Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-11-18 / 47. szám

Egy est a harctéren. - 1916 okt. 14 ­Ködös, esős őszi nap van. A szél verdesi az esőt s hordja a lehullott, sárga falevelet. Különben minden'csendes, csak néha-néha hal­lani, amint egy-egy gránát vagy shrapnell sipolva szeli a sürü levegőt s tompa morajjal levágódik az ellenség frontjára. A nagy zuhanás figyelmessé teszi a pihenő bakatársaságot. Sietve jönnek elő födözékeikből s lesik, hogy hová is vágódhatott le az a szörnyeteg. Utánna pedig várják reá a muszka válaszát. — Értél már ilyet — pajtás —, nem lő vissza a muszka 1 Talán spórol, jobb időre vár, jegyzé meg egy másik. S ismét visszamennek födözékeikbe, tovább folytatják félben maradt munkájukat, vagy eset­leg álmukat. Estefelé jár az idő, a köd mindig jobban leereszkedik, sötétségbe borul a határ. Csak a rakéták fénye világítja be a csatamezőt. Őrmesterem, aki igen jó ember, felszólító szavára bemegyünk a földalatti kis szobánkba. Pislogó gyertyafény világítja meg kunyhónk berendezését, mely áll egy deszkából össze­tákolt dupla ágyból, újságpapírral bevont asztal­ból és egy lengyel tipusu faszékből. A kályhá­ban vigan pattog a tüz. Kellemes melegség tölti be a szoba levegőjét. Készül a vacsora. A csajkában lohogva forr a fekete kávé, mellette pedig sül a krumpli. Ez a baka szerény va­csorája. Vacsora után őrmesterem veszi a fehér szárú kis csibukját. Rágyújt a gondűzőre s fújja a füstkarikákat. Közben beszélgetünk már meg­történt eseményekről s az otthoni békés családi életről. Csak ketten vagyunk, ami a ritkaságok közé tartozik. Ma nincs vendégünk 1 Talán a kellemetlen idő miatt nem jöttek el bajtársaink. Csendesség van. Az őrmester is hallgat. Nem be­szél már abban az időben lezajlott harcairól, amikor én még szép hazám friss, üde levegőjét szívtam. Látom róla, hogy gondolatai messze, valahol talán szerettei körében kalandoznak. önkéntelenül visszagondolok én is azokra a még gondtalan, csak örömmel telt gyermek­évekre, amikor még mint kicsi fiú nem gon­doltam a jövőre, csak a jelennek éltem. Csak egy cél volt előttem: a tanulás. S egy hibás felelet után már szárnyaszegett madárként ver­gődött gyermek-szivem. Mintha csak most is látnám a kedves kis játszótársaimat. — Milyen gyorsan is múlik az idő, még alig néhány évvel ezelőtt fakardokkal s fa­puskákkal játszottunk háborúsdit, ma pedig már majd mindegyikünknek valódi fegyver húzza a vállát. Valódi fegyverekkel harcolunk igaz, szent ügyünkért. Gondolatban elém tárul a már egy éve nem látott élénk kis városom, Pápa képe s a szülői otthon . . . Kivül kopognak. Mintha csak álmunkból riasztottak volna fel bennünket; úgy néztünk egymásra kérdőleg. — Ki is jöhet? Nem szokott hozzánk olyan látogató jönni, aki belépése előtt kopogtat. — Lehet! — szól őrmesterem. Nyilik az ajtó, egy füstös, állandóan ne­vető fej tolakodik előre. A századunk felvidí­tója jött, a kormosképü Sárközi cigány. Most is hóna alatt szorongatja féltett kincsét, a vászon­tokba bujtatott hegedű. — Jó estét, őrmester úr! — Te vagy az, Sárközi, no mi újság? — Semmi különös, jelenteni alássan. A muszka most csendesen van. (Meg azután rá is érek. Hát eljöttem muzsikálni; lehet, hogy hol­nap már a muszka rendez számunkra nagy hangversenyt s oda leszünk hivatalosak. — Igazad van, Sárközi! Ennél jobbkor sohasem jöhettél volna, úgyis olyan lehangoltak vagyunk. Tehát csak rajta, hadd halljuk, mit tudsz. Legalább egy kicsit felvidulunk. Nem kellett néki kétszer mondani, már sirt is kezében a háborúban megviselt, kopott hegedű. Első pillanatban a száraz fa mélabús hangja elfeledtette velünk a jelent, csak a múlt békés, boldog évei keringtek előttünk. Hej! de más is volt még akkor az élet! — Huzd rá, Sárközi! „Mikor az est me­sélni kezd . . Azután pedig valamivel vígab­bat : „Csak egy kislány van a világon ..." — Cigány, a sok közül ki ne felejtsd az én nótámat se! — Húzom, húzom. És szól a nóta : „Miért is szeretlek oly nagyon tégedet?" — Ez az ! Ez az én kedves nótám ! Igy azután mind-mind sorra kerültek azok a búsan, vagy pedig vigan csengő ropogós, szép magyar nóták. Ilyen módon, így lopódzik be néha-néha a lövészárok sáros falai közé a jókedv, a rövid ideig tartó vigság. így mulatnak a lövészárkok magyar fiai. Amikor elhalt a zene, már későre járt az idő. A múlatás után pihenni tértünk, hálát ad­ván Istennek az elmúlt nap csendességéért. Hajnalban hatalmas ágyúdörgés zavart fel bennünket álmunkból. A muszka korán kezdte a hangversenyt . . . Egy fiatal 83-as baka. HETI ÚJDONSÁGOK. — Névnapi tisztelgés. Ma, szombaton ünneplik gróf Esterházy Jenő névünnepét. A városi tanács és a képviselőtestület küldöttei Mészáros Károly polgármester vezetésével fe­jezték ki szerencsekivánatukat és hálájukat a nemeslelkü főúrnak azokért a bőkezű adomá­nyokért, melyeket a város fejlesztése és a sze­gények segélyezése körül oly gyakran volt al­kalmunk, már eddig is, felemlíteni. A névnap előestéjén, pénteken fél 8 óra tájban a ref. főgimnázium és theológia növen­dékei szerenádot rendeztek a gróf tiszteletére. A kastély udvarán a kántus hazafias dalokat énekelt. így a többek között: Mi dobog, mi zokog a fekete éjben . . Megállok a kaputok­nál elmenőben . . ., Őszi rózsa . . ., Gyönge violának letörött az ága . . . Ugyanakkor adott szerenádot a gróf udvari zenekara, Füredi Kálmán jónevü zenekara is. Utoljára pedig az énekkar és a cigányzenekar együttesen a Him­nuszt adta elő, ami után Esterházy Jenő gróf megjelent az erkélyen s meghatottan mondott köszönetet a szives ünneplésért. — Lubiensky János gróf vezérőrnagy. Honvéd huszárezredünk volt ezredparancsnoka, Lubiensky János gróf ezredes, ki orosz fog­ságból nehéz megpróbáltatások után megmene­kült, vezérőrnaggyá lépett elő. — Katonai előléptetés és kitüntetés. Honvéd huszárezredünk snájdig alezredesét, Jankovich Lászlót ezredessé léptették elő és ugyanezen alkalommal a király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért részére a hadiékítményes Lipót-rend lovagkeresztjét ado­mányozta. — A magyar városok orsz. kongresz­szusa a drágaság kérdésében e hó 25-én Buda­pesten ülést tart. — A városi tanács az ülésre Mészáros polgármestert küldte ki. — Katonai előléptetés. Korossy Albert őrnagy, ki az Ihászi-pusztán elhelyezett csikó­telep helyettes parancsnoka, alezredessé lépett elő. — Harmadszor signum laudis. Sibrik Sándor, honvéd huszárezredünk vitéz száza­dosa, ki a háború kitörése óta a harctéren küzd és ott vitéz magatartásáért a katonai érdem­kereszttel, két izben a signum laudissal lett ki­tüntetve, újból, tehát harmadszor, felsőbb kitün­tetésben részesült. — Villamos vasút Pápától Tapolcza­főig. László György budapesti vállalkozó a m. kir. kereskedelmi minisztertől előmunkálati engedélyt kért a Pápától Tapolczafőig vezető villamos vasútra. A miniszter az engedély ki­adása előtt, véleményezés végett, a kérvényt