Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-04-01 / 14. szám
feltételező szamaritánus munkájának szenteli minden idejét, s ebben olyan gyakorlottságra tett szert, hogy az orvos a legnagyobb figyelmet igénylő beteg ápolását is nyugodt lelkiismerettel bizhatja reá. A beteg és sebesült katonákon kivül felkarolta Jankovichné a hadi árvák ügyét is. Az általuk a Cziráky grófokkal közösen bérelt pápateszéri uradalom 17 szobás kastélyát a bérlőtársakkal egyetértve teljesen díjtalanul az országos gyermekvédő ligának engedték át, hogy ott menhelyet létesítsenek a háborúban apjukat vesztett, támasz nélkül maradt árva gyermekek részére. Jelenleg 57 gyermeket, fiút és leányt, kik között a legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 13 éves, gondoztat a liga a nagyszerű menhelyen. A tágas kastélyból kitelik minden szükséges helyiség. Vannak külön nappali szobák, éttermek, hálótermek, fürdő- és betegszobák stb. Az apróságok részére külön ovodát és iskolát is tartanak fenn. A gyermekek gondozása, nevelése mintaszerű. Itt láthatjuk igazán, hogy milyen áldásos szerepe van minden fillérnek, mit a liga céljaira fordítunk. A menhelyet Jankovichné, mint a telep védnöknője, hetenkint kétszer pontosan meglátogatja, s ilyenkor nagy az öröm a kicsikék táborában, mert irántuk való szeretetét nemcsak jóságos bánásmódjával, hanem a részükre vitt kedveskedő ajándékokkal is ki szokta mutatni. Látogatásai alkalmával élénken érdeklődik minden iránt, ami az apróságok gondozásával, nevelésével összefügg, így nem csoda, ha a gondozó személyzet, az árvák rajonganak érette, mert cselekedeteiből kiérzik, hogy Jézussal, a gyermekek legjobb barátjával őszintén vallja, hogy: „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket" . . . De ezekben még nem merül ki JankovichBésán Endréné háborús szeretetmunkássága. Vagy fél évvel ezelőtt giczi kastélyukban tudakozódó irodát állított fel, melyben a hadbavonultak hozzátartozóinak a hadbavonultakra vonatkozó mindennemű felvilágosítással díjtalanul szolgál. Nincs nap, hogy több aggódó szülő, feleség, vagy rokon személyesen vagy levélben fel ne keresné messze vidékről is a tudakozódó irodát, hogy tépelődő bizonytalanságában megtudjon valamit szeretett hozzátartozójáról, akit a háború förgetege elsodort mellőle. S a nemesszivü bárónő a legnagyobb készséggel áll rendelkezésükre, s boldog, ha a pár hét alatt újból jelentkezőt valami jó hírrel lepheti meg. * Ez volna Jankovich-Bésán Endréné szeretetmunkásságának rövid összefoglalása. Míg férje mint huszár főhadnagy a mozgósítás óta karddal kezében védi a hazát, ő a jótékonyság balzsamcseppjeivel gyógyítgatja a sebeket, miket a háború ütött véreinken, felveszi gondját a nemzet árváinak, s reményt nyújt a szeretetteikért aggódó sziveknek. Az ilyen munkásságon csak áldás lehet. Krónikás. LEVÉL. Mig nem lesz úrrá sziveinken A forró, lázas szenvedély: Szakítsuk szét a rózsaláncot S felejtsük, mit a mult regél: Hogy egyszer, egymást átkarolva Megízleltük a mennyeket ... — Hisz', úgyse' lenne soha boldog Bolondos szivem teveled! Mi nékem mondhatatlan drága, Az álom és a dalvilág; A végtelenség nyilt mezője, Útszélen nyíló vadvirág, Fehér falucskák szűzi csendje Nem ihleti a lelkedet.. . — Hisz', úgyse' lenne soha boldog Bolondos szivem teveled ! Ahol te élsz, a csillogásban Lelkem virága hullanék; S neked sem adna tiszta üdvöt, Hol én bolyongok, az a lég . . . Felejtsük el, hogy rám borulva, Vállamra hajtád kis fejed . .. — Hisz', úgyse' lenne soha boldog Bolondos szivem teveled! Felejtsük el, mig lelkeinken A válás nem üt mély sebet, Amíg szivünk a friss tavasznak Vidám dalára még remeg ... Mig új virágzás ránk borulhat.. . S ragyoghat ránk a kikelet... — Hisz', úgyse' lenne soha boldog Bolondos szivem teveled ! .. . HETI ÚJDONSÁGOK. — Személyi hir. Molterer János, a vármegyei államiépítészeti hivatal főnöke, márc. 28-án hivatalos kiküldetésben városunkban tartózkodott. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete hétfőn délután 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A vármegye t. főorvosának javaslata a csecsemők védelméről. — II. A végrehajtók, becsüsök 1916. évre drágasági pótlékot kérnek. — III. A kárpáti falvak felsegélyezésére alakult országos bizottság megkeresése. — IV. Javaslat a városi ovodaépület csatornázásáról. — V. Weisz Ignác felsővárosi korcsmabérlő szerződésileg megállapított bérösszegének leszállításáért folyamodik. — VI. Sarudy György városi képviselő indítványozza, hogy a város Koritschoner József és társait, pápai lisztkereskedőket perelje be kártérítésért, mert a várossal kötött szerződésüknek nem tettek eleget és így a város közönsége ennek következtéken kilogrammonként 4 fillérrel magasabb árban kénytelen lisztszükségletét vásárolni. — VII. A pápai m. kir. földmivesiskola igazgatója kéri, hogy a kóbor cigányok a földmives-iskola szomszédságából helyeztessenek el. — VIII. A kóbor cigányok kérelme, hogy hatósági engedély nélkül épített házaikért a város közönsége nyújtson számukra kárpótlást. — IX. A somlói úti lakosok kérik, hogy a kóbor cigányoknak ne engedtessék meg a somlói úton házakat vásárolni. — X. Jelentés a városunkban felállítandó hadiemlékről. — XI. Illetőségi ügyek. — Gróf Esterházy Pál alapítvány. A hősi halált halt gróf Esterházy Pál főhadnagy pápateszéri kastélya jelenleg — mint második cikkünkben is olvasható — az Országos Gyermekvédő Liga kezelésében a hadiárvák részére menhelyül szolgál. Az árvaházban a boldogult Pál gróf nevére 10 alapítványi helyet létesítettek a Vilmos császár nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred kötelékébe tartozott és hősi halált halt altisztek és legények árvái számára. A gyermekek vallása és kora mellékes, csak azt kötik ki, hogy az özvegy teljesen vagyontalan legyen. Az alapítványi helyet személyesen kell az anyának kérni a 7. huszárezred pótparancsnokságától (Budapest, Kerepesi-út) bármely nap délelőtt 8—12 óra között. — Eljegyzés. Braver Henrik, a Sopronvármegye kiadóhivatalának főnöke, eljegyezte Ernyei Rózsikát Miskolczon. — Elnémulnak a harangok. A vallásés közoktatásügyi miniszternek az egyházi főhatóságokhoz intézett rendelete szerint a hadi célokra felajánlott harangok rekvirálása rövid időn belül megtörténik. Elnémulnak tehát a tornyokban a harangok, hogy aztán a harctereken megszólaljanak mint ágyuk, érctorkukkal zúgva hirdetve a magyar fegyverek dicsőségét, a magyar nemzet áldozatkészségét, amely a hazáért mindent odaadni kész. — Sorozási elnök. A 18 évesek legközelebb megejtendő sorozásán Pápa városban és a járásban ismét dr. Thury Etele ref. theol. akadémiai tanár lesz az elnök. Polgári részről az orvos dr. Csehszombathy László városi főorvos lesz. — Állandó választmányi ülés. Márc. 29-én ülést tartott az állandó választmány, amely az április 3-diki közgyűlésre készítette elő javaslatait. A várm. főorvosnak a csecsemővédelemre vonatkozó javaslatát kiadják a jótékony egyesületeknek véleményezés végett s az állami árvák tartási díjának felemelése céljából gyűjtést indítanak. A végrehajtói becsüsök drágasági pótlékának megadása előtt statisztika készítését javasolják mindazokról, akik ily pótlékot nem kapnak, hogy valamennyit a mai viszonyokhoz mért segélyben részesíthessük. A kárpáti falvakra 1000 K-a vétessék fel az 1917. évi költségvetésbe. A városi ovoda csatornázására 2150 K-t javasolnak úgy, hogy e csatorna a Széchenyi-téri földalatti csatornába vezessen a Zimmermann utcán át. S ezzel együtt elrendelendő volna a még be nem fedett Cinca-részek beboltozása. A felsővárosi korcsma bérösszegének leszállítását javasolja. Sarudy György indítványát, amely a várossal szerződést kötött lisztkereskedőknek beperlésére vanatkozik, a tárgyalás előtt a jogügyi bizottsághoz utasítandónak tartja. A földmives-iskola igazgatójának kérelmére, hogy mellőlük telepítsék el máshová a kóbor cigányokat, javasolja, a város Sopronmegye példájára szorgalmazza a koncentrációs cigánytáborok felállítását s mig ez megvalósul, a cigányok maradjanak meg a régi helyükön, de fokozottabb rendőri felügyelet alatt álljanak. A városban felállítandó hadi emlékre vonatkozólag javasolja, hogy előbb véglegesen biztosíttassék a város részére a hely s azután előzetesen tervet és költségvetést terjesszenek a közgyűlés elé e tárgyban. Addig benne ne határozzanak. — Közigazgatási hatósági bejárás. Fa Mihály helybeli építőmester engedélyt kért vasúti iparvágány készíttetésére, amely az ő téglagyárát összekötné a vasúti állomással s 2 kilométer, hosszú vonalat képezne. Ebben a dologban márc. 28-án volt a közigazgatási bejárás, amelyen résztvettek dr. Véghely Kálmán alispán vezetése mellett a keresk. minisztérium részéről dr. Ősz Lajos, a szombathelyi üzletvezetőség részéről Weszelák József és Földessy Ödön, továbbá Kristóffy Gyula, Mészáros Károly polgármester és Révész Arnold v. főmérnök. Az iparvasut körülbelül májusra lesz kész. — Művészi plakátok. A hadi rokkantak és árvák menháza javára ma este tartandó hangversenyre gyönyörű plakátok hívták fel a közönség figyelmét. Néhány előkelőbb üzlet kirakatában már a hét elején láthatók voltak azok a művészi ízlésű, szép krétarajzok, melyek a hangverseny által szolgált hadi jótékony célnak megfelelő egy-egy háborús jelenet megkapó rajzával hirdetik a hangverseny programmját. A pompás képeknek sok bámulójuk akadt s mindenütt elragadtatással nyilatkoztak a református főiskola rajzoktatásának magas nívójáról, melyre azt Losonczi Jenő szakavatott és művészi vezetése emelte. A plakátokat ugyanis kollégiumi tanulók, úgymint: Csukás Zoltán, Hada János (V. o. t.), Földes Gyula, Pala Lajos, Szily László (VI. o. t.), Alexay Zoltán (VII. o. t.), Stern Miklós (VIII. o. t.) készítették. Ugyancsak rendkívül ízlésesek az est műsorát is magába foglaló belépti jegyek, melyek Stern Miklós és Wüest Ferenc linómetszetei alapján készültek. — Közélelmezési bizottsági ülés volt március hó 30-án, amelyen először is tudomásul vették a lisztiroda jelentését a március havi lisztforgalomról. Az érezhető korpahiány megszüntetése végett felkérték a polgármestert, hogy a korpa-központnál eszközöljön ki városunk részére havonként 1—1 vaggon korpát. Tudomásul vették a polgármester ama jelentését is, hogy a törvényhatósághoz felterjesztette kérvényét, amelyben az illetékes miniszterektől 47 vaggon tengeri beszerzésére kér engedélyt lakosságunk számára. Hosszabb eszmecserét váltott ki Wittmann Mihály kérése, hogy a tej árát literenként 40 fillérben állapítsa meg a hatóság. A kérést nem teljesítették s egyben felhívták a hatóságokat a helybeli piacra naponta hozott tejmennyiségnek statisztikai megállapítására s arra, hogy a közeli vidéki tejtermelés megvásárlásával nem lehetne-e magának a városnak árusítani a tejet. Stein Vilmos abbeli kérését, hogy a marhahús árát a mai nagy áraknak megfelelőleg felemelhesse, megokolásánál fogva teljesíthetőnek találták. — Az ipartestület közgyűlése. A pápai ipartestület vasárnap délután tartotta évi rendes közgyűlését ezúttal először saját, újonszerzett székháza nagytermében. Legény Ferenc elnök üdvözölve Csoknyay Károly iparhatósági biztost s a szép számban megjelent tagokat, vázolta azokat a nehézségeket, melyekkel a testületnek a mult évben meg kellett küzdenie. Annak bejelentésével, hogy a testületnek eddig 240 tagja (körülbelül az össztagok 40 % _ a) teljesít katonai szolgálatot, azzal a kívánsággal nyitotta meg a gyűlést, hogy vajha a hadbavonultak mielőbb győzelmesen visszatérhetnének közénk s folytathatnák tovább abbanhagyott békés foglalkozásukat a köz javára. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bodai István, Kocsis Pál és Keszei Ferenc kérettek fel. A mult évi közgyűlés felolvasott jegyzőkönyvét, valamint az 1915. évi zárószámadásokat egyhangúlag tudomásul vették. A hátralékos tagdíjak ügyében teendő intézkedéseket az elöljáróságra bízták. Nagyobb érdeklődést és vitát csupán a testület 1916. évi költség-