Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-11-18 / 47. szám

— Akinek József főherceg a protek­tora. A katonák körében legendák keringenek arról az atyai gondoskodásról, megható szere­tetről, amellyel József főherceg viseltetik a kato­nák iránt. Együtt érez velük örömükben, bána­tukban, s ahol csak teheti, segítségükre van. Atyai gondoskodásának áldó melegét érezte egy derék debreczeni magyar baka, Tim János is. Mint tartalékos tizedes az olasz harctéren küz­dött, még pedig olyan hősiesen, hogy a nagy vitézségi éremmel tüntették ki. Ámde egyik üt­közetben jobb kezefején súlyosan megsebesült, kórházba kellett mennie. Mikor Tim a harctéren a segélyhely felé tartott, útközben az erdőben találkozott József főherceggel, aki szívélyes be­szélgetésbe ereszkedett vele, amiből bátorságot merített annak a kérésének előterjesztésére, hogy kórházba övéi közé, Debreczenbe szeretne menni. József főherceg szolgálatkészen elővette noteszét, kiszakítván abból egy lapot, férfias, szép Írásá­val tinta ceruzával ráirta a következő ajánló sorokat.: „Tim János tizedest kérem a debre­czeni kórházba utalni. József főherceg." Tim Jánost a harctérről a Pápára irányított sebesült transzportba osztották be. Mikor ide megérkez­tek, jelentkezett magas protektorának ajánló so­raival a kórház parancsnokságánál, amely rögtön intézkedett, hogy Tim János óhaja teljesüljön, és hétfőn délután már útnak is bocsátották Debreczen felé, ahol hozzátartozóinak szerető körében bizonyára gyorsabban gyógyul a seb, melyet a gonosz talián golyója ütött kezén. — A háztartási fémedények közül ez ideig a tűzhelyekben levő vízmelegítők a be­szolgáltatási kötelezettségtől mentesek voltak. A honvédelmi minisztérium most kiadott ren­delete szerint e tárgyakat 1917 február 15-ig a fémbeváltó-helyeken okvetlenül át kell adni. Pápa város és a járás területére nézve az át­vétellel Kunszt Henrik fő-téri vaskereskedőt bizta meg a hatóság. — A városi favágatás. Még ugyan nem foglalkozott ezzel a tervvel hatóságunk, de mi közkényszerből felhívjuk erre a figyelmét. Tűr­hetetlen az az állapot, amelyben most a tűzifa vágatása miatt a lakosság van. Favágót nem kap az ember és ha nagy kérésre akad is egy, annak egy öl tűzifa fürészeléséért s felvágásáért 22—24 koronát kell fizetnünk. Hangsúlyozzuk, még ezt is megfizetnők, de nincs vállalkozó. Jót tenne a város a lakossággal, ha a villamos telepi üzlettel kapcsolatban favágó gépet sze­rezne be és azt a nagyközönség rendelkezésére bocsátaná megfelelő díjak mellett. Mert félő, hogy ha ez a helyzet így marad, ebben a do­logban is nagyfokú zsarolásnak leszünk kitéve. — Hősi halál. Domonkos János 1891. évi születésű m. kir. 20. honvéd gyalogezredben honvéd 1916 julius 4-én elesett. — Telepengedélyezési tárgyalás. Poli­tzer Mór a Korona-utca 43. számú háznál be­rendezendő fém-, csont- és rongy-gyűjtő telep berendezéséhez kért telepengedélyt. A v. tanács a telepengedélyezési tárgyalás határnapjául f. évi november 22-ikének d. u. 3 óráját tűzte ki. — Adományok az erdélyi menekültek javára. Glück Hermin 1 K, Egy ismeretlen