Pápai Hírlap – XIII. évfolyam – 1916.

1916-09-02 / 36. szám

— Köszönetnyilvánítások. Barna Ivánné Klein Jolán úrnőnek egyesületünk céljaira kül­dött 20 korona adományát hálásan köszönöm. — Gyermekelőadást rendezett egy kedves gyer­mektársaság a Leányegyesület helyiségében egyesületünk rokkant alapja javára. A szép számú hallgatóság jól mulatott a bájos előadá­son, amely 85 koronát jövedelmezett. Fogadják a t. rendezők és szereplők hálás köszönetemet. Dr. Fürst Sándorné, a Leányegylet elnöke. — A korpa és egyéb takarmányo­zási cikkek forgalmának új szabályo­zása. A hivatalos lap keddi számában meg­jelent rendelet értelmében korpát, kölestakar­mánylisztet, köleshéjat, olajpogácsát, melasset, szárított répaszeletet és szárított moslék- és törkölyféléket akármiféle formában és módon másként, mint a Korpaközpont közvetítésével forgalomba hozni nem szabad. A melasse és a szárított répaszelet kivételével az említett ipari termékek eladására vonatkozó minden szerződés vagy kötés erejét veszti. A készleteket a Korpa­központnak kell bejelenteni, mely az adatok helyességét küldöttei utján is ellenőrizheti. A rendelet, miután egyik szakasza megállapítja a maximális árakat, kimondja még, hogy a régebbi ugyanezen ipari termékek forgalomba hozatalára vonatkozó rendelkezések hatályukat vesztik. — Az élelmiszer rekvirálása. Ami­től eddig a kormány irtózni látszott és ami ellen kézzel-lábbal küzdött, az erősen megvál­tozott viszonyok következtében a katonaság érdekében megtörténik, az élelmiszerek rekvirá­lása tehát hamarosan kezdetét veszi, alapján az országszerte kiadott alispáni rendeleteknek. Ezekben az foglaltatik, hogy a városi piacokon a katonai egyének az élelmiszereket nem képe­sek a maximális áron megszerezni s így föl­merült a szüksége annak, hogy ilyen esetekben a katonai parancsnokságok a szükségletek biz­tosítása céljából a helyi közigazgatási hatósá­gokhoz forduljanak. Ha tehát katonai részről a főbirákhoz fordulnak, ezek kötelesek lesznek a megdrágított élelmiszereket maximálás után rek­virálás utján megszerezni és a hadseregnek át­szolgáltatni. Erre azonban minden egyes esetben külön engedélyt kell kérni a belügyminisztertől az alispán közvetítésével. M. kir. anyakönyvi kivonat Születtek : Aug. 26. Hencsey Béla államvasuti hivatalnok és neje Füredi Irén fia: László, rk. Aug. 29. Berki Károly cigányzenész és neje Csu­kárdi Mária leánya: Mária, rk. — Németh János föld­mivelő és neje Ihász Lidia fia: József, ref Aug. 31. Toki Mária napszámosnő fia: Ferenc, rk. Meghaltak: Aug. 26. Fejes Rezső rk., 2 hónapos, bélhurut. — Özv. Polonyi Péterné Kavecz Anna magánzónő, 96 éves, rk., végelgyengülés. — Dolgos Rozália rk, 8 hó­napos, ránggörcs. Aug. 28. Farkas József rk., 3 hónapos, bélhurut. Aug. 29 Wundermann Molke izr., 19 hónapos, gégelob. — Özv. Bujáki Mihályné Németh Erzsébet magánzónő ref., 86 éves, végelgyengülés. Aug. 30. Billitz Katalin városi szegény izr., 78 éves, végelgyengülés. — Horváth Sándor rk., 13 hó­napos, bélhurut. — Berger J. S. fakereskedö izr., 60 éves, vérhas. Aug. 31. Cseh Ferenc rk., 7 éves, agyhártyalob. — Farkas Mária rk., 22 napos, veleszületett gyengeség. Házasságot kötöttek: Aug 26. Varga József napszámos, rk. és Rapcza Juliánná, rk. — Tóth János cipész, rk. és Edelényi Szabó Juliánná, rk. Aug. 28 Helbich Vilmos vendéglős, rk. és Szij­jártó Róza, rk. Molnár Kálmán távollétében a szerkesztésért felelői Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánlk Pál. Eladó há^ak. A Salétrom-utca 7. számú sarok­ház, mely áll 5 szobából, 4 konyhából s üzleti célokra is igen alkalmas, továbbá a Zöldfa-utca 22. számú ház, melyen 6 szoba és 4 konyha van és szép kert tartozik hozzá, szabadkézből, kedvező vétel­feltételek mellett eladó. Bővebbet e lap kiadóhivatalában. 1 tojás = 2 fillér. DŐLTÉRŐL (tojáspótló) teljesen pótolja a tojást szín és 111 hajtóképesség tekintetében. 111 Egyedüli raktár KOHN MÓR FIAI füszerkereskedésében, Kossuth Lajos-utca 8. KRIEGNER 1 „AKÁCIA" KRÉM S az arcot üdíti, frissíti, szépíti és fiata- | lítja. Eltávolít szeplőt, májfoltot, ráncokat, g Ára 2*50 korona. Ehhez ajánlatos : e K;J;„AKÁCIA-PUDER" | Páratlan a nap és szél befolyása ellen, g Egy doboz i korona 50 fillér. Kapható mindenütt. Postán küldi: H Kriegner-gyógyszertár h Budapest, Kálvin-tér. A főiskolai nyomdába egy tanonc Ü felvétetik. • Tankönyvek rajz- és Írószerek nagy választékban kaphatók ! KIS TIVADAR m könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fő-u. 21. igazan szép, Pápa, 1916. Főiskolai könyvnyomda. (AKI y tiszta munkát szeret, \ forduljon ) nyomtatYányrendelésével > Kis Tivadarhoz ESL f ő 9 cÍ ?i A FOISKOLAI NYOMDÁBAN névjegyek gyorsan, olcsón, tiszta kivitelben készülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents