Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-04-01 / 14. szám
vetése keltett. Mivel a háborús állapot miatt a bevételek igen nagy apadást mutatnak, a legnagyobb takarékosság vált szükségessé; ennélfogva az előterjesztett költségvetés kiadásai tételein több mint 400 korona redukciót eszközöltek. E pontnál a közgyűlés zajos éljenzéssel vette tudomásul, hogy a testület régi, buzgó ügyésze, dr. Hirsch Vilmos tiszteletdíjáról, az ipartestületi iparkamarai kiküldöttek pedig útiköltségeikről lemondottak a testület javára. Elnök indítványára a számvizsgálóknak önzetlen fáradozásaikért, dr. Hirsch Vilmos ügyésznek pedig a házvétel alkalmából teljesen díjtalanul teljesített sok munkájáért jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak. Végül egyhangú választással a megüresedett tisztségeket töltötték be s megválasztották az előljárósági tagokat a következőképen: Ügyész: dr. Hirsch Vilmos, jegyző: Szőcs Mihály, előljárósági tagok: Ádám János, Bodai István, Bornemissza József, Buxbaum József, Bíró Károly, Dienstmann Tamás, Ferenczy Antal, Goldstein József, Hajnóczky Béla, Hercz Béla, Harák Gyula, Horváth Károly, Katula Gyula, Kovács Vendel, Kocsis Pál, Körmendy József, Mátz János, Muli József, Mászi István, Mayersberg Samu, Pethő Endre, Szkurszky János, Szóllás Pál, Stein Vilmos, Szabó Imre, Schlosszer István, Trauner Lipót, Újházi Mihály, Weisz Jónás, Zakots István ; számvizsgálók: Kluge Károly, Kis Tivadar, Manhein Ármin. — Iskolai hangverseny. A pápai református nőnevelő intézet a hadi rokkantak és árvák menháza javára 1916. évi április hó 8-án az intézet dísztermében iskolai hangversenyt rendez. Helyárak: I.—III. sorban 3 K, IV.—VIII. sorban 2 K, IX.—XIV. sorban 1 K. Kezdete este 8 órakor (vége 10 órakor). Jegyek április 3-tól kaphatók Kis Tivadar könyvkereskedésében. — Halálozás. A református nőnevelőintézetet ismét gyász érte. Egyik kedves növendéke, Sebestyén Jolánka IV. polg. o. tanuló március hó 28-án hosszas szenvedés után elhunyt. Követte az égbe alig néhány héttel ezelőtt elhunyt édes atyját. Kettős gyász fájdalmát viseli szerető édes anyja és egyetlen testvére. — Szórakoztató előadás. A vöröskereszt egylet a ref. főgimnázium tornatermében ápolt sebesült és beteg katonái részére csütörtökön este szórakoztató előadást rendezett, minek kezdete előtt Nagy Gábor szakaszvezető az ápoltak nevében Galamb Ilona önkéntes ápolónőnek, aki különösen méltóvá tette magát a betegek hálájára, egyszerű, de szívből jövő szavak kíséretében virágot nyújtott át. Mesterházy László ev. lelkész gyönyörű beszédében értünk szenvedő hőskatonáinkat dicsőítette, akikkel szemben szent kötelességei vannak a társadalomnak. Wágner Károly, Barbarits Lajos, Krausz Irén, Kolbe Lajos szavaltak, Freundienst Mariska, Nagy Pál zongorakisérete mellett énekelt, minden egyes szereplő nagy tetszést keltve. A műsort a tanítóképző zenekara nyitotta meg és zárta egy-egy kitűnően sikerült zeneszámmal. A kellemesen szórakozó katonák egyformán hálásak lehetnek a szereplőknek s az immár negyedik estélyt rendező vöröskeresztnek. — A cigány-ügy epilógusa. Emlékezetes még az a cigányháboru, mely a mult hónapban a pápai cigánytanyán Horváth János cigány agyonlövetésével végződött. Ebben az ügyben a napokban hangzott el az utolsó szó a veszprémi kir. ügyész részéről, aki Márkus Lajos rendőr ellen Horváth János agyonlövése miatt a bűnvádi eljárást beszüntette. — Elhunyt katona. Marinkovics Mihály cs. és kir. 2 számú bosnyák gyalogezredbeli közvitéz március hó 28-án életének 27. évében elhunyt a Zimmermann-utcában levő hadi kórházban. Temetése csütörtökön délután volt. — A hadiévek beszámítása. Azzal kapcsolatban, hogy a porosz minisztérium a hadiéveket a polgári foglalkozásban visszahagyott egyéneknél is beszámította kettős évnek a nyugdíjba, időszerű volna, ha ezzel a kérdéssel nálunk is foglalkoznának az illetékes tényezők. Nálunk eddig csak a bevonult katonák s a vasutasok hadiévei beszámításáról volt