jói­tevő Okolicsányi úr utján 47 40 K, Kis István cipész, N. N. Udvardy Miklós úr utján 10—10 K, Keresztes Gábor 2 hétre 2 K, Fiszter Anna 1 K, Pápai Közgazdasági Bank, Pápai Önse­gélyző Egyleti Szövetkezet 100 —100 K, Kovács Kálmánné, honvédhuszár őrnagyné koszorumeg­váltás cimén 10 K, Schönfeld 10 K, Maródi Károlyné 3 K, Sténger Károlyné 60 f, Strausz Kornélné 10 K, dr. Zsigmond Elekné 5 K, Pintér Gyula 1 K, Kis Róza 2 K, Kovácsné 1-10 K, Németh János 1 K, özv. Porkoláb Gyuláné 2 K, Singemé 50 f, Paserlné 2 K, Vincze Sándorné 1 K, Kutrovácz Jenő, Gáty Zol­tán, Greitzer Ferenc, Orám Valter, dr. Mohácsy Lajos, Kriszt Jenő, Varjas Endre, Erhárdt Sán­dor, Kovács Antal (Járóháza) 2—2 K, Hammer Károlyné 1 K, R. L. 5 K, Kardos 4 K, Huszár István 1 K, Hunka Anna 6 K, Blum 1 K, Rapoch Jenő 2 K, Ker. Szövetkezet 20 K, Horovitz Manó, dr. Herczog Manó, Gutman Miksáné 4-4 K, Koréin Vilmos 5 K, Gut Jakab 4 K, Szloboda József 50 f, ifj. Weisz Mór 2 K, Balogh Jánosné, Horváth Károly 1 —1 K, Kolo­nics Dávidné 2 K, Kovács Sándorné 60 f, Gál Jánosné 40 f, Kemény János, Gergely Ferencné, Nagy Pálné, Miklós Klári 2—2 K, N. -N. 10 f, N. N. 20 f, Mészáros Istvánné, Kirchburger Katalin 40—40 f, Mészárosné 1 K, Csépi já­nosné 40 f, Horváth János 4 K, Frank Rózsi, Bergl Lipótné 40—40 f, Szabó Józsefné, Rosen­berger Sámuelné 20—20 f, László Sándorné, Szabó Istvánné 10—10 f, Prépost József 90 f, Herczig Ferenc 20 f, Nagy Lajosné 60 f, Tárnoky Gyuláné, Balla Árpád, Tapsonyi Sándor 1 —1 K, Makkay GyHa 40 f, özv. Jezerniczky Kálmánné 30 f, Balla Sándorné 1 K, Nagy Istvánné 2 K, özv. Szorádi Lőrincné, özv. Major Józsefné, Öveges Mártonné 1 — 1 K. (Folytatjuk.) — Tisztviselők étkezője. Örömmel kell közölnünk, hogy a lapunkban szóvá tett tiszt­viselői étkező eszméje nálunk is termékeny talajra talált. Az eszmét városunk első hivatal­noka és vezetője, a polgármester is magáévá tette, aki a következő felhívást intézi a váro­sunkban lakó tisztviselőkhöz: A háboru-szülte óriási drágaság enyhítésére több városban fel­állították a köz- és magántisztviselők étkezőjét, tekintve, hogy a drágaság leginkább a fixfize­téssel bíró egyéneket sújtja. Nekünk is meg kell mozdulni, hogy némileg elviselhetővé te­gyük helyzetünket. Nálunk is fel kell állítani a tisztviselők étkezőjét, ahol legalább mérsékelt árak mellett tápláló ételekhez juthatunk. Mielőtt azonban az étkezőt felállítanánk, tudnunk kellene hányan vennék elsősorban igénybe, hogy a hozzávetőleges számítások megtehetők lehes­senek. Ép ezért felhívom a köz- és magán, valamint a nyugdíjas tisztviselőket, hogy a vá­rosi jegyzői irodában akár Írásban, akár szóval 15 nap alatt bejelenteni szíveskedjenek a követ­kező adatokat, amennyiben a tisztviselői étkez­déből kívánnák élelmezésüket kielégíteni: 1. Az étkezésben részt kivánó neve és családtagjai száma (összesen, a családfővel együtt). 2. Reg­gelit, ebédet, vacsorát, vagy melyiket igényli ? 3. Házhoz szállítja-e az ételeket, vagy a tiszt­viselői étkezdében kívánja elkölteni? 4. Ház­tartása, illetve élelmezése eddig havonta mibe került ? 