogy miképpen biztosítsa a város a legszükségesebb mennyiségű szenet magának, mert bárhová fordult ez ügyben hatóságunk, sehonnan sem jött biztató válasz. Azt az indítványt fogadták el, hogy a város már most hozza tudomására az itteni állami közintézményeknek, hogy csak abban az esetben biztosítja nekik a világítást és nyáron a jeget, ha erre a kormány útján elegendő szenet kap a villamtelep. A döbrentei széntelep dolgában mielőtt végleges álláspontot foglalnának el, szakértővel nézetik meg a telepet. A lisztkereskedök abbeli kérelmét, hogy a liszt árúsításának díját 2 f-ről 6-ra emeljék, egy későbbi gyűlésen tárgyalják. Utolsó pontnak maradt a városi nyúltelep ügye. Mint referádánk bevezetésében említettük, erre vonatkozólag a végleges döntés előtt vizsgálatot idítanak és a vizsgáló bizottság tagjait is megválasztották. Tábori levél. Lesbe küldtek Éjszakára. A drót elé. Térdig havas gödörbe .. . Rád gondoltam, hitestársam: Szivemet a keserűség gyötörte. Jajongott az oláh szél is. Szememből a nagy hidegtől köny fakadt... Vagy tán attól hullt a könnyem, Hogy a Gombost meg a Bimbót eladtad ? ... Fel se érem az eszemmel, Hová lett a gyenge szived, jóságod ? Hogy is tudtad odaadni, Pénzért, azt a két gyönyörű jószágot ?! ... Ugy-é, mondták ?!... te is mondtad: Nincsen párjuk a dabasi határban! Nem is akadt más vidéken, Pedig én most sok országot bejártam !.. . No de, ha már ez a gyász ért: Pár forinttal segítsd öreg anyámat. A boltosnak fizess hiven : Ne döngesse örökké a portánkat. Rám is legyen annyi gondod, ^ Ha itt talál felejteni balsorsom : Istenverte oláh-földből, Rigófüttyös temetőnkbe, Hazavidd a koporsóm ! . . . Ferke Ágost. HETI ÚJDONSÁGOK. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete folyó évi junius hó 27-én délután 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal : I. A győri-uti ut- és hidvámszedésről. II. Győr város átirata a városi adók és adópótlékok szedését rendező törvények sürgős módosítása tárgyában. III. Veszprémvármegye gazdasági egyesületének megkeresése, hogy Pápa város közönsége a „Veszprémmegyei talajművelő részvénytársaság" által kibocsátott részvényekből vásároljon. IV. A közigazgatási tisztviselők és alkalmazottak háborús segélyére vonatkozó miniszteri rendelet. V. Kormányrendelet a közigazgatási tisztviselők és alkalmazottak ruhabeszerzési segélye érdemében. VI. Szemétkihordási szabályrendelet tárgyában jelentés. VII. Illetőségi ügyek. — Személyi hirek. Németh István református püspök és Vértessy Gyula kir. tanfelügyelő hivatalos ügyekben a héten több napon át Pápán tartózkodtak. — Van még idő. A hatodik magyar hadikölcsön jegyzésének utolsó napjain újabb és újabb ötletek kerülnek forgalomba, hogyha már a pénz is csatázik és minden hadikölcsönkötvény egy-egy katonát jelent, tehát a pénzből is mentől nagyobb számú „legénységet" sorakoztassunk a zászlóaljak alá. Rukkoljanak be a tartalékok is. Ilyen értékes ötlet, egyebek közt, amit pénzintézeti szakemberek beszélnek, s ami laikus ember előtt szinte hihetetlen, hogy vannak gazdátlan pénzek is s ezeket most időszerű volna gyümölcsözően hadikölcsönbe fektetni. Gazdátlan pénzek? Ámulatos. Pedig így van. Takarékpénztárakban és más pénzintézetekben száz és száz milliót tesznek ki olyan öszszegek, amelyek mint letétek, vagy betétek kezeltetnek, de tulajdonosaikról évtizedek óta semmi hir. Pénzük ott hever a takarékokban, melyhez az évi mérleg készítésénél hozzáírják a kamatokat, holott a kamat most kevesebb, mint amennyit a hadikölcsön hoz. Az ilyen gazdátlan, vagy legalább is félig gazdátlan tőkéket minden további gondolkozás nélkül egyszerűen be kell fektetni hadikölcsönbe. Ezt még az utolsó percek alatt, saját hatáskörükben megtehetik a pénzintézetek. Ügyfeleiknek semmit sem ártanak. A közügynek pedig használnak vele. A kölcsönjegyzés utolsó órái most következnek. Kevés az idő. De azért az időből még most se fogytunk ki. Még mindig van idő elég ezen a pár napon is, hogy újabb és újabb ötletek teremjenek a hadikölcsön mentül fényesebb sikere érdekében és arra, hogy akik még kimaradtak, mulasztásaikat pótolhassák. Van idő és van pénz is bőven, vagy itt-ott szűken. Akárhogy. De aki még nem jegyzett, annak jegyeznie kell, akár sok a pénze, akár ha kevés van is. — Egyházmegyei közgyűlés. A pápai ref. egyházmegye f. hó 21-én tartotta városunkban évi rendes közgyűlését Kis József esperes és Kulin Sándor kúriai bíró elnöklete alatt. 