hivatalból lekülde városunkhoz. Hatóságunk, igen bölcsen és igazságosan is, a legmelegebb ajánlattal támogatja a magas minisztériumnál e rendkívül praktikus és nálunk beválni hiva­tott tervet. A vasút az állomástól kiindulva vé­gig futna az Esterházy- és a Győri-úton, a Fő-téren, a Jókai-utcán és a Veszprémi-úton s innen az országúton haladna Tapolczafő köz­ségen át a falu határáig. Az áramot a városi villanytelep szolgáltatná. Hogy iparilag és köz­gazdaságilag mily nagy jelentőségű lenne ez a vasút városunkra és közeli vidékére, arról jövő számunkban bővebben. — A „Harangszó" új szerkesztője. Az evangélikusok új iró-püspöke, Kapi Béla, vissza­lépvén az evangélikus egyházkerület kitűnően szerkesztett, nagy elterjedtségnek és közkedvelt­ségnek örvendő népies lapjának a „Harangszó"­nak szerkesztésétől, a szerkesztéssel a gyéké­nyesiek költő-papját, Szalay Mihályt bizta meg. Szalay Mihálynak már jó neve van az irodalom­ban. Pár évvel ezelőtt költemény-kötete és ifjú­sági elbeszélés-kötete jelent meg, s pápai káplán korában lapunknak is kedvelt poéta-munkatársa volt. Volt kiváló munkatársunkat melegen üdvö­zöljük a lapszerkesztők gárdájában. Jeles tollátó méltán sokat vár az evangélikus közérdek. — Előléptetések huszárezredünknél. Honthy Béla főhadnagy és Tiba Béla főhadnagy gazdasági tiszt századosokká lettek előléptetve. — Nagy idők tanuja. Száz István 48-as honvéd-őrmester, ki évtizedeken keresztül a a devecseri járás utbiztosa volt s nyugdíjazása óta Pápán lakott, f. hó 14-én meghalt. Vele megint kevesebb lett a hősök kis csapata, kik közül már csak páran emlékeztetnek bennünket az elmúlt idők dicsőségére. — Főorvossá előléptetve. Dr. Glück Sándor tart. segédorvos, ki jelenleg a csóti fogolytáborban teljesít katonai szolgálatot, fő­orvossá lett előléptetve. — Kitüntetés. Pados Antal helybeli r. k. tanítót, aki mint őrmester az olasz harctéren teljesít szolgálatot, a koronás vasérdemkereszttel tüntették ki. — Ugyanezt a kitüntetést (s nem mint egyik előző számunkban jeleztük: az egy­szerű vaskeresztet) kapta Tóth Ferenc v. adó­tiszt is. Mindketten a III./20. népf. zászlóalj kötelékébe tartoznak. — Az új ev. püspök beiktatása. Kapi Béla szombathelyi lelkészt, a dunántúli evang. egyházkerület új püspökét, december hó 13 — 14. napjain fogják rendkivüli gyűlés keretében beik­tatni hivatalába Szombathelyen. A nagyszabású ünnepségre a meghívókat most küldik szét. — Virágba borult a temető. Aki kintjárt mostanában az alsóvárosi temetőben, kellemesen lepte meg az a virágerdő, amely ott a sírokat borítja. A napsütéses, tartós szép ősz kipattan­totta az őszi rózsák, krizantémumok bimbait, s szinpompájuk tarkaságával új életet varázsoltak a mulandóság komor birodalmába. Soha ily szép még nem volt a temető, s ritkán volt még oly szép őszünk, mint az idén. A temetőben dúsan nyílnak a virágok, a szántóföldeken buján zöldéi a vetés — oly sürü táblákban, hogy alig látja be a szem. Mind a kettő édes remény­séggel tölti el a sziveinket. A megpróbáltatások örömtelen, nehéz napjai után ki kell virágozni, gyümölcsöt kell hozni a jobb jövő sudárba szökkenő fájának. — Eltűnt katonák. Hivatalos értesítés szerint eltűntek: Rada Imre őrmester, Magyar István és Okolicsányi József hadapródjelöltek és Stranszky János népfölkelő, valamennyien 20-as honvédek. FILLÉR SZIVARKAHUVELY «™w!WVED 1DOBOZ„ AKÖNyVECSKE'SODORNIVALÓ PAPIR ÍRÓLAPJÁRA 12FILLÉR jcey •

Next

/
Thumbnails
Contents