5. Mennyi gabonával, illetve liszttel rendelkezik, ha megőrlötte, avagy mennyi ga­bona és liszttel, és pedig mennyi 0-ás, 2-es és 3-as liszttel? 6. A városi lisztet veszi-e igénybe ? 7. Mennyi bab, borsó, lencse és burgonyakészlettel rendelkezik. — Katonáink érdekében. A város pol­gármestere a katonaságnak fagytól védő cipők­kel való ellátása tárgyában felkéri a nagyközön­séget, hogy a tulajdonában lévő zsuppból, sás­ból és kukoricafosztásból a nélkülözhető mennyi­séget bocsássa a városi gazda kezére. — Felemelik a hadisegélyt. A város­házára is megérkezett már a pénzügyminiszter rendelete a hadisegélynek bizonyos esetekben leendő felemelése tárgyában. A rendelet a sok­gyermekes családok helyzetén kíván segíteni és két irányban teszi lehetővé a nagyobb családok segélyének felemelését. A legalább négy, segélyre jogosult családtagot számláló családok segélye­zésénél megszűnik az az eddigi korlátozás, hogy a segély nem tehet ki nagyobb összeget a be­vonult utolsó polgári átlagos kereseténél. Ez a rendelet egyik intézkedése. A másik pedig úgy szól, hogy a három vagy ennél több, nyolc éven aluli gyermekkel bíró családok segélyét a ható­ság amennyiben indokoltnak tartja, oly módon emelheti, hogy egy, két, indokolt esetekben több gyermeket is, akik eddig csak fél segélyt kap­hattak, egész segélyben részesíthet. Sok száz­ezer szegény család, könnyező anya és síró gyermek helyzetén könnyíthet, javíthat e ren­delet folytán a hatóság. Csak kötelességet vélünk teljesíteni, midőn felemlítjük, hogy a humánus rendelet kibocsátása főleg dr. Antal Géza orsz. gyűlési képviselőnk érdeme, akinek a pápai hadiasszonyok kérelme folytán a kormánynál való közbenjárása eredményezte a hadisegély­nek ilyen jelentékeny mértékben való feleme­lését. Újabb fényes bizonyítéka ez országos nevű képviselőnk kiválóan humánus és szociális érzésének és gondolkozásának. . — A tavaszra lesz elegendő rézgálic. Megyeszerte el volt terjedve az a hir, hogy a jövő esztendőben a földmivelésügyi kormány nem fog gondoskodni a szőlősgazdák rézgálic szükségletéről. Ezt a híresztelést kihasználták az élelmes kereskedők és gyűjtötték a rézgálic rendeléseket a szőlősgazdák körében 12—16 K-ás árban kg.-ként. A vármegyei gazdasági egyesület a szőlősgazdák érdekének védelme céljából bizonyosat akart tudni a jövő évi állami rézgálic kiosztása dolgában. Az elnökség meg­bízta Kajdacsy Endre ügyvezető igazgatót, hogy személyesen szerezzen információt a földmivelés­ügyi minisztériumban. Kajdacsy igazgató érdek­lődött a földmivelésügyi kormánynál a jövő évi rézgálic kiadása ügyében s örömmel közli a nyert felvilágosítást a szőlősgazdákkal. A jövő esztendőre éppen úgy gondoskodik a kormány a rézgálic kiosztásról, mint a mult évben, sőt kilátásba helyezte a minisztérium, hogy még több rézgálicot kapnak jövőre a gazdák, mint az idén. Igen valószínű, hogy a gálicot jövőre sokkal előbb küldi szét a minisztérium, mint 1916 ban. Még nem bizonyos, de ára valamivel emelkedni fog, de nem 12-16 kor.-ra, hanem legfeljebb 50—60 fillérrel lesz drágább, így 3 K 20 fillér helyett az egyesületi jutalékkal együtt 370—80 fillér lesz kg.