szó. Nem kisebb jelentőségű, sőt a mindinkább nagyobb mérvű bevonulások által folytonosan súlyosabbá, terhesebbé válik a polgári foglalkozású tisztviselők munkája is, miért is a hadiévek beszámítását részükre teljesen méltányosnak tarthatjuk. ffOl ** A Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamarától fenntartott nyilvános, három évfolyamú FELSŐ KERESKEDELMI ISKOLA _ Pozsonyban _____ Érettségi vizsgálat. Állásközv. Internátus. Értesítőt kívánatra küld az Igazgatóság. — Szomorú statisztika. A szomszéd, 1500 lélekből álló Tapolczafő községből szomorú statisztikát hallunk. Három hónap alatt 15 elhalálozás s 1 (egy!) születés történt. Ha meggondoljuk, hogy így az egész év alatt 60 elhalálozási és 4 születési eset lesz, valóban sivár jövő elé nézhetnek legjobb községeink. — Országos vásár. Kedden és szerdán országos vásár volt városunkban. Ez a vásár nagy meglepetést hozott számunkra. Azt hittük, az eddig volt árakat már túlhajtani nem lehet, s ez a vásár bebizonyította, hogy eddig tulajdonképen nem is volt drágaság. Az még csak most lesz. Nem is tudjuk, mit szóljunk ahhoz, hogy egy pár ökörnek 5—6000 korona, egy tehénnek 1500—2000 korona, egypár, anyjától elválasztott malacnak 150—200 korona volt az ára. Hova jutunk, ha ez az őrület tovább fokozódik? Mit kérjen a mészáros, a hentes a húsért, ha ily árakon kénytelen vásárolni. Egy cseppet sem csodálkozunk rajta, hogy több városban a husiparosok üzemeik beszüntetésével fenyegetőznek a hatóságnál. Ha maximálták a hus árát, itt volna a legfőbb ideje, hogy maximálják súly szerint az élő állatok árát is. — A vásár forgalma egyébként a következő volt: Szarvasmarha felhajtatott 2068 drb., eladatott 1010 drb.; ló és csikó felhajtatott 705 drb., eladatott 292 drb.; rsertés felhajtatott 910 drb., eladatott 518 drb. Úgy a kereslet, mint a kínálat nagy volt. — A felmentettek egyenruhában. Mint értesülünk, mindazok, akiket a honvédelmi kormány közérdekből bizonytalan időre fölmentett a katonai szolgálat alól, a napokban megjelenendő rendelet értelmében katonai rangjuknak megfelelő egyenruhában tartoznak járni. A rendelet végrehajtása úgy történik meg, hogy az összes fölmentettek behivatnak, népfölkelő parancsnokságaik alá rendeltetnek, valamennyien katonai ruhát, illetve tisztirangban levők, fölszerelési átalányt kapnak, azután az egyenruha viselésének kötelezettségével beosztatnak jelenlegi alkalmaztatásuk helyére. Akik mint B) alosztályu népfölkelők találtattak a népfölkelői szemléken katonai szolgálatra alkalmasnak, azok társadalmi állásuknak megfelelő tiszti rangot kapnak, rövid tiszti kiképzés után. Ezzel elejét kívánja venni a honvédelmi kormány annak a följelentés-áradatnak, mely a múltban annyi hiábavaló munkát adott a honvédelmi minisztériumnak és a katonai parancsnokságoknak. — Fél a hősi haláltól. Az orosz harctéren történt. A tábornok szemlét tartott az ezred felett. Az egyik sorban megpillant egy jóképű cigány bakát. Megáll előtte és megszólítja: Ugy-e, te cigány vagy? — Igenis, kegyelmes uram 1 — felelt a cigány. — Hát nem félsz az orosztól? — Nem én, kegyelmes uram! — Hát az angoltól? — Attól sem generális ur! — Hát a franciától vagy az olasztól? — Azoktól meg ippenséggel nem! A tábornok megcsóválja a fejét és mosolyogva mondja: — Akkor hát semmitől sem félsz, mi? — Nem én, semmitől sem: csak ázs ősi haláltul. . . Nagyttaerücn bavált a harctéren küzdőknél és ilUlAbaa mindenkinél mint legjobb fájdalomcsillapító bedörzsölés lnflneaw, Dr. Riehter-M* Horgony - Liniment. — Egyenruhás zsebtolvajok. Kedden reggel a Pápára érkező fél 6 órai vonatra a vaszari állomáson egy vaszari földmives ember, Horváth István ült fel, hogy a pápai országos vásáron tehenet vásároljon. A kupéban, amelybe beszállott, a feljárati ajtónál 3 katonaruhás és több polgári egyén állott. A katonák körülvették az atyafit, nagyban diskurálgattak vele, de a barátkozásnak szomorú vége lett, mert Pápa felé járván, Horváth észrevette, hogy a zsebéből eltűnt 1108 koronát tartalmazó notesze. A kellemetlen felfedezést a pápai állomáson a szolgálatban levő Horváth József rendőrnek rögtön megjelentette, azonban a katonák a vonat ellenkező oldalán szállottak le, s mire a rendőr megtudta, hogy merre menekültek, akkorra már a vágóhidnál jártak. A rendőr a károsulttal együtt utánnuk futott, de az illetők eltűntek előlük. Horváth rendőr vasúti szolgálatát délben Márkus Lajos rendőrnek adta át, akivel az esetet ismertette. Márkus délután 5 óra tájban figyelmessé lett három katonára, akik azért is gyanússá váltak előtte, mert a délután folyamán többféle katonai ruhában és katonai rangváltozatban látta őket. Feléjük közeledett, hogy igazolásra szólítsa fel őket, mire a gyanús alakok elfutottak a kálvária felé. A rendőr utánuk, s megkezdődött az üldözés. A jó madarak a város felé menekültek s a győri úton vakmerően levetették magukat a várkertbe, hova a rendőr is követte őket. Itt bebújtak egy sürü fenyvesbe, melyet a rendőr a kertben sétáló sebesült katonák és az ott dolgozó munkások segítségével körülkerített. A bujkálók menekülni sehogy sem tudván, a rendőr letartóztatta, és az útközben csatlakozó Frisch Ferenc rendőrtizedessel a városházára kisérte őket, ahol megállapították, hogy az illetőket Hermleich Ottónak, Rothmüller Miksának és Schwarcz Lajosnak hívják, kiknél a 32. gyalogezredtől kiállított szabadságlevelek voltak. Pénz azonban már nem volt náluk, mert azt valószínűleg a közülök elmenekülő, szakaszvezető sarzsiban levő katonának adták át. A rendőrség, amely egyébként megtudta azt is, hogy a vásárban Borsos Károly takácsi lakostól 750 K-t, egy másik takácsi embertől 1000 koronát loptak el, a gyanúsítottakat a katonai parancsnokságnak adta át, amely a viszont a hadbirósághoz kisértette őket, amelynek dolga lesz megállapítani, hogy a zsebtolvajok tényleg katonák-e, vagy csak visszaéltek az egyenruhával. — Valóban elismerés illeti Márkus rendőrt, amiért a tolvaj bandát ilyen gyorsan és ügyesen kézrekerítette. x A Pesti Napló a legtökéletesebb hírszolgálatot nyújtja a közönségnek. Külön tudósítói minden semleges országból érdekfeszítő és hiteles értesítéseket küldenek a háború eseményeiről. A szövetséges államok minden nagy városában eredeti és megbízható értesüléseket szerez. A harcterekről és a sajtóhadiszállásról több kiküldött tudósítója küldi a legfrissebb híreket. Állandó rovatai, az asszonyoknak és a gyermekeknek irott tanulságos és érdekes cikkek, riportok, érdekes és bőséges napihir-rovat, és a napi kérdéseket megvitató sok értékes irás teszik nélkülözhetetlenné és népszerűvé a Pesti Naplót. Album-ajándéka páratlanul áll a hírlapkiadás történetében. Előfizelési ára negyedévre 8 kor. Kérjen mutatványszámot a Pesti napló kiadóhivatalától, Budapest VI., Vilmos Császár-ut 55. — Hirdetmény. Az 1915. évi XXI. t.-c. 8. §-a értelmében mindazok, kik 1914. évi augusztus hó 1-től fogva olyan állandó, vagy alkalmi haszonható foglalkozást űznek, amelynek hozadéka az 1875. évi XXIX. t.-c. értelmében Ill-ad osztályú keresetadó alá esik, de amely után még megadóztatva nem lettek, tartoznak ezt a foglalkozásukat, amennyiben azt az idézett t.-c. életbeléptekor, vagyis 1915 december hó 29-én, vagy azt megelőzőleg űztek, legkésőbb a törvény életbeléptétől számított 30 nap alatt, egyébként pedig a foglalkozás megkezdésétől számított 15 nap alatt alulirt kir. pénzügyigazgatóságnál bejelenteni. A bejelentés elmulasztása jövedéki kihágást képez s az 1909. évi XI. t.-c. 92. §-án b) pontja szerint büntetendő. Minthogy a szóban lévő törvény életbeléptétől számított 30 napi bejelentési határidő már lejárt s az érdekelt felek részéről bejelentés ez ideig nem érkezett, ezúttal újólag felhivatnak az érdekelteket, hogy bejelentéseiket jelen hirdetmény közhírré tételét követő 30 napon belül tegyék meg, mely esetben ellenük a jövedéki kihágási eljárás megindítatni nem fog. Kelt Veszprémben, 1916 március hó 29 én. A m. kir. Pénzügyigazgatóság.