20-án gyűlésezett a tanügyi bizottság és a gyámoldai bizottság, e napon volt a szokásos lelkészértekezlet, melyen Fazekas Lajos adászteveli lelkész a kálvinizmus alapgondolatai címen tartott magvas felolvasást. Előadását magas színvonalú vita követte. Végh János adorjánházai lelkész a ref. egyházban mostanában sokat tárgyalt urvacsorai kérdések újabb szövegezéseit ismertette; Kelemen Zsigmond homokbödögei lelkész az urvacsorai különkehely mellett foglalt állást, a gyűlés azonban a jelenlegi szokás, a közös kehely mellett volt. Jakab Áron nagypiriti lelkész az újonnan felállítandó egyházi betegsegélyzőt ismertette s ajánlotta. Kis József esperes az egyházmegye reformáció jubileumi tervezetét terjesztette elő, e szerint az ünnepséget Pápán f. év november első felében tartják. — A közgyűlés a templomban Kis József esperes meleg imádságával kezdődött, majd a gyűlés tagjai a ref. elemi iskolába vonultak át a tárgysorozat letárgyalására. Előadók Vikár Vince, Jakab Áron, Győry János lelkészek és Tar Gyula világi főjegyző voltak. A közgyűlés kimondta Sopronban önálló református gyülekezet alapítását. Nagy örömmel értesült a gyűlés arról, hogy Tar Gyula földmivesiskolai igazgató igen részletesen kidolgozott szabályrendeletet készített a gyülekezeti közmunkák végzéséről. A gyűlés elhatározta, hogy a munkálatot külön füzet alakjában kiadja. — A döbröntei szén. Egyik előző számunkban megírtuk, hogy gróf Wallis Gyuláné a város kérelmére megengedte, hogy döbröntei birtokán, hol már bányásztak szenet, városunk lakossága részére szenet bányászhassanak ingyen. A tanács a szén miként való kibányászásának keresztülvitelére vonatkozó javaslat tételére Révész Arnold főmérnököt kérte fel, aki ezen megbizatásának a tanács mult szombati ülésén tett eleget, ismertetvén a módokat, melyek szerint Döbröntén szén a legolcsóbban bányászható volna, illetőleg onnan a kitermelt szén Pápára szállítható volna. Mivel azonban a polgármester más helyről olyan információt kapott, hogy a döbröntei szén minőségével arányban nem állólag túlsókba kerülne, a tanács lemondott arról, hogy a nemeslelkü grófnő szives ajándékát ez úttal igénybe vegye. Közönségünk pedig, amely olyan vérmes reményeket táplált a döbröntei szén iránt, ismét szegényebb lett egy illúzióval, amely a mai tüzelőszer-inségben a következő télre olcsó meleg szobát varázsolt képzelete elé. (Ha csak a közélelmezési bizottság nem menti meg az ügyet, amely a széntelepnek szakértővel való megvizsgáltatását rendelte el.) Az üggyel különben mai számunk vezér helyén is foglalkozunk. — Tanítónőválasztás. A helybeli református egyház népiskolájánál megüresedett tanító női állást mult vasárnap töltötte be az egyház presbitériuma. A választáson az egyházmegye képviseletében Vikár Vince tapolczafői lelkész ehm. főjegyző elnökölt; a jegyzőkönyvet Tóth Kálmán tapolczafői tanító, az ehm. tanítóegyesület elnöke vezette. A tanítónői állásra egyhangú meghívás útján Hermann Sarolta oki. tanítónőt Hermann Pál pápai adótárnoknak a helybeli ref. nőnevelő-intézetben a most bezárult tanévben jelesen végzett leányát választották meg kinek működése elé méltán szép reményekkel tekintenek. — A kath. munkásnő-egyesület záróestélye. Valóságos művészesttel zárta le a kath. munkásnők egyesülete ez évi előadásainak sorozatát. Ugy a Gáty-Kolos-Pataki-Szentgyörgyi-vonósnégyes számok, mint Bodorné Vésey Piroska énekszáma — ugyancsak a vonós négyes kíséretével — igazi műélvezetet szerez tek a nagyszámban megjelent előkelő vendégeknek és az egyesület tagjainak, kik azt szűnni nem akaró tapsviharral honorálták. Dr. Teli Anasztáz igazgató, egyesületi elnök emelkedet szép beszédben méltatta és zárta be az egyesület ez évi működését. Székely központi főtitkár pedig a munkásnők szervezkedéséről tartott előadást. — Záróvizsga. A pápai áll. enged, női kereskedelmi szaktanfolyam ünnepélyes záróvizsgálata e hónap 24-én délelőtt 10 órakor lesz a Lloyd helyiségében (Korvin-utca). Erre a vizsgálatra minden érdeklődőt tisztelettel meghív s szívesen lát az igazgatóság. Ugyancsak jelezhetjük, hogy a tanfolyam jövő iskolai évre is megnyílik; előjegyzéseket is elfogadnak. Beiratási díj 6 K, egész évi tandíj 120 K, ez havonként is fizethető. s» DIRNDL-KRETON új mintákban, kitűnően mosható minőségben méterenként 5 K 50 f-ért $ RRAUSZ ÉS KOREINNÁL