Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.
1916-09-23 / 39. szám
— Köszönetnyilvánítások. Nagyságos ovag dr. Roth Miksa főorvos úr (Wien) a pápai izr. iparosok gyámolító egyesületének 25 koronát adományozni kegyes volt. Nevezett egyesület javára a hét folyamán még a következő adományok érkeztek: Billitz Henriktől és Bélától 25 korona, Károlyi Józsefnétől (Szentes) 20 korona és Kovács Ignáctól (Vinczefő) 20 korona. — A Gomle Dalim egylet javára adakoztak: Billitz Henrik és Béla 20 korona, Károlyi Józsefné (Szentes) 20 korona. Fogadják a nemesszivü adakozók úgy a pápai izr. iparosok gyámolító egyesülete, mint a Gomle Dalim egylet vezetőségének leghálásabb köszönetét. Wellisch Hugó mérnök és építőmester Budapesten, néhai Billitz Ferenc emlékére koszorumegváltás cimén szives volt 50 koronát a szegények közt való kiosztásra küldeni, amiért a szegények nevében köszönetet mond a Chewra Kadisa elnöksége. Kluge Károlyné úrasszony a városi népkonyha javára 33 kg. babot, 8 kg. lencsét és egy véka zöldbabot volt szives ajándékozni. Az adományért az erdélyi menekültek nevében hálás köszönetét nyilvánítja, Pápán, 1916 szept. 20-án. Mészáros Károly polgármester. Perutz testvérek helybeli gyártulajdonosok 400 K-t, Goldschmid Ödön és társai pedig 126 koronát ajándékoztak az erdélyi menekülteknek. Továbbá Roth Miksa wieni lakos 25 K-t, Billitz Henrik és Béla szintén 25 K-t adtak a városi népkonyhának. Az adományozóknak hálás köszönetét nyilvánítja Mészáros Károly s. k. polgármester. Őnagysága Strausz Arnoldné úrnő szives volt egyletünknek 10 koronát adományozni, melyet hálásan köszön özv. Krausz Viimosné elnök. — Felülfizetések. A Keresztény Munkásegyesület f. hó 17-én tartott előadásán az erdélyi menekültek javára felülfizettek: Horváth Lajosné, Takács Jenő 1 — 1 K, Pilz Bözsi 60 f, Nagy József, Zink János, Soós István 40—40 f, Horváth Margit 30 f, Lóskay Béláné, Nagy Mariska 20—20 f, Szakács M., N. N., Molnár S.-né, N. N., Kertész J., N. N., N. N. 10—10 f, amiért fogadják a vezetőség hálás köszönetét. fA. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Szept. 12. Gál Márton szabó és neje Schváb Paula, fia: József, rk. Szept. 16. Virág Kálmán kapus és neje Ramics Szima, fia: Kálmán, rk. — Dömötör Gyula földmivelő és neje Francsics Zsófia, fia: Károly, ref. Szept. 20. Schmidt István temetöőr és neje Dobson Anna, leánya: Erzsébet, rk. Meghaltak: Szept. 10. Fejes József nyug. fogházőr, ev., 50 éves, szívbaj. Szept. 11. Tóth Eszter szövőgyári munkásnő, rk., 34 éves, tüdővész. — Özv. Kertész Mihályné Hekler Anna földmivelőnő, rk., 86 éves, végelgyengülés. Szept. 16. Török József földmivelő, rk., 52 éves, gutaütés. — Bürgner Fülöp magánzó, izr., 72 éves, genyvérüség. — Vasvári Józsefné Pap Erzsébet földmivelőnő, rk., 65 éves, végelgyengülés. Szept. 17. Billitz Ferenc tüzifakereskedő, izr., 65 éves, rákos elfajulás. Szept. 18. Özv. Pulai Józsefné Steklovics Mária, ápoldai szegény, rk., 86 éves, végelgyengülés. — Lővy Lipót magánzó, izr., 73 éves, végelgyengülés. — Kasza Imréné Orbán Rozália napszámosnő, rk., 26 éves tüdővész. Szept. 19. Szalai István, ref., 3 hónapos, bélhurut. Házasságot kötöttek: Szept. 12. Vince Ernő kat. mérnök, izr. és Weisz Jolán, izr. Szept. 16. Gyömörei (Nagy) József rendőr, rk. és Gál Terézia gyári munkásnő, rk. Szept. T7. Weisz Kóbi (Károly) gazdatiszt, izr. és Weisz Frida, izr. Szept. 20. Lenkey Lajos főgimnáziumi tanár (tart. tüzérhadnagy), ref. és Lampérth Valéria, rk. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1916, Főiskolai könyvnyomda. nzzz: ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, Pá pa, javít és hangol zongorát, pianinót. Főtér. Használjunk hadisegély-postabélyeget! Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, illetőleg édes atyánk BILLITZ FERENC elhunyta alkalmából bennünket részvétükkel felkeresni, illetőleg drága halottunk temetésén megjelenni szívesek voltak, — e helyütt is hálás köszönetet mondunk. Pápa, 1916 szeptember 21. A gyászoló család. Tflzifa=eladás. Az ugodi, fenyőfői és gerencei raktárainkban levő TŰZIFÁNKAT eladásra bocsátjuk. Megrendeléseket naponként d. e. 1 l-l2-ig és este 6—8-ig elfogadunk a Pápai Hitelszövetkezet helyiségében Jókai Mór utca 18. A PÁPA-UGODI HITBIZOMÁNY ERDŐSÉGEINEK TÜZIFA-KIÁRUSITÁSI VÁLLALATA. k áy é ! Pörkölt és nyers kávét, :i legjobb minőségűeket 83 előnyös árban ajánl | KOHN MÓR FIAI Pápa, Kossuth ll^ajos utca 8. Első nagyobbszabásu, villanyerőre berendezett KÁV É PÖ R KÖ L D E ! Nyomtatványait rendelje a főiskolai nyomdában. Korcsmaház eladás. Pápa város egyik legforgalmasabb utcáján egy korcsmaház mely 350 D-öl területen fekszik s még 5 éven keresztül adómentes, nagy boros pincével, 40 lóra istállóval és az istálló felett nagy gabonapadlással rendelkezik, — szabadkézből, jutányos áron, azonnal eladó. Bővebb értesítést nyerhetni Selinko Manó úrnál Pápán, Rákóczi-utca 13. Á főiskolai nyomdába egy tanonc • felvétetik. • Szives tudomásul! BOT 30 év óta fennálló TSSI rőfös és divatárukereskedésemet a Fő-térről a volt Barna Ignác-féle üzlethelyiségbe helyeztem át. Midőn ezt t. vevőimmel tudatom, kérem az eddig irántam tanúsított bizalmat új helyiségemben is fenntartani. Kiváló tisztelettel Pfeiffer I o ii á o.