-ként. Az egyesület igaz­gatósága már most felszólítja a községi elöl­járóságokat, hogy a rézgálic szükségleteket kimutatásba foglalva, idejében küldjék be a vármegyei gazdasági egyesület igazgatóságához. — Utolsó figyelmeztetés a gabona­és tengeri tulajdonosoknak. Saját jól felfogott érdekéből figyelmeztetjük a gabona- és tengeri tulajdonosokat, hogy minél előbb szolgáltas­sák be nevetett terményeik fölöslegét a Hadi­termény Részvénytársaságnak. Mert a minisz­teri rendelet már utasította a pénzügyőri tiszt­viselőket a fenti termények átkutatására. S ahol a megengedettnél többet találnak, a felesleget nemcsak az ár megtérítése nélkül elkobozzák, hanem még az illető tulajdonost kemény bün­tetés is éri. — Az adóösszeirás munkája. Váro­sunkban az adóösszeirás munkáját a rendőrök szokták végezni. Tekintettel, hogy a rendőrök létszáma nem elegendő a nagy munkaanyag összeírására, a városi tanács kellő napidíjjal kisegítő egyéneket alkalmazott. — Mennyi babot, borsót és lencsét fogyaszthatunk ? A város polgármestere a nevezett veteményekre nézve a következő ható­sági rendelkezést teszi közzé: A termelők bab, borsó és lencséből 1916/17. évre 1917 augusztus 15-ig, együttvéve személyenként és havonként 1 kgr.-ot használhatnak fel házi szükségletükre. Saját készletükből december 15-ig adhatnak el házi szükségletre a város területén, vagy áru­síthatnak nyílt piacon. Kereskedők csak annyit vásárolhatnak, amennyit kis fogyasztás céljaira 1915. évben forgalomba hoztak. A termelők a fent maradt készletüket megőrizni tartoznak s a házi szükségletüket meghaladó részét 1916 december 15-ike után kibocsátandó felhívásra a hatóságnak bejelenteni tartoznak s csak a haditerménynek adhatják el a megállapított leg­magasabb áron és pedig babot métermázsánként 56 koronáért, borsót és lencsét 66 koronáért. — Fizessük az adót. A városi hivatal felszólítja mindazokat az adózókat, akik a köz­ségi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben ellenük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indíttatni. — A keresztény munkásegyesület f. hó 12-iki előadásán Maár János plébános az agyag­ipar s vele kapcsolatos ólommérgezésről s foszformérgezésről tartott igen tanulságos elő­adást. Ezenkívül Stoll Annuska szavalatot, Dóczi Mariska, Horváth Terus és Tömördi Annus, Etzl Terus, Kovárczik Mariska és Emmuska egy-egy monológot, illetve dialógot adtak elő nagy sikerrel. Jók voltak Fersch Mátyás és Pék Vidor is. — Vasárnap, azaz 19-én ismét lesz előadás, melyen Dragovits István hittanár fog beszélni. — Köszönetnyilvánítások. Özv. Blau Adolfné úrnő és Wittmann Mihály úr szívesek voltak a Malbisch Arumim Egyesületnek 20—20 koronát ajándékozni. E nemeslelkü adományok­ért hálás köszönetét nyilvánítja az egyesület nevében Schischa Adolf. Wittmann Mihály nagybérlő úr 50 K-át, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság főügynöksége 10 K-át adományoztak a Vörös­kereszt-Egylet részére, mely adományokért há­lás köszönetet mond Galamb Józsefné elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents