Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-11-25 / 48. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Gigler Béla urak üzletében is. Királyunk halálára. „Egy szó nyilallott a hazán keresztül. — Egy röpke szóban annyi fájdalom !" Gyásza van a magyarnak. Mélységes gyásza; az egész nemzetet átható. Jóságos királya, felkent fejedelme s félszázadnál hosszabb ideig bölcs uralkodója : I. Ferenc József, meghalt. , Nem orvul tört reánk a gyászhír, — és mégis megdöbbentett. Fáj tudnunk, hogy nem lesz többé közöttünk Ő, aki magas trónján ülve is meghallgatott bennünket s akivel oly sok évtizeden át a kölcsönös megértés aranyszövedékeit fontuk a magyar nemzet jövő boldogulására. Mert e megértés a legdrágább kincsünk. Zálog a békés fejlődésre, a nyugodt izmosodásra. Nélküle kimozdul helyéből az egyensúly, keresik, és hiába keresik azok egymást, akik egy ország gondjait hordják vállukon. Történelmünk, tanulságokkal gazdag történelmünk, beszéli ezt. És most az az uralkodónk vesz tőlünk örökre búcsút, akinek talán az isteni végzés rendelte, hogy megkeressen és megtaláljon bennünket és az állandóan megértő frigy kapcsait megszerezze számunkra. Ámde végzetünk előtt meg kell hajolnunk! Halál előtt nincs a kertben sem fű, sem fa, sem gyökér. Kinek mikor üt a végórája, el kell indulnia arra az utolsó útra, legyen bár király, vagy szegény halandó. Mint a nagy római költő mondja: „Légy bár Inachos unokája és dúsgazdag avagy alacsony sorsból származva szegényül töltsd napjaidat a földön, — mindegy : zsákmánya vagy a könyörtelen halálnak." Igen! „A sápadt halál egyaránt felkeresi a szegények vityillóit s a királyok tornyos palotáit" — zengi lantján ugyancsak a nagy latin dalnok, Horatius. Oh, a bíbornál nagyobb hatalma van a fekete gyásznak! A királyi jogarnál sujtóbb a halál kaszája! A fejedelmi szónál erősebb a nagy kaszás parancsa! A nagy római költő gondolatát idézve: Ez mindnyájunkat előbb vagy utóbb az örök száműzetés, az Orcus, csolnakjába kényszerít. Előbb vagy utóbb! Felséges jó királyunk sorsául az utóbb jutott. Bibliai kort ért el. Majdnem kilenc évtized határát érintették áldott, életének eseményekkel gazdag napjai. És most is, a ritka nagy kor végső mesgyéjén, halála fenséges, királyi. Hasonló a bércek ormán kimagasló évszázados tölgyhöz, amelyet sem a viharok tombolása, sem a villámok csapkodása nem törhet meg életerejében időnek előtte, ő addig él és áll, amig önmagában, szervezetének a sok-sok évek súlya alatti megőrlődésében dől ki és mintegy önként adja át magát a végenyészetnek. Oh, mennyi vihart és mennyi sorscsapást élt át és türt el a mi nagy királyunk! A két emberöltőre terjedő uralkodói gondját nemcsak véres háború, forrongó politikai és intrikákkal ingerlő diplomáciai események zavarták meg oly gyakran, hanem szivére is nem egyszer kegyetlenül lecsapott a fátum. Micsoda szenvedésen, mekkora megpróbáltatáson kell annak, legyen bár milliók ura, átmennie, aki virágzó, tetterős éveiben elveszíti maga körül azokat, akik szivéhez legközelebb állnak, akiket mindeneknél jobban szeret, akikben egyedül van a reménye, jövő bizodalma, várva-várt öröme s gondterhes napjainak oly mohón sóvárgott derűje! A legtöbb ember, még ha koronás fő is, elcsügged, kifárad a bibliai Jóbra emlékeztető próbák pőröly-ütései alatt. Tetterje ellankad, önmagába zárkózó, embereket kerülővé válik. A szelídség, a jóság s az irgalom üdítő forrása mindinkább elapad lelkében. A mi nagy királyunk szivét is átjárta a tőr. Vérzett sajogva, de valóban fejedelmi béketűréssel hordozá az égő sebet. Nagy lelkében nemhogy elapadtak volna az emberszeretet forrásai, hanem patakká bővülve még több áldást, enyhülést s vigaszt hintettek a hozzá közeledőkre. I. Ferenc József a trón magasán is ember maradt haláláig. Ember a szó legnemesebb értelmében. Ember, aki átérti és átérzi minden rendű és rangú embertársának buját-baját, sóvárgását, örömét. Ember, akihez a magasságba nemcsak felhat a panaszlónak elcsukló szava, hanem meghallgatásra is talál. A bánat vigasztalást, a jogtalanul üldözött hathatós védelmet, a nyöszörgő nyomor és a roskadozó léptű inség bőkezű enyhülést talált mindenkor nála. Igazi nagy fejedelemnek csak az mondható, aki valóban emberszerető. A most ravatalán fekvő koronás király nevét halála után évszázadokig fogják emberszerető erényei és tettei körülragyogni. Bármily hosszú lett volna is drága élete, — nekünk, magyaroknak, sohasem lett volna elég. Nagy korszakunknak, amelyben új és modern Magyarország lépett elő a régi, avult intézményeken tengődő helyébe, úgyszólván bölcsőjétől kifejlődése mai fokáig Ő volt egyik megalkotója, erősítője és fenntartója. Ez utóbbi két emberöltő alatt a mi generációink mind abban a humánus, nemesen liberális és hazafiasan demokratikus szellemben nőttek és nőnek fel, amely a mi nagy királyunk egész belső lényét eltöltötte s amit állandóan kisugároztatott uralkodói tetteiből. Ha ennek a nemes szellemnek van és lesz döntő hivatása a mi országunk fennmaradásában — aminthogy elvitathatatlanul van is —, akkor első sorban is annak a királyi férfiúnak tartozunk érte hálás köszönettel, aki pár nappal előbb hunyta le örökre szemeit a schönbrunni kastély egyik csendes szobájában. Fejedelmi testét a bécsi kapucinusok kriptája fogadja be örökre. Áldott emlékét a magyar nemzet soha, ki nem alvó, szerető emléke zárja dicsőítve magába és a magyar Klio gondoskodik róla, hogy fényes tollával megörökítse a mi nagy királyunk tetteit.